Délmagyarország, 1925. augusztus (1. évfolyam, 60-81. szám)

1925-08-23 / 75. szám

DELMAQYARORSZAa Sport A SzAK deklarációt intéz az MLSz elnökségéhez. Az MLSz déli kerületében levő visszás helyzetek, amelyek a kerület lutball­csoportjának dekadenciáját idézték elö, a Szegedi Atlétikai Klubot arra az elhatáro­zásra bírták, hogy az MLSz elnökségé­hez egy terjedelmes és részletes deklará­ciót intéz. Ebben a deklarációban rámu­tat a SzAK azokra az okokra, amelyek fojtogatják a déli futballt és megakadá­lyozzák a fejlődést. Elsősorban a ma már elavult alosztály-rendszert kárhozlatja a deklaráció. Innen datálódik a déli futball dekadenciája. Ennek a megszüntetését fcéri és rámu'at azokra a kerületekre, ahol az egységes bajnoki rendszert be­hozták, anol ma már eiős lendületet vett a futball fejlődése. Ezidősaetint az egész országban még csak két kerületben áll fenn az alosztály rendszer: délen és a középmagyarországi kerületben. Közép­Magyarország azonban, ahol 70 egyesü­let vesz részt a bajnokságban, nem tud áttérni az egységes osztályra, de itt is állandóan napirenden tartják a kérdést és keresik a megoldást. Dél az egyetlen ke­rület, ahoi a legkönnyebb volna elhagyni az alosztály-rendszert és még sem akar­ják megcsinálni. A tízre emelt létszám a másik ok. Ed­dig is a nivótlan, gyenge mérkőzések miatt nem tudott a déli futball nívós lenui — mondja a deklaráció —, most meg még két egészen gyenge csapat kapcsolódott be az I. osztaiy amúgy is unalmas küzdelmeibe. Felpanaszolja ez­után a deklaráció, hogy a leromlott futball­nivó maga ulán vonta az anyagi romlást is és ma már a lerongyolódott felszerelé­seket sem tudja a klub pótolni. Mindezek az okok arra bírták a klub vezetőségét, hogy orvoslást kér a köz­ponttói. Elmondta még a memorandum­ban a SzAK, hogy foglalkozott azzal a gondolattal is, hogy kilép a bajnoki küz­delmekből és csak erös ellenielekkel log játszani, mert nem akar az erkölcsi és anyagi sülyedésben tovább menni. Hogy meg sem lépett ki most a déli bajnoki küzdelmekből, ennek kizárólag az az oka, hogy nem akarta az amúgy is nagyon zavaros helyzetet még jobban komplikálni és mert egészen bizonyosra veszi, hogy az MLSz elnöksége meg ijgja találni a módját annak, hogy miként hárítsa el a déli futball fejlődésének útjából az aka­dályokat. A deklarációt a SzAK a délkerület ut­ján az MLSz elnökségéhez küldi be. A mai sportesemények Szegeden. Mi indul meg a Délkerflletben a bijnoki küzdelem. Négy I. oszlálju bajcoki mérkőzés kerül eldöntéste, ezenkívül egy I. osztályú barátságos mérkőzés is tetz. A SzAK Félegyháztn játszik a KTK-va', a leg|oDb I. osztályú csapatul, mely alkalommal tOOb tarta­lékkal fog a bajnokcsapat kiállni. At eredmény azért így sem lehet kétsége*, mert a SzAK 2-3 gólküiö.ibségO g»ó­zelme várüaió. Srtgeden három csipat kütd a baj­nokságért. Az ujszegedi pályán 2 ór«i kezdettel a KAC-VMTE né:kőiét lesz. A VMTE a leiemelt létszám kö­vetkeztében került be az I. osztályba és most, ezen a mérkőzésen kell be­bizonyítania, hogy negüii az átlagos azegedi nívói. A KAC kevés tréninggel áll ki és esért a mérkőzés nyílt. Fő­mérkőz'.st játszik a KAC—VMTE uián félőt órai kezdettel sz UTC a másik vásáihelyi csapatta-, a HTVE-vel. Egj­forma erejű ellenfelek állnak itt szembe és az fog gyösnl, atael) ik ko nplettebb csapati ti áll ki. A Hunyadi-téii sporttelepen elömér­kőzést a KEAC Játszik >z SzTK-vat. U.ána lesz a Zrinyi—Vaiuias oajnosi mérkőzés. Ili érdekes küzdelem vár ható. Oyóztesnek a Vatu as látszik, dt a tiéningben levő Zrínyi n:m fjfcjt olcsón átengedni a két paniot. Az uj oflseid szinályok a mai bt| nokí mériőié.eaen nyernek először a ­kalmazásf. A vzrh.ló eredményeket e< eiösen befolyásolhatja, me.t az a csi­pa), amely ki udjs buuiálni az u: szabály elínje.t, kö.in,en nag/ tlCnjo ket szerezhet. Száz munkásgyermek egészségét segít vissza­adni, aki hozzájárul az ujszegedi nyara/tatás költségeihez. Weisi Árpid a SzAK trénere A SzAK vezetősége Weisz Árpádot, a Törekvés volt vilogatott csatárjátékosát tréneri minőség bei szerződtette. Weisz az utóbbi évben Bécsben a Blue Star játékosa volt. Mint tréner Olasz országban is működött. A nyári szUnet alatt Budapestre jött vissza én itt dr. Foldessy Jánosnak sikerült a SiAK részére megsze­rezni. Weisz értékes sportember, érettségizett magántisztviselő. Sporttudása és pedagCgiai készsége folytán alkalmasnak tartjuk a SzAK nagy jatékosanyagának kiképzésére. Állását a SxAK-nál már holnap elfoglalja, ha végig fogja nézni Félegyházán a SzAK-KTK mérkö­zést és kedden, az első tréningnapon már átveszi с játékosok kiképzését Simóka Sándor Olaszországba megy. A játékos vándorlási láz, a fővárosi fut­ballisták után, a vidékieke; is kezdi iz­gatni A SzAK egyik jó futballistája, Si­móka Sardur jelentette be klubjának, hugy Olaszországba, Bolognába kapott meghívást. A meghivást elfogadta és f. >lyó hó 23-án útra is ke!. SimOka Wiberrel, a Törekvés reprezentatív centerhalfjával uta­zik ki Bolográba, kivel együtt Mk alá Budapesten egy hét előtt a szerződést. Fizetése — állítólag — 1800 lira havonta. Simóka távozása klubjára nézve érzékeny j veszteség. Sehner 1 erenc szöv. kapitány, a fe gyelmi bizottság és kőzte történt incidens miatt beadta lemondisá!. Makói derby. A két rivális makói sportegyesület, a MAK és az ujabb MTK ma kerülnek szembe egymással a II. osz­tályú bajnoki meccsen. A találkozásra mindkét csapat erősen készült, mert itt dől el, hogy melyik csapat Makó repre­zentánsa. Az érdekes mérkőzést F'atakt szöv. bíró fogja levezetni. Külföldi utamrói hazaérkeztem, varrodámat újból megnyitottam, ahol angol, francia én gyermekruhák leg­rövidebb időn beiül készülnek Varróiskolám uri lányok részére szeptember 15-én nyílik meg. Kiváló tisztelettel Fenyvesi Juliska Széchenyi tér 8. szám. 962 Lemondott a BT elnöke. Gelzicr jenö, a síegedi BT elnöke lemondott. Lernon dásáriak oka: a közte és a tanács között levő elvi ellentét a biróelölépletés kérdé­sében. A BT ügyeinek vezetését, Geizler lemondása folytán, Horváth Pál társelnök vette át Dél - Délnyugat válogatott mérkő­zés a vidéki seilegírt, minden valószínű­ség szerint, szeptember hó 23 án lesz megtartva Szegeden. 5 havi kamatmentes lefizetésre! a köz- és magánalkalmazottak, Állandó keresetű munkások és hitelképes szabadfoglalkozású vásárlók 178 legolcsóbb napi árakon könnytl szerrel beszerezhetik mindennemű szövet-, vászon-, selyemáru, paplan, ágyterítő, függöny, abrosz stb szükségletüket az Excelsior Textilkereskedelmi R.-T. Szegedi Fiókjánál (s.«.tyi-.u. b. •<. zriiyi-«t«. ur*k> —— SZENZÁCIÓS U JDOMSltaOBC. mmhb Kinai vagy japán PARA- \/!i,nrtilin'v VANT megvételre KEßES V lragílaZ Széchenyi-tér 5. Telefon: 17-07. »5 Óz». SEELEN FREUND В. Tiaza Lajoa-körut 48. а*. KÉZIMUNKAÜZLET Nagy raktár kézimunka-anyagokban. — Olcsón és pontosan végez himzéat ée előnyomást. Jónás Ernő ** címfestő műterme Széchenyi-tér 11. Városi bérház. 636 Telefon 17—02. Kunitzer Jenő cipőkészítő mester TAbor ucca 3. sí. (U| adóhlvntal épület) Megrendelésre mérték szerint a legérzékenyebb fájós lábra, fe elősség mellett vállal, valamint modern cipfik minden iziést kielégítően, utolsó divat szerint készülnek mérsékelt árban. BUTOR nagyáruház dúsan felszerelt választékos raktár. Mübuto­rokoan, Mavonia tömörfa szobákban, hajlított székekben SCHAFFER TESTVEREK »"»со,гттмм-и. is S /ova'rat6 és másolási munkálatok mélyen le­szál itott arban a legme*-.­szeb'omenö le IeIősaég me'ielt késiitünk REKORD SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ IPAK VÁLLALAT Nádor ucca 12 sti Telefon 8-27 kilométerenkint 60.0 korona. Megrendelhető éjlel-nappjl. Nógrádi József bérautóvállilat Kossuth Lajos sugárul 10. Telefon 9-t8. su AUTOMOBIL ÉS PNEUMATIK R.-T. BUDAPEST. VI.. )Akal-tér S. Sürgönyeim: AUTOVAJDA flUTO • MOTOR • KERÉKPÁ R BUDAPEST. VI.. )Akal-tér S. Sürgönyeim: AUTOVAJDA flUTO • MOTOR • KERÉKPÁ R BUDAPEST. VI.. )Akal-tér S. Sürgönyeim: AUTOVAJDA flUTO • MOTOR • KERÉKPÁ R alkalréM«k, lelMer^l«iek 11« Tel. H8 -36 PNEUMATIK Tat. <75-98 Dobó Sándor Gépműhelye és Mechanikai Vállalata Autójavitások soron kívül 11 Berlini kftrut 3«. Tclfton U-I*. KHilt illrtve |avH minJrnnemü gtpalkautizcket *s ctptktl. biJ Amerikai gyArlniAnyu. MlelOII IroíTp«-! v*7ftrol K«rjen ajánlótól a lea..Jabb Plla.xter-morfellU amerikai Royallróe'P'«1. bewereihel ») írógép. ÍO dollár hevH^szIHr^t Nagy javítóműhely I Itfgep tvi jókarban taria­s. vá'lala'a. Lcglinotnabb «et énp* ti >k és v 1 rronépe* kedvező r«szi Ire be*ze­reih'tft ÍO dollár havi résalPtrc 1 eg»p kellékek raktata I KELEMEN Mártonul Teleion 13-rt Kirí« uci» ¿0 1925 augusztus 23. Radió ROVATVEZETŐ : azőLLóa К* HOLT. A nagyobb leadóállomáaok mai mdaora. Augusztus 23, vasárnap. (A városnév utáni szám : hullámhossz.) Földelve van az antennája ? Berlin 5 5 E«te 7órakor: Elefánt-vadá­szat a kék Níluson, 8.3J órakor: Hangver­seny. Mozart, Beethoven, Suk, Hubay, Schu­bert. Casella müveiből, áriák a .Bűvös va­dász* és a .Fidelio*-ból. Frankfurt 470. Este 8.30—9 óráis : Néodal­ciklus. Hamburg 395 Este 8 órakor: Népdal est, 10 órakor: Tánc zene. Kómgsberg 463. Eate 8 órakor: A. Ada» kómikua operája, a .üie Nürnberget Puppe*, 1 felvonásban, 9.15-10.15 óráig: Hangver­seny. Leipzig 4Í4. Este ».15 órakor: Szimfónikua zene. München 465. Este 8 órakor: Nyitányok, szopránnal, 9."G órakor: Előadás, 10-12 óráig: Tánc-zene. Münster 410. Este 8 órakor: Népdalok, (duettek), 9.