Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)

1925-11-28 / 155. szám

8 DELMAOYARORSZAQ 1925 november 18. A Hodács-féle kocsigyár. A Hodács János első alföldi kocsigyár ma az ország legnagyobb vidéki kocsigyára. Hodács János az 1892-ben igen szerény keretek között megindított koc ¡¡gyártó műhelyéből ernyedhetetlen szorgalmával és nagy szaktudásával fejlesztette a mai nagy teljesítőképességű, jóhirnevű gyárvállalattá, hol a legegyszerűbb gazdasági kocsiktól kezdve a legelegánsabb hajtókocsikat és hintókat állítják el\ A háború előtt az egész délvidéket elárasztotta készítményeivel, a megszállás miatt azonban pi-cának nsgyrészét elvesztette. A Jugoszlávábin érvényben levő igen magas beviteli illetékek még mindig lehetetlenné teszik a kociik kiszállítását, jóllehet — az állandóan érkező érdeklődésekből látva — ott ma is szívesen vásárolnának magyar kocsit. Az autó térhóditása nálunk is érezteti hatását. Mig a gazdaságokban betátha ó időkig a lovas kocsik maradnak a szállító és közlekedési eszközök, addig a luxushintókat az autó — általánosan ismert előnyeinél fogva — háltérbe szorítja. A változott viszonyokat felismerve a cég, mint szakmába vágó munkát, az autókarosszériák gyártását is felvelte gyártási körébe és megfelelő elsőrendű munkaerővel a legegyszerűbb tehirautó-karosszériáktól kezdve készít ugy autóbusz, mint elegáns személyautó-ksrosszériákat. A legmodernebb munkagépekkai bőségesen felszerelt, tágas, nagy helyiségekből álló, 100—120 munkást is foglalkoztath>tó gyártelepén előállított karosszériák elsőrendű any«gok felhasználásával, a legnagyobb szakérielem mellett, tökéletes összeépítéssel kt szülnek. Az autókarosizéría-ípar kerékkötője a sok kontár, kik kellő ismeret, k hiányában, le.kiísmeretlen, ízléstelen munkákkal nemcsak a karosszériaiparnak okoznak nagy károkat, hanem a megrendelő közönséget is súlyosan megkárosítják. A gyár ma is Hodács János vezetése alatt áll, amelyben szakmabelileg is képzett két fia segédkezik. A szegedi kcnderfonógyir. A vállalatot 1883. évben alapították, még pedig olyan keretben, amely akkor 60 —80 munkás foglalkoztatásával éjjel-nappal fentartott üzem mellett 6—700 kg. napi termeléssel járt. Ma mintegy 900 munkással, 9 órai üzem mellett napi 8000 kg. a gyár termelése. Az alapitó Strasser, Kohner és Back-cégek még ma is förészvényesi minőségben változatlanul irányítják a vállalatot, még pedig egy végrehajtóbizottság keretében, amelynek 40 éven át volt vezérigazgatója. Wimmer Fülöp alelnöki minőségében is tagja. Ügyvezető igazgatók: Faragó Lajos és Weil Zsigmond. A gyár minden kenderből előállitható cikket gyárt éa a fenti mennyiséghez képest évi forgalma, illetve a gyártmány évi értéke circa 100 milliárdot tesz ki. A gyár a trianoni békeszerződés által a legkedvezőtlenebb helyzetbe jutott, mivel a háború előtt majdnem pontosan az akkori nagy Magyarország szükségletének fedezésére volt berendezve és ezen szükségletet annyiban tényleg egészben el is látta, amennyiben a csekély vámsorompó nélküli osztrák beözönléssel szemben körülbelül ugyanannyit exportált a monarchia másik felébe. A trianoni béke a belföldi szükségletet, sajnos, egyharmadrészére redukálta, a gyár tehát kénytelen gyártmányainak kétharmadrészét a világ minden tészébe exportálni, ami azonban egyrészt Jugoszláviába és Romániába, főleg azonban Angliába éa Skandináviába tényleg sikerül is, ugy, hogy a gyár ezen kedvezőtlen helyzet dacára egész termelését el is adja, természetesen nemcsak a világpiaci áralakulás mellett, de azon óriási hátránnyal, hogy a fentemlltett nyugati államokba sokkal nagyobb fuvarköltsége van, mint a leginkább oda versenyző olasz és német kenáerfonógyáraknak. A vállalat talán joggal igényt támaszthatna arra, hogy a kormány minden lehelő módon támogassa, mert hisz a vezetőség úgyszólván naponta azon kérdés előtt áll, hogy vájjon folytassa-e a 100 százalékos háború előtti termelést csak azért, hogy ezen mennyiségnek 50 százalékáért gyakran még a termelési költséget se kapja meg és nem volna-e talán helyesebb 4—500 munkás elbocsátásával az üzemet csak azon mennyiségre redukálni, amelyet még némi haszonnal értékesithet. Hogy pedig egy ily elhatározás a mai időben mit jelentene, nemcsak munkanélküliség, de sok más szempontból, könnyen megérthető. Ezzel szemben, annak dacára, hogy a vállalatnak nagy érdemei vannak oly irányban is, hogy a Bácska elvesztése után a kendertermelést az országban minden lehető módon elősegíti, azt kell megállapítani, hogy a kormány a kenderkóró vasúti fuvardíját lehetetlen magasan állapítja meg, ugy, hogy sok relatióban megszűnik annak lehetősége, hogy a gyár a termelt kórót 60—80 km.-nél nagyobb távolságról egyáltalán elhozhassa; a borsodi kisebb értékű, olcsóbb szénért oly fuvarokat állapit meg, amelyek a szén árát nemcsak elérik, de tul Is haladják és hogy itt egy fontos panaszt említsünk, a posta, valamint a dohányjövedék, amely egész zsineg- és fonalszükségletét 40 éven át kenderből rendelte meg, a háború óta, — amikor Ideiglenesen kénytelen volt a tudvalevőleg alárendeltebb jutazsineget és fonalat használni — most a fenti viszonyok ellenére továbbra is a tengerentúli, csak aranyért behozható jutafonalat és zsineget hesználja, noha annak tartóssága is tudomás szerint sokkal gyengébb, néhány filiérnyi megtakarítás miatt. Itt elsősorban a földmivelésügyi miniszternek, de a kereskedelemügyi miniszternek is közbelépni kellene, hogy a magyar földön termelt kenderből készült zsineget és fonalat használják az illető hivatalok, ne pedig az Indiából jött jutából készültet. Mindhárom irányban tehái az a bizonyára eléggé indokolt kivánsága a gyárnak, hogy ugy a széntarifát, mint a kórótarifát megfelelően kedvezően megállapítani és a postavezérigazgatóságnál, valamint a dohányjövedéki központi igazgatóságnál interveniálni kellene, hogy szükségletüket kender bői készült zsinegben és fonalban fedezzék. Hogy itt még egy, ugyancsak képtelennek látszó tervről tegyünk említést, arról beszélnek többékevésbbé nyiltan, hogy a földmivelésügyi kormány, tehát a magyar kormánynak egyik tagja a fent vázolt helyzet dacára — amely szerint a meglevő két gyárvállalat gyártmányainak kélharmadrészét kénytelen külföldre kivinni, — Mezőhegyesen egy uj fonógyár létesítését vette volna tervbe. Nem akarjuk elhinni, hogy a kormány az állam pénzén ma egy ilyen iparvállalatot létesítsen, amely nemcsak a meglévő két régi, talán 1500 munkást foglalkoztató gyárat tenné tönkre, de az óriási verseny folytán feltétlenül saját maga is C3ak óriási veszteséggel tudna dolgozni A Winler-féle kefegyár. A gyár alapítási éve 1883. Mint részvénytársaság 1918. óta működik. A gyár az alapítás évében, azaz 42 évvel ezelőtt csak néhány