Délmagyarország, 1925. október (1. évfolyam, 107-131. szám)
1925-10-23 / 126. szám
O E LMO WJMKMK9&A Q 2925 október 23: mény gondolkozásra késztet, mi lehet az oka annak, hogy olyan hírlapíró, akiről a biróság már megállapította, hogy rágalmazó, törvénybe ütköző cselekedeteket továbbra is fotytathasson és módiában álljon, hogy ujabbat kövessen el. Ezen a törhetetlen állapoton végre változtatni kell. A törvény csak arca ad módot, nogy megtorolják ezeket a bűncselekményeket, de ez az eszköz a közélet szempontjából elég szégyenletes. Nézetem szerint megelőzésre is szükség volna, lehetetlenné kell tenni, hogy ilyen emberek továbbra Is garázdálkodhassanak. Példátlan támadásért példás megbüntetést érdemel. Ezután Vámbéry Rusztem védő emelkedik szólásra. Beszéde elején kijelenti, hogy egyetért a vád képviselőjével abban, hogy a megtorlás helyett inab a bűncselekmények megelőzésére volna szükség. Azonban az ilyen bűncselekmények megelözé^ 2sága. A kö; ii, hogy a saj\ munkásait rágalmazó cikkekre késztesse. Nem sének igazi módja a közélet tisztasága. A közéletnek nem szabad olyannak lenni, hogy a sajtó zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, 1923 őszén pedig igen sajátságos szelek fújdogáltak. Kétségtelen, hogy a biróság mindent megtett az Esküdtpör tisztázására, azonban pörjogi és egyéb technikai okokból még Is csak az történt, hogy bizonyos akták, ha nem is vesztek el, nem kerültek a biróság elé. Igy nem jutott oda Bethlen István gróf négy levele, továbbá Szabó István hat darabra tépett feljegyzése, amelyen azok nevei szerepeltek, akik a kiviteli ügyekben Esküdtnél eljártak. — A cikkből kiolvasható az, hogy a miniszterelnök A tanács — felebbezés esetén — felfüggeszti a katolikus adé végrehajtását. azért ment el a rendőrségre, hogy ott a fia érdekében befolyásolja Esküditek Megengedem — mondja a védő —, hogy a miniszterelnöknek ne nr ez volt a célja, mert hiszen akkor nem is tudott arról, hogy fia szintén protegált ilyen kiviteli ügyekben Eskünél. De mindenesetre szokatlan dolog volt és irtáig csak deiektiweginyektsm lehetett olvasni, Utogy egy vádlott kívánságára eg$,> minisztertanácsi elmenjen a vádlotthoz éss ott hallgassa ki. Én nem kérem a vádlott felmentését — fejezte be beszédét a védő —, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az a szándék, amely öt a cikk megírásában vezette, a közérdek szolgálata< volt. Hosszas tanácskozás után a biróság meghozta ítéletét, amely szerint Strém Lászlót kétrendbeli fogalmazásban mondotta ki bűnösnek és ezért öt lű hónapi fogházra és 30 milMó korona pénzbürÉetésrz ítélte. Az ítélet megokolása szerint a bizonyítás nenhcsak, hogy nem vezetett eredményre, hanem egyenesen megcáfolta: a cikk összes állításait!r. mert kétségtelenül bizonyítási nyeri* hagy a miniszterelnök nem folytatott tárgyalásokat Esküái Lajossal. Súlyosbító körülménynek vette a biróság, hogy a vádlott már többszir volt büntetve és hogy igen súlyos gyanúval illette az ország első köafuncionárhisát, aaélkül,. hogy utánajárt volna adatainak, ami lelkiismeret kötelessége lett volna. Az itélet ellen ár. SzJrache Gusztáv főügyész súlyosbításért, dr. Vámbéry Rusztem pedig enyhítésért felebbezést jelealett be. A katolikus egyházközségek adókivetései körül támadt jogi bonyodalom még mindig nem intéződött el. A tanácinik azt a határozatát ugyanis, amelyben megállapította, hogy az egyközségeknek joguk van az adókivetésre és a városi adóhivatalnak kötelessége az egyházközségek által kivetett adók behajlása, dr. Pistor Egon ügyvéd megfelebbezte és igy a kérdésben a belügyminiszter mondja ki az utolsó szót. A felebbezést a tanács, tudomásunk szerint, már régebben felterjesztette, de a döntés még nem érkezett meg és igy a régi bizonytalanság uralkodik még mindig a kényes kérdés ÍMölf. Komplikálja a helyzetet, bogy a tanácshoz egyre-másra érkeznek a panaszok és a felebbezések az egyházi adókivetések és adóvégrebíjlások ellen. Egy ilyen panaszos felebbezést terjesztett dr. Gaál Endre kullurtanácsnok a csütörtöki tanácsülés elé. A felebbexő egy ismert nevd ügyvéd, aki törvénytelennek minősíti az egyházközségek adókivetéseit, mert — mint kife|ti — Szegeden i kegyúr város fedezi a katolikus egyház minden egyházi szükségletét és igy, a törvények értelmében, as egyházközségnek külön adó kivetésére nincsen Joga. Az egyházi adó ugyaais csakis egyházi szükségletek fedezésére forditható, Szegeden azonban a katolikus egyhámak külön egyházi szükségletei nincsenek. Kéri a tanácsot, hogy az ellene foganatosított végrehajtási eljárást a kérdés végleges rendezéséig függessze fel. A fanács Qiál Étidre kullurtanácsnok javaslatára ugy határozott, hogy eredeti határozatának fenntartása mellett a felebbező elleni végrehajtási eljárási felfüggeszti mindaddig, amtg a karmány nem dint a kérdésben. Kimondotta a tanáci azt is, hogy a Jövőben minden esetben igy határoz, amikor valaki megfelebbezi a katolikus adöt. A kullurazenálor a tanácsülésen később érdekes és ezzel az üggyel vonatkozásban lévő eselet mesíll el — A napokban, amikor hazamentem a hivatalból — mondotta — a cselédem rémült arccal fogadott és elpanaszolta, hogy valami végrehajtó Járt a lakásomban és valami adótartozásra lefoglalta a nagy tükröt Amikor megnéztem a zálogoló cédulát, kiderült, hogy a foglalásom as egyházi adó tartozásom miatt történt. Az adót azonban már egy héttel a foglalás előtt befizettem. Megüzentem a végrehajtó urnák, hogy nem teszek ellene bűnvádi fölJelentést a Jogtalan zálogolás miatt, de megfenyegettem, hogy a törvényszékhez megyek és becsületsértés miait pörölöm be, mert a tükör* lefoglalás szégyenét még a szobalányom sem hajlandó elviselni. Mg* Egy egyetemi tanár [rágalmazás! pöre két bank harca miatt. Fölmentették a vád alól dr. Gtnersich Antalt. A szegedi törvényszék elé már negyedik esetben került egy igen érdekes rágalmazás! sajtópör, amelynek középpontjában egy ismert hódmezővásárhelyi sebész, egyetemi magántanár állott. A rágalmazási pör során pedig kibontakozott két vásárhelyi bank egymás elleni harca. A Vásárhelyi Takarékpénztár ugyanis egy év előtt akciót indított a Népbank ellen és ennek az volt a célja, hogy tulajdonukba kerüljön a Népbank téglagyára. Ezért szüksége volt a takaréknak a Népbank egyes részvénykötegeire. Megjealkalommal K. lent aztán a Népbanknál Szabó ai egy a Imre és megvásárolt a banktól kétezer darab részvényt. A részvények megvételénél a Népbank veSzabó becsületszavát adta. Ez az ügy azután szóbakerült a bank közgyűlésén is és erről a viharos közgyűlésről tudósítást irt a vásárhelyi Reggelt Újságban dr. Generstch Antal egyetemi magántanár. A cikk arról is beszámolt, hogy K. Szabó nem tartotta meg becsületszavát. Azt hangoztatták a gyűlésen, hogy a részvényeket felhasználta a Népbank ellen. Emiatt azután K. Szabi rágalmazás cimen sajtópört inNagy kereslet miatt még egy héttel meghosszabbítjuk ditott dr. Oenerslch Antal ellen. Ebben az ügyben többször tartott már tárgyalást a szegedi törvényszék, de a bizonyítás lefolytatása miatt többször el kellett napolni a tárgyalást. Közben azután békéltetési akciók indultak meg, mert hiszen ma már nincsen meg az ellentét a két bank között Az akciók azonban sikertelenül végződtek és a törvényszék Juhász-tanácsa csütörtökön délelőtt ismételten tárgyalta ezt az ügyet. Dr. Generslch kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, a tudósítást közérdekből irta, mindent bizonyítani kíván. A valódiság bizonyítása során Csáki várost főügyész, Borbás Sándor vezérigazgató, Kovács János és Bauer malomigazgató mind arról tettek vallomást, hogy a becsületszóval fogadott Ígéretről szó volt és Genersich nem irt mást, mint ami elhangzott a közgyűlésen. Dr. Szekerke Lajos vád-, dr. Genersich Rudolf védőbeszéde után Juhász elnök kihirdette az Ítéletet, amely szerint a törvényszék fölmentette a vád alól dr. Genersich Antalt, mert a valódiság bizonyítása sikerült, illetve beigazolódott az, hogy K. Szabó Imre tényleg becsületszavát adta a részvények megvételénél