Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-01 / 82. szám

DELMAQYARORSZAQ állami kialakításáról döntsön. Mi hisszük, hogy kívánságunk teljesítése nagyban hozzá fog pirulái Európa bikéjintk helyreállításához, annál is Inkább, mert gazdasági szükségnek felelne meg. — A szaná'ási kísérletek egytöl-egyig vagy eredménytelenek voltak, vagy csak átmeneti időre bizonyultak áldásosnak. Mind erösebb a kívánság a nagy gazdasági terület iránt, amely biztosítja lakóinak létét. — A mai tüntetés — folytatta Loebe — nem a kormányoktól Indult ki. £n is, mint a német birodalmi gyűlés elnöke, ebben a pillanatban nem valamely kormány szócsöveként szerepelek, — hiszen egyébként is ellenzéki párthoz tartozom. Mi a csatlakozásban nem látjuk a béke megbontását. Marseilleben a munkások a békére irányuló akaratukat hirdették. Holnap Párlsba megyek, hogy a németfrancia megértés mellett szólaljak fel és hangoztassam, hogy ez a megértés az alapja az európai békének. — Békebontásról tehát nem lehet szó. A beszédet viharos éljenzéssel fogadák. A gyűlést a városházán fogadás követte, amelyre számosan vol ak hivatalosak. Schober rendőrfönök hivatali elfoglaltságával men ette ki magát. Emmerllng alpolgármester üdvözölte a megjelenteket és vitába szállt azzal a nemrégiben (Seipel részérő!) kifejtett elmélettel, higy az állam és a nemzet nem azonos fogalmak. Páris, augusztus 31. Politikai körökben nagy igalommal és éles hangon tárgyalják az osztrák csatlakozási mozgalom megerősödését, különösen Loebe, a német birodalmi gyü'és elnökének bécsi feltűnő agitációját a csatlakozási moigalom mellett. Loebe beszédének az a része, ametyberí fogadkozik, hogy a mozgalom csak békés uton, a Népszövetség segítségével akar érvényesülni, itt kevés b ¡nyomást tesz és különben is azt vetik ellen, hogy a mozgalom eröszakolása presszió akar lenni a Népszövetségre. Míg eddig hajlandóság mutatkozott arra, hogy a csatlakozási mozgalmat akadémikusnak, vagy előnyök kihsrcolására alkalmas osztrák eszköznek tekintsék, addig most ebben a tekintetben fordulat állott be és mindinkább az a vélemény kerekedik fölül, hogy a mozgalom komoly jellegi és Németország áll mögötte. — A csatlakoz Isi mozgalom — mondották egy beavatott hivatalban —, ugy látszik, mégsem egy elökelötlen taktikai manőver spanyolfala, hanem ezldőszerint a legkomolyabb ostrom a békeszerződések rendszere ellen. A külpolitika intézői mindkább átlátják ezt és valószínű, hogy Ausztriát figyelmeztetni fogják a csatlakozást mozgalom eltűrésének súlyos következményeire. A kamara szünetelése lehetetlenné teszi a 1925 szeptember 1. palit lkai pártok egységes állásfoglalását. Megállapítható, hogy a Parisbm lévő po itikai tényezők egymásnak tesznek siemre^áayásokat. A kormány részéről szemére vilik a radikális tábor vezetőinek, hogy támogatják a piclfisztikui Jellegű mozgalmakat ét kongresszusokat, amelyek a békeszerződések revíziójára irányuló külföldi mozgalmakat mintegy bátorítják, az ellenzékiek pedig, különösen Poincaré és MUlerand hívei, ízt vetik a kormány szemére, hogy Ausztria járszalagján halad, nem engedi magát Ausztria támogatásábm megzavarni, noha egy kis éleslátással látnia kellene, hogy az u'óbbl években ily Irányban tanúsított toleranciát tulajdtnképen Németország használja ki a maga érvényesülésére. Szép ünnepséggel zárták be a gyermekstrand szezonját. tiKedves, megintő ünnepség zajlott le vasárnap délután a szegedi munkátok gyermekbarát egyesületének ujszegedi gyermíkparlfűrdöjén : megtartották a szezonzáró üinepélyt. Az életsíinüre sült apróságok sírva búcsúzkodtak el a Tisza homokjától, hogy a négyhetes nyaralás után megkezdj ik az iskolábajárást. Tizenkét órakor volt a bucsusbéd. A konyhává fölszerelt destkabódéból kellemes gulyásillat szarödöít ki. Szabi Perencné, a gyermekstrand ügyeskezü szakácsnője hitalmas üstben főzte a párolgó eledelt, amelynek illata közel nii eleven apróság fantáziáját csiklandozta. Az idő szeszélyes volt. Ai égen felhőfoszlányok úsztak és takarták el a napot, ame ynek java melegét elfújta a keddi orkái. A kihűlt homokról a födött „társalgóbba menekültek a gyerekek. Ei a „társalgó" is olyan stílszerű deszkaház, padokkal, asztalokkal Ide menekültek a strandoló gyerekek a nyáron, ara kor valami hirtelen zivatar zavarta meg a lubickolás gyönyörűségeit. Most mindenki id¡húzódott és a deszkaalkotmány zsong a gyerekhad vidám zsibongásától, mint valami méhkas. Kedves látvány az eleven gyerekhad. Birnapiros, egészséges arcocskák sora kukucskál a gyalult asztalok mögül. Apró, félmeztelen gyerektestek hancúroznak a földön és bújócskáznak a sarkokban. De azért nagy és meghitt a fegyelem. A gondnoknők egyetlen intésére elhal a lárma és az égő gyerekszemek kíváncsi áhitattal figyelnek. Simogatásért simogatással, szeretetért szeretettel fizetnek és szent gyermek hálával. Ezt adják ráadásul. — Kész az edéd — kiáltja valaki. Az apróságok az asztalokhoz rohannak, föllelepednek a lócákra és türelmes éhséggel várják, amig bádogiányér|aikra kerül a párolgó, vérpiros, kívánatos gulyás. Aztán néma ciönb:n, áhítatos élvezettel majszolják a meleg ételt, az arcok kipirulnak és az apró, gyerekszájak köré maszatolódik a gulyás biborlere. Ebéd után játék. A bolondos nap hol előbújik a felhők mögül, hol eltűnik mögöttük és árnyékával visszakergeti a kikívánkozó gyerekhadat. DÍ ez is piórakozás. Minden csöppségre gondos szemek vigyáznak, nem is történt az égési nyáron egyetlen baleset sem. Pedig nem kis munkát ad és nem kis felelősséget Jelent helven-nyo'cvan eleven gyerek szemmellartása. A munkások gyermekstrandjának átlagosan ennyi látogatója volt naponta. A szezonzáró ünnepély dílulán három órakor kezdődött a munkásdalárda énedével. Az apró munkásgyerekek és a szülők félkörben he'yezkedtek el a homokon. A dalárda én:ke után e'őlépelt a soibJl egy öklömnyi emberke, Kazi Peri és valóságos szónoklatban kösiönte neg a gyermekbarát egyesület nyaraltaláBi akcióját. A kis szónokot lelkesen megtapsolták és megtapsolták azokat a csöppsígeket is, akik verseket sz »valtak az ünnepély kedvességének smelésére. Általános volt a meglepetés, amikor felállt a strandoló gyermekek saját, külön dalárdája és hibátlan betanulásban, karmesteri vezényletlel elénekelte a Zengjen a dal kezdetű slkalmi éneket. Ezután a mesemondás következett. Kolacskovszky Lajos két szép mesét mondott áhítatos figyelem közepette. Az ünnepélyt a munkásdalkör éneke zárta be Több kosár almát osztottak ki ezulán a gyermekek között egy névtelen adakozó jóvoltából és öl óra felé megkezdődött az érzékeny búcsúzkodás. Pelej hetetlen látvány volt, amikor a kicsinyek sirva csókolóztak össze a védőnőkkel és egymással a jövő nyári viazonlátásra. Kilencven szegedi munkásgyerek négy hélig íarló boldog nyaraltatásáérl elismerés iileli meg a Munkások Qyermekbarát Egyesületét, amelynek választmánya hihetetlen nehézségek leküzdése árán előteremtette a gyermeknyaraltatás költségeit. Több mint tizenkét millió j koroaába került az akció. A költségek egyrészét az egyesület saját vagyonából fedezte, másik részét pedig a tár* sadalom adta össze. Szégyenkezve kell megállapítanunk, hogy az adományok hetven százaléka vidékről érkezett, Szeged város társadalma mindössze harminc százalékkal segítette a homokhoz, a nyári napfényhez és a déli ebédhez a szegedi szegény emberek gyermekeit. A gyermekbarát egyesllet a nyaraltatási akciót természetesen jövőre is megismétli, ha leüet, még szélísebb keretek közölt. Abban reménykednek, hogy az idei akció síép—sikere — négy hét alatt a strandoló gyerekek átag két-három kilót hiztak — jelentébelyebb támogatásra sarkalja a város társadalmát. Ferusék. Irta: Hegyi István. Feruséknál megdöglött a tehén. (Azt mondják, szög feküdt a gyomrában.) Nagyon sajnálták az egyetlen jószágjukat Ferusék. Meg is siratták, öreg Ferus, öreg Ferusné, meg a lánya. Négyen voltak ugyan a háznál, de a negyedik nem sirt. Az Eszti lány gyereke volt a negyedik: a pólyás. Mire a Virágot elásták a kert sarkában a ház mögött, Eszti épp tisztába lett a helyzettel. Veheti a gyereket a nyakába és mehet! ösmeri az apját, de az anyjától sincs mi jót várnia. Még megvan az a Ieyél, mit az anyja akkor Íratott, mikor a gyerekivei volt