Délmagyarország, 1925. július (1. évfolyam, 36-59. szám)
1925-07-19 / 51. szám
Sport SzAK-OMTK 8:0 (4:0) Orosházáról Jelentik a Délmagyartrszágntk: Az orosházai munkások meghívására szombatos délkerület bajnokciap ita vendégszerepelt Orosházán. A muikásoi diszcs ünnepség keretébea fogadlik a piros feketéket és méltatták a StAK kirádulásának propagandisztikus jelentőségét. A délutáni mérkőzéseken a SiAK fölényes iskolajáték után nagy gólaránnyal gyöite le a fejlődő orosháziakat. 4:0 OÍ féiidő után a mérkőzés végén nyo!c gól terhelte az OMTK hálóját. Néfy gólt lőtt a brilliáas formában lévő Wahl, kittől Solti, egy ajyel pedig Martonossy, illetve Prísliager. Délkerület atlétikai bajnoki verseny esélyei. Vasárnap délután 3 órai kezdettel rendezi meg a MASz déli kerülete a bajnoki versenyt az SzTK Hunyadi téri sporttelepén. Ma dől el, hogy a szépen fejlődő déli atlétika tul tudta-e szárnyalni a mult évi eredményeke!; megmaradnak e a rekordok, vagy uj rekordok felállításával demonstrálhatjuk, hogy ha a többi sportágban stagnácíó állt is be, az atlétikánk fejlődésének meg/an az egyenes vonala. A bajnokságok, a rudugrás kivételével, minden valószínűség szerint szegedi atléták zsákmányai lesznek. Oroszlánrészt a SzAK zsákmányol, mert a 14 bajnokságból 10-11 bajnokságot SzAK atléták fognak nyerni. 100 méteren Ottovay ma verhetetlen, ugyancsak 200 méteren is komoly konkurrencia nélkül áll. 100 on 11-4 mpercet, 200-on 23-2 mperc időt várunk. 400 on Schweiger 54 es idővel •megérdemelten nyeri a távot. 800 méteren Schweiger és Villányi közt dől el a verseny, de itt Is Schwdgerben látjuk ja igyőztest. 1500 m. Vitányi, Kocsmár, Scherer, Schreiber állanak starthoz. Itt Villányinak van legtöbb esélye. 5000 méteren Sipos és Jójárt között erős harc várható. Jójártnak valamivel több esélye van. A 110 méteres gátfutás Orbántól etvitathatatlan. Itt rekordjavitás várható. Ugyanígy a magasugrásban sincs komoly esélye Orbánnal szemben senkinek. Távolugrásban Trangertől 670-6 80 méteres ugrást várunk. Tranger győzelme nem kétséges, továbbá a hármas ugrásban sem. Tréningben 13 méteren felül ugrott. A su'y és a diskosban Donogán a legnagyobb klasszis. Súlyban 12 körül, diskosban 40 méteres dobással fogja a bajnokságot nyerni. Gerelydobásban Sassnak eminens esélye van. Rudugrásban a nagy formában levő Radd konkurrencián felül áll. Mai formája szerint 3 30 méterrel nyerheti a bajnokságot. Általában síép eredmények várhatók. Ha az idő kedvezni fog és a pálya jó állapotban lesz, néhány régi rekord valószínűleg a múlté lesz. Birkozóverseny a „legjobb vidéki birkózó" cimért. Augusztus hó 1 én és 2 án rendezi meg az MBBOSz a minden évben szokásos nagyszabású versenyét, a legjobb vidéki birkózó címért Ez évben S.egeden tartják meg a versenyt. Vidéken ez a lagnagyobbszabásu attrakció, mert az egész országból, a négy kerületből a legjobbak indulnak. A mult vasárnapi Dél-Nyugat klubközi verseny csak előcsatározás volt. Igaz, hogy Dél és Nyugat a két legerősebb birkozókerület és a legnagyobb valószínűség szerint a legjobb vidéki birkózó cim tulajdonosai is innen lógnak most is kikerülni, azért van esélye a másik két kerületnek is. A hat súlycsoport közül a pehelysúly egészen bizo nyosan a keleti kerület zsákmánya lesz, mert a debreceni Kelner és a nyíregyháza Toldi nemcsak vidéki, de fővárosi viszonylatban is a legelső klasszishoz tartozik. Dé valószínűleg méltó helyet fog biztosítani magának a legjobbak között .A hat súlycsoportból hároínban minden valószínűség szerint meg fogja szerezni a legjobb vidéki birkózó címet Zrínyi—VMTE - Vásárhelyen. Szegeden futballtilalom lévén az atlétikai verseny miatt, a Zrínyi feladta pályaválasztó jogát és a VMTE-vel Vásárhelyen jitsza le a selej ezö mérkőzést. Ha a mérkőzésen a Zrinyi caak eldöntetlenül játszik is a VMTE-vel, már olyan nagy előnyre tett szert, hogy az MTK által nem hozható be és ha a VMTE ellen beadott óvás nem komplikálja a helyezés kérdését, a Zrinyi és a VMTE kerülnek be az I. osztályba. Még tninndl* a Fodor-üggjel bíbelődik a BT. Talán még emlékében van Szeged sportközönségének a SzAK - Törekvés kupameccs, ahol Fodor szövetségi biró lehetetlen rossz bíráskodása miatt csinos kis botrány kerek' dett. Az érzékeny Fodor biró a mérkőzéssel kapcsolatban több szegedi bírót és meccslátogatót feljelentett. A feljelentések egy kivételével elintéztettek, még pedig ugy, hogy napirendre tért felettük az illetékes MLSz szerv. Csak Zsiday szövetségi biró ellen folyik még most is a vizsgálat, aki állítólag egy társaság előtt elitélte Fodor bíráskodását. A szegedi BT érthetetlen lelkiismeretességgel és aprólékossággal tárgyalja Zsiday ügyét. Ezen megkülönböztetett szorgalom mögött — Zsiday szerint — bizonyos, személyével kapcsolatban lévó elfogultság áll szeg:di BT réazéről, nem pedig az objektivitás, mert ö mint néző jogos kritikát gyakorolt Fodor bíráskodása felett és nyilatkozata nem volt sértőbb, mint a többi ottlévö szövetségi biró és a klubok vezető embereinek nyilatkozata. Mi a magunk részéről csak azt a megjegyzést füzhetjük ehhez az ügyhöz, hogy akkor az általános és frappáns volt a megbotránkozás Fodor biráskodáza miatt, hogy ha bárki a legsúlyosabban ítélte is el ezt a futballgyilkos bíráskodást, semmi esetre sem ment tul a kritika Jogin. Ha aztán egyik ur mégis sértőnek találja egy másik ur nyilatkozatát, akkor annak nem a BT-ben kell folytatódnia, hanem vagy a vívóteremben, vagy pedig a járásbíróságnál. 900 kilométer csónakon a Tiszán. Előkelő, uri világ sportemberei érkeztek csónakon Szegedre. Sárospatakról hármas párevezős regattahajón 6 nap alatt leeveztek Szegedig Görgey Miklós huszárezredes, a koronatestőrség parancsnoka és két barátja. Tudósítónknak alkalma volt az illusztris evezős vendégekkel beszélgetni, akiket Demeter huszáralezredes gardírozott. A hat napi evezést egyfolytában tették meg és csak az abnormális nagy vihar késztette őket egy napi pihenőre Csongrádon. Sárospatakon regattaélet még klubba tömörítve sincsen, ők azonban szenvedélyes evezősök, akik már tavaly is tettek hasonló túrát a Tisza-háton. Szegedig 500 km.-t eveztek. Visszafelé hajón utaznak Csongrádig és onnan evezve mennek haza — Sárospatakra. Ez az ut összesen 910 km. Az idei országos evezősturák között eddig G 3rgey ezredesé a legszebb eredmény. A Komlósi-dij. Kaptuk a következő sorokat: A Délmagyarország folyó hó 17-iki számában a sportrovatban „Komlósidij" cim alatt egy cikk jelent meg, melyre ezulon vagyok bátor észrevételeimet megtenni, illetve arra kérni a t. szerkesztőséget, hogy alábbi soraimat leközölni szíveskedjenek. Elsősorban ideális szempontokat vettem tekintetbe akkor, amikor az ifjúság részére ezeket a dijakat felajánlottam. Azt hiszem, ha csak 2000 koronát reprezentált volna az általain adományozott dijak értéke, még akkor sem lett volna kifogásolható, mert azt a célt szolgálta volna, amit egy egészséges gondolkodású sportember a labdarúgás fejlesztése érdekében szem előtt tarthat. Ennél a kérdésnél a blródijak összege nem jöhet számításba, meit ez a gondolkozás nagyon különös szinben tüntetne fel egyes sportembereket. Bár nem óhaj'ottam sohasem, hogy értékileg bírálják felül már a múltban is felajánlott dijaimat, most azonban a helyes információ adása céljából közlöm, hogy a dijak egymillió koronán felüli összegre rúgnak. Te'jes tisztelettel Komlósi Géza. A Szegedi Uszó Egyesület kerületi bajnoki versenyét az újonnan épített rókusi tavon lévő 50 m.-es pályán aug. 2-án rendezi Békéscsaba és Orosháza résztvételével. Az eredeti terv szerint 19 én kellett volna rendezni, azonban technikai okokból a versenyt el kellett halasztani. Szenzációs humo os football-mérkőzés. A Szegedi Dalárda és Szegedi Polgári Dalárda a soproni országos dalosverseny költségeinek fedezésére julius hó 26 án délután 4 órakor az SzTK Hunyadi-téri pályáján rendezi nagyszabású footballmérkőzését. Már a két csapat összeállítása is kellő garancia lesz arra, hogy a látogatóközönség jól szórakozzék. A két csapat a következő felállításban mérkőzik az elsőségért: Szegedi Dalárda csapata: Mayer Antal Sántha László Ott György Szöllősy József Bunyata József Bunyata Ferenc Komareklmre Piukovich József Vér János dr. Prohászka István Varga Antal. Szegedi Polgári Dalárda csapata : Vastagh József Machnic Gyula Csóti Ferenc Bittó Jáno3 tgedy László Komáromi Károly Mezey Mihály Piskolty László Muharszki András Bóka László Takács József. Mint a csapat összeállításából is látható, a rendezőség nagy súlyt helyezett arra is, hogy a felálló csapatokban minden hangnem kellő szambán képviselve legyen, nem is szólva arról, hogy a csapat összeállítása már „alaki" szempontból véve is érdekes A félidőben bonyolítják le a 80 kg. felüli súlyúak 100 méteres síkfutását, valamint a Szegeden eddig még soha nem látott, egy kör távolságú tojás-és zsemlefutóversenyt, amely két utóbbi szám páratlan eredetiségénél fogva a közönséget könnyfakasztó kacagásra birja. Még egyik főérdekessége a programnak a szépségverseny, Szeged város legszebb szőke és barna szépsége dijáért. A legtöbb szavazatot kapott szőke és barna szépségek a díszes oklevélen kivül még azon megtiszteltetésben is részesülnek, hogy folyó hó 26 án este lampiónos szerenádot kapnak egy egy dalárda részéről. Eredmény a helyi lapokban naponként közöltetik, mig a végeredményt folyó hó 26 án teszik közzé a reggeli helyi lapokban. Jegyek és szavazólapok a dalárdák tagjainál kaphatók. Nevezések a futószámokra mindennap délután 6—7 ig a városi zeneiskolában elfogadtatnak. Aki ott lesz és a szavazásban részt vesz, elsősorban a magyar dalűgyet pártolja és azonkivül még igen kellemesen szórakozik is. Minél többen legyünk ott, hogy annál jobban szórakozzunk, Jegyek árai: Ülőhely I ső sor 15000, a többi sorokban 12000, állóhely 8000, diákÍ egy 5000 korona. Egy szavazás ára 500 corona. 634 341-343, Brüsszel 3283-3300, Kopenhága 14980-15063, Osló 12780-12850, London 315000—347000, Milánó 2625-264I, Newyork 7í 930-71410, Páris 3342-3362, Prága 21052117, Szófia 512-516, Stockholm 190801919', Varsó 13505 13585. Wien 99.85— 100.45, Zürich 13730-13860. ZHr<ihi Nyitás: Páris 24.25, London 25f4.—, Newyork 515.-, Brüsszel 23.827,, Milano 19.05, Amsterdam 2i6.40, Berlin 122.62'/,, Wien 0.0íí72.S5, Szófia 3.35, Prága 15.25, Varsó 93.;0, Budapest 0.0072.55, Bukarest 2.50, Belgrád 9.05. Zárlat: Páris 24.2S London 2504.—, Newyork flf.-, Brüsszel 23.921/,, Milano 19.07*/*, Amsterdam 206.70, Berlin I22V„ Wien 0.0072.55, Szófia 3.75, Prága 15.25, Varsó 98.50, Budapest 0.007230, Belgrád 9.!. 5, Bukarest 2.50. T«rm«iirtűs»d* A szombati terménytőzsdén az irányzat búzában barátságosabb, zabban kissé gyengébb volt, egyéb cikkek tartottak maradtak. A forgalom búzában és rozsban élénk. Az árjegyzőbizottság az ó rozs jegyzését a mai nappal megszüntette. Hivatalos árfolyamok: Ó-buza 76-os tiszavidéki 4110 -4100, egyéb 40Í5-4075, 77-es tiszavidéki 4100 -4150, egyéb 4075- 4125, 78-as tiszavidéki 415d-420u, egyéb 41254175. uj-buza 77-es tiszavidéki 4350-410% egyéb 4000 - 4050, uj-rozs 3375-3425, takarmányárpa 2750-2850, zab 4325-4500, tengeri 2800 -285C, korpa 2650 - 270C, repce 543056.0. Ferencvéroai aertéaviaár. Nyiltvásárra a felhajtás 121, eladatlan maradt 56. Árak: Zsirsertés, öreg I. 18.5—19.% fiatal nehéz 21.5—21.75, közép 19-20.5, könnyű 16.5 — 19.2. Vidékre élve elszállíttatott egy darab. A zártvásáron nem volt forgalom. A vásár változatlan volt. Szerkesztői üzenet. Többeknek. A MTI szegedi fiókja utján mindenki, magánember, társulat, intézet stb. kifejezheti azt a kívánságát, hogy valamit a helyi lapok leközöljenek. A Délmagyarorsiág azonban ennek a kívánságnak csak akkor tesz eleget, ha a megfelelően udvarias kéréssel egyenesen a szerkesztőséghez fordulnak, Felelős szerkesztő: FR\ NK JÓZSEF. Nyomatott a kia. tulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rt. könyvnyomdájában. Szeged. 648 1137—1923. végr. 8 lám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. L-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi kir. járásbíróság 1W5. évi 1Ü15—2. szamu végzése következtében dr. Baita Dezső ügyvéd által képviselt Taussig Árminné javára 4,987.800 kor. és jár. erejéig i«25. évi május hó 23-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 16,660 000 kor-ra becsalt következő ingóságok, u. m.: különféle irodai berendezés, írógép asztalkával, üzleti berendezé,, könyvek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szegedi kir. Járásbíróság 1925. évi Pk. 12911 számú végzése folytán 4.9H7.8oo K tőkekövetelés, ennek 1925. évi február hó 1 napjá ól járó heti 1 és fél százalék kamatai és eddig bíróilag már megállapított költségek ereiéig Kelem :n ucca 7. szám alatt leendő eszközlésére W2S. évi julius hó 23. napjának délelőtti 8 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. lo7., I08. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Szegeden, 1925. évi julius hó 4. napján. Farkas, kir. bír. végrehajtó K.ÖZ.GAZ.D/1 SÁ G Olcsó bécsi gázkoksz. Mint értesülünk, legközelebb nagymennyiségű bécsi gázkoksz érkezik uszályhajókban Szegedre. Általánosan el van ismetve, hogy a Bécsben termelt koksz minősége elsőrangú, mag*s höértéka és ezért a használatban rendkívül gazdaságos. Olcsóbb is, mint a forgalomban lévő egyéb termékek, az érdekelt körök tehát örömmel fogják üdvözölni ezt a behozatali akciót, melynek lebonyolítás íval a Kelen Hugó bank szénosztálya lett megbízva és amely az érdeklődőknek — 66. sz. telefonon is — készséggel nyújt szakszerű felvilágosítást, va'amint e'őnyajánlatot. mu Legfinomabb n lakberendezések keményfa hálószobák, irodaberendezések, börbutorok és mindennemű kárpitosmunkák elsőrendűen, olcsón és kedvező fizetési feltételek mellett kaphatók. Vidékre csomagolva és vasútig szállítva. Wiesner bútorgyár Szeged, Aradi ucca 6. Magánforgalom Hazai Bank 127, Magyar Hitel 377, Oiztrák Hitel 142, Földhitel 136, Keaeskedelmi Bank 1020, Magyar Általános Takarék 125, Pesti Hazai 2460, Concordia 47, Első budapesti gőz 169, Viktória 459, Bauxit 625, Borsodi szén 54, Kohó 288, Magyar általános kőszén 310 , Salgó 506 Urikányt 1'40, Fegyver 705, Ganz Danubius 2615, Ganz-villamos 1315, Ho.fherr 150, Lámpa 129, Rima 32, Hazai fa 85, Óla 570, Nasici 2005, Levante 136. Városi 64, Nova 280, Államvasút 415, Trust 22\ Cukoripar 2160, Georgia 385, Mezőhegyesi 157, Izzó 1200, Részvénysör 450, Magyar kender 65, Gyapiumoaó 33, Szikra 59, Magyar-német 84, Őstermelő 255. á Magyar fUmiati Bank bivata"» Árfolyamai. Valuták: Holland forint 2816C— 2843 i, dinár 1220-1242, márka 16870-16970, lei 345—350, belga frank 3250-3283, dán korona 14780-14920, norvég'.korona 12580— 12750, angol font 345000—3Ü7COO, lira 26332652, dollár 70580-71410, francia frank 3347 -3377, szokol 2105 -2125, léva 507515, svéd korona 18830-18990, lengyel zloty !3405—18555, osztrák schilling 99.85-100.65, svájci frank 13800 -13DC0. Devizák: Amsterdam 28460-28630, Belgrád 1240-1248, Berlin 16870-16970, Bukarest A Szeged Lapkiadóvillalat rt (elszámolás alatt. Mérlegszámig. Tartozik. Veszteség-számlának 50000 K. összesen 50000 K. Követel. Alapteke 50000 K. összesen 50000 K. Szegeden, 19.5. évi Julius hó t-én. A felszámolók. Megvizsgálta és helyesnek találta a felügyelő-bizottság. Szegeden, 1*25 március 16-án. — Nyereség-veszteség-számla 1913—1925 március 15-lg. TartoZlk 1913 Költségszámlától 25000 K. kétes követelések 25000 K. összesen 50000 K. 1925 jutls kó 1-én az egyenleg 50000 K. Követel 1925 január 1-én az egyenleg 50000 K. Összesen 50000 K. SzeBeden, 192f március 15-én. A felszámolók. Megvizsgálta és helyesnek találta a felügyelő-bizottság. Szegeden, 1925 julius hó 1. Nagy biztosító intézet 1*/>«•/> o fix fizetéssel KCrCö intelligens üzletszerzőket. Biztosítási előképzettség nem feltétlenül szükséges. Ajánlatok .BIZTOSÍTÁS' jeligére a kiadóhivatalba küldendők. 031 Munkásoknak, tisztviselőknek 12.000, mindenki másnak 15.000 korona a havidíj a „Délmagyarország" kölcsönkönyotárában.