Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-26 / 103. szám

. - V * * i eptember 25. atarlási köllsé­it a 280 milliárd a'óiágok terű­t megdőlő nap­zsdónak ai öt­! kereseti adó­nyűties összege s ellen tizenöt isö liszt visel 5Je kívül éi csak iloszlás alapjául ilosztás) arányá­«. Mtad'.a tör­J is szeget nigy évaegyed első mlalszterl tárca késsé vált első ő be. zö!t kimutatás 2*84 százaléka i kivetett egye­att a betegápo­ironát, az állami 16035.000 ko­30 koronát kell ilerhez, hogy a rtékben vészé­a közel nyolc­r a következő* m mi lesz. A lég nem érin­. Tudtak, hogy legfeljebb egy, g bennűaket — is —, de nyolc­a rendelet tel­hiszen összes el az állam ének csak két lezzUk, ebben )snak tervezett etl felemelnünk, adó sem jelent t pedig be kell ihdzdst. A pút­nmiesetre sem ík mód marad, z költségvetést, ighatő kiadási t, a világítást, kell a kultu­jgy mi lesz a wyos, hogy az a szanálást, iélni. Az állam rságra hárítjuk iy elbírja e a ester, hagy a lé terjeszti. A I össze, bogy veléslervezetét, isiében alapos tomániábaa. elügyminiszté­mnak az u] Jetbeléptetések zterek bevoná­sa revizió alá égleges halá­lárai tekinteté­it a minisz ér­ié. tzágban. •eggeli lapok Idrengés láto­az Abruzzok­mkor és síelték t másodpercig fékén érették plom kupolája idolt, azonbin ibmonábin a ij olyan erős i az ucclra 1936 szeptember 26. DELMAQYARORSZAQ 3 A külügyminiszterek konferenciája. London, szeptember 25. A küszöbön álló biz­tossági konferenciával kapcsolatban a Daily Tele­oraph ismételten hangsúlyozza, hogy a külügyi Konferencia csupán iníormativ jelleggel fog birni és hogy a végleges határozatot egy későbbi kon­ferencián fogják meghozni, amelyen szintén az egyes államok külügyminiszterei vesznek részt. A szövetséges hatalmak azon a véleményen vannak, hogy a jövő tervezetet először a német birodalmi gyűlésnek és a többi államok parlamentjeinek is ratifikálni kell. A Times ezzel azt fejtegeti, hogy a külügymi­niszterek konferenciáján csupán oly megállapodá­sokat fognak kötni, amelyeket bármely állam kor­mánya vita nélkül elfogadhat, ugy hogy a biztossági konferencia határozatai véglegeseknek tekinthetr Véglegesen megállapodtak a szeged—kikindai vonal megnyitásában. Közvetlen csatlakozás Pancsova éa Becakerek falé. — A temesvári vonal Ez a megállapodás volt az elaő lépés. közlekedése ügyében. Egy olyan szakember, aki ismeri a kérdés minden részletét, a következőket mondotta a vonal megnyitásáról a Délmagyarország mun­katársának: — Egyelőre csak a kikindai vonal ügyében történt megállapodás és maga ez a vonal nem nagy jelentőségű Szeged forgalmára, kereske­delmére és iparára nézve, annak ellenére sem, bogy a nemzetközt megállapodás tényének Je­lentősége el nem vitatható. Ez az első lépés a vasutforgalom terén és remélhető, hogy ezt most már ujabb megegyezés fogja követni. Szeged te igen fontos volna a temesvári vonal megnyitás?, mert csak igy növekedne meg te­temesen a forgalom. A kikindai vonal maga nem fogja sokkal előbbre vinni a szegedi for­galmat azért, mivel Szőreg és Kikinda között csupán néhány állomás van, mig közvetlen csat­lakozásról csak Pancsova, illetve Becskerek feli lehet szó. Temesvárra ezután is csak kerülővel lehet majd eljutni. — Remélbe ő azonban, hogy a mai szegedi megállapodás csak első láncszeme a megoldásra váró nemzetközi problémákban és talán era'án már sikerül megegyezni Romániának és Jugoszlá­viának a temesvári vonal ügyében. Szeged forgal­mát c?ak az egész közvetlen temesvári vonal vinné előbbre és mivel ennek a vonalnak jelentősége egész Európa kereskedelmére kiterjed, valószínű, hogy rövidesen ebben a kérdésben is közele­dés fog létre jOnni. A szeged—kikindai vonal­ról szóló megállapodás jelentőségét lebecsülni nem lehet; ex az első lépés, amely után óriási fontosságú megállapodások következnek. ^^^MMMÍMMMMIM^^ egyelőre továbbra is zárva marad. — Részletesen beszámolt tegnapi számában a Délmagyarország azokról a nagyjelentőségű nemzetközi tárgyalásokról, amelyek az öt év óta elzárt kikindai vasútvonal megnyitására vo­natkoztak. A tegnapi tárgyalásokon a delegá'u­sok a szőregi helyszíni szemle után megálla­podtak a keretekben, valamint az egyes rész­letekben is. Pénteken