munkást foglalkoztatott, a háború kitörésekor azonban 140 ember állott a gyár siolgálalában. Az üzem ezidőszerint 85 emberi foglalkoztat. (Gő üzem, saját áramfejlesztő telep, modern gt pberendezés.) A legfinomabb kivitelföl a legolcsóbb minőségig gyárt mindennemű kefét, meszelöt, ecsetet. Termelés a mai berendezéB és személyzet mellett évi 4—5 milliárd korona értékben. A gyár vezetősége: Winter Géza, Wínler Emil, Winter Gyula és Schwarlz Jakab művezető. A triaroni szerződés folytán elvesztett terűié ek voltak a gyár évtizedes elhelyezési területei. A gyártmányek iránt — agyszólván — állandóan kap a vallalat érdek ődést és ajánlati felhívást az elszakított területekről, hol igen nagy forgalmat ludna lebonyolítani és ennek kapcsán a gyártás méreiét kétszeresre emelni. A fennálló jugoszláviai és romániai beviteli vámtételek azonban oly magasak, hogy régi és nagy összeköttetéseik gyártmányuk importálását a legnagyobb erőfeszítés melUtt sem képesek elérni A nyújtott vasúti fuvarkedvezmenyek varosunknak a szomszédállamokhoz való sajnálatos közelsége révén nem nagyfontosságúak, ellenben radikálisan megoldható volna a kérdés akkor, ha a megfelelő kereskedelmi szerződések folytán az elszakított területek leszállítanák vámtételeiket. Ez esetben a jelenlegi minimális export ezen államokban elérné a maximumot. Varga Mihály gyárüzeme. Az üzem kender-gerebenezéssel, kötéláruk készítésével és hálógyártással foglalkozik. Alapították 1904-ben néhány munkással. A mai munkáslétszám: 125. Közvetlenül a háború küörése előtt kétszerannyi munkással dolgozott a gyár, mint mos', mert a gyártmányait Nagy-Magyarországon, Ausztrián és Csehországon kivül a Balkánállamokba is szállította. Ma azonban csak a megcsonkított Magyarország részére dolgozik, korlátolt mennyiségben, nagyon sok esetben raktárra, nehogy a régi, szikavatott munkásokat el kelljen bocsátani. Ha az elszakított országrészekkel, illetve szomszédos államokkal megfelelő előnyös kereskedelmi szerződést kötnénk, hogy lecsökkenteit beviteli vámmal vásárolhatnának szomszédaink tőlünk kötélárut, zsineget, pamut• és kenderhdlökat, akkor a mai, sokáig ki nem birható gazdasági helyzetünk ebben a szakmában némiképp segítve lenne. A Keramit- és Mütéglagyár. Az 1896-ik évben létesült Szegedi Keramit-és Mütéglagyár R.-T. eredetileg tégla, falburkoló tégla és keramitlemezek gyártására volt berendezve. A gyár termelőképessége az évek folyamán, uj modern gépek felállítás*, valamint egyéb üzemi berendezések révén annyira fokozódott, hogy a háború előtti években évi 10 millió tégia, 2 millió cserép és 2 millió falburkoló tégla és keramitlemez előállítása vált lehetségessé. Ezen időkben a gyár állandóan 300 -350 munkást foglalkoztatott. Mi*:az előállított tégla a helybeli szükségletet alig volt képes kielégíteni, a falburkoló tégla, keramitlemez és cserép az ország minden részében közkedveltségnek örvend re elhelyezést talált. Speciálisan a gvár falburkoló tégiájs a debreceni egyetem 1914 ben megkezdett és a szegedi fogadalmi tempiom építésénél, valamint az országban több nyilvános épületnél és templomnál lelt felhasználva. A trianoni békeszerződés ezen vállaltira sem maradt kihatás nélkül, amennyiben az elszakított országrészekkel együtt a gyár természetes fogyasztó területe is elveszett. Hogy a megmaradt országrészben az építkezés mennyire pang, arról talán felesleges itt még említést is tenni. Eseti pangás folyományakép a 80—100 munkással dolgozó gyár gyártóképességéi egyharmadára redukálta, de produktumait igy is alig képes elhelyezni. E bajon esik a már unalomig hangoztatott építkezés megkezdése tudna nénikép segíteni. A vállalat élén Fischhof Samu vezérigazgató működik hossui érek óta. A Viktória kaptafagyár. A rt. mai üzemét 1922 ben alapította, egy kaptafa-másológéppel és a szükséges egyéb segédgépekkel. Alaptökeemeléssel 1924 ig három másológép lett üzembehelyezve. 1924-ben 20—30 mumussal dolgozott az üzem és termelése havi 4000 pár kaptafa volt. Gyártmányai általánosan elismertek. Jelenleg mintegy 10 munkással dolgozik, mert » külföldi silányabb, de olcsóbb áruk versenyével kell küzdenie. Nem hls része van a vállalatnak a hazai kaptafaipar kifejlesztésében és most tétlenül kell állnia a külföldi versennyel szemben, mert ilyen tételek szerepelnek kalkulációjában : 4,000.000 koronás nyersanyag után 2,500.000 korona fuvardíjat fizet Dunántuiról vagononként, tehát a fuvardíj az érték 62 százaléka. Romániai gyertyánfa, mely jobban gravitál ide, ugy fuvardíj, mint ár tekintetében a román tilalom miatt ki nem hozható, viszont Romániából a kész kaptafa importálható. Az ipari villanyáram ára két kategóriába van osztva. Évi 200.000 Hw.-os fogyasztással nagyipari és azon alóli fogyasztással kisipari árat számítanak. A vállalat legjobb értesülése szerint Szegeden csak 1—2 üzem élvezi a nagyipari árkedvezményt. Súlyosan nehezedik a kaptafa árára a villanyhajtóerö. Például egy pár kaptafára eső áram ára 3000 korona, ami a készáruérték 8 százalékának felel meg. A szállítás, miulán a vasút és posta dija között lényegtelen a differencia és a postai szállítás gyorsabb, postán történik. Egy 20 kg.-os csomagban körülbelül 14 pár kaptafa szállítható. Budapestre 28.000, Szombathely, vagy Miskolcra 40.000 korona a 20 kg.-os csomag portója, amely az első esetben 6, utóbbi esetben 8 százalékkal terheli az árut. A vidéki ipar ennélfogva a fővárosból vagy a fővároshoz közelebb eső helyekről ezzel ki van szorítva. Sürgősen megoldandók volnának ezek a kérdések : A vasúti és postai tarifát lényegesen leszállítani. Nagyipari áramfogyasztási határt leszállítani, vagy egyáltalán azt eltörölni. Olcsó Ipari hitelt, vagy áltami szubvenciót adni az olyan iparoknak, melyek most vannak fejlődésben. A jelen viszonyok között csak ugy lehet az ipart megmenteni, ha az olcsó hitelt kap. Ez áll főleg a kaptafa-szakmára, miután a nyersanyagot, fuvardíjat, villanyáramot, munkabéreket és mindenféle segédanyagokat az utolsó fillérig készpénzben kell kifizetni, viszont a készárut csakis hitelre lehet elhelyezni, aminek az értéke csak két, három, sőt négy hónap muiva fut be. Egy másik nehézség ennél a szakmánál az. hogy ha a munkásokat egyszer el kell bocsájtani, a képzett szakmunkások igen kis száma miatt nehéz lesz azokat ismét összeszedni, amikor szükség lesz esetleg rájuk. A nyersanyagárak csökkentése ugy volna mego'dható, hogy erélyes lépéssel talán lehetne hatni a román kormányra, hogy például a készárut Magyarország csak abban az esetben engedné behozni, ha a románok a nyersáru kivitelét is megengedik. Ugyancsak a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál kellene figyelemmel lenni a kaptafa-export lehetőségeire, mert ha üzemben tarthatók volná-