Szeged, 1925. április (6. évfolyam, 74-77. szám)
1925-04-01 / 74. szám
t«2.f> április 1. SZEGED 7 — Halálozás. Bauer Gyula hődmezvásárhelyi malomtulajdonos, akit Szegeden is széles körökben ismertek, tegnap este váratlanul elhunyt. Bauer Gyula egyik jellegzetes egyénisége volt Vásárhely közéielének, aki körülbelül négy évtizeden át vezető szerepet játszott a város politikai, társadalmi és ipari életében Az egészségi állapota csak az utóbbi években adott panaszra okot. 1919-ben a vörösök túsznak hurcolták el és hetekig tartották fogva Budapesten a Margit-utcai fogházban. 25 év óta tagja volt a szegedi kereskedelmi és iparkamarának, amelynek munkájában mindig tevékeny részt vett. Halála mély részvétet keltett. Temetése szerdán délután három órakor lesz. — Sz»bó Dízaő elSadáta Ady Endréről ma este 8 órakor a Tisza nagytermében. Jegyek a Szeged kiadóhivatalában, a Szinházi Újság Széchenyi-téri boltjában és este a pénztárnál. Kedvezményes jegyek a három előadásra szerda délig kaphatók. — ideiglenes postahivatal a szegedi bélyegklálütáson. A kereskedelemügyi miniszter a szegedi postaigazgatóságnak engedélyt adott, hogy az április 7—13. között a szegedi városi muzeumban rendezendő bélyegkiállitáson egy ideiglenes jellegű postahivatalt állitscn fel, amely a kiállítás területén feladásra kerülő egyszerű és ajánlott levélpostai küldeményeket külön lebélyegzéssel látja el. A postahivatal felállítására, melynek lebélyegzései a bélyeggyűjtők körében kétségtelenül ériéket fognak képviselni, a szegedi postaigazgatóság az intézkedéseket már meglette. Értesülésü k szerint a kiállítás egyik napján, 13-án egy külön repülőpostajárat is lesz Szegedről Budapestre, amelyen szintén ilyen különleges lebélyegzé&ü repülőpostai kü!. demények lesznek feladhatók. * A SZEGED jegyirodája nyitva van d. e. 9-1 és d. u. 3-6. Telefon 306. — Májusban tartják meg az Egyedi bfinügy'főtárgyalását. Budapestről jelentik: A scponi büntetőtörvény szék tudvalévően elrendelte Froreich Ernő elmebeli állapotának megvizsgálását, Froreichet, aki Egyedi Atthur ellen elkövetett gyilkosság miatt van fogva, megvizsgálták és erről véleményt terjesztettek elő az ügzészséghez. Az ügyészség nyomban áttanulmányozta a véleményt. Az orvosi megfigyelés megállapította, hogy Froreich teljességgel felelős a tettéért, mert sem a gyilkosság ^(követésekor, sem most nem volt beszámíthatatlan. A királyi ügyészség ez alapon állította fel vádiratát, amely Froreich Ernőt a büntetőtörvénykönyv 278. paragrafusába ütköző, előre megfontolt szándékból elkövetett gyilkossággal vádolja. Hir szerint a főtárgyalást már m*jutoan fonják megtartani. Orvost köpenyek, iskolakötények, sportnadrágok Jehérnemüek.gyári áron Soósnál, Oroszlán-u. 2. 917 — A Munkások Általános Ftgyamáei Szövetkezete vasárnap, március hó 29-én központi füszerüzletében (Feketesas utca 19 sz. Gindele-palota) tartotta közgyűlését a tagok nagy érd klődése mellett. Az igazga óság ez alkalommal választás u'ján kiegészítette magát a legnagyobb szakmák összesége által jelölt hét uj taggal. A kedden tarlott igazgatósági ülésen az igazgatóság elnökévé TardosTaussig Ármint, alelnökké Jenei Sándort válaszolták meg. Egyben a közgyűlés kimondo ta a kooperálást a budapes i Altalános Fogyás (»ási Szőve 1 kezet alapította Nagybevásárló és Értékesítő R.-t.-gal. Cigarettázik Ön ? Sodorjon lanina papirt 1 — A Szeged kölcsönkönyvtára szerdán, április l-én megnyílik. Kölcsöndij havi 15, tisztviselőknek, munkásoknak 12.000 korona. Könyveket kikölcsönözni délelőtt 9—12-ig és délután 3—7-ig lehet. A könyvtár helyiségében könyvjegyzék áll az előfizetők rendelkezésére, még p'dig annak érdekében, hogy a kölcsönzőknek ne kelljen várakozniok, több példányban. Könyvtárunkat a megnyitás után is álland'an fejlesztjük és természetesen gondoskodunk rAla hogy a magyar könyvpiac minden uj kiadványa könytárunkban röviddel a megjelenés után meglegyen. Már is vannak igen értékes német könyveink. Ezek gyarapításán kivül gondunk lesz arra is, hogy könyvtárunk gazdag francia anyaggal felszereltessék és hogy az ifjúsági anyag is gyarapittassék. — Bartók zongoraest holnap fél 9-kor a Kassban. Mielőtt képet vásárol, tekintse meg Freimann képkiámtasát. Rés v létre is vásárolast. 535 — Szakülés az Egyetem Barátai Egyesüle tének bölcsészeti szakosztályában. Április hó l-én, szerdán délután öt érakor a központi egyetem bölcsészetkari 3. sz. tantermében Haász Imre ianárje'ölt tart előadást: „A szegedi boszorkányperek" címen. Belépés díjtalan, érdeklődőket szívesen lát az elnökség. Endrényi Scbatz Magda füzőszalonja Somogyi-utca 15. I. em. Telefon 14—30. 135 Egyesült Borplnc.'k, Jókai-utca I. Kitűnő borok nagyban és kicsinyben. 104 — Megtalálták Kudelka balcombját és ballábát Csepelen. Budapestről jelentik: Ma délelőtt a csepeli rendőrs *g felhívta a budapesti főkapitányságot és közölte Radocsay rendőrkapitánnyal, aM a Kudelsa—Léderer-ügyben .1 nyomozás vezetője volt, hogy Csepelen, az ugyneyezett U^gár-féle telepen a Duna partján egy halász két Jérjiholiiestrészt talált, még péti g egy balcombot és egy ballábat. A ba'co nb a deréknál van levágv*, egészen a térdkalácsig, <1 másik darab pedig a bokánál van lehasítva a lábszárról. Ezen a lábfejen egy fekete rövid férfiharisnya is van. A csepeli rendőrség jelentése szerint ez a két hullarész körülbelül három hónapja lehet a vízben, ugy hogy már teljesen i>±zlásnuk indult és a csepeli rendőrorvos megállapítása szerint ez a két holttestrész kétségtelenül a borzalmas módon feldarabolt Kudelka hintesmester lába és combja, amelyet Lédererék a gubacsi hidrf l haj tottak le a Duna vizébe. A budapesti főkapitányságon Rádocs y Jenő rendőrk pi ány ugy intézkedet, hogy a megtalált két nclitestrészt haladéktalanul hozzák fei Budapestre és víg*ék a törvényszéki orvostani intézetb;, hogy ott Kenyeres Balázs professzor felbonco'ja. Kenyeres professzor volt ugy mis UJ, ahi annakidején Kudelka többi testrészeit is fel-oncjlta és igy csak ő tudja megállapítani, hogy a most megta'ált ballá 1 és comb csakugyan Kudelka hentesmester feldarabolt holttestéhez tartozik e. Szlksiaj Józsefné női divatterme, Kölcsey-u. 10.143 Varrógép javitisok lelkiismeretesen és legolcsóbban Snger Co. varrógép-részvénylársaságnál Szeged, Kigyó-utca 5. sz. 144 Olcsó fürdőkádak, gyermek- és ülőkádak Fogel Edénél, Takaréktár-utca 8. 2i9 Bérautó megrendelhető telefon 5-19. § Telefon: irodai 2-58 BELVÁROSI MOZI Telefon: pénztári 5-82. I \ Április 1., 2., 3., 4. és 5-én, szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap; Minden idők leghatalmasabb filmje!!! A „Paramount" Rádius-filmgyár ez idei nagy attrakciója!!! | TÍZPARANCSOLAT Szózat az emberiséghez 2 részben 14 felvonásban, mindkét rész egyszerre. Gyönyörű természetes szinezésü felvételekI Eredeti zenekisérettel! Mérsékelten felemelt helyárak! Előadások kezdete hétköznap fél 6 és fél 9 órakor; vasárnap 3, fél 6 és fél 9 órakor. I I I A budai színkör és a szegedi színház kapcsolata. Szeged, március 3\ Napok óta tárgyalják már a budai színkör kapcsolatát a szegedi színházzal. Olyan nézőpontokat tárnak elénk, amelyek kézzelfoghatóan magyarázzák a városi tanács fellépésének jogosultságát abban az irányban, hogy a színkört, mint a mindenkori legnagyobb vidéki szinhiz hagyományos nyári állomását, Szeged ka pia. Az ország szinmüvészete tragikusan halad a züllés, a biztos romlás felé. Az állami színházak alig bírják rettenetes terheiket és válság válságot ér, bármennyi segítő kéz nyul is feléjük. A vidéki színházak már szinte nem is nevezhetők a művészet hajlékainak. Külső segiteég híján a színtársulatok lemorzsolódnak, díszleteik lerongyolódnak, a közönség anyagi ereje neai birja a szinházbajárást. A soproni szinház bezárta kapuit, a fehérvári, debreceni színházak csőd előtt állanak, még az eddig anyagilag a legjobbnak tarlott miskolci szinház kapuit is, noha erősen lecsökkentették a testületet, a legnagyobb válság döngeti. Jogosan állítjuk, hogy a szegedi szinház ma az egyetlen, amely véghezvitte azt a csodát, hogy minden nehézséggel dacolva, fejlődve halad pályáján, országosan elismertetve a tényt, hogy ma a vidék egyetlen színházának nevezhető intézménye. Amidőn ezt a csodát a szinház a város tanácsának és közönségének segítségével létrehozta, ezt azért tette, mert tudatában volt hivatásának, hogy Szeged színművészeiének kötelessége a régi kolozsvári szinház művészi hagyományait átvenni. Ennek alapján a szeg'edi szinház van jogosítva mindazon állami kedvezményekre, amelyekkel valamikor gazdag Magyarország gazdag kolozsvári szintlázát segélyezte. Nem véletlen szimbólum az, hogy itt talált ma hajlékot a kolozsvári szinház minden valamirevaló művésze, akit ott a zsarnokság már nem igen türt meg és kénytelen volt vérei közé menekülni. Es ide gravitálnak a többiek is, ide mentvén meg a dicsőséges, örökkön fényes régi zászlót. De ha mér az államnak nincs módja Szegedet e súlyos feladatokban támogatni, a város joggal várhatja el, hogy az ál am nem vezérelteti magát hamis, mesterségesen felállított, de könnyen átlathaló indokoktól, amelyek lehetnek kellemesen egyéni, de egyáltalán nem államérdekek. Ma a minisztérium és Budapest főváros helyesen felfogott érdeke cs>k egy lehet: Szeged tanácsának a város közönsége nevében kifejezett kérését teljesíteni. Szeged kilenc hónapon át, bármilyen terhet jelentsen is ez reá nézve, meg fogja mindenkor színházát az összeomlástól óvni. A nyári hónapok alatt nincs oly áliomás az országban, amely a szegedi hatalmas létszámú testületet Budán kivül el tudja tartani. Miskolc a háború utáni zavaros időkben indokolatlanul kapcsolódott össze Budával. A mostani miskolci testületnél erősebbek éltek meg Egerben. Ma, midőn a miskolci igazgató egyúttal a budapesti Városi Szin. ház bérlője is, nem képzelhető el nagyobb igazságtalanság, mini ezen állapot szankcionálása. Kárpótolni valakit a budapesti Városi Szinház átvételéért? Hisz tudott dolog, hogy pályázat kiirása esetén jobbnáljobb művészi nevek vettek volna részt a versenyben, akiket jogtalan mellőztelésük méltán bántott. És mindenki „kárpótlás* nélkül! Olyan körülmények nem lehetnek, melyek Szeged város jogos kívánságát háttérbe szoríthatják. Bizunk benne, hogy ezt a kultuszminisztérium művészi osztályának vezetője is be fogja látni Budapest tanácsával egyetemben. Kérésünk kivivására mintfen lehetséges eszközt meg kell ragadnunk és bizunk a városi tanács körültekintésében, amely nem engedi kívánságunk háttérbe ^szorítását. — Halálra kínoztak egy beteget 1 kórház ápolói. Békésgyuláril jelentik: Most tárgyalta a törvényszék Szilágyi Lajos, Csávás Béla és Németh Péter bűnügyét a békésgyulai állami kórház elmeosztályának több más ápolója bűnügyével együt', akik a vádirat szerint halálra klnoziák Mellis József gádorost csizmadiamestert. A törvényszék Szildgyt Lajost két évi és hat havi fegyházra, az egyik fiatalkorú ápolót pedig két évi fogházra iiélte. A többi vádlottat fel kellett menteni, mert bünrészességük nem igazolódott be. Gáspár Illatszertár Széchenyi-tér 7. szám. (Csongrádi pa'ota) Megérkeztek a francia illatszerkülönlegességek COTY és HOUBIGANT púderek és parfümök minden szinten és illatban. SIMON krém. COLGATE borolvaszappan, KALODERMA kézfinomító Húsvéti illatszerek nagy választékban. 287 Párisi ruhaeskalapmodelljeim megérkeztek Megrendelést vállalok. Reich Erzsi Vár-utca 7. szám. 232 (Széchenyi-tér sarok.)