és olyan hangok hallatszottak, hogy ezt nem tartotta meg. Az egyetemi magántanár megnyugodott a fölmentő Ítéletben, mig a főmagánvádló Ki Szabó Imre felebbezett és igy most az ügy annak ellenére, hogy már nincsenek ellentétek a bét bank között, a rágalmazás! pör a Tábla elé keiül. Séta a város legmagasabb pontja felé. Ma fönnjártam* az épülő fogadalmli templom < jobboldali; tornyának legtetején, ott, ahol megszakad i az állványozás és csupán < négy fenyőszál mered ai magasba,, a szemlátomást növekedő torony négy sarkából.. Bevallom, szédülés fogott el, amit kor ráléptem az állványzat legalsó fokára és fölnéztem abba a szédületes magasságba, ahonnan' meg akartam szemlélni a várost. De aztán elmúlt a szédülés és minél magasabbra értőm, annál biztosabbnak éreztem lábara alatt a gerendákat Jó negyedóráig tartott az> ut az állvány-gerendák labirintusában. Az egyik fordulónál* hirtelen csendes nótaszó ütötte meg a fülemet A falazó kőművesek daloltak — nyugodtan, zavartalanul k mintha a Széchenyi tér platánjai) alatt lógatták volna a lábukat. Pedig lábuk alatt közel hetven méternyi mélység ásítozott. Eleinte nem érteUem meg döbbenetes nyugalmukat. De aztán, amikor megszoktam a helyzetet, nyugalmuk rám is, átragadt. Szinte az az érzés fogott el, hogy itt fenn a magasban biztonságosabb az élet, miaí ott lenn, az uccák zűrzavarában, a száguldó autók, kocsik és biciklik tömegében. A lenti zaj ide már zenévé finomultan ért, ami alig volt hangosabb a csöndnél. A levegő kristálytiszta, a napsugár sziporkázik benne és a szemhatár kitágul, mint a füsttelen, koromtalan levegőt habasoló emberi tüdő. A madarak, a csillogó szárnyú galambok alattunk röpködnek el* ilyen magasra csak nyáron merészkednek. Nagymzssziről a letarolt szántóföldek integetnek fölfelé és a kiszélesedett látóhatár furcsa optikai csalódást k?It Innen, a város legmagasabb pontjáról ugy látszik, mintha a város valami mély katlanban lapulna meg és körülötte elterülő földek valami hatalmas fensikban végződnének. A látóhatár peremén föltűnnek a környékbeli városok; Vásárhely, Makó, templomaik tornya élesen rárajzolódik a horizontra. A Tisza ezüst kígyója csillogva kanyarog végig a földeken és keresztülszeli a várost. Szebb tálán még a Szajnánál is. A kőművesek nem igen nézik a csodálatos panorámát, tudják már könyv nélkül, de meg az épités is leköti minden figyelmüket. Vigyázni kell szörnyen, mert itt már keskenyedik a fal, minden méternél tizenhárom centiméterrel hajlik el a függőlegestől, hogy fönn, valahol a nyolcvanötödik méternél a kereszt csúcsánál egypontban találkozzanak a négyszögletű gula élei. A munka most már nagyon gyorsan halad. A fal naponta átlag másfél méterrel emelkedik és ez az emelkedés állandóan fokozódik a torony kerület csökkenésének arányában. Egy hónap múlva felrakhatják már mindkét toronyra a keresztet. Sajnálom otthagyni a magasságot, de tizet üt a városháza eltörpült tornyának órája, mennem kell. Az ut lefelé már gyorsabb, mint fölfelé volt Néhány perc múlva lenn állok a földön és ismét elkapja fejemet a szédülés, amikor felnézek oda, ahonnan lejöttem. Hangya nagyságú emberkék mozognak odafönn, biztosan, nyugodtan. Idelenn mégis csak biztonságosabb. A kőfaragók fabódéjában pedig egy sírkeresztet faragtak a szobrászok. Ez áll rajta: Itt nyugszik Makra János, élt 21 évet. Meghalt 1925 január 24. Ezen síremléket emelték elöljárói és munkástestvérei. Makra János, a 21 éves kőműves-legény az év elején zuhant le az öreg torony faláról és halálra zúzta magát. Az egyszerű kőemléket halottak napján viszik ki a temetőbe és helyezik el a kegyeletestársak az egyszerű siron. Ott lenn pedig már egészen biztonságos... m. L RÉVÉSZ BÉLA TÁNCINTÉZET TISZA-SZALLÓ Diák csoport kedd, péntek d. u. i órakor Esti csoport (telnfitteknek) kedd, péntek este 8 órakor / lentkezés a tanfolyamokon. Magánórák és exkluzív csoportok egész nap. reklám I Női box vagy schewró K 195.000 II KrailS M Utóda árainkat. | Női antilop . ... K 230.000 I Klauzál tér.