Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-08 / 88. szám

6 DBLMAQYARORSZAQ 192S szeptember 8. Andor Zsigmond elutasította volt színészeit. A városi szinbáz helyett az egyik moziban tartják meg előadásukat a szerződés nélkül maradt színészek. Beszámol I a Dilmagyarország vasárnapi szá­mában arról, hogy a volt szegedi színészek, akik az elmúlt szezonban Andor Zsigmond társulatának voltak tagjai és most szerződés nélkül maradtak a rosszul induló u] szezon­ban, két estén át utoljára vendégszerepelni akartak a szegcdi színházban, hogy momentán kenyérhez jussanak. A színészek három kiváló szegedi iró darabját tűzték müsotra és a két estére a tanács is engedélyt adott arra, hogy igénybe vehessék a színházat, igy clupán a szinlgazgaló engedélye volt azükséges. Vasárnap azután Vásárhelyen a sierződés­nélkül maradt szinészek kiküldöttje tárgyalni kezdett Andor Zsigmonddal, aki kijelentette, hogy nem hajlandó kit estire átengedni volt sziniszeinek a szegedi városi sztnházat, amely­ben most ő az Igazgató. A tárgyalások ezzel a válasszal be is fejexőd'ek. A nyilvánosság azonban érthetetlennek és megmagyarázhatat­lannak tartja a színigazgató válaszát, amellyel néhány darab kenyértől megfosztotta volt színé­szeit, akik egy esztendőn át becsülettel dolgoz­tak társulata keretei között. A két este semmi­képen sem veszélyezteli Andor anyagi érdekét, hiszen a kapunyitástól két-három hét válasz­totta el ezt a két előadást. A színigazgató azon­ban döntölt és ezt a döntést nem lehet meg­fölebbezni. A színészek azonban mégis megtartják elő­adásukat, amennyiben szeptember második fe­liben az egyik szegedi mozi színpadán fogják bemutatni a három szegedi költő: juhász Gyula, Móra Ferenc is Riti Ödön egyfelvoná­sosait. Az előadást Juhási Qyula konferálja, mig a keretet hangverseny, illetve kabaré-müsor tölti ki. Fizessen elő a Délmagyarországra! QL SS IS JI SS Jt JL JL Jt JL Jl_ JL JL JL JS lf lf T Csütörtökön és pénteken a szabók, csizmadiák, fuvarosok és varrónők forgalmi adója kerül sorra. Csütörtökön és pénteken tovább folytatják a kisiparosok forgalmi adójának átalányozásá'. Ezúttal a szabók, csizmadiák, fuvarosok, varró­nők kerülnek sorra. A tárgyalások a kitüiöt időben pontosan megkezdődnek. I. számú bizottság. Szabók 1925. év IX. hó 11 én délelőtt 9órára: Bitó János, Náder Gyula, Szanka Jenő, Schmidt Ádám, Schönberger és Bittó, Kurai Ferenc, délelőtt 10 órára: Fűrst József, Batiz Béla, Koncska és Ungi, Schwarcz Lipót, László Ferenc, Trézer György, délelőtt 11 órára: Ember Vendel, Simon Béla.Hut­ter Sándor, Czapán János, Vida Imre, Kókai István, Franki Miksa,déli 12 órára: Czebe Mihály, Szobata József, Kohn Béla, Bohota Bálint, Kos­Sányi István, Márton János, Turi Ferenc. 1925. év IX. hó 12-én délelőtt 9 órára: Szervisz Albin, Pető Lajos, Dékány Pál. Dann Károly, Csecskó Jakab, Nagy Sándor, Straub József, dél­előtt 10 órára: Csányi András, Tompa Sándor, Szakáll József, Kovács János, Móricz Imre, Badalik Sándor, Schönfelder György, Horváth Ferenc, délelőtt 11 órára: Temesvári József, Kecskeméti Sándor, Schmidt József, Dobó József, Kenderesi József, Vass Ferencné, déli 12 órára: Weinberger S. Hermann, Koczka János, Ábrahám Gyula, Szilágyi Antal és Társa, Battancs József, Sötét­romo3 Józsei. II. számú bizottság. II. emelet 24. számú ajtó. Csizmadiák. 1925. év IX. hó 12-én délelőtt 9 órára: Gáspár Ferenc, Kiss Pál, Köteles Mihály, ifj. Illy Imre, Illa Antal, Puckó Antal, Kosótzky József, áélelótt 10 órára: Firityánszky Elemér, Horvát István, Lakatos János, Egyházi Pál, Matheisz Péter, Jó­járt József, Alexln Mihály, Lázity Zsivó, délelőtt 11 « órára: Magyari Lajos. Gressó István, Tuckó Gyula, Somogyi Károly, Lakatos József, Sebestyén Ferenc, ifj. Agócsi Imre, Agócsi Imre, déli 12 órára: Kurlich Mihály, Kovács György, Farkas Imre, Straus Béla, Kucsora József, Szántó János, Balla János, Nyári János. IIL számú bizottság. II. emelet 27. sz. ajtó. Fuvarosok. 1925. tv IX. hó 10 én délelölt 9 órára: Hor­váth János, SQIi Máté. Makra Illés, Kovács István, Ábrahám Ferenc, Török Ferenc, özv. Csillag Ferencné. délelőtt 10 órára: Csillag lános, Törlely János, Halász Mihály, Mészáros János, Szécsi Sándor. Nógrádi József, ifj. Magyar Ferenc, dél­előtt 11 órára: Csillag Antal, Szűcs Antal, Karsai Gergely, Ólott Ferenc, Rozsnyai János, Szalma Mihály, id. Csáki Ferenc, déli 12 órára: Gera István, Peirusz György, Németh Ferenc, Schlach Illés, Tombácz Ferenc, id. Liptai Árpád, Tranyó Imre. Kertész János, Hajdú Mihály, Komlósi András. 1925. év IX. hó 11 én délelőtt 9órára: Vecser­nyés Gáspár, Bózsó Antal, Szögi Jáno3, Törköly György, Répás János, Vecsernyés István, Hódi István, délelőtt 10 trára: Lőcsei Mihály, Székely László, Börcsök Imre, Dobó Imre, Berta Antal, Tóth József, ifj. Szabó Ferenc, délelőtt 11 órára: Fodor Sándor, Horváth József, Drobni Mihály, Matheisz János, Vér Antal, Börcsök János, Ábra­hám István, déli 12 órára : Virágh Ferenc, Ruzsáli János, Szélpál Miháiy, Holiósi Menyhért, Szélpál Vincze, Csonka Imre, Rovó Mihály, Kispéter József, Juhász Ferenc, ifj. Tóth Sándor. 1925. szeptember 12 délelőtt 9 órára : Palásty András, Domonkos Sándor, Ördögh János, Kom­lósi József, Fülöp Sándor, Makra Béla, Makra Antal, délelőtt 10 órára: Dobó Mihály, Ábrahám N. József, Kószó Sándor, Kiss Sándor, Miszlai Antal, Domonkos Ferenc, Dobó Jó2sef, délelőtt 11 órára: Kopasz Pál, Rózsi József, Császár P. Ülés, Farkas Antal, Csiszár András, Rácz József, Árva Imre, déli 12 órára: Kakuszi Antal, Lanyó Ferenc, Szirovicza István, Katona István, Dobó Imre, Filák János, Rőlich János, Bálint József, Kocsis S. Ferenc, Csonka József. II. számú bízottság II. e. 28. sz. Varrónők. 1925. évi IX. hó 10-én délelőtt 9órakor: Nagy­ván Anna, Kokron Irén, Steiner Jenőné, Katona ulianna, özv. Motje Károlyné, Budai Mária, Gózon usztina, Nedelkov Sándorné, Faragó Ilonka, Grosz­ner Mária, délelőtt 10 órára: Szimla Ferencné, Nagy Károlyné, Szántó Júlia Kónya Ilona, Oprea Illésné, özv. Tóth Józsefné, Óvári Lászlóné. Gál Anna, Szatmári Istvánné, Tóth Mária, délelőtt 11 órára: özv. Imre Jánosné, Barna Ferencné, Sári l ona, Bata Szilveszterné, özv. Tregős Adolfné, Biczók Sarolta, Grosz Marczelné, Minda Mátyásné, Kiss |ánosné, Kocka Anna, délelőtt 12 órára: Szőke Jolán, özv. Iván Józsefné, özv. Ostermann Ferencné, Tenk Ágnes, Fejes Nagy Mária, Nagy­pál Sándorné, Korpási Miháiyné, özv. Balázsházi Imréné, Dóczi Erzsébet, Dékány Józsefné. 1925. évi IX. hó 11 én délelőtt 9 órára: Tóth Ilona, Rapo3 Anna, Bermann Alajosné, Balogh Károlyné, Markoth Mariska, Marton Ilona, Csonka Franciska, Tokai Etelka, Kádár Julianna, Dobó Júlia, délelőtt 10 órára: Varga Veron, Schuszler Mária, özv. Buklln Frigyesné, özv. Horváth Ist­vánné, Hubertusz Mária, Bartos Béláné, Mihalecz Margit, Kovács Júlia. Tóth Józsefné, özv. Radics Lukácsné, délelőtt 11 órára : Németh Andrásné, Kopasz Lajosné, Bacsó Gyuláné, Gavallér Emilia, Kalmár Julianna, Riesz Jánosné, özv. Csaplok Andrásné, Lázár Jánosné, Malatinszki Ilona, özv. König Lászlóné, déli 12 órára: Bottyán Rózsi, Beck Lili és Társa, Iritz Rezsőné, Szabó Étel, Csernák Matild, Dózsa Béláné, Grönberger Teréz, Havasi Gyuláné, Kakuszi Istvánné, Dudás Julianna. 1925. évi IX. hó 12 én délelőtt 9 órakor: Ko­vács Ilona, Sejpe3 Andrásné, özv. Kállai ózsefné, Keresztesi Júlia, Móra Józsefné, Barna Nővérek, Koczka Irén, Almási Emilia, Szemerédi Józsefné, özv. Kelemen Ferencné, délelőtt 10 órára: Pusz­tai Józsefné, özv. Benedek Ferencné, özv. Szabó • Imréné, Kittel Erzsébet, Tóbiás Gizella, Erdélyi Gusztávné. özv. Szikszai Józsefné, Baranyai Ilona, Kleckner Mariska. MUNKÁSOKNAK TISZTVISELŐKNEK 12.000, MINDENKI MÁ.SNAK 15.000 KOROSA A H AVI­OII A DELMAGYARORSZAG KÖLCSÖNKONYVTÁRÁBAN Kamara-Söröző t Mhi? és Étterem Erzsébet körút 6 MEGNYÍLT WEINER JÓZSEF vezeti. CSONAKOK téli beraktározását és gondozását fele­lősség mellett, jutányos árért vállaljq. IMandel kocsigyár Béke ucca ÍO. 169 Telelőn: 4-73. Vakítóan fehér ruhát eredményez WESILLA az újkor legjobb mosószere. Kíméli a ruhát, fölöslegessé teszi a kefével való dörzsölést, egyszerű főzéssel a ruha legszebb és legtartósabb fehérítése érhető el. Teljesen ártalmatlan ! Garantált klórmentes I A legkényesebb ruhákra alkalmazható I Meglep» eredmény I Nincs többé dörzsölés! Megtakarít munkát, időt, szappant, szódát Qyártia: Magdalin Vegyiművek Budapest, Itt., Tavasz u. 5. Telefon 104—36. Bl 19 MlndenflH kaphatói Telefon: irodai 2-58. BELVÁROSI MOZI Telefon: pénztári 5-82. Telefon : 11-85. korzó mozi Telefon: 11-85. Szeptember 8-én, kedden Holnap kezdődik az élet! (UTRECHT1 DIÁKOK). Rákosi Viklor regénye 7 felvonásbon. Főszereplő: Kompothy Gyula. Azonkívül: Szeptembei 8 án, kedden : Charlie Chaplin főszerep- Hej kutyaélet, kulyaélet!!! lésével : 5 felvonásos ialfergető burleszk. GRÓF MONTE CHRISTO Dumas világhirii regénye. 4 rész, 15 felvonás egyszerre 1 ! 1 Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. Előadások kezdete ; fél 5 és 9 órakor. Kedden : 3, 6, 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom