Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)
1925-07-25 / 54. szám
As idelgtaKB vámkedvezményes MiUii Aneztriávsl és • csebekksl. Budapesti öl JelenUk: Hétfőn, vagy kedden aláírták a provizóriumot. A végleges szerződés tárgyalását szeptember 15 én kezdik meg ss osztrák okksl és • csehekkel. A provizóriumot megállapodás szövegét ma már e végleges megállapodás végett elöter|ei z'ették s két kormányhoz. A magyar mezőgazdasági cikkek kOafil e zöldbabra, piradicsomra, u ugoikárs, e gőiög- és a sárgadinnyére, e szőlőre (s a barackra szót az outrak kedvezmény. Nyolc államba lehet vámköteles árut tartalmazó levelet kDIdenl. Budapestről jelentik: A stockholmi nemzetközi postaegyezmény értelmében Ausztriába, Cseh Szlovákiába, Dániába, Egyiptomba, Görögországba, Németországba, Leit országba és Sziámba olyan leveleket is lehet kdldenl, amelyek vámköteles árut DÉLMAOYARORSZAO levelekre a lelItőltés után, vámjelzö A vámjelzö tartalmaznak. Az Ilyen adónak, megtelelő kltöL cédulát kell felragasztani, n nwpw cédula, amely tulajdonképen a rendeltetési országnak szól, pótolja a vámár uny itatkozatot. Német, francia, vagy angol nyelven állítható ki. Emellett a vámjelzö cédula mellett csak külkereskedelmi adatgyűjtés céljára kell még a levélre magyar nyelven kiállított vámáiunyllatkozatot csatolni. Kedveiményes utazás Aradra. A magyar és román államvasutak megállapodtak egymással, hogy az augusztus 1 — 10. napjai között Aradon rendezendő árumintavásárra kedvezményes K?y váltására jogosító igazolványokat bocsatanak kl. A kedvezmény a magyar vonalakon 50, a román vonalakon pedig 75 százalék, azonkívül az igazolvány egyúttal a vásár területére ingyenes belépőjegyül szolgál. Az igazolványok 25.000 korona beküldése ellenében a szegedi kereskedelmi és Ipar kamaránál szerezhetők meg. A Magyar Neaaaét Baak hivatalos árfolyamat Valuták,: Holland forint 28245linir 1227—1249, márka I6875-H975, W 872-376, belga frank 3236-3266, dán korona i;seo—I&73Q, norvég korona 12.95"IfJS, angol tont 345C00—347C 00, Ura 2610 «32. ¿WM* 70560-71410, francia frank »7- 3387, az okol 2tC4—2I2Q, léva 5(9"L^Jferoee W8Í0-I8B70. lengyel zloty 1ЭКВ—1B5& osztrák schilling 99^5-10C .65, sváid bank 13802—1391)2. t Ontsák, Amsterdam 28545-28715, Belgrád IM7- 1255, Bálin 16673-16975, Bukarest í67—369. Brüsszel 3266-¿286, Kopenhága 157Е0рЙ870, Oaló 11995-1*75, ¡3c W50C0- 3«70QÍ Milánó 2605-2621, Newyork 5980-71410, Pária 3352—337?, Prága 2104II »6, Szófia 514-518, Stockholm I9C60"17Л Varsó 13505 13585. Wien 99.8510Ü*Í. Zürich 13732—13862. , Zfrtak' »ЛШ» Nyitás: Pária 24.2% Unta »ЗЛО, Newyork 515.-, Brüsszel 218Г, Milano I8J», Amsterdam 2t6.f0, Barim 122*/. Wien Í.M7ZS5, Szófiai S.TS, Pián '5.2S, Varsó Ш2Ч* Budapest ¿¡¡ВПЛЧ* Bukarest 165, Befeád 9Л* „Zárlati Pária 24J0, London 2503.50, Ifewyuk 815.-, Brtaanl 23Л0, Milano IM0, Amsterdam 206.90, Berlin 122%, Wien Ü0072.55, Szófia 3.fc, Prága 15.25, S^Ät^ST- ^ Ttaataáa. As irányzat bezábsn éa rozsban tartottsbb, tengeriben éa repetbeo lanyhább volt A forgalom uh búzában éa rouban továbbra la élénk. Hivatalos árfolyamok: Búza aj 77-as BszavMéki 375S-385Í, egyéb 37CC- 3750, 78-as Uszavidéki 3800-3825, egyéb 3750- 3715, rozs uj 3150-3175, takarmányárpa 27J0S809, tab 4330-«SCO, tengeri 2700- 2750, repce 54S0—55C0, korpa 25(0- 2550. irányzat- A pénteki értéktőzsdén az irányzat nagymértékben ellanyhult, a forgalom igen vontatottan indult meg és néhány papír már a nyitáskor is a csütörtöki zárlati nívó alatt állt A tőzsdeidő későbbi folyamán a rendezési nap