Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)
1925-09-06 / 87. szám
19TF szeptember 6. DELMAGYARORSZAQ 39 A szegedi elmeklinikán egy kereskedő megfojtotta őrülttársát, mert az zsidó volt. Az elmegyógyintézeti klinika sromoru szenzációja. — Singer László édesanyja semmit sem tud fia meggyilkolásáról. — Az áldozatot vasárnap délelőtt boncolják fel az egyetem orvostani intézetében. Pénteken hajnalban részleteiben is borzalmas gyilkosság helyszíne volt az egyetem elmeosztálya, amely a kSzkórház egyik melléképületében foglal helyet. Ács Sándor 45 éves mákéi hagymakereskedő, aki min egy másfél éve lakója a legszomorúbb szegedi palotának, egy óvatlan pillanatban megfojtotta őrült társát, Singer László 20 éves szegedi lakost, azért, mert az zsidó volt. A gyilkosság hire és ténye természetesen nem maradt a cellák rácsos ablakú homályában, ahol minden látható jelét ellűn'ették az esetnek és nagy titkolódzásokkal arra törekedtek, hogy a gyilkosság ténye ne jusson a nyilvánosság tudomására. Nem is jutott. A rendőrség elvégezte a msga hivatalos dolgát, kiszállt a helyszínre a vizsgálóbíró is, kihallgatták az ápolószemélyzetet, az ügyele es orvost, az őrülteket, anélkül, hogy a sajtó bárminő információt szere: hi tett volna a klinika szomoiu szenzációjáról, amely a maga esetében szinte páratlanul áll a bünügyi krónikában. Az elmegyógyintézeti klinika rideg épülete, a közkórház tágas udvaráról a homlokzattal a Pulcaltábornagy uccára fut ki rácsos ablakokkal, mindig zárt ajtókkal. Az esti órákban é őhalott betegek ődöngenek az épületet körülvevő keriekben, a súlyosabb be:egek a szomorú rácsokon keresztül bámulnak ki. Itt-ott egy-egy fehérruhás ápoló térül-fordul. Az emelettől begedüeincogás hallalszik s a közeifekvő női osztályon ék elen nagy a lárma. Singer László tragédiájáról senklsem tud. Nem akar tudni. Az ápolók ijedten rebbennek szét a kérdezősködésre, az ügjeletes orvos kimért, hivatalos komoly ságu. Látszik, hogy nem szabad neki semmit sem mondani. — Menjen a rendőrségre szerkesztő ur, ott tudnak valamit, ha tudnak. Mi nem tudunk, nem mondhatunk semmit, mert a klinikán semmi különös dolog nem történt — volt az egyetlen hivatalos információ. Nem szabad tudni semmit az ápolóknak» míg végre akad valaki, aki mindent tud. — Pénteken este hamar nyugvóra tértek a betegek. Az emeleti folyosókon még sokáig folyt a tere fere. Előjöttek a „királyok", az „Istenek", a „trónkövetelők", a .feltalálók", míg egy előkerülő ápoló takarodót nem kiáltott. — A földszinti megfigyelőosztályon feküdt sokáig Singer László tizennégy öiült társával együtt. A gyilkosság előtt nébány napp»I azonban Singer László éjszakára külön cellát kapott, nappal azonban benn tartózkodott a többiek között. Csendes örült volt. Állandóan énekelt, zenit komponált s sokszor éjjeleken át alvás nélkül ült ágyában, nótázgatva, fütyülve. A megfigyelő oaz'ályon nappali ágya mellett feküdt Ács Sándor makói hagymakereskfdö, aki rögeszméjében királlyá kiáltatta ki magát s olyan ország királya akart lenni, ahol nir csenek zsidók. Singer Lászlóval emiatt már az első találkozás alkalmával ellenséges viszonyba került. Haragudott rá, mert az zsidó volt, haragudott rá, mert az énekelt. Király volt, akinek mindtn szabad és az emlékezetes pénteki hajnalban, három óra tájban, királyi mivoltát hangosan emlegetve kirohant a közős hálóból és a szomszédos cellában fekvő Singer László „alattvalóját" egyetlen halálos szorítással megfojtotta. Singernek szó nem jött az ajkára, amikor Ács Sándor rárontott. A rémes tett pillanatok müve volt. Ács észrevétlenül akarta tettét elkövetni és hogy ne jöjjenek a gyilkosságra, Singer László fejét összetörte s egy szalmazsákkal leterítette. Ez azonban nem történt zaj nélkfll. A szombaton éjjeli rendzavarásra feifaielt az ápoló !v, aki a cellához tobanva, elrémülve látta a történteket. Ács Sándor az ápolótól va ó félelmében segítségért kiáltozott, mire mintegy varázsütésre, fölébredt az élőhalottak palotája. Mindenki a gyilkosság színhelyére rohant s az őrültek közül sokan gyalázó szavakkal lllettik Acs Sándori. Még az őrailek is sajnálták Singer Lászlót s két őrült dühében leköpködte a még mindig harcias elmebeteg gyilkost, aki fennhangon kezdte orditoani: — Egy zsidóért nem kár. Az én országom' ban nem lesz zsidói Az ápolók csak hosszas küzdelem után tudták lefogni az őrültet, akit azonnal magánzárkába zártak le és a gyilkosságról értesítették a rendőrséget. A helyszínre kiszállt bizottság csak a gyilkosság tényét tudta megállapítani s a kihallgatott ápolók vallomása alapján még nem döntöttek ártól, hegy a szerencséilenségszeiü gyilkosság miatt terhel e valakit a felelősség, mert Ács Sándor az orvosi vélemény szerint teljesei! beszámíthatatlan. A szerencsétlen áldozat szülei ro itten tudnak fiuk borzalmas trtgédiájáróf. Singer László édesanyja, akit munka'írsunk felkeresel', megdöbbenve hallotta fiának tragikus halálát s amint kijelentette, edd'g abban a hlszemben volt, hogy fia termiszeles halállal tünt el az élők sorából. (n.) Merényletet terveztek a bolgár király ellen. Nem tudták megbocsájtini, hogy megkegyelmezett 30 halálraítéltnek. kiderült és a szakács életét csak szökéisel Szófia, szeptember 5. Egyik bolgár lap jelentése szerint Boris bolgár király ellen merényletet kíséreltek meg. Az udvari szakácsot megvesz'egelték, hogy a király ételébe tifuszbacillusokat tegyen. A merénylet valószínűleg tudta megmenteni. A merényletet azok tervez'ék, akik a királynénak nem tudják megbocsájtani, hogy az agrárpárt 30 tagfának megkegyelmezett. A forgalmi adó ügyében a jövő héten újból megindulnak a tárgyalások Budapest, szeptember 5. A forgalmi tdó ügyében a pénzügyminiszter a jövő héten ujbcl összehívja az érdekképviseleteket, hogy kívánságaik meghallgatásával tisztázza a kibocsátandó rendelet alapelveit. A pénzügyminisztériumban tartandó tárgyalásokén négy kérdéscsoporttal fognak foglalkozni. A kérdések első csoportja a forgalmi adónak egy helyen való beszedési rendszerének az egyes cikkekre kisérletképen történő bevezetisire vonatkozik. A második kérdéscsoport az importkereskedelemnek a jelenlegi f.rgalmi adórendszerünk állal a kü földi kereskedelemnek adolt előny alól való mentesítését célozza. Erre a mrn'esitésre vonatkozóan négyféle javaslat is fekszik a pénzügyminisztérium előtt. Az egyik az, hogy az importáruk első belföldi szerzője az árucikk eladása alkalmával az általános forgalmi adó lerovása alól mentesüljön. A második nwgo dás, hogy általában az első szerző mentesüljön a forgalmi adó alól, tekintet nélkül arra, hogy áruját a be földi ipartelepektől, vagy a külföldről vásárolja-e. A harmadik megoldás szerint a nagykereskedő ne fizessen forgalmi adót, a kiskereskedő áruclkkit helyhatósági bizonyítvány alapfán adómentesen vásárolhassa meg a nagykereskedőtől, ő ellenben eladása alkalmával a forgalrri adót rójja le. A negy dik megoldás az volna, hogy a vámnál a kétszeres forgalmi adó, tehát négy százalék szedessék be. A tárgyalás kiterjed az export alkalmával történő adóvisszatérités ügyére és végül mindazokra