Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)

1925-11-29 / 156. szám

1925 november 28. DELMAQYAROíRSZAQ 481 Újra Magyarország ellen I Csehszlovák!*, Románia, Jugoszlávia és Lengyelország uj katonai konvencióról tárgyalnak. — Miiől tárgyalnak Bukarestben? Bécs, november 28. (A Délmagyarország bicsi tudósítójától.) Diplomáciai köröktől arról értesülünk, hogy néhány nap elölt Bukarestben Csehszlovákia, Románií, Jugoszlávia és Lengyelország vezérkariirak delegátusai konferenciát tartottak egy uj katonai konvenció ügyiben. A butaresii tanácskozásokon a francia vezérkar is képviseltette msgáf. A tanácskozások tárgya iz volt, hogy a négy állam milyen magatartást tanúsítson, ha Szovjetoroszország megtámadná Lengyelországot, vagy Romániát, másodszor, bn Olaszország intizne támadást Jugoszlávia ellen és végűi, ba Németország keveredne konjliklusba Csehszlovákiával, vagy Lengyelországgal. A frat cia vezérkar indítványára Öllek Cssze i kísán'ánt és Lengyelország veiérkirainak delegátusai, mivel Franciaország azt izeretné, bt ez a négy állam egységes magatartásban állapodnék meg minden kitömi konfliktus esetére. A konferencián Románia delegátusai azt a követelést támasztották, hogy a másik három állam teljes fegyveres haderejével segítse Romá nldt egy orosz—román háború esetén. Lengyelország ugyancsak ezt a követelést támasztott» egy német—lengyel, vcgy orosz-lengyel háború csetéie, Jugoszlávia Olaszországgal szemben támasztott hasonló követelést a másik három állammal szemben. Csehszlovákia képviselői kijelentették, hogy Csehszlovákia Németországgal szemben hoj landó mindenkit segíteni. Olaszország ellen 1» hallandó seg tséget njujlani az SHS tirályságnak, azonban kizárólag olyan mértékben, hogy Magyarországot sakkban tartsa, vogyls megakoddljozza azt, hogy Magyarorszog esetleg hütba támadja Jugoszláviát. Közvetlen fellépésre Olaszországgal szemben azonban nem hojlandó. Szovjetet oszország elfeni akcióban viszont egyáltalán nem ckar résztvenni. Jugoszlávia szintén nem hajlandó Szovjeteres-, ország ellen fegyveresen fellépni, viszont Románia nem akar Olaszországgal háborúba keveredni. Esek az államok is csak addig haj landúk szövetségeseiket segíteni, amig arról van szó, hogy megakadályozzák Mogyai ország beavatkozását. A kisántánt államainak ellentéteivel szemben Franciaország vezérkarának delegátusa a kővetkezőket indit»ányoz'a: A négy állam és Franciaország vezérkirsi között meg kell teremteni » legszorosabb együttműködést az egységes haditervet és irányítást illetőleg. Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és Lengyelország hadseregeit egyforma fegyverekkel, ágyukial, repülő gépeklel és munícióval kell fölszerelni. A négy bzdsereg számára teljesen egyenlő szolgálati szabályzatot kell kidolgozni. A tukaresli konferencián a cseb, román, jugoszláv rs lengyel delegátusok tudomásul vették a francia propoziciót és közölték a francia vezérkar képviselőjével, bogy referálni fognak kormányi iknak és egy ujabb konferencián fognak érdemlegesen tárgyalni a konvencióról. A kereskedelmi kamarák munkaprogramja és újjáalakítása. A kamarai diszgy ülésen elmondta Wimmer Fülöp. — Amikora kamara vezetóségeelhatáiozta, hogy nem halad el csendesen azon tény melleit, hogy a 30 év előtt épített székházát egy emelettel kibővitve, máskülönben is a mai igényeknek n egfeieő módon átalakította, hanem székhasának ezen újjáalakítását egy kis ünneppé avatni kívánta, ez bizonyára nem azért történt, hogy a kamara vezetői szerepléshez jussanak, hanem az ünnepség megrendezésében kit fon ios ok vezette. — Az egyik, hogy patronusunkat, gazdánkat, a magyar kereskedelemügyi miniszter urat ezen ünnepség keretében a körünkben való negjelenésre és arra késztessek, hogy a ka marai székházat és az abban folyó komoly munkát, amelyet senki ¡óbban megérteni, megbírálni és megbecsülni rem tud, mint ö, sze mélyesen megszemlélje. íhzin e öömxel konstatálom, hogy ezen első célt szerencsésen elértük, miárt is sietek az egész ksmara nevé ben a miniszter ur önagyméltóiágát szívből üdvözölni. — A másik ok, amely bennünket ezen kis házi ünnepély rendezésére késztetett az, hogy a kamara székházának ilyetén való átalakiiáaái és feladatainak teljesítésére alkalmassátélelét mintegy határkővi kivárjuk tekinteni azon u'on. amely a jelenlegi nehéz viszonyok között a kamarákra váró feladatok teljesitésére veiet. — E feladatokat most itt részletesen kifejezni bi. ónjára nem lebet célom, de axért mégis rá kell rrutatnora arra, hogy azok riszben országos jellegűek, riszben a ml szűkebb körű pátriánkat, a szrgedl kamarai kerületet érintik. Ez utóbbiakra nézve rá kell mutatnom aion rmjdnem kétségbeejtő helyzetre, amely b.: Mátyás anyja. Irta: Móra Ferenc. Valami vizsgái jutalomkönyv került a kezembe a minap, cime: Nagy magyar honleányok élete. Természetesen nem volt fölvágva, hiszen azért vizsgái jutalomkönyv. Az Isten tudja, a megjutal mazottban van-e hiba, vagy esetleg a jutalomban, de való, hogy ezeket a könyveket rendesen fölvágatlanul örökli egyik nemzedék a másiktól. Csak léiig sértettem meg ezt á tradíciót, mert ugy feleformán vágtam föl a könyvet, tovább nem birtam olvasni. Ha ,a stílus az ember", akkor az az ember, aki a Nagy magyar honleányok életé t irta, minden részvétet megérdemel, mert ugy látszik, hosszú ideig irgalmatlan hasrágásban szenvedett Annál nagyobb érdeklődéssel néztem végig a képeket, többnyire gyerekkori ismerőseimet. Magyar Szent Erzsébet a rózsákká vált alamizsna-kenyerekkel, Szűz Szent Margit a szörkámzsában, Rozgonyi Cicelle az amazon ruhában, Kanizsai Orsolya, aki a mohácsi mező halottait eltemettette, a hetvenes évek matrónáinak kukulájában, mind azok a mondvacsinált, stílustalan képek, amiket a ki egyezés után metszettek fába névtelen illusztrátorok. A mondvacsináltság természetes, mert hiszen ezeknek a régi történeti alakoknak nem maradt, legtöbbjüknek nem is volt soha portréjuk. KI kellett találni, hogy milyen lehetett a képük. Ezt más nemzetek is igy csinálták, csakhogy csók legalább a korszerűségre vigyáztak. Például at angolok nagy regényírójának, Fieldingnek, a minden világirodalomtörténetben megtalálható képe se Fieldinget, az irót ábrázolja, hanem Garricfeoí, a színész'. Tudniillik Fielding halála után a kiadója Hogarthot bizta meg vele, hogy emlékeiből rajzolja meg a Tom Jones Írójának arcképét, akit különben személyesen is ismert. Hogarlh sokáig kínlódott a képpel, de sehogy se akart sikerülni. Egyszer, ahogy a rajztáblánál vesződik, megborzadva hallja az előszobában a halott Fieiding hangját. Szalad ajtót nyitni: hát csakugyan, mintha Fieldinget látná maga előtt. Pedig csak Garrick volt, a legnagyobb angol szinész, Fielding maszkjában, gesz lusaiva'. még a böhécselése is közös barátjuké volt. Hogarth rögtön papírra vetette a kísérletet s igy került Garrick Fielding gyanánt a világirodalom arcképcsarnokába. Nekünk magyaroknak azonban van egy furcsább arckép misztifikációnk is: a Mátyás anyja. Igy nevezi a Nagy magyar honleányok élete Szilágyi Erzsébetet, aki „levelét megírta". S tulajdon azt a képét közli, amelyik engem már kisgyerek koromban is mindig megijesztett, ha rányitottam az olvasókönyvemben, amelyet Lehr Albert és Riedl Frigyes szerkesztettek. Az összevont szemöldökű, zordon ábrázatú matróna, karján a gyürüs hollóval, oda volt ékelve az Arany versébe és én mindig azzal lapoztam tovább, ha megláttam: — Hu, de nem szerettem volnn fia lenni a Mátyás anyjánaki Azóta is mindig föltámad ez az érzésem, valahányszor ezt a képet látom, pedig sokat látom, mert egyéb képe nem maradt a Hunyadiak nagyasszonyának, csak ez az egy. Ezt is csak a hatvanas években találta meg Pulszky Ferenc az Andrássy Dénes krasznahorkai képtárában. Persze rögtön ráismert a hollóról, fölfedezését be is jelentette az Akadémiának és Szilágyi Erzsébet kípe rézbe metszve került bele Teleki József gróf napy munkájának, a Hunyadiak korá-nak valamelyik kötetébe. Azóta természetesen tömérdek reprodukció Szeged város kereskedelme is ipara a trianoni bike által juíott annak következtében, hogy az országhatárt Szegedtől 15 km.-re tették és evvel Szeged város, amely a háború előtti években ugy fekvésénél, mint kereskedelmének és iparának hatalmas fejlesztése által keretkedelmi emporium volt, tgész Hlnterlandját elvesztette és amit it', sajnos, konstatálnom kell, ezáltal kereskedelme és nagyrészt ipara is lényegesen megszorittatolt. M a szrgedl kereskedelmi és iparkamarára nagy feladatok várnak, amelyek felismerését és lehetőleg való legyőzését a kamara első feladafának tekintjük. — Közvetlenül ezen gondolatmenetből rögtön áttérhetek az országos feladatokra, mert a Szeged várost mai sajnálatos helyzetéből kivezető ut elsősorban a kereskedelmi szerződések megkötése, másodsorban a háború és a békekötés által elvágott vasúti összeköttetések helyreállt ása felé vezet. — A kereskedelmi szerződések a magyar kereskedelmet és ipart — amint ezt állandóan reméljük — azon helyzetbe fogják juttatni, hogy egész ügyességével, gyakorlottságával, tapasztalatával és kitartásával azon lehetetlennek lá szó akadályokat le fogja győzni, ameyek ma a nemzetközi kereskedelem és árucsere elé tornyosulnak, mert ha — amint ezt, sajnos, nagyon jól tudjuk — a magyar kormány a mai sok irányban megkötött kezével alig lesz képes arra, hogy túlságos kedvező kereskedelmi szerződéseket kössön, mégis bízunk a kormány és az ezen kereskedelmi szerződések tárgyalásait irányító, jelenleg illusztris vendégünkben, hogy ezen szerződéseket a lehetőséghez képest kedvezően fogják megkötni. Már most is az egész magyar ipar nevében hálás köszönetet mondhatok neki azért, hogy közegei a szébanforgó kereskedelmi szerződések végleien fontos tárgyalásaihoz az érdekelt iparok információit és kívánságait kikérik és az ismert egyetlen egy „politikai" esetet kivéve, minden lehetőt megtesznek, hogy a magyar ipar és kereskedelem érdekeit ezen tárgyalásoknál megvédjék. — A vasúti összeköttetések dolgában itt főleg a kereskedelemügyi miniszter ur figyelmét a szeged—nogyktkinda—temesvári vasúti összeköttetésre bdloikodom fölhivni, amely Szeged várcs forgalmát és a kereskedelmének és iparának nagy térfoglalását volna hivatva előmozdítani, remélve, hogy az érdekelt román és jugoszláv államok a magyar kormány állandó erre vonatkozó kívánsága elöl tovább kitérni nem fognak. — Talán először és a legnyomatékosabban illusz ris vendégünktől, a kereskedelemügyi miniszter ur őnagyméltíságától hallottuk azt a szót, hogy az állami pénzügyi helyzetnek szanálása után immár Itt az idő a magángazdálkodást vállalaté k, egyszóval magánt sok szándkészült róla, ami érthető is. Ha a kedvező véletlen megőrizte a Mátyás anyja képét, illik azt ismerni minden magyar embernek. Én azonban, mondom, mindig idegenkedtem ettől a képtő1, — bocsásson meg érte a nemzeti géniusz és a Hunyadi-ház szelleme. Meg is bocsát, bizonyos vagyok benne. Mert az a kép, amit hatvan esztendő óta Szilágyi Erzsébetnek tisztelünk, nem a Mátyás anyja. Nem is magyar nő. Egyáltalán nem is nő. Az a kép Szent Ozsvát angol szász királyt ábrázó ja, a középkori germán költészet legendás alakját. Csak rá kell nézni a képre, hogy vonásaiban felismerje az ember a férfit. A fején korona van, a kezében jogar: az csak a királyt illethette meg, nem a kormányzó feleségét, se a király anyját. A feje körül glória van, a kezében pálmaág, az pedig mind a kettő a szentek jelvénye. Pulszkyt az tévesztette meg, hogy a szent király, akinek a turbánját fekete fátyolnak lehet nézni, ott tartja a karján a gyűrűs hollót. Csakhogy ez nem a Hunyadiak legendás hollója, hanem a csudatévő. Szent Ozsvát madara. Pulszky később maga is rájött a tévedésére, be is vallotta becsületeser, szóban is, írásban is. Azóta a kép külföldi párjai is előkerültek, illetve az eredeti minták, amik után valami Ismeretlen festő a krasznahorkai másolatot készítette. Negyven év óta tisztázódott a dolog, hogy Szent Ozsvát képe nem a Szilágyi Erzsébeté. Ideje volna, ha tudomást vennének már róla az iskoláskönyvek csinálói is, vagy ha azok nem, legalább az engedélyezőik. Mert egyszer nagy nevetség lesz belőle, ha valami ráérő angol észreveszi, hogy Magyarországon egy mesebeli angol királyt imádtatnak az iskolás gyerekekkel a legnagyobb magyar király szülőany ja gyanánt.