Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)
1925-11-28 / 155. szám
2 DBLMAQYARORSZAQ 192» november 28 mányhatóságok elé juttassák. Ők a medence egyúttal, amelyből a kereikedelemügyi kormányzat, de általában az egész kormány mindig meri liet, ba az eleven életet akarja megismerni. De mikor ez! teszik a kamarák, akkor egy jogos kívánalommal is fordulhatnak a kereskedelemiig leg'őbb vezetőjéhez: adja meg a lehetőséget, hogy a kamarák, ha már anyagilag megvannak a kere eik a szelesebb körű és feltétlenül szükséges működés számára, személyi• leg is megujhcdjanak. Választáson al puló szer* vezeteknél nem ok né kai van megállapiiva egy-egy ciklusnak az ídőlariama. Bármely intézmény, amely csaknem háromszorosan tűéi a részire Mztosilolt életkort, elaggott. Az ilyen gazdasági szervezetek már nem fejezik ki a tényleges viszonyokat ét a kerületük közgazdasági s ruk u áj 'ban beállott vál ozásokat. Vannak kényesebb erkölcsi fefogá;u tagok, akik már nem érzik feljogosi otlaknak msgukat, hogy egykori mandatáriusaik nevében beszeljenek, viszont ujibb és tevékenységre váró energiák nem tudnak érvényesülni. Ezért kellenek az uj kamarai választások. Csak az u| választás alapján összeülő k imarak tekinthetik msgukat olyan bizalom és erkölcsi etö bir okosának, amely feljogosi ja ók:t, hogy a kibővülő kere tek közön megjelöljék a kamara jövő fejlödesé ntk irányát. A kimarák formai megújhodását ezérl ke l követni szOkségképpen a kamarák személyek szerint való megújhodásának is. Az egész ország an ere van szükség, hogy a kamarák ig zán kivettessék részük jt a nemze'i rekonstrukció nagy munkájából Ennek a munkának tz országútján akar lelzökő lenni a szegedi kamarának a ke'eskrdelemügyi minisz'er jelenlétében lezajló ünnepe. H német birodalmi gyűlés végleg elfogadta a locarnoi szerződéseket. Luther és Stresemann vasárnap utaznak Londonba a szerződések aláírására. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Beilinböl jelentik: A birodalmi gyűlés a locarnoi javaslatokat hatmadsiorl olvasasbaa is 29J szóval 174 ellen ma végleg elfogadta s ezzel a kormány felhatalmazási kapott a locarnoi szerződések aláírására és annak bejelentésére, hogy Németország kéri a Népszövetségbe való jölvételét. A javaslat ellen a kommunisták, a német nemzetiek és a két fajvédő csoport szavazott. Luther birodalmi kancellár és Stresemann külügyminiszter vasárnap délután utaznak Londonba, hogy ott december elsején aláírják a locarnoi szerződéseket. Az egyház, a tanárság gazdasági kérdései a költségvetési vitában. A kultuszminiszter vitatkozása a szociáldemokratákkal. Budapest, november 27. Huszár Károly alelnök háromegyed 11 órakor megnyitja a nemsetgyülés mai ülését. A kultutztarca költségvetését tárgyalják. Rupert Rezső: ójsieférhstetlennek tartja, bogy egy minisiter olyan magánvállalkozásban vegyen részt, mint a Magyar Tudományos Sajtóvállalat. Rothensteln Mór: Egy hirmidáért kaptik papirt. Amikor az Egyetemi nyomdát tönkretette, beleolvasztotta azt a Tudományos Síjtóvállalat ít.-be a miniszter. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter elVita a katolikus egyházi Peyer Károly: A katolikus «agyon ma is nagyobb, mint amennyit a kulturfeladatok igényelnek. Igaz-e, hogy a kultusiminiszter az alapítványt vagyonból kurzuslapokat támogatott? Milyen érde»eltsége volt a vallásalapnak a Stádium-nyomdánál ? Klebelsberg Kunó gróf: Ne kövessen el hitelrontást a* immunitás védelme alatti Peyer Károly: Az egyház éppen azért nem képes kalturfe'adatainik megtelelni, mert va gyonát helytelen célokra használják. Lehetővé kell tenni a katolikus autonómiát. Az egyházakat