az átmeneti természetű rendelkezésekre, amelyek a mai forgalmi adórendszer hibáinak az enyhitéséhez szükségesek. A szegedi polgári iskolákban kétszer annyi a növendék mint tavaly. Visszakívánják a B-listázott tanárokat. A szegedi fiu és leány polgári iskolákban a most kezdődő beiratkozásoknál nagy meglepetést k vártak az iakolák igazgatóira. Már ez első beiratási nap alatt annyi beiratkozó jelentkezett, hogy a felvettek létszáma megütötte a standardot, ugy hogy a további jelentkezőket elutasították. A mult esztendőben páihuzamos osztályok voltak, míg az idei jelentkezők számadatai szerint mind a négy évfolyamban hármas osztályokat kellene felállítani. A beiratkozások szombati adatai szerint negyven százalékos túljelentkezés történt s ha felállítanák a hármas osztályokat, akkor is egyegy tanteremben 50—60 tanuló szorongara. Értesülésünk szerint az iskolák igazgatóságai mindent elkövetnek, hogy a jelen'kezőket e tudják helyezni. A legnagyobb baj azor.ban az, hogy nincs polgári iskolai tanár. mutatások szerint Cionkaországban a polgári isko'ai tanárképző elnéptelenedése miatt nincs fanárproduktum s a szegedi polgári iakolák már a mult tanévben aem fudták a szükségei tanári állásokat betölteni. A B-lista, sajnos, e testületet tizedelte meg a legerősebben s most nincs iskola, amelynek teljes volna a tanári létszáma. Uj tanár pedig nem kerül ki a tanárképzőből a így merült fel az a terv, hogy az iskolák igazgatóságai előterjesztést tesznek arra, hogy a régi kipróbált és bevált B listázott tanárokat helyezzék vissza állásukba, mert különben megáll a polgári iskolák gépezete. Érdekes, hogy női tanerők feltűnő nagy számban vannak, ugy hogy a fiu polgári iskolákban a hiányzó férfi tanerőket nőkkel fogják pótolni, hogy az iskolai évet zavartalanul me^kezdhe sék. A hivatalos ki^«^MMMIMMMMMMWMMMMMMMMMMMWi A külügyminiszter nagy beszédben ismertette a gazdasági helyzetet a Népszövetség előtt. Genj, szeptember 5. A Népszövetség főbizottsága tegnap Smith magyarországi főbiztos jelentésének tárgyalása végett ülést tartolt. Vralkó külügyminiszter ezzel kopcsolatban nagy beszédet mondott, melyben különösen arra mutatott rá, hogy a magyar költségvetés a junlus 30-1 zárlat szerint lényeges többletet mutat ki, holott a népszövetségi szakér ők ál'al kido'gozott pénzügyi terv ebben az időpontban még költségvetési hiánnyal számolt. Vtalkó miniszter ezután ismertette Magyarország gaz dasági helyzetét. Előterjesztésében különös nyomatékkal mu'atott rá azon pénzügyi terhekre, amelyek Magyarország gazdasági életére egyes vonatkozásokban bénitólsg hatnak. Kiemelte, hogy a mostani helyzetben a gazdasági élet élénkülésére van szüksig és ennek kapcsán kívánatos, hogy a gazdasági életben még el nem helyezkedett egyedek bevonassanak a produktív termelésbe. Walkó miniszter előadása után Dubols svájci, msjd Sir Otto Nimeyer angol, Sir Henrik Strakos, Ter Neulen, Dechalandar és Posplsil cseh kiküldött tájékoztatásokat kértek a pénzügyi és gazdasági kérdésekre vonatkozólag, többek közt a takarékosaági bizottság működéséről, az adók megoszlásáról, a külkereskedelem mikénti állásáról és ezzel flsszt függésben a vámtarifáról, a valutareformról, az aranymérlegröl és a köztisztviselői kérdésről. A kérdésekre Walkó miniszter részletes választ adóit, amelyeke! a thoilság tudomásul veit. Kétezer erdélyi magyar bit tok Ugye. Genf, szeptember 5. A Nemzetek Szövetsége ! sigek kérdését tárgyalta, tanácsa ma délután a romániai magyar kisebb• I Tltulescu, Románia képviselője igazolni igye-