miatt igen nagymennyiségű áru került a piacra, ugy hogy a rcslizációs eladások az árfolyamokat 4—7 százalékig lejebb nyomták. A lanyhaságot nem tudták ól |övó szilárd tnciós .. lanyhaságot megakadályozni sem a Bécsből : as interven vásár Iá jelentés, sem pedig ai sok és igy alig néhány uj papir tudta caak A Magyar Hitel, Osztrák Hitel és a Rima a csütörtöki nívón mozeott. sőt a Hazai Bank csütörtöki nagy árveszteségei' ma behozta, gen lanyha volt a Mezőgazd. cukor éa a Oanz-villamos. A zárlatkor mindinkább aa eladók vannak túlsúlyban. Pereeevároel sottéaváaár. Szabadvásári maiadvámr 70 süldő, érkezett 46) eladva 180. Arak: Könnyű 17-21, m 19.5—»3. Zártvásáron nem volt forgalom. tartani ár Üzlethelyiség és lakás esetleg kfilönkülön is kedvező feltételek mellett Belvárosban forgalmas helyen átadó. Ént. Hirdetőben Iskola u. 20MWTJ HIVATALOS ZÁRLATI ÁRFOLYAMOK. &ri bőr Kartoo (Ml Kaglevlea KirályanU Kbúw Unió leatll cuto isa* ap|iMweé Pá(nr-iper Ráazvényaör Ssőrt és »»e SpwlifJ FeH'j? Wfrr.si.4t!! Klotild Oyéri Cukoripar Piára 4« Fővárosi sör 47 Ooldberfer 125 18.23 114 230 90 5M M 0.7 2Л 21 29 55 210 J 120 70 213 *5 284 80 Vasúti Urttím* 192 Oeorgla 346 MasATcak. 126 10 12 6U aöi 85 Htapöld —. Koy al-szállá — Sctoariast — Olajipar VUL Wandas Zagyvapálfai Hangya 1925 htlhts 25. ¿akta Udvari azoba konyhahasználatUI kiadó. Vitéz ucca 18. g Fialal özvegy úrinő gyermek mellé ajánlkozik azonnali beléptre akár egész vagy félnapra. .Magyar-német" |elIgére szíves megkeresést kér. Keresek sürgősen eM emeleti modern 4 szobás ptrst, augusztus-szeptemberi •el, 40—« mill 6 korona et»4 emeleti modern 4 szobás ketU, lakást, bekoiiezésse., «„„ „ »oiuna klép:ai kartéritéaa L Megbízottam Sub. Iioda Széchrryi Mr 6. 5»6 Tel. I0-S4. Lépest házi bejáratú, csinos, fétegmenles azoba egy-két úriembernek kiadó. Kossuth Lajos sugátul 8. I. 10. g KUlönbejaratu butorozon szoba kiapo. Petőfi Sándor sugárut 9. g Háromszobás lakást keresek lelépés nélkül magás ház bélért .Úriember' jeligére kiadóba. * , Keresek Belvárosban 3 szobás modern lakást. — Schwarcz szabó. Kárász ucca 6. g Két szobás lakást átvennék. Hitsthl, Allöldi ucca 12. g Bútorozott szoba fürdőszoba használattal kiadó. Tisza Lajos koiut 9 , II. emeleti 16. g Butotozolt azoba, egyszerű, esetleg teljes ellátással kiadó. Páriái körút 38. g Két bútorozott szoba kiadó Zsigmond Testvéreiméi, Dugonics tér 8. g Elegáns, teljesen külőnbejáraiu bútorozott szoba kiadó. Petőfi ucca 8, 1. f. g Munka, állta Két kereakede.mil végzett leány alkalmazást keres. Szíves értesítés .Németül tudó* jeligére kiadóba kéretik. g Asatelos «a eeaiergáljoe tanonc kivétetik. г s .ARBO' Petőit sugárut 36. Pénztár i.uknói vagy kónaytbb irodai alkatmazáat karca fiatal özvegy úrinő, esetleg szolid Sz leibe elárusltónCnek la elmegy .Magyar-német* jeligére. főző mindenes kerestetik 4 tagu családhoz Megyesegyházára. jelentkezni délelőtt Popper. Velaría Йг II. gS Jobs német leány, kl a háztartásban is segédkezik. 5 éves kisleány aullé felvétetik. Szántóné, Párisi kőrút $9. g Ozl-1helyiség kisebb piactéren áudó. Tudakozódni Paiial körül 38. g Eladás Eladó ház elköltözés miatt. Somogyltelep 2«. ucca 921. Hl 16-os kakasnélküii vadászfegyver eladó. Iskola u. 27. H2 Faskaskutya, b hor.poe, nőstény, eladó. - Kormányos ucca 23. g Eladó vagy térbe kiadó egy 6 üléses azemélyauló jókirbsn. kedvező részletfizetésre. Értekezni lehet Kossuth Lajos augárut 52. Egy párevezós csólnak olcsón eladó. Tudskozódni Mérey ucca 5. g Kétméteres fehér pult citnlábla, anyagai ekrény eladó. Megtekinthető délben, Ougonlcs tér 2. g Zongora eladó. Kálmán ucca 8, emelet. g Fehér cserépkályha eladó. — Megtekinthető Barabás Béla lakásán. Wagner fürdő. g Részletfizetésre szállitok kárpitosmunkákat BALOG SÁNDOR 9 Kossuth Lsjos sugárul 6. sz. zongorák. planlnók ujak <s használtak kaphatok kedvért liiettal teltételek mellett HangoUsok, laviUaor olcón, lukaaerflen v«(eztetnek. 543 Figyelem l Takaréktüzhelyek réazlettizetéare la kaphit k. D«yanott lakatoalanoocok HteWiael telvétetaek. BAUSB lakató,. KaiSu ucca S, ai udvarban SIL Jogi könyvtár mélyen isazállilott árban Isss kiárusítva. Vétel nem kötelező. Hurgária Antiquarium, Batthyány ucca 2. Tel. 12-51. Különfélék és ingóságértékesiló, Dugonics tér 12. Kapu alatt jobbra. Bútorozott szobá', üzletet, lakást közvetít, szerez Is béibead. Értékesítésre elfogad mindennemű irgóságot bútort, lakáabereodeséal tárgyakat - Eladó: tölgvfa ebédlő, aublót, ebédlő kredenc, trimo, koayhakrendnc stb. ZOHRNCEDENTSK - 'Md квкашаок m" Húszmillióval társulnék személyes közreműködéssel. Komoly ajánlatot .Reália* jeligére kérek kiadóba. g Lakótársul mennék intelligens nőhöz. — Bakocylné, Fodor ucca 20. BÚTOROKAT leteMnveaehben caak apiri SAnOOat isrtmtus bátorra rahan vSuroThaL Tábor .cca 1 Befőttek, níikam' iMuaaí'fííía bélárilk, valamint k.r««ayU.a4nyttSllait kicsinyben és nagrban kaphatók StLIIVtTCl. PstaS S. SNfánrt «. BO Bérautó 6 üléses megrendelhető éj|el nappal — Teleion 15—<5. Kossuth Lajos sugátut 52 Sehol olcsóbban I v«rr«ctp és kerékpár, auot (a nemet áruk, motoiMrSkI Mr, német Rummik éa sseI relékek réaalettiie éar. i*. Nagy lavitómíhel y! SZ ANTÓ SÁNDOR ««rraktar. Kiss Dávid iMtoU, Kba u. 4<M ízléses nöi ruhák már ioooo koronáért gyermekrukát Jo.ooo koronáért késiéinek IRITZ JÓZ8BPNÉ Z>ermekruha divattermében 438 Kelemé, ucca I i, nla, i, amelet l. Pontosan szabályozott ébresztő, fai: éa asabStili, arany, ezaat, double ás álpscká kinaezust d ss- tárgyak legolcaübbban szerezhetők be CíURI FERENC éra és ékazukéazttéaél, Káráas-u. te. Elvállalok 5S3TKÍk££: iavHását jutányos áron. KOVáCS Szentkár mság ucca|4». SS Az Alföld legnagyobb táblaüveg raktára3 KftSal Géza Ovcgezési vállalata Mérey ucca 8 Telefen 9-57. N01 «• fétlrubAk vegyi tisztítása és festése szaksz rrően a legrövidebb időn belől mérsékelt árak ir ellett készültek sae Szirovioza kelmefestő és vegytisztítónál, Zrínyi ncca lt. as. Jtnty Sándor szobafestő és mázoWmestcr Pálif« úcca 24. w Tt.dcmására adom a n. é.. közönségnek, hogy legújabb mintakollekciók megérkeztek és a szobafestést s legdíszesebb kivitelben és a legjutanyossbb árban készítek» bog» megnyerjem s a. é. közőoség becses pártfogását Hívásra ' vagy vIdákra. IM a .Délosgysrorsiág* kiadóhivatalának telefonszáma. GÉPMŰHELYE ÉV MECHANIKAI TUirtMHIVÓ 14-IS VÁLLALATA Kisall. Utalva J.vll mln«Mtn.ma eépalkalrésaakat 4s >S».h.t AuMta csép. tasépek javUáaál aorookrvUl végzem, A kéazilett ••akikéit a Itgmeaazebbmenó WelOaségtt nyu|tom t&J (KTőri suaáauTMm Huum Bittó Jánossurtezabó Templom tér 3 ázása. Mig * hol szezon tar*, rendkívül olcsón kéazit úri OltOnyOket, felOltOket stb. s egajabb divat szerint. Meg rkezetta l-a porosz koksz éa kőszén ёйеюЬъшкшшйъ * tpritetf ftr ШШ faszén csépl6sztntk. BUCHWALD ADOLF tsalla- éa srénkersskerM Zrtnyt ucea 4. Telefon 572. Urak figyelmébe! Habig, Borsalino, Panizza, ly -m ^ Qyuklts, Hückl különleges nynlszőr ÜL JK. Ej A. f> K valamint olasi gyapjnkalspok meglepO olcsó árban kaphatók Sbltzex S. és Piai detall Qzletében, Hid és Kelemen ucca sarok. SIS