Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-12 / 58. szám

101­irói­iszt napja van kitiltva az utcáról a Szeged! e< — Az újévi segély visszamenőleg szólt, el­múl! idők nehéz körülményeinek, helyzeteinek javítására és segély volt, amit magánvállalko zás is megtesz az alkalmazóéival szemben. Sieged városa tehát nem könnyelmüsködöt', hanem szociális érzékéről tett bizonyságot. Most előlegről van szó. Julius elsejével Sze­gedre nézve is kötelező az a később napvilágra jutó fizetésrendeaés, amit az uj költségvetési év kezdetén az állam hajt végre, hiszen a tisztviselői ezért vannak az állami skálának megfelelő osz­tályokba osztva. Majd elválik, hogyan képieli a kormány az előleg beszámítását, de kétség­telen, hogy tetve van vele, habár most szűt sem említ róla. Ezek szerint Szeged is köteles megadni a havi fizetés 75 százalékát előleg cimén. A tanács zárt ülésben fogl Ikozott a minap a kérdéssel, hogy ott mint foiyi le a vi'a, arról tudósítást közölni nincs módunkban. Csak az elhatározás ismeretes, amely a tanácskozást követte s ez abban áll, hogy a közgyűlésre bizza a döniéat, mondja meg az, hogyan kell értelmezni a kormányrendeltet, érinti-e azt a januári segélyfolyót itás ? A közgyűlés március 18 án ül össze ebben a hórapban s a tisztviselők biztosra veszik, hogy az ő javukra magyarázza a rendeletet. Eddig is a tisztviselők mellé állt a törvény­hatósági bizottság, ha ellentét merült föl a tanáct és a hivatalnok anyfgi érdeke körül s nincs semmi akadálya, hogy a g«zdag Sze­gi d ezúttal is ne a jobb, az emberi, a szociális beláását vegye elő. Nagy tüzesetek a fővárosban. Budapest, március 11. Ma este háromnegyed 9 órakor jelentetlék a tűzoltóknak, hogy a Teréz-körut 15. számú ház teteje kigyulladt. A 'üz hatalmas arányokban terjedt tovább az négyemeletes ház fedelén. A tűzoltók megfeszített munkával végezték az oltási munsálatokat a szomszédos ház tetejéről. A tetőzet elé helye­fett Modiano reklám percek alatt lángokban állott, a nagy hőségtől hamarosan meghajlott 8 aitól lehetett tartani, hogy leesik. Ez hdrom­n*gyed 10 óra felé be is következett. A reklám ^szerkezete magával rántotta a ház párkány­Wát. A romok alól egy tűzoltó holttestét emel­ték ki. A kötelességteljasités közben szeren­csétlenül járt lüzol ó Márton Lajos, cső»ezető volt a központi tüzőrségen. Holttestét a törvény­széki orvostani intézetbe szállították. A tűzet 10 óra felé sikerült lokalizálni. Az Andrássy uton és a körúton a tüz tartama alatt a villamos- ts kocsiközlekedést megszüntették és a villamosvasút fe'sővezeiékét elzárták. A tűznél a padlásra zudi'ott víztömegek szükségessé telték a negyedik és harmadik emelet lakéinak kilakoltatását. Kevéssel 11 óra előtt beszakadt a negyedik emelet mennyezete s a behulló zsarátnok az ala ta levő emeleten tüzet okozott, amit azonban pár perc alatt si­keralt eloltani. » Tizenegy óra tájban je'entelték a tűzoltóknak, hogy a Száva-u'cj 2. szám a at i műtrágya­gyárban is IÜÍ ütött ki. A mentési munkálatok késő éjjel még folyamatban voltak. lésünk szerint, Nyárit valószínűleg csütörtökön már a rabkórházba kísérik át, majd lefolytat­ják a bűnvádi eljárást. A szerencsétlen Molnár Eta is jobban van, tulajdon képen csak egy súlyosabb szúrás érte a bal mellén, ez a s'urás azonban a bordákon lecsúszott és igy nem érhette a szivet. A kór­házban megállapították, hogy a kőiben meg­halt Nyárinén hat, egyenkint is halálos szúrás van. Az elborult eszű ember odaszurt, ahová talált és igy a holttesten mély sebek láthatók az arcon, a mellen, a hason, az alsótesten és a karokon. A nyomozást a rendőrség folytatja. Most a szemtanuk kihallgatása van soron. Ebben a pillanatban még bizonytalan, hogy erői felindu­lásban elkövetett, vagy előre megfontolt szándé­kos emberölés bűntettével fogják megvádolni. »Nem tudtam lemondani az alkoholról"-vallotta Nyári István, aki meggyilkolta a feleségét. Nyáriné belehalt sérüléseibe, a gyilkost csütörtökön a rabkórházba viszik át. Szeged március 11 (Saját tudósítónktól.) 1 éves Dömöst Györgyni hirtelen kinyitotta at A Szeled szZo t be esvedül tegnapi számában ablakot és azon próbált kimenekülni. A nagy , »rrúi főrendő"jra a szomszédbanlakó Bogdán Istvánék a®elv tepnsn Mte iálszódolt le a Vásárhelyi- figyelmesek leltek, akik rokonságoan is vannak m* m ^^JÜSS^JSSV'A Tg0:,,' lilíi árt b««a-ulcábin fejeződött be. Nyári nvoir 82*'ámigyári munkás ugyanis kedden eite »ál,:„ öra elölt meglette az ulcán i tőle kfllön­géf ' ^nőjével batafelé igyekező felesé­maw ®2tó?á,|á« után összevissza szurkálta, ii J?"1Nfáriné segítségére síelő Molnár Etát ««8in? ®adül ké8Íve'- A®ikor "u'án a kél »ére,„y ®ár °sszeeiett az utcán löbb sebből h,.:fve. elrohanl anyósának lakására, n.egá­—- - ­most már görcsösen jajgató és szonyf. Még mielőtt azonban Bsgdánék beláthatták volna $x eseményeket, szinte egy pillanat alatt Nyári István kiszórta az ágyból a szalmát, meggyújtotta, majd elővette azt a kést, amely­lyel a szalámigyárban dolgozott is elvágta saját nyakát. Bogdánék ekkor a kitóduló füstre bir­' -••-..? i—mii. __ Az árviz emléke. Szeged, március 11. (Saját tudósítónktól.) A csütörtökre virradó hajnalon immár nagy­venhitodik éve sírta el az em'éket a városháza hara'gia, amely annak idején is jelentette a pusztulást. Talán egyetlen város sem szenve­det annyit, mint Szeged Tűz, viz egymás után lá ogatták, mindig előlrül kellelt kezdenie az építő munkát. A 18. század elején már arra is gond alt a lakosság, hogy máshol épit­sék fel az uj várost, de a régi hely erősebb volt minden szándéknál. Az 1879-iki veszedelem volt a legsúlyosabb, mert akkor már előrehaladott kulturát, meg­állapodást bántolt s 70 000 ember vált földön­futóvá. Az egykori szemtanuk közül már kevesen vannak életben, az ő számuk is egyre fogy, maholnap csak az írások beszélnek a katasz­trófáról. De gyászt, szenvedést és nyomort je­lentett a márciusi Gergely-nap, mi, mai élők el se tudjuk képzelni, hasztalan emlegetjük aktuális nyomorúságunk it. Akkori gyermekek, akik most eletük alkonya felé haladnak, bele­borzonganak még mindig, bár jelentőségét csak sokkal később tudták felfogni. Szalad', ki merre tudott, egyik része vissza se jö't többé. A viz előbb Rókust és Felső város nyugati részét öntötte el, aztán deszkakerítés torlaszo­kat cipelve magával, felkavarta a csatornákat, megmérgezve a levegőt. Négy órakor már a Dugonics-téren volt, Alsóváros pedig félhat táján került viz alá. Kevés hely maredt szára­zon. Felsővároson a Zárda- és a Szent György­utcák egy része, a Belvárosban az Iskola és a Szegfű-utcák környéke, Alsóvároson a Róka­tB,díve' elrohant anyosanaa laaasara, leien vödröket kerítettek és oltani kezdték az ^yósát, majd a 74 éves öregnszony el- egyre hatalmasodó tüzet. Csak percek múlva a UfCa véve uE ie u,án "éjjelszórta a szalmazsák tar- tűz eloltása után konstatálhatta Bogdán István Március 17 án m(P C5 azf meggyújtotta, végül pedig kezével a történteket. viST hinrín? Szegeden volt a király, 7* a "iái nyakát. Szerda reggel egyébként a Vásárhelyi-sugár- - ME mnndt, #v».i , roi,e*»P éjszakai nyomozás alkalmával, csak *on megtalálták azt a körülbelül harminc centi- hogy Sziled síéi) S mée nel ST1^' ff néhány percre tudták kihallgatni Molnár méter nagyságú tőrt, amellyel Nyári István a mint volt P * ég PCd,g Szebb ,esz' ti8! ' ®Jg • sierdai munka folyamán teljesen gyilkosságot végrehajtotta. Ezek ulán megállapi- Ennek a hires mondásnak » , x ­S£?«fooft a borzalmas családi dráma minden lo ták azt ^ hogy a börtö bői kiszabadult és - nires mondásnak a hitelességéi is NmJS- A dráma legszerencsétlenebb áldozata most már nyugodt éleire vágyó Nyári Istvánné 'm Istvánni, aki karácsonykor szabadult ki "fl'"e" Dömösi Rózsi, Nyári-I«iván folytonos - - • —a .'iím unszolására, csak abban az wiben volt haj­q . """Hl»««, U#H — - ..... unszuiai 1 börtönből, mig az ijszaka folyamán, anélkül, ó Q hizasileíet visszaállítani, ha a durva "^eszméletre tirt volna, belehalt súlyos sir ü- | ü ^ A rendőrség közegei. MoMi i«i megállj­hl, • vttuui Beid &UZCKCI cnu""1"-" • l 0 ták, bogy a Vásárhelyi-augáruli borzalmas fi**. után, Nyári a teljes söléiiégben dü­ás magából kikelve rohant anyósának, Zp.Msi Qyörgynének Hóbiárt basa-utcai laká­tyáriní 'akáaöan lakolt kiszabadulása után egfc-rt'T.mos! azonban az öregasszony W7£' 'artózkodik otlbon. Amint Nyári beron­deti XfP}ösinihez, azonnal magából kikelve kez­Síinu 'f'owi, a megrémült asszony elé álloll ét ordítva mondta: Q**án ml$öltem 0 lányodat, most végzek veled, pedig magammalI •• Iszákos ember hat hónapi próbaidőt áll kl, amely idő alatt nem Iszik és magának munkát keres. Nyári íslván ezt a hat hűnapi terminust nem tudta betartani. Kedd éjszaka folyamán Nyári István a iór­házban többször eszmé'elre tért, de Bokor Mik­lós rendőrkapi ány előtt kijelentette, bogy nem - - . . i— kéts^gbevonták később, ráfogták Miksiáth Kál­mánra, hogy ő találta ki. Azonban az tény, hogy mikor Lukács György kormánybizlos azt jelentelte a királynak, hogy 24 ember fult a vizbe, a szókimondó Kremin­ger pébános közbeszól!: — Magam többet temettem. Ami aztán rendkívül kinos helyzetet teremtett. Később derült ki, hogy Kremingernek volt igaza, mert a vizbefultak száma 151 volt, ezen­kívül a rendkívüli hidegben megfagjrolt 9 cse­csemő. A .város 5723 háia közül elDUSztult 5586. aka vallani Ma délelőtt folyamán azután hosszú A yáros 5723 háta közül elpusztult 5586. időmulvi sikerült öt ís rábírni vallomástételre. A megmaradtak között van a rég. Csográdi-épü­Afyári most már nyugodtan viselkedett, fotyéko- let, a városhSza, a bérház, a Hétváksztó, a nvan beszélve bevallott mindent. Kijelentele, Feketesas, a színház, a gimnázium, a Hungária, nyan beszélve , hogy « örülésig szerette felesigét ts nem tu­dott belenyugodni abba, heg/ aü önwHan éi­az Aigner ház, a Kiss D.-palota. A szerenc«é:lenség híre bejárta az egész ienek I világot, mindenfelül érkeztek könyörad wiányok. 1 Nem tudtam lemondani az alkoholról, — igy például Kína 4908 forinHal és 31 és fél - ' 225 forint 75 krajcárral, az ÖregasRiony ekkor • másik szobábi me- do„g megtörten. Amikor meghallottam, hogy kralcárral, Japái .?ÜI1 a döhön/ő ember elöl, mivel Nyári ne„. akir T:Sjza,érni hozzám, elborult Egyesüli Államok , dühösen, nem néz­Anyósom lakásán *i»Qn 2 Qonongo emuc. CIUI, M... .. .. _ Qni Iyeztluiatokat tett, hogy meg akarja toj- I leitsegem ucw J ^ Menekülés után Nyári egy baltát raga- előttem minden is Izgatottan !8»»Onv03081 hajilolla Dömöainé felé. Az tem semmit, csak szúrtam. , °QttQ i /'ónban tovább menekült és igy a nem gondoltam semmire. Meg akartam halni... Ií'*>rjíö \ullotl W állványon felhalmozott Nyári Iilván állapota egyébként aggoda.'omra '"el 4 :°> ame.y csörömpölve hullott szél. nem ad okot, mirel a nyakán Ié»ő v«eás a yán eiuij,, elállta a kijáratot, a 74 ' belső, nefnesebb részeket nem érintette. Értcíü­63.524 forint 55 krajcárral, Egypom 15.473 forint 83 és fél krajcírral szerepelnek az egykori számadásokban. Viazoit a kárt ingatlanokban és ingókban köxel tizenkét­millió korona értékben becsülték fel. £z a szám, aminek ma uiig var jelentősége, mutalja a legjobban, micsoda boldug világot

Next

/
Oldalképek
Tartalom