Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)
1925-03-29 / 72. szám
8 SZEGED 1925 március 25. — Az uj csongrádmsgyei főispán beiktatási. Szentesről |e!entik: Dr. Nagy Sándort, az u] csongrádvármegyei főispánt szombaton iktatták be. A beiktatás a hagyományos ünnepi formák közt ment végbe. — A DMKE Jókai-ttnnepe. A Délmagyarországi Magyar Közművelődért Egyesület ma, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja rendes évi közgyűlésével kapcsolatos Jókai-emlékünnepélyét a városháza közgyűlési termében. Az egyesület beszámol a magyar kulturáért folytatott munkástágának egy évi eredményéről, a költségelőirányzat keretében megjelöli jövő évi céljait. A Jókai-ünnepé'y országos jelentőséget nyer azzal, hogy az elnöki megnyitót Herczeg Ferenc, az emlékbeszédet pedig Csathó Kálmán iró fogja mondani. Az egyesület vezetősége ezúton is kéri az egyesület összes tagjainak, valamint a magyar kulturát szerelő ét Íróinkat megbecsClő közöjségnek minél nagyobb számban való megjelenését. A belépés díjtalan. — Eltemették Szabó Károlyt. Szombaton délután kiférték el utoltó útjára Szabó Károlyt, aki hosBiu éveken át volt titkára a szegedi szinbáznak. A Maros-utcai gyászháznál megjelent az egész színtársulat, valamint számosan a társadalom különböző rétegeiből is, akik ismerték és becaQlték a titkárt hosszú működése alatt. A színtársulat gyászdalokat énekelt s a társulat nevében Oláh Ferenc mondott megbató búcsúztatót. Bakó László református lelkész imája után a református temetőben helyezték el örök nyugalomra Szabó Károlyt. Orvosi hir. Dr. Jack, a természetes gyógymód kiváló képviselője, hétfőn kezdi meg két napra terj dő rendelé eit délután 5-IŐ1, este 11-ig a Belvárosi-moziban. Tönkrement és lerongyolódott idegek ujjá varázsolása, álkapcsok két órai szakadatlan nevetéssel való jókarba helyezése gar.ncia mellet. A két óráig tartó nevettető gyógymódnál Zoto és Huru urak Ausztráliai meny sszo yukkal fognak aszisztálni. Tiszte eltel Harrold Lloyd (0.) — Rendelet a kényazeregyezsé^ról. Az igazságagyminiszter rendeletet bocsátott ki a ciődönkivüli kényszeregyezségi eljárásban a tartozások kirgyenliiésere fizetendő legkisebb hányadnak, valamint az erre szabható leghosszabb határidőnek megállapítása és az em liteít eljárási érintő egyes más rendelkezések ügyében. A rendelet szerint a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárás megindításához az adósnak oiyan ajánlata siükséges, hogy u tartozásnak legalább 40 százalékát legkésőbb az eljárás befejezését kinyilvánító birót végzés közzétételétől számítandó egy év alatt megfizeti. Orvosi köpenyek, iskolakötények, sportnadrágok lehérnemüek gyári áron Soósnál,"Oroszlán-u. 2. 917 Legszebb nöi harisnyák legnagyobb választékban Pollák Testvégeknél Széchenyi-tér 17. 8i2 Csekonics-utca 6. 1 15 kat. hold igen jó fekete föld Szegedtől 7 km. re épületekkel, holdja 30 millió PETRIK ANTAL nyug. állpt. tanácsos, O. F. B által engedélyezett ingatlan forgalmi irodája, törv. bsi. cég, Szegeden. Iroda : Attila-ntca 7. Telefon: 5—69. Lakás: StáciAVca 8/b. Telefon 13-36. 830 Belvárosi Illatszertár Valódi Houbigant parfümök, kölni vizek, szappanok, hajápolószerek poudorek, arcés kézápolószerek a legolcsóbb árban. Quelques Fleurs, Ideál, Poudre Comprimée, Eau de Houbigant eredeti üvegekben és kimérve az összes illatokban. 237 Szeged, Széchenyi-tér 15. Április l-én megnyílik a Szeged kölcsönkönyvtára. Mintakötetek a könyvtár gazdag anyagából: Kardos László: A huszonötéves Ady Endre. Hevesy Iván: Az impresszionizmus művészete. Anthologia Csokonai Vitéz Mihály költeményeiből. Balzac: fézus Kr isi tus Flandriában. Edg. Allan Poe: Az wckép — A fekete macska. Kalidásza vígjátéka: A király és a bajadér. Apuleius: Ámor és Psyche. Tolsztoj: A két zarándok. Stifter Adalbert: A puszta falu. Milton: Kisebb költemények. Sámuel Taylor Coleridge: Ének a vén tengerészről. Hartmann von Aue: A szegény Henrik bélpoklos megpróbáltatásáról. Niccolo Machiavelli: Mandragóra. Samosatai Lukianos: Igaz história. Az hires neves varázsló és garaboncás dr. Faustus János históriája. Benőit: Az áruló. Dickens: Niekleby Miklós /., II. Dumas: Bragelonne Vicomte /., II., III. Farrére: Az igazság ku'ja. Francé Anatol: I. Francé-Brevary. „ „ II. Beszélgetései. „ „ III. A holnap. IV. Arcképek. Gogoly: Bulyba Túrán. Gobinau: Parasztlázadás. Heimburg: Szivek harca. „ Ingó talajon Kellermann: Schwedenkleé szerelme. Courths Mahler: Kata házassága. „ „ Férfi sorsa nő „ „A végrendelet. „ „ Rang és szerelem. Mereskovszkij : I. Sándor „ Istenek születése. „ Leonardo de Vinci. Kelet titka „ Vele vagy ellene „ Nagy Péter Téli szivárvány. „ A hattyuölő. Renan: Ifjúságom. Romáin Rolland: Anette és Silvia. A nyár. „ „ Haendel „ , Zenei miniatűrök „ „ Mahátma Gandhi. Sand (Geo'ge): Mauprat Turgenyev: Napkelte előtt. — A bejelentőhivatal 1925 mátcius 28-tól a lakók be- és kijelentésének ellenőrzését megkezdte Felhívja az összes szállásadókat, hogy a náluk lakó egyénekre vonatkozó be- és kijelentő-lapokat összegyűjtve tartsák készen, hogy az ellenőrzés céljából jelentkező alkalmazottak teendőjük e'végzéséb n feesleges időveszteséget ne szenvedjenek. Eljegyzés. Fekete Erzsébet és Ciger Ferenc jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — SzakUlés az Egyetem Barátai Egyesületének bölcsészeti szakosztályában. Április hó l-én, szerdán délulán 5 órakor a központi egyetem bőlcsészetkari III. tantermében Haász Imre tart előadást A szegedi boszorkánypörök cimen. Belépés díjtalan, érdeklődőket szívesen lat az elnökség. Házasság. Szentpétery Mariska Julianna Manó és Komócsin Sándor Szeged, folyó hó 29-én házasságo kötötek. (Minden külön éitesi és helyett.) — Ujabb két kénysteregyezaég. Szombaton délelőtt ismét két fizetésképtelen cég kért kényszeregyezséget a siegedi törvényszéktől. A törvényszék el is rendelte a kényszeregyez séget Krausz ÖJön (Arany János-utca 22) kosáráru cég és a hódmezővásárhelyi Elek Andor-féle csillár-üzlet ellen. Vagyonfelügyelőké dr. Schultz Károlyt és dr. Bernáih Qyula ügyvédedet rendelték ki. Mielőtt képet vásárol, tekintse meg Freimann képkiállítás át. Resuetre is vásárol aat. sas Közgyfilé*. A szegedi zsidó be.egsegélyzőés temetkezési egylet folyó évi április 5-én déleőti 11 órakor a chevra nagytermében rendes közgyűlést tart, amelyre az egyleti tagok ezúton hivatnak meg. 24t Endrényi Scbatz Magda füzőszalonja Somogyi-utca 15. I. em. Telefon 14—30. 135 — Pápai grófságot kapott egy magyar Iparművészeti vállalkozó. Ismeretes, hogy Rómában fényes külsőségek között most zajlanak le a szent évi ünnepségek. Az ünnepségek kapcsán nagyarányú művészeti munka vált szükségessé és ebből a munkából a magyarok is méltán kivették a részüket, különösen az Ecclesia iparművészeti vála'at. A pápa ezért honorálta a magyarok munkáját és az első kitünetet'ek között volt Riemer Gyula, a vállalat igazgatója, akinek a Szentslr lovagkeresztjét adományozta a pápa. Riemer a proletárdiktatúra alatt tért át a zsidó hitről a katolikus vallásra, amikor megalakította az Ecclesiá-1. Ennek a rendnek egyébként Magyarországon csak igen kevés tagja van, a rendjellel együtt jár a pápai nemesség, valamint a pápai grófi cim is. A rendjelet a pápa már át is nyuj'otta Riemernek. Zsebkendők meglepő olcsón Soósnál, Oroszlán-u. 2. Felkérjük, hogy tekintse meg női, férfi és gyermekharisnya különlegességeink óriási raktárát, meg fog győződni meglepő olcsó árainkról, Larrpel és Hegyi. 229 — Adófelszólamlás. Tarján Illés, Vida Imre, Csele Mihály, Bottyán Rózsi, Nagyiván Anna, Arcelian Albert, Alt Gizella, Fenyvesi Júlia, Kurai Ferenc, Szabó Ilona, Kelemen Dezső, Geigner Lipót, Wigner Gyula, Herzfeld Ilona, Till Frigyes, Szikszai Józsefné, Beck Paula, Dobai Mihályné, Ortutai Istvánné, Sveiger Ilonka, Steinitz Henrik, Feith Ignátz, Turcsányi Béla, Kohn Béla, Havasi Gyula, Pisuolti Karoly, Hütter Sándorné, Wéber Béla, Vader Gyula, Kéri Ferehc, Pisker Anna, Bárányi Mária, Frank Piri, Iritz Rezsőné, Krier Rudolf, Berényi Henrik, Boga íren, Lővey Jáno^, Bóth Árpádné, Schmődl Antalné, Harmos Lajosné, Bittó János, dr. Székely Vilmosné, Démeth Andrásné, Deutsch Mihály, Csecskó Jakab, Bába Ferenc, özv. Somogyi Péterné, Banda József, Voszitz József. Frekot Tamás, Orosz F«renc, ifj. SchneiJer Imre, Kecskeméti József, Wéber Péter, Koczka Ferencné, Csányi András, Törö'i Mihály, Márton János, Kávé József, Kertész Mihály, Morier Imre, Márton György, valamennyien szabók. Rudof Valentlnó, a hölgyek kedvence sierepel a Széchenyi-mozi vasá napi műsorán a Sejk cimü legsikerültebb f lmjéve. A régen látott kiváló filmstar valószínűleg ismét számos hölgyet fog meghódítani ezzel a gyönyörű filmjével. Bérantő megrendelhető telefon 5-19. § Osztály sors játék érteBltés! Az I. osztáyra szóló sorsjegyek már megérkeztek. Az előnyösen megvái'OJOtt uj tervezet szerint óriási nyeremények kerülnek kisorsolásra. A főnyeremény 3 milliárd szerencsés esetben. Természetesen a sorsiegy ára is emelkedett. Egész 120000, fél 60000, negyed 30000, nyolcad 15000 korona. Sorsjeíyek már kaphatók Pe;ő Ernő főelárusitónál, Szeged, Széchenyi-tér 3. iso L»gu]abb bécsi modemjeim ne mulassza el senki megtekinteni minden vasárnapi kalapkiállitá8omat. Mélyen leszállított árban kaphatók. Polgárné kalapüzlete, S'échenyi-tér 7. sz. Bartók zongoraest csat«rt»k»n 2-án HARMÓNIA Divánpárnákhoz, teritökhöz és egyéb kézimunkához 228 Berliner (gyapjú); fonál megérkezett * és csodás színekben kapható Seelenfreundnénál, 35 f-la brilliéns Al^c'TPrrf* ezüst, ssa és arany WVoACIlCj kinaezüst evőeszköz éS dísztárgyakra, vagy pontosan beszabályozott valódi svájci gyártmányú arany-, Arótsra ezüst- és fém- UlíHVIíl van szüksége, forduljon bizalommal mcFO* 13 -II V űmoner ÉKSZERÉSZ és ÓRÁSHOZ (Kék csillaggal szemben,) w hol ft^ESt" legolcsóbban beszerezheti. SSF* Hitelképes egyéneknek előnyös részletfizetési kedvezmény!