délelőtt azután tovább folytatták a tanácskozásokat és most már a részletek véglegezéséről volt szó. A pénteki ülésen a menetrendi és határfor­galmi kérdések részleteit tisztázták, majd a déli órákban megtörtént a végleges megállapo­dás. A megállapodás szerint a szeged—kikin­dai vonal öt éves szünetelés után október 15-in ismét megnyílik, ameddig rendbehozzák a sző­regi és oroszlámosi határállomásokat. Egyelőre kél gyors és két személyvonathoz lesz Sze­gedről csatlakozás. Kikindáról pedig közvetlen csatlakozás lesz Pancsova, illetve Becskerek felé. Most már csak a jegyzökönyvek elkészítésén dolgozik a bizottság és valószínű, hogy szom­baton délután elkészü'nek a jegyzökönyvek, ami után hivatalosan is aláírják a megállapo­dást a kél kormány, illetve a két vasul meg­bízottjai. A tárgyaláson szóba került a teljes temesvári vonal megnyitásának kérdése is, de ez a vonal, amelynek egész Európa kereskedelmére nagy Jelentősége van, egyelőre továbbra Is zárt marad. Avonal megnyílásának kérdésében ugyanis eroszor a rmmán és Jugoszláv kormányoknak, kell megegyezniük, mert egyelőre súlyos ellentétek vannak közöttük. Különösen nem tudnak meg­egyezni a háromszög-határon való vonatok A minisztertanács is foglalkozott a kommunista szervezkedéssel. Az osztrákokkal való tárgyalás rövidebb időre megszakad. Budapest, szeptember 25. A kormány tagjai ma délelőtt 10 órakor l'ass József helyettes miniszter­elnök elnökletével minisztertanácsra gyűltek össze a népjóléti minisztériumban, amelyen Pesthv Pál igazságügyminiszter kivételével a kormány vala­mennyi tagja résztvett. 1 A minisztertanács elsősorban Aíayer Iáno3 föld­rainisztertanács azon állás­ttií1?^ h°gy 82 állam rendjének ű ^nagyobb eréllyel foly­tVTMM a toVabbi munkat a minisztertanács már most hangsúlyozza, hogy a gyanúsítottak, illetve bűnösök semmi körülmények közt sem számithatnak csere utján való büntetlenségükre. Végül Walkó helyettes külügyminiszter tájékoz­tatta a kormányt a genfi tárgyalásokról és beje­lentette, hogy visszajövet bizonyos Időt Bécsben tölt, figyelemmel kisérve a magyar osztrák keres­kedelmi szerződéses tárgyalások lefolyását, te osztrákokkal való tárgyalás most rövid időre megszakítást szenved, azért, mert az osztrákok részéről tárgyaló szakemberek annak sürgőssége cimén a német kereskedelmi szerződést vették elo. Wimmersperg Frigyes báró államtitkár a mai na­pon el is hagyta Bécset és a megbízottatok 8 nap múlva térnek i3mét vissza a tárgyalások foly­tatására. lásáf. V/immer Fülöp kérdéfeire a színigazgató elmondotta, bogy a megállipitott helyárak mel­lett ebben a szezonban rgy telt ház bevétele huszonhárommillió korona lesz, a nipi rezsi pedig, ha a város fedezi a fűtés és világitás költségeit, meghaladja a tiz és félmillió koro­nát. Ahhoz tehát, hogy a ninház pénzügyi helyzete egyensúlyozott legyen, legalább fél házra van szükség minden nap. Bejelentette Andor Zsiga még azt is, hogy a személyzet fizetése valamivel kevesebb terhet jelent az idén, mint tavaly, a fizetések ugyan nem csökkentek, mert a primadonna f zetése tizenhatmillióra, a kóristáké pedig másfélmil­lióra emelkedett, de a létszám kisebb. Gadl Endre ismerteti ezulán azt a kormány rendeletet, amely jóváhagyta a közgyűlésnek az Andor Zsiga szerződésének meghosszabbí­tására vonatkozó határozatát. A határozat sze­rint a város elengedi a szinház bruttó bevéte­lének öt százalékát, mint haszonrészesedést, a vigalmi adónak megfelelő segélyt ad, tizeti a lüzoltődijakat, a szinház fűtéséhez tizenkét vagon szénnel és egy vagon fával járul hozzá és szabad helyármegállapitást engedélyez az igazgató számára. Qaál tanácsnok ismertei ez­után Debrecen, Pécs és Miskolc városok át­iratát, amely szerint Miskolc a mult szezonban háromszázmillió korona szubvenciót adott szín­igazgatójának, Pécs kétszázötvenmilliót, Deb­recen pedig a jövő szezonra száz öl fát, vilá­gi ást, húszezer aranykorona szubvenciót és százmillió korona készpénzsegélyt ad. Ezen­kívül moziengedélyt is szerzett a színigazgató számára, aki a mozi jövedelmében talál kár­pótlást a szinház deficitjéért. Nagy vita indult ezután, hogy a város milyen szubvenciót adjon Andor Zsiga színházának. ' Wimmer Fülöp azt