Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-03 / 84. szám

192S szeptember 3. OELMAQYARORSZAQ 7 Sport Vasárnap délután félőt órakor a SzAK-pályán SzAK—KAC bajnoki mérkőzés. Elömérközés Zrínyi—HTVE. Túlterhelik a kerület atlétikáját. Szeptember 6-ára elrendelte a MASz köz­pontja, hogy Dll—Kelet kerületközi atlétikai verseny tartandó Debrecenben. Szeptember 13-ára pedig ki van tOzre az összes kerületek országos atlétikai versenye Szegedre, a legjobb vidéki atléta cimért. Nem mult el bét a luball­tilalom óta, hogy ne lett volna atlétikai verseny és ne indultak volna a déli atléták, ugy hogy ma már olyan túltengés állt be a sok atlétikai verseny rendezésében, hogy hi mindegyiken részt akarnának venni atlétáink, az a biz os letöréshez vezetne. A szeptember 6 iki versenyre gondolunk, amelyet teljesei feleslegesnek tar­tunk. óriási strapát Jelent az utazás Debrecenbe. Azonkívül a déli atléták egy része beteg, né­hány pedig hivatali elfoglaltsága miatt nem ulazhatm. Aztán meg mi értelme van ennek a versenynek, amikor 13-án, tehit egy hétre a debreceni kirándulás után Szegeden egy sokkal nagyobbszabásu versenyen fognak találkozni ugyanazok azatlilák? Síu Del, sem Kelet nem fogadják szivesen a 6-iki versenyt, mert ha itt indulni tu Inának is, ez veszélyezteli a kondí­ciójukat a 13 iki nagy versenyre. A MASz több figyelmet fordi hatna a vidéki atlétikai program összeáililására, hogy a rendkívüli túlterheléssel egy esetleges letörést ne idézzen clö. A debre­ceni versenyből aligha lesz valami, mert a beteg déli atlé ák miatt a Délkerület csak nagyon csonka gárdával indulhatna, ez pedig sem Dél, sem pedig Kelet sportérdekeit nem szolgálja. Nem magy a SzAK Aradra. Az Aradi Atlétikai Klul) meghívta a Szegedi Atlétikai Klubot szeptember 12. és 13-ára két barátsá­gos fatballmírkőxésre, amelynek reváns Jellege lett volna, mert a mult hibán a SzAK látta vendégül az Aradi AUétikai Klubot. A mérkőzés megrendeiéae már minden részletében ki volt dolgozvj, a két klub már mindenben megálla­podott, csak még a román beutazási enged ily hiányzóit. Ext azonban az AAK nem tudta meg­szerezni, amiről most érteslte te a SzAK-ot. így a szép terv nem valósítható meg, a SzAK nem mehet el Aradra, abba a városba, ahova a régi világból annyi sok, szép emlék köti. Ugy lát­szik, a Szegedi Atlétikai Klubot tulsd/osan ma­gyarnak is Irredentának tartják a román ható­ságok, mert mig más csapatokat beengednek, adddig a SzAK nak még egyszer sem sikerült a rojján utódállam területére lépni. A románok mumust látnak a SzAK magyarságában, pedig most a SzAK csak futballozni szeretne Aradon a régi bajtársakkal. Az üjszegtdl LiWii-Tannis Egylet faád verasny«. Három napig tartó játékoan bonyo­lította le az Ujszegedi Lawa-Tennisz Egylet háziversenyét. A verseny érdekes küzdelmeket hozott és élénken demonstrálta az egyesület tagjainak sporifejlődését. Firfl egyes: 1. Sziesl György. 2. Hollzer István. Firjl páros: 1. Szicsi György—MUller liire. 2. Szűcs knáox—Holtzer István. Vegyes piros: 1. Holtzer litván—Szicsi Panni. 2. Sziat György—őasc/i Évi. Női párosverseny: 1. Dr. Relterni—Retter Cunci. 2 Szicsi Panni—Beck Vera. Nőt egyes: 1. Retterni. 2. Retter Cuncí. A házi versenyt a jövő héten SzAK-ULE klubközi verseny fogja követni. Spanyol—magyar válogatott. A spanyol fut­ballszövetség táviratilag értesítette a MLSz-t, hogy a felajánlott október 4 iki terminust elfogadta és Így Budapesten október 4 én lesz az első magyar­spanyol válogatott mérkőzés. Nyn*at éi Észak harca. A serlegdöntő színhelye körül Nyugat ¿s Észak között megindult és elfajult harc még mindig nem nyert befejezést. Sem Nyugat, sem Észak nem enged. Vargai Sándor, az országos vidéki tanács előadója most Győrbe utazott, hogy rá­vegye Nyugatot a mérkőzésnek Budapesten való lejit­szására. Ez azonban nem sikerült. A harc mo3t tovább folyik és bizonytalan a mérkőzés soráa. •a­» r i bevásárlásuk al­kalmával mirdig tudatosan „Franck-kávé­pótlék"-ot Az MLSz olaazetlenea akcióját támogatják az osztrákok is. Ismeretes az MLSz egy kissé elkésett erélyes állásfoglalása az olaszországi játékoscsábitás ellen. Az olaszok a legszemérmetlenebb módon össze­szedték a jó magyar játékosok egy részét és egysze­rűen kiszállították olaszhonba. Már tűrhetetlen volt az állapot, amikor bojkottal fenyegette meg az MLSz az olasz labdarugó szövetséget. Most ehhez az akcióhoz az osztrákok is csattakoztak és megvan a kilátás, hogy a csehek is belépnek a kartellbe. Mindenesetre súlyos három nemzet a magyar, osztrák és a cseh és ha a fellépésben egységesek lesznek, akkor meg lehet szüntetni az olasz csábítást. Tervbe van véve, hogy rendkivüli FIFA kongresszust hívnak össze, ahol intéz­ményesen fogják biztosítani a magyar érdekeket Dr. Földeaay János előadása a aportkongreaszn­aon. A szeptember 5-8-ig terjedő magyar sportkon­gresszuson az amatőr és professzionista kérdésről dr. Főldessy János, az MLSz alelnöke, a Sporthirlap szer­kesztője fog előadást tartani. Az előadás után — te­kintettel a kérdés fontosságára — két napos vita lesz, melyen ezt a nagyon aktuális kérdést minden részle­tében és vonatkozásában meg fogják az érdekeltek vitatni. Vasárnap tizenkét I. osztálya fővárosi csapat Ját­azik. Erős napja lesz vasárnap a budapesti futtball­8portnak Mind • tizenkét I. oszt. egyesület starthoz áll. Az Üllői uti pályán kettős mérkőzés lesz: NSC­TOrekvés, FTC-Vasas. Hungária u;i pályán játszik az MTK-lll. ker. TVE. A Stadionban ünnepi mérkőzés lesz. A negyven esztendős UTE az ETC-vel játszik. A Sárkány uccal pályán játszik a KAC a „33"-asokkal és a BEAC - VAC a Lágymányoson lesz. IIMMMMMMMMWMMWWIMM MMMMSAMMMM^^ A Délmagyarország Szegeden és környékén az egyetlen liberális lap. Fennállásának biztositéka és ereje a független polgárok és munkások támogatása. MMMVMMMMMMMM^^ Tapasztalt asszpnyok a kávédarálóval" követelnek Vájjon miért? . . . Mert fontos nekik pénzükért praktikusan vásárolni. M3T 356 millió. A vasárnapi futtball derbyt, amely Buda­pesten az MTK-FTC bajnoki döntő volt, ¡6.500 fizető névő nézte végig. A bevétel 356 millió voll. Ebből tiszta bevétel, az adók és költségek levonása utáa, 183 millió korona lesz. Ebből az MTK és FTC 50—53 milliót kapnak. Virág-, gyümölcs- és zöldségkiállitás Buda­É esten. A „Falu" Országos Földmives Szövetség udapesten a mezőgazdasági muzeumban virág-, gyümölcs-, zöldség-, kertészeti és növényvédelmi kiállítást rendez. A kiállítás látogatói fíláru vasúti jegy váltásának a kedvezményében részesülnek. A félárujegy váltására jogosító igazolványok, amelyek egyúttal a kiállítás dijtalan megtekintését is ma­gukba foglalják, darabonként 50.000 koronás ár­ban az illetékes kereskedelmi és iparkamaránál szerezhetők be. Az igazolványok a Budapestre uta­zástól számított hat napi érvényességgel birnak. A visszautazás utolsó napja szeptember 15. Országos vásárok Orosházán. Orosháza köz­ség eddigelé arról volt hires, hogy hetipiacai a legnagyobbak az egész Alföldön és sok városnak az országos vásárait is terjedelem dolgában erősen felülmúlják. Mindazonáltal Orosházának kimondott országos vására eddig még nem volt. A kereske­delemügyi miniszter most arról intézkedett, hogy Orosháza községben minden év március hó első, valamint junius, szeptember és december hó má­sodik hetének csütörtöki napján országos állat­vásár, a rákövetkező napon pedig kirakóvásár tartassék. A Magyar Namzatl Bank hivatalos árfolyamai. Valuták: Angol font 345000—347000, uokol 2092 -2114, dinár 1249-1271, dollár 71080-718:0, francia frank 3334 -3398, holland forint 28330- 28600, lel 351-357, léva.507—515, lira 28 Jt-2829, márka 16795-16995, osztrák schilling 99.83-100.t9, dán korona 17030­17180, svájci frank 13729-13839, belga frank 317<i— 32>2, norvég korona 14355—14535, svéd korona 18795-189», lengyel zloty 12155-12135. Devizák t Amsterdam 28630—28800, Belgrád 1269­1277, Berlin 16895—16995, Bukarest SÍ3-355, Brtisz­szel 3192-3212, Kopenhága 17230 -17320, Osló 14555— 14635, London 145000-347000, Milánó 28,8—2824, Newyork 71030—71460, Pária 3329-3349, Prága 2102­1114, Szófia 512-516, Stockholm 19045-19155, Varsó 12355-124S5. Wien 100.03-100.63. Zürich 13729-13809. MrUhi tőzada. Nyitás: Páris 21.30, London 2510.-, Newyork 517.3750, Brüsszel 23.2710, Milano 20.05, Amsterdam 2C8.25, Berlin 122.05, Wien G.0672.85, Szófia 1.75, Prága 15.30, Varsó 90.-, Budapest 9.0072£0, Bukarest 2.60, Belgrád 9.2250. Zárlati Páris 24.30, London 2512.—, Newyork P17V,, Brüsszel 23.30, Milano 20.30, Amsterdam 208.15, Berlin 123.-, Wien 0.0072.85, Szófia 8.75, Prága 15.30, Varsó 93.—, Budapest QM72JSQ, Bel­grád 9.2250, Bakarest 2.60. Taroiánvtőssdr A szerdai terménytőzsde irányzata tartott volt. A forgalom élénk, a hivatalos árfolyamok teljesen változatlanok. Hivatalos árfolyamok: Buza 76-os tiszaridéki 3650— 3675, felsőtiszai 3625-3650, fehérmegyei 3520-3625, egyéb dunántuli és pestmegyei 3575—3525, 77-ea tisza­vidéki 3700-3725, felső tiszai 3675-3700, f ehérmegyei 3650-3675, egyéb dunántuli és pestmegyei 3625-3675, 78-as tiszavidéki 3725-3750, felsőtiszai 3700-37», fehérmegyei 3675—37C0, egyéb dunántuli és pestmegyei 3675- 37Í0, 79-es tiszavídéki 3750-3775, felsötiszai 3725- 3750, fehérmegyei 37G0 -3725, egyéb dunántuli és pestmegyei 3700-3725, rozs 2575 -2625, takarmány, árpa 2650- 2800, sörárpa 310Ű-3GOO, zab 2350 -2550, tengeri 2675 -2725, repce 5700-5800, korpa 1775-1825. Irányzat. A keddi értéktőzsdén a forgalom igen vontatottan indult és egyes értékek már a nyitáskor is valamivel a tegnapi zárlati nívó alatt állottak. A tőzsde­idő későbbi folyamán ösztönző hírek híján kisebb üzlettelenség került felszínre, ugy hogy az árfolyamok­ban t—2 százalékos áresés állt be. Egyes papírok azonban, főleg a közép- és a kispapírok tartották a kedJi árfolyamukat. Zárlatkor a hangulat kedvező, a a forgalom rendkívül csekély. Ferencvároal aertéaváaár. Nyiltvásári maradvány 1403, érkezett 792, eladva 210. Zártvasári maradvány 77, érkezett 149, eladás nem volt. Árak: Zsirsertés, fiatal nehéz 19.5-23.5, könnyű 18-19. Felelős szerkesztő : FRANK JÖZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap­és Nyomdavállalat Rt könyvnyomdájában. Szeged. ÍSHázassági tanácsadó külön előadás férfiaknak ég nőknek szeptember 9, 10. 11-tn a Korzó Moziban. Ï A FORGALMI APÓ ATALANYOZASA A jelenleg érvényben levő rendelkezések alapián őssze­ailitotta : Dr. LXNDESBERQ JENŐ * * * A szegedi kereskedelmi és iparkamara kiadása ARA 2?.ooo KORONA « * * Megjelent és kapható a szegedi kereskedelmi £s Iparkamaránál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom