Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)

1925-11-01 / 132. szám

1921 november 1. DBLMAQYARORSZAQ 5 Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Szenes Béla, Szomaházy István, Tonelli Sándor irnak eredeti cikkeket és verseket a Délmagyarország karácsonyi ajándékkönyvébe. IMMMMMMMWWMMWVVMIMMAMM Ezerkilencszáztizennyolc, Mindenszentek ünnepén. Gyönyörű, napsugaras volt az idő. A felhőtlen ég kimélyült azúrja sziporkázott, mint valami csudálatos gyémánt és megrészegítette az embereket. Az egész város talpon volt, a katonacsákók osztrák gombját fehér őszirózsák takarták el, őszirózsa virított a civil kabátok gombjukában és a csillogó szemQ asszonyok, lányok keblén. Valami örömteli várakozás mámora rezgett a levegőben; az emberek ugy érezték, hogy börtönből szabadultak, az ötvenkét hónapos borzalom börtönéből. A hét esztendő előtti Mindenszentek napjának részletei elmosódtak már az emberi emlékezetben — hiszen olyan könnyű a feledés —, de a napsugaras háttér, az általános öröm emléke sértetlenül él ma is. * 1918 október 31. Éjjel. A szegedi személypályaudvar restijében tarka népség került össze. Frontruhás katonatisztek, az osztrák-magyar ármádia lerongyolódott oificierjei, Mackensen katonák, bosnyákok, magyarok, törökök, horvátok, németek, bolgárok. Az egyik sarokasztalnál nagyobb civil társaság mulatott. A tiz órai záróra kergette őket ide valamelyik városi kocsmából. Urak, hölgyek és néhány szabadságos, tehát a körülményekhez képest elegáns katonatiszt. Az asztalon forralt bor gőzölgött és egy üvegkorsóban tiz szál hatalmas fehér Krizantém pompázott. A perronról dübörgő vonatok sípolása hallatszott be. Szuronyos katonai őrjáratok száguldoztak föl- le az ablakok alatt. Az álmos pincérek fáradtan hordták a forró, de sacharinnal megémelyesitett teát a zsúfolt asztalok között. Éjfél már elmúlt, amikor felpattan a perronra nyíló üvegajtó és bedobban egy magas karcsú katonatiszt. Főhadnagyi uniformis feszült domború, dekorált mellére. Csákóját messze eldobja a kavargó társaság közé — a villanyfény világítja örömsugaras arcát. Odalép a krizanlémos sarokasztalhoz és hangosan, ugy, hogy meghallja mindenki, jelenti: — A király lemondott. Károlyi Mihály a miniszterelnök I Hirtelen néma, áhítatos, szinte templomi csend borul a dohányfüstös, borgőzös teremre. Minden arc a főhadnagy felé fordul és minden szemben örömsugarak villannak fel. A katonák fojtogatónak érzik a csukaszürkét. Aztán pokoli zsivaj támad. A magyarok, németek, bolgárok, törökök összeborulnak és ölelik, csókolják egymást. — Éljen a béke! Éljen Károlyi Mihály 1 A krizanlémos sarokasztal mellől fölpattan egy negyvenhatos hadnagy. Fölugrik az asztal tetejére és harsány hangon kiáltja: — Csend t Ismét elül a zaj. Mindenki a hadnagyra néz, aki lágy bariton hangon elkezdi: — Kossuth Lajos azt üzente Elfogyott a regimentje. A többit már együtt énekelte vele mindenki. Aztán újra kezdték a varázslatos nótát, amely megrészegített mindenkit. A füstös resti templommá változott és a Kossuth-nóta volt a hivők zsoltára. A perron ajtaja ismét fölpattan. Három szuronyos népfölkelö nyomul be rajta és a sarokasztal felé tart, amelyről a negyvenhatos hadnagy dirigálja a Kossuth-nótát. — Hadnagy ur kérem, jelentem alássan — mondja a szuronyos őrség őrvezetője — az ezredes ur azt üzeni, hogy nem szabad énekelni. A hadnagy oda se hallgatott. A Kossuth-nótával felelt. A szuronyos népfölkelők pedig elvouultak. Néhány perc múlva ismét fölpattan az ajtó. Egy ruagasrangu katonatiszt lép a zugó terembe. Élesen kiált a hadnagy felé valamit, de az nem hallja a parancsot. Lekapja fejéről a fekete tiszticsákót és a következő pillanatban a magasrangu tiszt felé röpül a leszakított aranyrózsa. — Megtiltom, hogy kiszolgálják ezt a társaságot — röppen a katonás parancs a pincérek felé. — Én pedig megparancsolom, hogy ezt a parancsot ne merje teljesíteni egyetlen pincér sem — csap a kardjára a Kcssuth-nótás hadnagy. — Ez lázadás — mondja sápadtan az ezredes. — Forradalom I Békél — kiáltja a hadnagy harsányan. Az ezredes áll egy darabig, majd megindul a krizantémos sarokasztal felé, arca kipirul, kezét nyújtja a hadnagynak és most ő kezdi rá: — Kossuth Lajos azt üzente... Dörgő éljenzés a jutalma. Négy óra felé kifáradtak a torkok a Kossuthnóta állandó éneklésétől. A civilek és a velük jött katonatisztek eltávoznak, de az alvó és a békére ébredő város csendes uccáin végigéneklik a Kossuth-nótát. Az ablakok a szokatlan zajra fölpattannak, hálósapkás fejek bújnak elő és álmos érdeklődéssel kérdik: —. Ml történt ? — Lemondott a király! Károlyi a miniszterelnöki Éljen a béke! * Másnap, Mindenszentek őszirózsás ünnepén, délfelé ébred a Kossuth-nótás társaság. A lelkesedés már az uccákon ünnepel. A korzón fölvonulást rendeznek a fegyvertelen katonák, cigány húzza a Kossuth nótát, öreg népfölkelö táncol az élen. — Adjatok egy civil rnhát — kiáltja — haza akarok menni! * A Klauzál téren népgyűlés. A Kossuth erkélyen tábornokok, szinigazgatók, nemzeti tanács. A tiszti kaidok kiröpülnek a hüvelyekből: Esküszik mindenki a nemzeti tanácsra. Az újságok rendkivüli kiadása közli az uj híreket. a kormánylistát, a békét. És a kereskedők a Nemzeti Tanács védelme alá helyezik szegényes kirakataik üvegtábláját. A lábak őszirózsákon és csákórózsákon járnak és kipirult arcok nevetve fordulnak a sziporkázó nap felé. * Ezerkilencszáztizennyolc november elsején, Mindenszentek napsugaras ünnepén igy érzett az egész város. Magyar László. 627 étteremben havi abonoma étlap szerint (ebéd, vacsora) Soo.oooK Szegedtől 6 km.-re 20 h. tanyásbirtok 450 mii. 50 b. 560 mill. Szatymazon 2 h. szóld szép villával 1 «0 mii. Tiszántúl 80 hold tanyásbirtok 500 mill. 1-2—3 holdas feketeföldek. Több 500—1000 holdas bérlet Belvárosban bérházak, üzletekkel 1000 és 400 millió. Magánházak <00, 300, 200 millió koronás árban. KBIvároaban házak 40 millió koronától feljebb. Villák, telkek Patrik Antal állPL u"• éa földbérletek. rBiriK «Illeti O F. 8. eng. ingatlanforg. Irodája, Szegeden, Attila ucca 7. Telefon 5—69, lakás: Stáció ucca 8/b. telefon 13—36. gg, „HA-HA" cipőáruház 382 SZEGED Kelemen ucca 12. sz. Olcsó occassiós árusítás Női teveszőr házicipő 70.000 K " «frí1 oipTr 240.000 K 260.000 1 .Art tói Mielőtt cip0siOk*«$l«tét beszerzi, kérJDk áras kirakatainkat megtekinteni. Nagy harisnyavásár, olcsó árúsitás, mig a készlet tart. TÜZEK. Irta: Juhász Gyula. Vaculik bácsi a legnagyobb ember volt, akit gyermekkoromban ismertem. Titokban ugy gondoltam, hogy még az édesapámnál is külömb. Postatiszt volt Vaculik bácsi, vagyis inkább távirász, de ez csak hivatal volt számára, a hivatalnak packázásaival, robot, amelyet elvégzett ; a 6 igazi eleme, az 5 művészete és hivatása a tűzijáték volt. Akkoriban nem volt jelesebb nemzeti ünnep és valamirevaló népünnepély tűzijáték nélkül és nem volt tűzijáték Vaculik bácsi nélkül. Egyszer elvilt a lakására és én ámulva néztem a bűvös dobozokat és hengereket, amelyekben a görögtűz sistergő rakétái, a sárkánykigyók, a csillagok, a koronák, az éjszaka napjai és csodái csöndesen szunnyadoztak. Ereztem, hogy egy bűbájos barlangba kerültem és különös áhítattal, félelemmel és kíváncsisággal szemléltem titokzatos tűzszerszámait. Vaculik bácsi ekkor megígérte, hogy ha jó leszek, a legközelebbi tűzijátékra elvisz magával a szomszédos Sárhelyre. Olt majd én leszek a bűvészinas, aki segédkezik neki, hogy az éjszakát tündéri nappallá varázsoljuk. Mikor fölvirradt a nagy nap hajnala, csúnya» esős, ködös volt az idő. Az egész uton reménytelenül néztem a szakadó záport, amely kegyetlenül verte a homályos ablakokat. Mellettem és alattam és fölöttem a bűvös ládák, előttem Vaculik bácsi ült, bozontos szemöldökkel, császárszakállal, fehér mellényben, esernyővel a kezében. Jobbjának egyik ujja hiányzott, ezt egy nagy tűzijáték alkalmával vesztette el, a király születésnapján, az iparkiállitáson, a ligetben. Olyan büszke volt erre, mini a cuslozzai csala rokkantja az arany medáliára. Állandóan ezzel a kezével gesztikulált, most is széles köröket irt a levegőbe, furcsa ákombákomokat és kacskaringókat. Az esti parádéra készült. Megnyugtatott, hogy az eső délután el fog állni. Ö meteorológiával is behatóan foglalkozott, a hivatása folytán. Estére csakugyan kitisztult az ég, szinte féltékeny lettem a ragyogó csillagokra és a teleholdra, amely irigyen nézett le Vaculik bácsi bűvös szerszámaira. — Remek esténk lesz, meglátod, fiam, — hajolf le hozzám a mester a népkertben és megveregette a vállamat. A békák a szomszédos tóban andalitó nászindulóba fogtak. Valóban remek este volt, Vaculik bácsi önmagát multa fölül, különösen az utolsó szám, a piéce de resístance, pontban éjfélkor, ragadta el a közönséget. Hatalmas aranykorona repült az ég közelébe és körülötte arany betükoszoru, amely sisteregve hirdette az elsápadó csillagok alatt: Éljen a király I A mámoros lömeg tapsa fölviharzoil, a rezesbanda rázendített és én boldogan és szinte szédülve állottam a diadalmas Vaculik bácsi mellett, aki fölkapott az ölébe, megcsókolta a homlokomat és egy óriáskiflit vett hűséges szolgálataim jutalmául. Akkor éjszaka azt álmodtam, hogy én lettem Vaculik bácsi utóda és egy világraszóló nagy népünnepélyen én gyújtottam ki a csillagos eget a fölirással: Éljen a szabadsági Vaculik bácsi egyszerre csak kegyvesztett lett a hivatalában, betegeskedni kezdett, megrokkant egészén és elvonult csöndes kis odújába a lármás emberek elől. Többé nem rendezel! tűzijátékot, nappal nem lehetett látni az uccán soha, néha édesapám mesélte, hogy népünnepélyek alkalmával megjelent a ligetben, de egy homályos és néptelen mellékút magányos padján üldögélt csak és miközben a vizenyős rakéták feleutjukon elpukkantak és csütörtököt mondottak, ő rejtelmes mosolylyal nézett az égre, gyufákat gyújtogatott a sötétben és azokkal titokzatos karikákat irt a levegőbe. .... — Nem tudnak ezek már semmit! — dohogta félig hangosan és fázósan takarózott denevérszárnyu köpenyegébe, pedig nyár volt, csillaghullásos augusztusi éjszaka. Egy lucskos, ködös novemberi reggelen holtan találta ágyában a takaritónője. Görögtüzes gyufája meggyújtotta a takaróját és Vaculik mester, a füzimádó, attól halt meg, aminek élt. A temetőnek legelső sírja az övé és halottak ünnepén mindig sok színes gyertya csillog-ragyog rajta. Ő olt alant, a nyirkos homályban, az őszi éjben bizonyosan boldogan érzi fényüket és melegüket.