Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)
1925-03-07 / 54. szám
6 SZEGED 1918 március 3. KISS FERENC vasárnapi vendégjátékára jegyek még kaphatók a SZE GED jegyirodájában, Dugonics-tér 11. Telefon 306. — Elmaradt a fegyverszakértői azemle a fajvedőklubbell verekedéa ügyeben. Budapestről jelentik: A fajvédők klubjában lezajlott emték'zetes verekedésből kifolyólag dr. Klár Zoltán kórházi főorvos elen a királyi ügyész ség tudvalevőleg vádat emelt arős felindulásban elkövetett emberölés kísérlete címén. Dr. Medvés-Medico István vizsgálóbíró mára tűzte ki ebben az ügvben a fegyverszakértői szemlét, amelyre Klár Zoltánt is megidézték. A szakértői szemlenek feladata lett volna megállapítani, hogy alkalmas- e Klár Zoltán Browningpisztolya emberélet kioltására, vagy sem. A szemle azonban elmaradt, mert a megidézett szakértő nem jelent meg. A vizsgálóbíró kü lönben tanuként megidézte az ügyben Qömbös Qyula nemzetgyűlési képviseld is, aki jelen volt a verekedés alkalmával. Qömbös azonban betegségére hivatiozva, kimentette magát. A biróság most uj határnapot tüz ki a szakér öi szemle foganatosítására. Az Örök tüz felejthetetlen főszereplője, Norma Talmadge hétfőtől a Belvárosiban. Kfilffildre utazók figyelmébe. Líra, fon', dollár és francia franktól szóló „Traveller's" (utazó) chequek, melyek a világ minden nagvobb városáoan bemutatóra beváltatnak, kaphatók a Magyar-Olasz Bank fiókjánál. Zsebkendők meglepő olcsón Soósnál, Oroszlán-u. 2. Elegáns köppenyeket és kosztümöké* készit Söliiromos Géza nöi szabó Pulc-utca 30. »2 — A bérkocsisok kívánsága. A szegedi bérkocsisok egyesületének küldöttségét vezette pénteken a polgármester elé dr. Sőreghy Mátyás ügyvéd és előadta, hogy az uj bérkocsitarifának van néhány sérelmes részlete. Az uj tarifa szerint a bérkocsisok nem kérhetnek többet egy Somogyitelepi, vagy egy Családi otthoni fuvarért sem, mint amennyi egy belvárosi fuvarért jár, pedig lényegesen hosszabb útról és rosszabb, tengelytörőbb útról van szó. Kérte a polgármestert, hogy szabadittassa fel ezt a külterületi fuvart a tarifa alól és tétesse ezt szabad alku tárgyává, vagy engedélyeztessen száz percentes tarifaemelést. A polgármester válaszában nem igért meg semmit, de felszólította a bérkocsisokat, hogy kérésüket adják be Írásban a tanácshoz. — Hibakiigazítás. A Szeged csütörtöki számában megjelent „Szeretném, ha Szegedről indulna ki a festészet uj reneszánsza* cimü cikkbea Lápossy Hegedűs Giza egyetemi festőművész nevét hibáBan Pálossy Horváth-nak irtuk. Mielőtt képet vásárol, tekintse meg Freimann kepkiárlitasát. Resiletrc is vásárolnál, sas Vaezon, sífon, zefír, köpper, clott, harisnya, keztyü stb. legolcsóbb Soósnál, Oroszlán-u. 2. Legszebb női harisnyák legnagyobb választékban Poilák Testvéreknél Széchenyi-tér 17. tm Csekonics-utca 6. A szinház heti műsora. Szombat: lg lói diákok, diáktörténet. Vasárnap délután, félhelyárakkal: Nótás kapitány, operett. Vasárnap este: Kiss Ferenc, a Nemzeti Szinház művészének vendégfelléptével, felemelt helyárakkal Falurossza, énekes népszínmű. " Kiss Ferenc operettben. Kiss Ferenc sze gedi vendégszereplésének harmadik napján operettben, az Árvácská- ban mutatkozott be. Ugyanaz a Kiss Ferenc, aki drámai művekben hiánytalanul adta mozgékony szellemének választékos találékonyságát és döbbenetes etövel tárta fel a benne lobogó ősi színészi ösztönöket, mrst az operettben mint uj ember állt előttünk. Kedves kedélyű, rokonszenves szinész, aki fenn a színpadon is közvetlen eirbsr tud maradni. Az „Árvácska" cimü kisigényű operettből sikerűit darabot varázsolt, mert bele öntötte művészetének egész bőségét és olyan hangulatokat vetett ki, amelyek a darabban nem is léteztek, vagy ha voltak, Kiss Ferenc nélkül talán mindig rejtekben maradtak volna. Eltörendő siínészi képességei mellett a hangji igen kulturált, mély érzelmek bomlanak ki belőle és intelligensen bánik vele. Kiss Ferenc felvillanyozta környezetét. Az előadás általában, eltekintve némely túlzástól, igyekezetlel szolgáltatta a jókedvet, amit a közönség hálát tapsokkal honorált. Kendecsy Aranka, Gábor Marr, Egyed Lénk-, Delly Ferenc, Szabii István, Polgár Gyula játjzottak. Kiss Ferenccel együtt sokszor kelle t ebeknek a szereplöknek is a függöny eiöit rceglelcnniot. * Pénteken, 13-án este 9 órai ke7dettel a budapesti Filharmóniai Társaság hanpversenye a Belvárosi Moziban. Vezényli Tittel Bernát operaházi karnagy. Jegyek Harmóniánál. * A SZEGED jegyirodája nyitva van d. e. 9-1 és d. u. 3-6. Telefon 306. * A „Szeged" kiadóhivatalában már most biztosíthatja előjegyzéssel Lugosi—Bethlen operettjének, a „Hópehely"-nek premier-jegveit. * Szombat délntán ifjúsági és népelőadásul Szigligeti klasszikus énekes népszínműve, A cigány kerül színre 3 órai kezdettel. * A szombat estére hirdetett Shakespeare-vigjáték Berky József betegsége miatt elmarad. Helyette Farkas Imre bajos zenés diákjátéka, Az iglói diákok kerül szinre. A főszerepeket Eöry Erzsi. Lengyel Vilmos, Fenyves, Oláh, Harsányi és Herczeg játszák. * Vasárnap délután a Nótás kapitány kerül szinre mérsékelt helyárakkal. * Dérv Rózsi éa Kiss Ferenc fellépte. Vasárnap este nagy szenzációja lesz a színháznak a Falurossza előadásának keretében. Illusztris vendégművészünk, Kiss Ferenc lép fel. a legjobb magyar Göndör Sándor. Sikerült mellé a szegediek kedvenc Finum Rózsiját, Déry Rózsit egyetlen vendégfellépésre megnyerni. Az előadás irént óriási érdeklődés mutatkozik. Nincs ember a városban, aki régi kedvencét ne akarná viszontlátni a legnagyobb magyar szinész mellett. A többi szerepeket Veér Judith, Hollós Juci. Eöry Erzsi, Lengyel Vilmos, Herczeg, Harsányi, Virágh és Polgár játszák. * Peer Gynt utolsó előadása ez évadban hétfőn este lesz Baróthy Józseffel a főszerepben. A gyönyörű mü örök szépségeivel, gyönyörű kisérő zenéjével eddig állandó zsúfolt házat vonzott. Hogy az előadás mindenkinek hozzáférhető legyen, a kedvezményes szelvények 4o százalék engedménnyel váltatnak be. * A SZEGED jegyirodájában telefonon is megrendelheti színházjegyét. Telefonszám 306. ' Jóilka Mlci vendégszereplése. Andor igazgató még mult évi románki utazása alkalmával megígértette a megszállott területek legkiválóbb drámai müvésznőjftvel, hogy néhány estére meglátogatja színházunkat. A művésznő a napokban értesítette az igazgatóságot, hogy kedden és szerdiín Szerelem vására és Antónia főszerepében hajlandó fellépni. Az ajánlat végtelen örömet okozott színházunknál, mert alkalma lesz a szegediek ek a nagyváradi és kolozsvári színpadok legünnepeltebb sUrját megismerni, akivel a mai magyar s/mészét rónán földön teljesen összeforrott. A művészetén t ivül szépségéről és toilettjeiről is híres művésznő hetfö . uian érltcz<k Szegedre. * Marica grófnő bemutatója csütörtökön lesz. Magántisztviselők, közalkalmazottak és munkások tavaszi ruhavására az Excelsior Texíilkereskedelmi RT. szegedi fiókjánál (Somogyi-utca 22, Zrínyi-utca serok.) 18 igen kényelmes lefizetési módozatok mellett. jQv" KérJUk tavBiK ' uJdonsAcj^ínlc meitekfnf^sét. Foltok a szivárványon. (Regény.) (6) Irta: Sz. Szigethy Vilmos. Somlyai aztán kiment, a napibiztossil volt tárgyalni valója s Hoffnann ezt a pillanatot ragadta meg, hogy őszintén is szóljon pár szót. Nevezetesen azt mondta: A vén barom 1 Ilyen az ember, ha fölszabadul a szubordináció lerhe alu', egyszerre ellenzéki lesz. Pedig, ha jól emlékszem, éppen Bezdánmk köszönheti, hogy kegyelemből nyugdíjazták, mert a manipulációi miatt be is zárhatták volna. Az ő községében dult a legnagyobb nemzeti el'enállás;. egyszerűen nem adott újoncot, mert jó pénzért kiszabadított mindenkit. III. A s k izgalom egyelőre hiábavaló volt. A rendes tavasai közgyűlés tárgysorozatából ugyanis levették a vicinális vasút zárószámadásait azzal, hogy egy későbbi rendkívüli közgyűlés tárgya lesz. Olyan fontos momen umok merültek föl, hogy hiábavalónak, söt céltalannak tetszett volna önmagában tárgyalni, mikor később, a jelenleg még érésre váró üggyel együtt tisztább képel lehet az egésztől alkotni. Tendenciát éppen csak azok kerestek ebben, akik mindenáron szere nek kötekedni s Hoflmann igazgató szavaival élve, ugy mennek át egyik szobából a másikba, hogy e őbb kimásznak az ablakon A túlnyomó több,ég föllélegzett, sőt még Somlyai Ádám is megkönnyebbülve jeleniette ki a ha^astyánok egyleteben, ahol elnöki méltóságot töltött be: — Prolongálták az életét. — Nem különben 1 — hagyta rá Mihalecz c* zmadia, aki minden estéjéi a körben töl ötte, fölötte nagy hangon fejtege ve azon koreszméké', amelyeket sehogy sem tudott újságolvasás közbei megemészteni. Maga a vármegye, mint olyan, igen gyorsan túltette magát mindenen s lelkesedve készült a programi kővetkező számaira. ^— Mert ugy kell venni a do got, hngy kis megyeszékhelyeken csak közgyűlések idején van idegenforgalom. Forognak ot idegenek máskor is, dí sosem ekkora tömegben s igy azt is lehet mondani, hegy a törvényhatóság nélkül merőben céltalan volna a felsda'a magaslatán álló vá'os minden ezirányu ténykedése, haszon talan a sok közgyü'ési hatarozat, nem is beszélve a polgár Testeihez intézett interpellációktól. A megyeszékhely még heüpiacos napokon sem nyüzsög annyira, mint a legszőkébb megyegyűlésen, azért az a városi képviselő járt legközelebb az igazsághoz, aki meg akarta kerestetni a remes vármegyét, hogy a vá os föllendülésének érdekében tartson ké hetenkint rendkívüli közgyűlést. A rendes műsor egyébként lóversennyel folyta ódik, műkedvelői előadással és táncmulatsággal végződik. Eljönnek a bresztováci huszárok és tömérdek szivet eitenek áhítatos csodálkozásba kifogástalan raccsolásukkal, piros nadrágjukkal, nemkülönben lovaik pedigréjéve A legtöbben Holcz Éva körül forgolódtak, sőt azt is lehet mond ni, hogy H >!cz Éva kedveért jöttek ezúttal át a huszárok. A lány alacsony növésű volt és Hig akart helyből indulni. Sötétszürke, égő szeme vol«, kissé nagy, üde szája, dús f natu fekete haja a szépsége, h i ugyan mindsz elég a mai követelődiő torban ahhoz, hogv val»kit széppé tegyen. Az ör g Holct P' letn k ellenben volt a megyében harminc t^laégeiő telepe és ö1 rendbeli találmánya. Valamikor egyetlen találmánynyal kezdte a házalást, pmig elkopott a cipője, di megfogadta, hoey addig nem vesz ujat, amig az elsS kemencét föl rem ép ti. Hozzá járullak ehhez holmi anyagi zav rok is de higyjünk inkább HJIC: Pá er szívós egy'n!sé gében, mert igy többre megyünk, hiszen -y jövő igazolt minden bizalmat « jelenleg Holcz-féle tég a, va^y p&!re'ő nélkül nem is ház a vala(5 irevaló h Jz. Éva eze- alapján joggel 'arthalta magát szápneK uejs mint, egyet en leán/ s a lóver seny t íbünjén fejedelmi fcőggel osztogatta a kegyi ke?. Az öreg Péter csak távolroi gyönyörködött