es intézményen a hívőknek kell eltartani. Rupert Reziő kéri, bogy a gazdag katolikus egyház szegény alsó ptp<ága is kapjon segélyt. Szakács Andor: A nemze'gyüiés tagjai nem az egyházak, banem az egéiz ország képviselői. Ennélfogva tehát egyforma jóakarattal kell, hogy kezeljenek minden egyházkérdést. A lelkészeket nem szabad szolgai fizetésben részebiieni. Farkos István: Erihetetlen, bogy a keresztény kurzus hét esztendő alatl nem tudta, vagy nem akarta megcsinálni a katolikus awonó miát. Az egyházi vagyon nem az alsó papság érdekeit szolgálja s ezérl a parlamentnek föltétlenül ellenőrzést kell gyakorolnia a katolikus vagyon kezelésében. Klebelsberg Kunó gróf kulluszminisiter: A főpapi vagyonok keiel'se cl en elhangzott vádakra az a megjegyzése, hogy a jőpapl vagyonokat a legjobban kezelik nemzetgazdasági szempontból. A ka otikus autonómia megteremléte mindenk nek kívánsága, de ez egyike a legnebeiebb ptoblémáknak. Ami a szocialisták vádját Illeti, nekik a legkevesebb joguk van arra, bogy vádaskodjanak. Felkiáltások a szoci¡listáknál: A nemzetgyűlésen mindenkinek egyenlő joga vanl Rolhensteln Mór (az elnö* felé): Miért nem u asitja rendre a minisztert ? 1 mondja részletesen, hogy a Tudományos Sajtóvállalat rt. megteremtésében az vezette, hogy a nyemdai árskra mérséklő háláit gyakoroljon. Baross János a katolikus autonómiát sürgeti. Kéri a minisztert, hogy hivjon ankélot össze az au onómia kérdésében. Hegymegl Kiss Pál: Petrovácz Qyula képviselő tegnap súlyos támadást intézett a református papság ellen és Biithazár püspök ellen. Visszautasit|a a vádat. Ismerteti a protestáns egyház érdfmeit. Sajnálattal állapítja meg, hogy éppen gróf Klebelsberg minisztersége alatt, rosszra fordult a protestáns egyházak sorsa. vagyon felhasználásáról. Kabók Lajos: Minket nem ra»ga választóit meg, hacem a nép küldött ide, bogy törvényt honunk. Klebelsberg Kunó gróf kultuszmini ízter: A szocialisták aiéit lámad ák a keresztény vallásokat, mett azok a keretztény kulturát terjesztik és a radikalizmus ellen küzdenek. (Hosz* szantarló nagy zaj a szocialistáknál.) Peyer Károly: Arról beszéljen, hogy a vallás-alap pénze jó helyen van-e? Horváth Zoltán: A fajvédő miniszterelnök most mondja el programbeszédét I (Zajos felháborodás a jobboldalon.) Popper Sándor: Installálja magát a fajvédő miniszterelnök 1 Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter: A katolikus vallás-alap wgyonellenőrzéséért mindenben vállalom a felelősséget. Ml nem támogattunk nyomdaválialatokat és sajtóorgánumokat a vallás-alap vagyonából. „Mi van a Stádium-nyomdával ?" Peyer Károly: Ml van a Stádium nyomdával ? Klebelsberg Kunó próf: A Nemzeii Hitelintézet annak idején 90 millió értékben vett át rés vényeket, de ez még jóval az én beavat* kozásom előtt történt. Öiök azonban — mondja a kultuszminiszter csaknem kiálló hargon és hevesen gesztikulálva a szocialisták felé — taktikai oiokcól hamis híreket akarnak bedobni a közvéleménybe, hogy diszkreditálják a keresztény vállalkozásokat. Én nem tartozom azok közé, akik ilyeneket eltűrnek. (Zijos felháborodás a szocialistáknál.) Farkas Istrán: Bohóci Sülő József: Ez egy miniszterhez méltó hang?! (Zaj a Ház minden o'dalán.) Kabók Lajos: Menjen a m ni ízter a bordóra, ha igy akar beszélni I Peyer K«roly: Ne kívánja, hogy olyan adatokat soroljak föl, amelyek önre is, a Nemzett Hitelintézetre Is kellemetlenek. Klebelsberg Kunó gróf kul uszminiszter (idegesen és látiató felindulássá): Ha adatok vannak birtokában, kö'elessége a okat előadni. Peyer Kétoly: Ne provokáljon I (Nagy zs] a H z minden oldalán) Klebelsberg Kunó gróf: A Nemzeii Hitelintézet ügyvezetése felöl megnyugtathatok mindenkit. Strausz István a Pázmány Péter-egyetem költségvetéséiiez szólal fel. Kifogásolja, hogy a klinikák nincsenek modernül fölszerel «e. Zsitvay Tibor elnök az ülést felfüggeszti. Egyórás szünet után három órakor folytatta a nemie'gyülés a kultusztárca tárgyalását. A beruházások rovatánál Hegymegl Kiss Pál a debreceni egyetem épitkezesét tetle szóvá, mivel egri Nagy János előadó kijelentelte, bogy a klinikai épitaezesek a költségvetésben előirányzott összegekkel a következő félévben be* fejeződnek. Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter kijelentette, hogy a pécsi egyetem már klimatikus viszonyainál fogva is a legalkalmasabb a tuberkulózis gyógyításának a bemutatására. £ppen ezért mielőbb ki akarja egészíteni a pécsi belgyógyászati klinikát egy tuberkolotlkus osztállyal. A diákjóléti rovatnál Farkas István a bajtársi egy sületek működését tette szóvá. A budapes i egyetemen a ma délelőtt történt eseményekkel lapcsoia bin ssintén politikai tendencia nyilvánult meg a történtekben, különös tekintetben a kultuszminiszternek a numerus clausussal kapcsolatos genfi útjára. Klebelsberg kuliuszminiszter kijelenti, hogy nincs megfelelően informálva a történt eseményekről és igy erről érdemben nem is nyilatkozhat. Az erőszakos fellépéseket sohasem helyeselte. Madoy Oyula a középiskolai tanárok sérelmét és helyzetét tette szóvá, akik a státuszrend eésnél háttérbe szorullak. Klebelsberg kultuszminiszter rámutat arra, hogy a siá nszrendezés eilen minden réteg kifogásokat vet. A középiskolai tanárság nem maradt meg a státuszrendesésnél. Törekedni fog arra, hogy a helyettes tanárok várakozási idejét megrövidítse. Szabi Imre a testnevelés céljaira felvett öszsieget sokal|a. A munkás sportegyesületeket nem részesitik megfelelő támogatásban. Javaslatot nyujl be, melyben kéri, hogy a munkásegyesületek a polgári sportegyesületekkel megfelelő elbánásban részesüljenek. Peyer Károly a leventemozgalommal kapcsolatban különböző panaszokat tesz szóvá, kifogásolja a levente bírságokat. Bartoss Andor szintén túlságosan szigorúaknak tartja a bírságokat, de védelmébe veszi az inizményt, Kéihly Anna: Rendszerint kaszárnyatempóval kezelik őket, azért nem népszerű. Rejtett mozgalmat lát az intézmény mögött, amely nem más, mint a tömegesnek a szocializmustól való távoltartása és működésűk hasonló a szokol egyesületekéhez. Esztergályos János a levente-egyesületek nevelő módszerét kifogásolja. Klebelsberg Kunó gréf válaszolva kijelenti, hogy nem válik a nemzet ügyének előnyére Kéthly Annának az a kijelentése, hogy a levetie-intézmény katonai mozgatom. Katonai nevelésre nem is gond ilhatunk. Erkölcsi és ies i nevelésről van szó csupán. Mozgalmat kényszer t é kül nem lehet általánossá lenni s ilyenkor mindig vmnak panaszok. Scttevszky Béla elnök bejelenti, hojjy a házszacályok szerint a kultusztárca rés.letes vitájának tartama lajárt s ezérl a tanácskozást berekeszti A nemzetgyűlésnek további határozatait vita nélkül kell meghoznia és a még le nem tárgyalt rovatok felett egyszerű szavazással kell dönteni. Eiután a nemxetiyűlés a kultusztárcát részleteiben is elfogadja. Az elnök napirendi javaslatot tesz oly érteledben, hogy a leg köze ebbi űést kedden délelőtt 11 órakor tartji a nemzetgyűlés. Az ülés félbét órakor végződött. Értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy az asztalosszakmában előforduló minaennemü mübutor és épület munkákat a legkényesebb igényeknek irz-kijT» -m asilalOfinUis megfelelöleg készit KUltilJ\. hely Szegett, Kárésx ucca S. sz. (Llndenfeld-cukorkadzlet udvarán) N