várandós. „Bizonyszögényökvagyunk mink édös lányom, ha töhetöd, né gyQjj haza." Amikor pedig az apja külön is meglátogatta szolgálati helyén, élőszóval ezt hagyta neki: haza gyühecc, de csak ugy gyQjj, ha Qres kézzel nem gyüaz. Szegény Eszti féléjszakákat átsirdogáltl erre. Szeretett volna mentőírt találni a szive sebére, de akármint csűrte-csavarta, a vége az lett, hogy csak haza. De nem ment üresen I Volt egy kis takarékpénze, mert hogy a bérit félrerakosgatta, gondolta, azzal tesz valamit. Első gondolata az volt, hogy az apjának vesz egypár csizmát, az anyjának meg egy jó meleg téli nagykendőt. Később megváltóztatta a gondolatát. Ez akkor történt, amikor gyengélkedni kezdett és elment az orvoshoz. Az orvos azt jósolta neki, hogy nem lesz elég a teje, vett tejen kell tartani a kicsit. Mire Eszti ugy határozott, hogy tehenet vesz. Ha tehenet visz haza, valami jő fejőst, azért csak eltarthatják . . . . . . Alig másfél hónapja, hogy hazahajtotta a Virág tehenet ... és ez a tehén olyan egy Istenáldotta jószág volt, mely mig élt, megváltotta a gyűlölködő pillanatoktól . . . Az apja volt a szívtelenebb. Még föl se virradt a másnapra, ágyban feküdtek még, amikor elkezdte a sírdogáló kis pólyásra: Hogy fulladnál mög te kis béka!, amikor igy bőgsz, nem alhatik tülled az embör. Aztán mint délfelé kukoricát kapálni ment a két öreg a rétbe, azt mondták Esztinek, hogy ö is menjen. Kösse a gyereket a nyakba, ugy menjen. . . . És Eszti, mert nem volt pártfogója más, csak a nagy Isten, bekötötte a gyereket a pólyába és egy kendőfélével a mellére szorította. A vállára pedig fölvette a kapát és ugy ment az öregek után. Estig dolgozott velük egy sorba. Másnap, harmadnap is igy ment Mig a gyönge szoptatós leány-asszonyt le nem vette lábáról a sok munka. Valamelyik reggel már nem birt fölkelni. Az anyja fölágyalta az ágyat, ö a kanapén kucsorgott. Fázott, lelte a hideg. Az anyja odament hozzája és rávetette a dunyhát. Fölengedt szivvel kérdezte: — Mi bánt Eszti ? . . . A gyerek a bölcsőben elordította magát. —Tíz bánt ... — mondta megszeppenve. De mindjárt meg is bánta, hogy a gyerekre vitte a szót. — Minek szerezted ezt ... — mondta az öregasszony és a lábával meglökdöste a bölcsöt Hogy harag nem volt a hangjába, Eszti újra bátorkodott : — Nem tehetek róla . . . Ez volt az első eset, hogy a gyerekről beszélgettek. Komolyan, szenv nélkül. Az öregasszony hangja engesztelődés volt, a leányé meg megnyugovás. A nagy vihart levezette a Virág. Az apja hangja is csak olyan volt már, ha olykor föllobbant, mint a megzavart hullám utolsó csobbanása a parton. — Nagyon beteg vagy? — kérdezte az öregasszony. — Nagyon ... — suttogta EsztL — Mid fáj? — Nem tudom. — Csinájjak valamit? — kérdezte az öregasszony, Teja jó lösz, vagy tejet hozassak ? — Nem . . . tejet ne hozasson . . . Az öregasszony tétován állt a lány előtt: — Micsinájjak? — Hijja el a telepkisasszonyt . . . Az öregasszony tudta, mire jó a telepkisasszony. Az majd elviteti a sivalkodó kis pólyást a lelencbe. Majd ott nevelődik az Eszti gyereke. Akinek apja, pártolója nincs, másutt hol is lenne? . . . Száz másét is nevelik ott anya nélkül. Arra nem is gondolt, hogy itthon is fölnevöledne I Amikor majd a nagy télbe magukra maradnak a két öreg, mert az Eszti szolgálni megy a városba úgyis, hogy ráérnének elbabusgatni . . . Nem volt elfogódva még akkor se, amikor elvitték. Hanem a lányát megsajnálta, amint rítt. — Ne r íj J mán Eszti... lásd be, jobb ez igy... legalább szabad vagy! — Vége van az én szabadságomnak. Vége I Beletemette az arcát a dunyhába és tovább sirt. Öreg Ferusné eltűnődött a lánya betegágya előtt: — Mért sir ez a lány ?... A gyerekit sirassa ?... Ki gyereke ez, hogy igy sirassa? . . . Összerezzent erre a gondolatra. Eszibe jutott, hogy mikor a kis pólyás elkezdett o-ázni, olyankor mindig becsukta az uccaablakot. Ha idebent rijj is, odakint ne hallják. Ezért nem tudta fölfogni a lánya fájdalmát, ö is volt ugyan gyerekiért aggódó édesanya, mikor nagybetegek voltak, vagy a halál ragadta a karjából valamelyiket. De az más anyaság voltl Ha más is, a gyerekit