Délmagyarország, 1925. november (1. évfolyam, 132-156. szám)

1925-11-15 / 144. szám

15 DELMAOYARORSZAQ 191» november 11. faszol, amelyek az ositrák gyáripari cikkeket suj ják. — Románia termelése nagymértékben csökken, de az ország mégis \onakodik olyan egyezményeket kötni, amelyek lehetővé tennék a fakivitelt Magyarországba, jóllehet Magyarország nagy szükségét érzi ennek a terméknek. Csehország megakadályozza a magyar bor behoza'a'át s inkább Franciaorszigból hoz be borokat, noha ott a cseh árucikkeknek egyáltalán nincs piacuk, mig a magyar bor számára teendő engedmények elenében értékes előnyökhöz juthatna a csehipar a magyar piacokon. Nyilvánvaló, hogy ez lehetetlen állapot. Lángokban áll a spanyol direktórium épülete. (Budapesti tadósitónk telefonjeleniise.) Madriditól a késő éjszakai órákbin émezett Jelentések sierint a spanyol direktórium épülete lángokban áll. A tűzoltási muikálatok óriási erőfeszítéssel megindultak. A tűz okát eddig leli ¡tetien volt megállapítani. Felavatták a Lloyd uj székházát. «Legyen iz ai épület mindenkor mentsvára a polgári demokráciának.' Ünnepi hangulatbin, ünnepi keretek köiött avatták fel sioabiton este a Sie^edi Lloyd Társulat Bástya uccai u] székházát. A kluhavató-vacsorán meglelent a város polgári társadalmának szine-java. Ot voltak: dr. Algner Károly főispán, dr. Boltka Sándor rendőrfőtanácsos, dr. Gaál Endre, dr. Rack Lipót, Fo dor Jenő, dr. Szendrey Jenő tanácinokok, dr. Taróczy Mihály tiszti főagyésx, Wimmer Fülöp iparkamarai elnök, dr. Tonelll Sándor főtitkár és még számosan a város polgári és kereskedő társadalmának vezetői közül. A fehér őszirózsa füzérekkel gazdagon d sziléit termekbsn rendezett közel kétszáz terítékes vacsorán az elaő pohárköszöntőt Bokor Adolf, a Lloyd elnöke mondotta. Meleg szavakban emlékezett meg azokról a küzdelmekről, amelyeket az ötvennyolc esztendővel ezelőtt alapitól! Llyod folytatott megalapl ása óta, hogy önálló székházhoz jusson. Néhány lelkes ember munká|ámk és a tagtársak áldozatkész légének eredményeképen elérte az egyesület ezt a cílt. Kedves beállításban ismerteti a Rózsa-ház megszerzésének ISrténetét, amelyben főszerepe volt Holfer Jenőnek, a Llojd gazdijának, dr. Bodnár Gézának, Wimmer FJlöpiek és dr. Baich Ferencnek. — Amikor u] székházunkat ünnepélycsen átveszem és átadom a tagoknak — mondotta emelkedett hangon Bokor Adolf —, arra kérem a Mindenhatót, hogy áldja meg ezt iz országot, ezt a várost és ezt az egyesületet békével, a boldogulás egyetlen lehetőségével. Legyen ez az épület mindenkor mentsvára a polgári demokráciának, a szabadelvüségnek, hogy Így bü maradjon a volt házigazdának, dr. Rizsa Izsónak szellemihez. Az elnök ünnepi pohárköszönlőjít síünni nem akaró lelkes tapssal és éljenzéssel honorálták. Ezután Adler Rezső a vendégekel és dr. Algner Károly főispint üdvözli, aki mindig nagy megértést tanúsított a kereskedőkkel szemben. Winmer Fülöp a tanács szenior tagját, dr. Gaál Endre kuiturlanácsnokot üdvözli pohárköszönlójéoen és megragadja az alkalmat, hogy tisztázza azt a félreértést, amely a ku'turszenátor személye körül támadt látszólig a főjegyző válasz ás alkalmával. KijelenU, hogy azok, akik nsm Q tál Endrére szavaztak, ezzel azt akarták dokumentálni, hogy öt a város kulturális •gyeinek intézésénél nélkülözhetetlennek tartják, mert jól tudják, hogy milyen elévülhetetlen érdemeket szerzett magának sok évtizedes működésével ezen a téren. D . Bodadr Qéza köszönti ezután a város tanácsit és Bottka Sindor rend ^főtanácsosi, Oitovay Károly pedig a sajtó munkatársaira üriti poharát, akik a kereikedőtársadalmat mindig a legnagyobb odaadással Iá nógatták. A tetszéssel fogadott köszöntők után először Aigner Károly főispán emelkedett szólásra. Az ünnepi vacsorán