kivánta, hogy a bizottság javaso'ja a békebeli támogatás megadását, vagyis 8000 aranykorona segélyt, a fűtést és a világítást, bár a város a háború előtt nem világította a színházat. Ezzel szemben Dobay Gyula a szorosan vett békebeli támogatás mér­tékét egyelőre nem óhajtja túllépni, a világi­tás átvállalásáról szerinte csak akkor lehet majd sző, ha a város pontos és megbízható adatok alapján meggyőződik arról, hogy szükség van további segítségre is. Dobay Oyula azzal indo­I kolta meg álláspontját, hogy a városban el van terjedve az a felfogás, mintha Andor milliár­dokat keresett volna és négyemeletes házat ' I2ÍÍÍ8 Bud«Pe«'en a szegedi szinház jöve­delméből. A bizottság végül is abban állapodott meg. hogy egyelőre a szorosan vett békebeli lám£ gatás megadását javasolja. Végül a bizottság egyik tagja kérdést inté­zett Andorhoz, hogy a Palágyi-féle felszerelés hiánya nem okoz-e majd fennakadást. Andor Zsiga kijelentette, hogy felszerelése teljjs éa »gy aggodalomra nincs semmi ok. A szinügyi bizo tság szezonnyitó ülése ezzel véget ért Mikoláj egyéni akciéja Sári biró ellen a szinügyi bizottság ülésén. Andor Z»jga megígérte Dobay Gyulának, hogy máskor Móricz-darabbal nem kezdi a azezont. ritkán tirthat a nyíltságot, jó­>ut I.) A szinügyi bizottság péntek délután öt órá­kor tartotta meg dr. Gaál Endre kulturizenátor elnökletével szezonnyitó ülését a városháza tanácstermében. Az ülésen a bizottság rendes tigjai közül csak négyen jelentek meg, még Pedig dr. Dobay Oyula, dr. Szeless József, dr. Tóth Imre és Wimmer Fülöp. Ott volt ezen­kívül dr. Csengery János egyetemi t»nár, a bizottság tiszte'etjeli tsg|a, Buócz Károly mű­szaki Unácsos és természetesen Andor Zsiga színigazgató is. x A szinigszgató elsősorban szétoszfotita a bizottsági tagok közölt a szinház kél hónapra szóló műsor ervezetét, amely szerint szeptem­berben a Sári biró- n»k, a Kis kadet i ak és az Ot órai vendég-nnt, oktíbetben a Hattyulovag­nak, Ewt-nak, Fedord-n&'t, Dolly-nak, Az el­sülyedt harang-tiák, A babif-nek, a Forradalmi szerelem-nek, A nóta végé-nett, novemberben Szent Antal csoddjd-nak lesz a premierje. _ Van-e valakinek észrevétele a müsor­tervezet ellen? — kérdezte Qaál Endre elnök. — Nékem van, de sajnos nem lehet már rajta segíteni —, mondotta rezignáltán dr. Dobay Oyula. — Ma már egy magyar szinház Móricz Zsigmond darabjával nem kezdheti a szezont. Engedjék el ennek a kijelentésnek az indo­kolását az urak, de a sziaigazgató figyelem' mel lehetne a szegedi közönség érzékenységére. Andor Zsigának, a szegcdi szinház igazgatójá­nak Dobay Oyula észrevételére ciupán a követ­kező válasza volt: — Méltóságos uram, máskor ez nem történik meg, többet nem fog előfordulni. A bizottság a kérdés fölött ezzel napirendre is tért és megkezdte a finánciáiis ügyek tirgyi­IS—11­1b Az angol munkáspárt kizárja a kommunistákat. ~/,0n^Vzep,ember 25- A munkáspárt liverpooli pár gyűlésére, amely e hónap 29 én nyilik meg, a E2W*?*8. határozati javaslatot terjeszt elő, amely föntartia azt a tilalmat, hogy a munkáspárt tagja nem lehet egyúttal a kommunista pártnak, vagy valamely kommunista szervezetnek is tagja. A Pártgyülés előtt lévő jelentés megemlékezni a hírhedt Zinovjev levélről is, amely az utolsó álta­lános választásokon a munkáspárt bukását elő­idézte s azt mondja róla, hogy a párt alaposan megvizsgálta a dolgot és bebizonyitottnak látta hogy a kérdéses levél közönséges hamisítvány, amelyet Zinovjev már csak azért sem írhatott alá, mert a kérdeses időben nem is volt Moszkvában. A jelentés szerint azért hamisították a levelet, hogy ezzel megakadályozzák az akkor elkészült angol­orosz kereskedelmi szerződést, tehát olyan időben történt a hamisítás, mikor még senki sem sejtette, hogy Angliában általános választások lesznek. üj bankjegyek. Budapestről jelentik: Az uj magyar valu'ára való áttérés előkészületei már megkezdődtek a Nemzeti Bank pénzjegy­nyomdájában. Az uj valu'a nemcsak ércpénz­ben fog jelentkezni, hanem elsősorban bank­jegyekben. Ugyanis egészen uj bankjegyeket fog a Nemzeti Bank nyomatni, amelyek között több művészi kivitelű terv van a Nemzeti Baek vezetősége e'őtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom