Délmagyarország, 1925. augusztus (1. évfolyam, 60-81. szám)
1925-08-22 / 74. szám
anguszttis 22 DBLMAGYARO"SZAQ Я A kihitelezett áruk forgalmi adója. A Diímagyarurszdg folyó hó 19-tki számiban feinivás tétetett közzé, amely sterint a forgalmi adót blokkrendizer alapján lerovó kereikedök él Iparosok kötelesek a kibile eiett árak eladási értékéröl az aladis alkalmával blokkot adni, azaz a forgalmi adót a bllellételek után a kibilelezéi alkalmival azonnal leróni. A felbivás felszólítja a fenti lerovást elmulasztókat, hogy az augusztus híban kihitelezeti áruk forgalmi adó|át pótlólag fizessék br. Mint a Dilmcgyarorszdg állandó olvaió|a bátorkodom ezen felhiváaboz alant pár megszívlelendő reflexiót fázni. Azt mindenki tudja, hogy ma az egész kereskedő- és ipsrostsrsadilom óriási gszdatági pangás ret'enetes terhe alatt nyög. A no földről vásárolt áruk óriási vámjiif, valamint az árul terhelő magas fuvardíjakat mindenkor előre kell lefizetni, ami már rgymsga is óriáti teher. Már most a terhek elviselésének megkönnyítése helyett hoznak egy oly in lehetetlen rendeletet, amely rendelettel Eutöpának egyetlen orszagában sem találkozunk és amely rendelet kötelezi a kereskedőt és iparost, bogy a kihitelezett áruk u'án a forgalmi adót azonnal, vagyii a kibiteleiéi pillanatában ró]Ja le. Ez a rendelkezés a lebelő legnagyobb igazságtilsnság, egyrészt azért, mert ctak az adózók egyrészét sujt|a (• forgalmi adót kéizpénzben lerovásra ugyanis ezen rendelkezés nem vonatkozik), de főleg igazságtalan ezen rendelet azért, mert oly Összegek után kövelel a kereskedők és iparosoktól forgalmi adót, amely Összegek azoknak pénztárába esetleg be sem folynak. Mi mindenkor Ausztria uszályhordozó! voltunk és az vsgyunk |elen!eg is. Hs egy magyarországi kiskereskedő közvetlenül Ausztriából rendel árut, ugy a vásárolt áru után ciupán két szásalék forgalmi adót tizet, míg ha ugyanazt az árut egy magyarországi nigyhsreskedőtől szerzi be, ebben az esetbea már négy ssásalék forgalmi adó fizetésére van kötelezve, tehát az osztrák kereskedő a magyar nagykereskedővel szemben két ssázilék előnyt élvet éi s magyar kereskedő ily módon szívesebben szerzi be közvetlenül sz osztrák kereskedőtől szflkséglelét. Ha egy kereskedőnek valamely napon egyáltalán nincs készpénzbevétele — ilyen nspok mi, sajnos, sOrfln el Mordulnak —, de tegyük fel, azon a napon Ötvenmillió korona értéko árut kihitelez, abban az esetben kénytelen a mai rosiz üzletmenet mellett az államnak egymillió koronát előlegezni, amely kOrOlmény néha lehetetlen helyzetbe hoszi éi amely kötelezettség leiette érthetetlen és igazságtalan. Viszont abban az esetben, ba a kihitelezett áruknak esetleg egy Jelentékenyebb része kétessé válik — ami ma fizetésképtelenségek esetén stlrOn előfordul —, a kereskedőre néive a kihitelezés alkalmával lefizetett forgalmi adó Otszege elvész, vagyis a kereskedő oly összegek után fizetett Uy estiben az államnak forgalml adót, amely összegek pénztdrábi stha be nem folytak is folynak. A forgalmi adó lerén uralkcdó ezen anomáliák megszüntetése a kereskedőés iparostáriadalom eminent érdeke volna és én jónak taitanám, ha a kereskedők és tpiroiok érdekeit képviselő iparkami rák, kereskedő-szövetségek és ipartestületek az érdekeltek bevonásával egy országos tiltakozó gyűléit tartanának — akár Szegeden is —, amely gyűlésen tiltakozásuknak adnának kifejezési a fennálló leheletlen rendelkezések ellen és erélyesen követelnék s bajok felsorolása melleit sz osztrák fáiisos rendszerű forgalmi adónak sQrgós életbeléptetését. Törődjenek végOl a kereskedő- és iparostársadalommal is, hiszen ez a társi dslom az, amely feloecsfllketetten gazdaaági és kulturális ériékek birtokában van és ha ezt a társadalmat végleg tönkreteszik, ugy az országnak olyan veszteságst okoznak, amely veszteségért az országol kárpótolni sohasem lehet. F. D. A kézmiiiparosok vásárhelyi