kettős minőségben vesz tészt, mint a Lloydnak kö.el húszéves tagja és mint a város főispánja. Jól ludja, hogy a magyar társadalom egyik osztályát sem sújtották annyira az elmúlt idők katasztrófái, mint a kereskedők társadalmát. Ez a társadalom vérzett a legtöbbet. Szerencsére már a gazdasági helyzetben is érezhető a javulás, lassankint visszatér a .nagy forgalom, kis haszon" régi, bevált elve. Fontosnak tartja a kereskedőtársadalom megszervezését és tudja, hogy ebben a munkában a Lloydnak főszerepe vin. A Lloyd vezetőségére és Bokor Adolf elnökre üriti poharát. A nagy éljenzéssel és tapssal fogadott bestéd u'án dr. Gaál Endre kul urszenátor mondott pohárköszöntőt. Reflektálva Wimmer Fülöp szavaira kijelenti, hogy egyetlen ok miatt akart megválni álásától: Azírt, mart látja, hogy nem tehet annyit a város kulfurájáéri, amennyit sz retne tenni. A város kereskedőtársadalmára üriti poharát. Dr. Bottka Sándor rendőrfőlanácsos pohárköszön őjében a tisztességes kereskedelemről beszélt és a régi, nemes tradíciókon újraépülő uj magyar kereskedelemre üriti poharát. A táros fanácsa nevében dr. Turíczy Mihály tiszti főügyész üdvö ölte a Lloydot uj székházának felavatása alkalmából. Számos pohárköszöntő hangzott még el eiután és a vendégek a késő éjjeli órákig együtt maradiak. Fogtechn kasok kongresszusi. Budapestről jelentik: A Fogtechnikusok O.siágos Szövetsége ma délelőtt tartotta második országos kongresszusát a régi képviselőház üléstermében. Dr. Patkovich Elemér sxövetségi ügyész előadási tartott a fogtechnikus kérdésről és annak mego'dásáról. Határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a fogtechnikusok kö/etetik az 1911-bei jogaiktól megfosztott fogtechnikusok jogaikba való visszahelyezését. Kívánják továbbá a fogtechnikmok kéltségére fogtechnikus főiskola ¡élesítését, mely az egyetemi felsőoktatás fílügyeleíe és ellenőrzése mellett működne és hivatva volna a fogechntkus kérdést véglegesen megoldani. Ezzel a kongreszszus délelőtti tanácskozáia véget ért. Akongresxizutt ma déluán és vasárnap délelőtt folytatják. SZEKELY ZOLTÁN hegedtimüvészete a legtökéletesebb. Modern uj bérpalota 20 parkettás fü.dőszobás lakással, 5 üzlettel, most évi 90 millió tiszta bérjövedelemmel, a város leforgalmasabb fiStl^ZSXS Szabó iroda által Széchenyi tér 6 szám. Telefon 10-54. 8S4 Jablonkay főtisztelendő ur cimére Főtisztelendő uram! A mult hetekben tárcát irtani a Világ-ba egy régi magyar kéziratos könyvről, amelyet egy milanói llbrarla ban vettem a Somogyi-könyvtárnak, a magam pénzén. A kézirat azt a ceremóniáiét tartalmazta, amellyel egy pár száz év elő t, mikor még nem volt olyan nagy a destrukció, mint mos', szobás volt ördögöt idézni és ráparancsolni a cudarra, hogy most már hozza ám azt a tarisznya aranyat, de rogyásig. A dolgot nagyon mulatságosnak találtam é3 elég kuriózusnak arra, hogy tárcát Írjak róla abba a lapba, amelynek évek óta elég Ismert tárcaírója vagyok. A tárca se jobb, se rosszabb nem volt, mini a többi tárcáim és igazán nem gondoltam arra, hogy majd valami baj lesz belőie. Ilyen aggodalmam nem is szokott lenni, mert mindig abban a tudatban vottam, hogy az én Írásaimat csak értelmes emberek olvassák. Arra igazán nem számítottam, főtisztelendő uram, hogy ön is a Világ olvasói közé tartozik. Ne méltóztassék félreérteni: ugy értem, hogy azt hittem, olyan nagy tudományu ember, mint ön, arról is tud, hogy aki a Világ ot a kezébe veszi, azt menten elkapja az ördög. Ugy látszik azonban, lőtlsztelendőséged tudományos etvonultságában erről nem tudott, kezébe vette a Világ ot s ezzel őszinte örömömre megcáfolta azt az iskolás gyermekek száján forgó mende mondát, amely ha igaz volna, akkor nagyon megritkulna a magyar intelligencia. Ez azonban az ördög dolga, meg a Világ-i, ők majd elintézik egymással, hihetőleg békességben, hiszen, tetszik tudni, egy gyékényen árulnak. Én rám csak az tartozik, hogy el méltóztatott olvasni a tárcámat és ennek ürügye alatt borzasz'ó mérges támadást méltóztatott elienem szerkeszteni egy helyi lapban, ahol többször ért már engem ez a tisztesség, (igaz, hogy tisztelt barátom és irótársam, Dobay Gyula főszerkesztő ur egy Ilyen otromba támadás után, amely az ő lapjában szintén a Világ-gal kapcsolatban ért, baráti beszélgetésben kijelentette, hogy a neki is ismeretlen szerzővel nem azonosítja magát. „Mindenkit érhet ilyen baleset és az ilyen ellen nem lehet védekezni", — mondta nagyon bö'csen és ezt én is aláirom. Mindenkinek a fejére eshetnek olyan emberek, akikben annyi intelligencia sincs, mint egy tetöcserépben.) Megint ne tessék félreérteni, főtisztelendő uram: annak én nagyon örülök, hogy ön is beállt az olvasóim közé, akik különben szép számmal vannak, nemcsak szegény kis Magyarországon, hanem mindenütt a világon, ahol magyarok élnek. (Ha egyszer megtisztel a látogatásával, bizonyíthatom ezt egy pár száz levéllel, nekem nagyon kellemes olvasmányok, bizonnyal ön is örömét fogja bennük találni.) Rendjén is van, hogy ön is elolvassa egy-egy kis tárcámat, hiszen én is elolvastam az ön könyvét Loyolai Szent Ignácról, ami ilyen elfoglalt embertől, mint én vagyok, bizony elég szép teljesítmény, mert az ön könyve sokkal súlyosabb olvasmány, mint az én tárcám. (Becsülöm legalább egy kilóra.) Igaz, hogy én nem irtam az ön könyvéről semmit, — annál szívesebb figyelem az ön részéről, hogy olyan beható taglalásra méltatta szerény tárcámat. De méltóztassék elhinni, ez nem azért van, mintha ön jobban tisztelne engem, mint én önt, csak ön nyilván ráéröbb ember. A figyelmet azzal viszonzom, hogy válaszolok az ön rendkívül tudományos, alapos és mégis finom és kecses támadására. Pedig — helyi barátai informálhatják önt erről — én nem szoktam semmiféle támadásra reflektálni, hanem éppen olyan keresztényi türelemmel állom őket, mint a magasztalásokat. Pedig az ilyen szerény vidéki írónak az se nagyon kellemes, hogy vezércikkekben magasztalják, ha egy-egy könyve megjelenik, — adjon hálát az Istennek, főtisztelendő ur, hogy ön ezt az érzést sohase fogja ismerni. Őszintén megvallom, hogy engem a támadások jobban mulattatnak a d cséretnél, két okból is. Először azért, mert némi változatosságot hoznak az életembe. Engem csak szeretni szoktak, nemcsak a bűnös Budapesten, hanem az ártatlan Kolozsváron is, Kassán is, Pozsonyban is, Temesvárott is, mindenütt, ahol magyarul Írnak és olvasnak. Hogy el ne bízzam magam, az isteni gondviselés ugy akarta, hogy a szegedi földnek legyen egy kis foltja, ahol engem időnként szurokba főznek. Igaz, hogy csak olyan kis fjltja, ahol legiöljebb egy tucat ember fér el. Ugy értem, hogy olyan ember, akiből tizenkettő tesz egy tucatot. Másodszor azért tetszenek nekem ezek a támadások, mert mulatságosak. Megint ne értsen félre, kedves főtlsztelendőm: az ön támadása nem mulatságos, hanem megható. Hiszen ön nem magamféle ponyvára firkáló skriblifex, hanem nagytudományu haruspex. S azért volt abban valami meginditó, amikor ön tavaly szegény Jókainak kötötte hátra a sarkát, több folytatásban is, mint Istentől elrugaszkodott kártékony firkásznak. Boldog vagyok, hogy nekem nem kellett a centennáriumomig várni, hogy az én sarkam Is hátra kösse. így legalább még az Innenső világról hálát adhatok önnek, amiért kiigazította hiányos teológiai tudásomat s alkalmat adott keresztényi alázatom bebizonyítására. Hát bizony az én fejem nem káptalan, összeolvastam én már sok mindent, teológiai munkákból is okosod!am, de azt nem olvastam soha, vagy legalább nem emlékszem rá, hogy az ördög