^0 órakor: Srórakozlató zen«. Stuttgart 413. Lste 7-7.30 óráig: Előadás: .Délütrika egykor és most", 7.3U-8 óráig: .Oer Dramaturg*, 8—9 óráig: Citera-hang­verseny, 9 30-11 Otáig: A régi operettekből. Prága 550. Este 8 órakor: Régi zene Jphi­genie in Aulide (Qluck) előjátéka, áriák, a .Prometheus*, Beethoven előjátéka, .Ariadné Naxos szigetén*, Straus* RiJnrd, a bzép Ua­lethea*, Suppé elójatéka, az .Orpheus az al­világban*, Offenbach elójáléka. Orpheus dala. hegedű-szóló, .Szép Heléna*, Oflenbach, Párie áriája, Páris és Heléne duettje, polpourri. Róma 425. Délután f.30-7 óráig: Jazx­b nd, 9.15 órakor: Részletek Donizetti .La Favorita* c. operájából, 11-11.20 ótaig: Jazzband. Wien 530. Délelőtt lt.C5-t2.50 óráig: A bécsi szimfónlkus zenekar hangversenye. Mű­sor: Schumann: II. C-dur szimfónia. Weleba: Hegedű-hangverseny zenekari kísérettel, Strausa Richárd: .Halál és megdicsőülés*, .zimfó­nikus költemény. Délután 4-b óráig: Zene­kari hangverssny. Este 8 órakor: A régi Bécsből. Elbeszélések, humoros történetek, tipusok a régi Bécsből. Zürich jIj. Este 8.<5 órakor: Zene. A nagyobb leadóállomáaok holnapi mQsora. Augusztus 24, hétfő. Berlin 505. Este 8.30 órakor: Tarka-Mt. Frankfurt 470, Eate 830 órakor: Szimfó­nlkus zene a .Teli Vilm-V, .Oberon*, .Va­rázstuvola*, .Egmont*, .Bűvös vadász* ea a .Bolygó hollandi* operákból. KOnlgsberg (S\ Este 8 órakor: Csel ló­koncert. Utieg-Csajkovszki l'orgé, 9.15-10,13 óráig: Szórakoztató óra. Kömuswusierhausen 1300. Este 8.30-10 óráig: A berlini műsor. Uipzig a dresdeni műsor a 414 és <92 méteres hullámon: Este7.3:1—8óráig: Niebe­lungok. Kari Simrock: Niebeiung da'okból Wagner: Duitt a .Slegfrlcd* 3. felvonásából: Kovácsműhely dal, HebbehA .Nlebelungik*­ból, K. Basté Wagneri Szigfrid búcsúja Brüohilditól és a záróéntk az .Istenek al­konya*-ból. Münster 410. Este 830 órakor: .Akis herceg*, Lecocy operettje 3 felvonásban. StUitgart <43. Este 8 9 óráig: .Das wai ich*, falusi idill I felvonásban. Hutt J. után, L'Jü-ll űráig: Tarka-est. Oráz 404. Délután 4-6 óráig: Wicdner zenekara, 7.15-7.4H óráig: Előadás. 805­H.<5 óráig: Dalok és áriák, 8.35-IU űráig: Vig zenekari-est. Prága Í5<'. Este 8-10 óráig: Cervenková hegedűvirtuóz, Priborská zongora és Webet furolavirtuóz hanpverse íye. Róma 425. Este 3 órakor: Hangverseny. Wien 510. Délelőtt 11-12.5.. óráig: Zene bemondás sierint. Délután 4—5 óráig: Mese­óra, 5 - 6 óráig: Hargverseny, 6.1 f—7. U óráig: Előadás, 5 órakor: Koncert akadémia. Zürich 515. Este 8.3) órakor: Fuvola., hírli és hegedű hangverseny. Ne feledje földelni antennáját! Durtmund. Az uj dortmundi nagy leadó­álloirán próbaadásának időpontját ideiglene­sen délután 4.30-6 óráig és este 8.3U-ll'.S0 ór^ig állapították meg, mely idő alatl a saját műsorát adja le t* Münstert közveliti. A münsteri adóállomás továbbítása egyelőre közönséges telefon-vaacték segítségével tör­ténik. amit azonban rövid időn belül kebe­lekkel fognak helyettesíteni, hogy az üzem biztonságát emeljék. (Rw.) Kin. A rádióamatőrök számát a'ig 51'00-re becsülik Kínában. A kínai áormány a katonai jellegű dolgok behozatalát a legszigorúbb tilalom alá vet.e is a Mennyei Birodalom copfos fiai természetesen a rádiót is katonai dolognak nyilvánították s mivel ez az ipar Kínában még igen gyenge lábon áll, a rádió igen nehezen tud náluk tért hódítani. Mind­ezek dacára is sok rádió-anyagot btcien­pésznek .Villamossági anyag* jeliőveL Sok vidéken a telvevö készülékeket elkobozzák, ezre: szemben céldlul Sanghalban a rádió­élet meglehetősen élénk. Sanghaiban a rádió­adagot nyilvánosan lehet árulni, »61 \zak­uisagok is ulakultak már. (Kw) aki nemlla Back-kóserétteremben étkezik. Szeaediek találkOZÓ helye. HUDAPKKT, VI.. H«IÓS4irC* M.SS^M lOpcra mDe««). Д '

Next

/
Oldalképek
Tartalom