országos kongre Hódmez ő várhely, augusztus 21. (A Detmagyarország kiküldött tudósítójától.) Szent István ünnepén nagy érdeklődés mellett tartották meg országos kongresszusukat a kisiparosok. Jelentőtőséget adón a nagygyűlésnek dr. Walkó Lajos kereskedelemflgyi miniszter megjelenéie. A miniszter beszédet mondott, amelyben az iparosságot érdek ló főbb kérdéiekrői nyilatkozott. Az Idők javulásával biztatta a kedélyeket s azt a reményét fejezte ki, hogy a kisiparnak nyújtandó beruházi kölcsönnek két-három hónapon betol feltéllenül kedvező hilása lesz a kisiparra, még pedig közvetve is, abból tudniillik, bogy a nigyipar is kap a kölcsönből. Hogy milyen lesz a kétfelé eső ipari beruházási kölcsön aránya, szt persze még nem lehet tudni, sőt azt sem, hogy mennyi less a kölcsön. De egyetértőnk a gyűlései felszólalt Kun Béla képviselőnek azzal a kijelentésével, hogy a magyar ipar a jövőben többet vár a kormánytól, mint amennyit eddig kapott Tudósításunk a nagygyűlés lefolyásáról a következő. Elsó nap. Az előkészítő-bizottság nevében délután 5 órakor dr. Dobsa László nyitotta meg a kongresszust, amely a Feketesas-szálló nagytermében folyt le az ország minden részéből idese reglett tekintélyes «ámu Iparosok jelenlétében. Dobsa üdvözölte a megjelenteket és elnökül ajánlotta hivatalból Pálfy Dániel ny. államtitkárt, társelnökükül pedig az alábbiakat: Kruzsltz Károly (Hódmezővásárhely), KörmendyMsyás (Szeged), Braun Oyula (Orosháza), Buday Balint (Szemes), Huska Vilmos (Miskolc), André István (Szekszárd), Ruzstnszky Bila (Pécs), Bálint Menyhért (Budapest), Fllszeker Zsigmond (Budapest), Radócz | án os (Budapert). Tímárok: dr. Dobsa László, Friedrieh Géza. Füredy Lajos, Papp Kálmán, Katona Lajos és Mannlnger Oszkár. Pálfy Dániel elfoglalva az elnöki széket, rovfden vázolja a kongresszust megelőző időkben lezajlott és az Iparosokat érintő eseményeket. Ismertette a közelmúltban Budapesten megtartott kongreszszus tárgysorozatát, amely kizárólag az Iparosok nehér helyzetével találkozott és a közmunkák megindítását sürgette. A kongresszus határozatából kifolyólag küldöttség kereste lel Walkó kereskedelmi minisztert, aki a kívánságok hallatára nyomban szakbizottságot hívott egybe a közmunkák mielőbbi megindítása érdeAzóta azonban ismét Ot hét telt el, de sajnos nem történt semmi. A kereskedelemügyi miniszter szonban megígérte, hogy mihelyst Összeül a nemzetgyűlés, tárgyalás alá kerül a beruházási űgy és gondoskod al fog a kézműiparról is. Kívánatos — mondotta - Pálfy, hogy a beruházási kölcsönből ne 5 százalikot juttassanak a kézműves Iparnak, mert ezzel nem segítenek a helyzeten. Ezért kérdést is Intéz mindjárt a jelenlevő kereskedelemügyi miniszterhez, hogy miként szándékozik a kormány a beruházásokra szánt összeget felosztani, mert félő, hogy a gyáripar mindent eiharácsol, még azt is, ami a kisiparnak van szánva. Pálfy a rési állapotokat óhajtja visszaállítani, amikor 20 koronáért késztettek egypár cipót, de u iparosnak ebből lehér kenyér jutott. Végül szóba kell hozni — mondotta Pálfy - az lOKSz ügyét is, mert Hadik János gróf, volt miniszter, annak idején meg sem hallgatta az ebben ai ügyben hozzáforduló iparosság. Az lOKSz szerinte nem szolgálja az iparosság érdekalt, az adminisztrációja tuldrága és ennek következtében drága az általa forgalomba hozott kölcsOn és az anyagbeszerzés. Bejelenti, hogy Walkó miniszter néhány nappal ezelőtt aláirta a kézműves kamara törvénytervezetét, amiért a kézmOvcsipsrosság nevében hálás hOsaönctct mond a miniszternek. VégOl üdvözli az etnOk a miniszterelnök és népjóléti miniszter képviseletébmTmegjetent dr. Algner Károly lő.spáa, dr. Soőe István polgármestert, Szeged város közönsége és hatósága nevében meglönosen Szávay Gyulát, a budapeHl kamara képviselőit és a sajtó jelenlevő Az elnöki megnyitó után Hódmezővásárhely polgármestere üdvözö'te a vári s nevében a minisztert és a vidéki vendégeket Dr. Walkó Lijos kereskedelemügyi miniszter köszönte meg ezután a szívélyes logüdtatást és üdvözlést Kijelenti é» már ismételten kifejletbe azt a felfogását, hogy hel>e?nek tartja időnként a kongresszusok tartását, amelyeken az iparosak megtárgyalják az őket érdeklő kérdéseket. F.zek a tárgyalások teszik lehetőve, hogy a kormány könnyebben tájékozódjak a kívánságok és hajók idői es ezek anyagából tudják meg, hogy hol ós mi szorul sürgős orvoslásra és iuely panaszok orvosiasa tartandó napirenden. — A közmunkák ügyében másfél hónap előtt tárcaközi értekezletet hívott össze a kereskedelemügyi minisztériumban, amelynek végrehajtása most már aktuálissá vált. Most már azzal a kérdéssel is foglalkozni kell, hogy a kézművesipar milyen aranyban részesüljön a közmunkákra előirányzott összegbői. — Figyelembe kel! venni, hogy a üctutiázáM kölcsönnek közvetlenül és közvetve is előnyös hatása lesz г kézművesiparra nézve. A nagyiparnak nyújtandó összegből anyagbeszerzés és munkabér révén a kisiparra is előny háramlik és a tisztviselők fizetésemelése és a erméseredmény javulása is mind nagy j.tvulásl jelent a kisiparra nézve. Két három hónap r.wlva feltétlenül éreztetni fogja ez hatását és fellendülést hoz a gazaaságl életbe — Hogy az IOKSz ban az utóbbi időben mi történt, arról nincs tudomása, mert nem volt ideje vele foglalkozni, de érdeklődni iog a dolgok iránt és a szükséghez képeM megteszi intézkedéseit. Kijelenti, hogy a kézműveskamara törvénytervezete tényleg elkészült és most van sajtó alatt. Szávay Gyula vezetése alalt egy hatos bizottság dolgozta ki és ö megküldeti az érdekelteknek, hogy megtehessék rá észrevételeiket. Reméli, hogy a törvényjavaslatot mielőbb a nemzetgyűlés elé terjesztheti. Befejezésül a kongresszus holnapi érdemleges munkájához sok szerencsét kíván. Walkó miniszter után dr. Algner Károly főispán jelentette ki, hogy ö nem pusztán formalitásból jelent meg, hanem az iparosügyek iránti meleg érdeklődésből. A népjóléti miniszter nevében kijelenti, hottf ű betegsrgélyezésl és типkásbiztositási törvény reformja I ilyamaiban van, ámde oly nagy horctereij és . v kmnp'ikált (Így, hogy megoldása hosszai Időt Igényel. A főispánnak cz a ktjele-itése hangos közbeszólásokra adott alk. mai és észrevehető ki-dvtclensége: ok zo't a kisiparosok köíö't, miután arra következtettek belőle, hi>gy a beiegsesétyezés és munkAsblztositás tendkivül fontos és hihetetlenül elhanyagolt ügyét а к <r mány belátható időn belül nem óha|t|a közmegelégedésre rendezni. Végül ana kérte a főispán я kongresszust, hegy a kormá'iyr.oz in'ézendó klvánsígokai közöljJk vete és ő rajta lesz, hogy az * teljesüljenek. Dr. Szcndrcy Jenő tanácsnok Sregcd város közönségérek és hatóságának tsunte üdvözletét rzerencekivánatai' tolmácsolta a testvér Hód mezővásárhely városban ösj?egyült kézmüveítpirosoknak. Kzután Kun Béla, Hódmezővásárhely képviselője tolmácsolta a kormány je'cilev.^ képviselői előtt, hogy a magyar iparosság a jövőben többet vár а kormánytol, mint amennyit a múltban kapott. — A miniszter azt mond >va, hogy nyílik az Idő Ennek hasznát ar iparossá azonban csak ugy látja, ha nem morzsái kap, hanem komoly segítséget. Ne közvetítik utján juttassa a kormány a pénzt a kisiparosokhoz, akiket lelketlen mJd m kizsákmányolnak a közvetítők. Azzal a kéréssel lordult a miniszterhez, hogy métsékelj: a szállítási tarifákat, mert a termelés nem képe' viselni a magas szállítási költségeket. Végül Ismét arra kéri a minisztert, hogy ne csak ígéretet és alamlzsmát adjon, hanem komoly segítséget. Kun Béla szavaira Walkó Lajos miniszter nyomban válaszolt. Az elmúlt három év alatt ismételten rámulatott, hogy sok küzdelemre van szükség. Az Imént azt mondta, hogv javul a helyzet. Most is ezt mondja. Természetesen nem márólholnapra javul, de javuL Csak ezt tudja igéről, máit nem. Hogy a termelésnek nehéz a helyzete, az természetes, de a kormányban megvan az igyekvés, hogy javítson a helyarten ezen a téren is. A miniszter beszédével и kongresszus első napja be la fejeződötl és Walkó miniszter, Algner Károly főispán és többen a vendegek közül kihajtattak az állomásra és háromnegyedhétkor elutaztak Hódmezővásárhelyről. Pénteken délelölt folytatták a hódmezővásárhelyi iparoskongresszust a városháza nagytermében. Ratsinszky Béla mini elnök a kongressius nevében üdvözölte a megjelenteket, kőztük V/lmmer FOlőpOt, Landesberg Jenőt, a szegedi kereskedelmi és iparkamara elnökéi, Kun Bila nemzetgyűlési képviselői, majd kérte a sajtó képviselőit, hogy a kongresszus lefolyásáról kedvező ismertetést közöljenek, bogy így munkájuknak meg legyen az az eredménye, amely a magyar gazdasági élet talpraállítására szükséges. Dr. Dobta László, az IPOSz igazgatóis szólalt fel ezütán, köszöntötte a hódmezővásárhelyi iparoskongresszust és az ország több városánsk megjelent képviselőit. Határozsli javaslatot terjesztett a kongresszus elé az iparosság hathatós védelmére vonatkozólag. A részletkérdésekhez Rádt Rezső szólt hozzá, akinek lényegtelen módosításával a javaslatol el is fogadták. Wlmmer Fülöp szólalt lel eiután és a szegedi kereskedelmi át iparkamara nevében üdvözli a kongresszust és az elvégzendő munkára teljes eredményt kíván. Utána Farkas Elek, a Budapesti Építőmesterek Szövetségének igazgatója tartotta meg értékes előadását az építkezések megindításáról. - Áprilisbsn megígérték - mondotta —, hogy azonnal boztálognak a közmunkákhoz. Azonban mindjárt a munkák kiírásánál nagy meglepetésre kiderült, bogy nincsen telek, amire épttsenek. Előbb telkei kell vásárolni, akkor elkészítik a terveket, kiírják az árlejtést, megvárják, míg az ajánlatok beérkeznek és így ez az esztendő is munkaalkalom nélkül múlik el, mert mire ez mind elkészül, beállnak az őszi esőzések és nem lehet építkezni. Kimutatja, hogy a »zűfetési ststisztika szerint az Iparosoknak születik legkevesebb gyermekük, ami szintén a munkaalkatom hiányára vezethető vto Majd beterjeszti három pontból álló határozati javaslatát, a mely szerint a kongressius követeli a A második nap. városi jelzálogkólesr nők lehetővé tétele érdekében teendő intézkedéseket Kiván|a a közssállitásoknál annak az elvnek elejtését, smely szerint tekintet nélkül a megbízhatóságra, a szakértelemre és képesítésre, a munkákat mindig a legolcsóbb számszerű ajánlattevőnek adják ki, ami a legtöbb erkölcsi és anyagi károsodást okozza. VégOl kiván|s a kilátásba helyezett kötmunkák sürgős kiírását. Ezután Szdvoy Gyula, a budapesti kereskedelmi és Ipsrkamara főtitkára tartott tartalmas, több mint kél órán keresitfli tartó előadást az Ip^wieii reformról, amelynek tervezetét telte el és smelynek rész most állanak kidolgozás aisKörmendy Mátyás az IOK ben felmerolt ipsros klvánsa*«* jesztette elő, amely sbbsn az egy pontosn csúcsosodik ki, bogy az lOKSz ne gyakoroljon felügyeleti Jogot azokra a szövetkezetekre, amelyek nem tartoznak a kötelékébe. KOrmendy felizólaláss után tört ki az etső vihsr. Ugyanis Pálfy Dániel bejelentette, bogy Hadik jlnos gtól, az IOKSz lgazgató|a becsapta orra előtt az ajtót és vele, mint sz IPOSz elsőkével, sem akart tárgyalni. Ezt ft sérelmesnek tartja annál Is fnkább, meri az lOKSt a kormány által rendelkezéirs bocsátott pénzből msgss ksmst mellett sdott sz iperosságnsk és az snysgb(szerzésnél is nem voltik versenyképes ársL — Mielőtt felszólaltam volna az IOKSz ellen — mondotta Pálfy Dániel —, már figyelmeztettek ana, hogy az IOKSz aknakai helyezett cl ellenem. Az aknák dacára Is felszólalok, mert a kézműlpsrosok óhaját tolmácsolom és az ó akaratukat fejezem kL — A magyar kétmülparottág vezetőjét nem fogadta Hadik gróf - folytatta emelkedett hangon Pálfy Dániel. — Gyalázat I - kiabálták az lp»rosok. . — Bárki legyen is a verető — szitettekl s nwnditot —, * ű