Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-14 / 36. szám

Egyes «aám ára 2000 korona •mtetzUMg és kiadóhivatal i Deák Ferenc-utca 2. (Föraállskolírai szemben.) Teletan 13-33. A .Szeged" megjelelik héttő kivételivel minden op. Egyes szám ára 2000 %orona. Előfizetési árak: Egy fe Jntpra helyben 40CC0, Budajwaten éa vidéken 4H00 kor. Hirdetési árak: Félhasábon I mm. 500, I hasábon 1C00 kor. Szövegközi 50 százalékkal drágább. Apróhirdetés tiz szóig 2000, jeligés 3000 kor Szövegközti közlemények soronként 10.000, családi értesítés 50.000. Nyilttér és gyász jelentés 100 o o-al drágább. VI. évfolyam. Szeged, 1925 február 14, SZOMBAT. 36-ik szám. Az Ehrenfeld kódex. Melyikei szeretem, melyiket szeretem ? Eit először nem mi kérdeztük, hanem amiz özvegy Pókainé, akiről Oyulai Pál olyan igazán 8zavalnivaló szép rövid elbeszé'ö költeményt irt, amelyet minden jóravaló iskolás olvasókönyvben meg lehet találni éi meg is kell tanulni kivOlröl a serdülő uj nemzedéknek. Pókainénak két fia között volt muszáj választani, de nekünk tenger témánk van mv, amelyek közöl olyan igen nehéz kiválasztani azt, ami a nyájas olvasónak is kedvei, löt hasznos és kellemes és a kevésbé nyájas ügyész urnák ie túlságosan kellemetlen, vagy haszontalan. (Ezer bocsánat, de mostanában bizony egy kicsit nebezebb dolgunk van, kérjek aláun és szeretettel, mint például 1848 március idusa után volt az akkori tollforgatóknak és kasza- kapakerülőknek, mondjuk Petőfi Sándornak és Jókai Mórnak. No természelesen, változnak az idők és változnik az erkölcsök és persze, persze, mi nem vagyunk olyan temperamentumosak, mint Petőfi Sándor és olyan naivak, mint Jókai Mór.) Szóval, nehéz ma a választás, bogy miről is irjunk és miről is ne irjunk? Hát miről is ne ? Olt van például a legújabb szenzáció, az Operaházat egészen nyugodtan be lehet csukni, mert az országot olyan gyökeresen megszanálták, hogy az állam nem tudja kielégíteni az operaházi muzsikusok követeléseit és ezért inkább elbocsái|a őket. Persze, ezek a fránya zenészek nemcsak muzsikálni akarlak, Mozartot és Wagnert, Verdit és Msder Raoult (inert Biriók Bélát, aki ma „hírhedt zenésze a világnak', azt nem játszhatják ám, mivelhogy az államellenes dolog lenne, mivel a szövegét Balázs Béla irta, ugy bizony), hanem emellett és ezek után ezek a fránya zenészek még megélni is óhajtottak, hát ezért sajnos, inkább bezárták az illetékesek az operát, mert a kultúrfölény nagyon szép jslszó, de az államháztartás j meg ennél is fontosabb. (A méltóságos urak és az autók azért csak tovább robognak a kormányffllanácaosság uiokó állomása felé.) Arról is lehetne irni, hogy, mit mondjunk és hogy is mondjuk, Petőfi Sándor szülővárosának népe, hir szerint, nem tud földhöz jutni, de hiszen maga a köllö, ugy beszélik, sir nélkül maradt, bár poétikus metaforák szerint a sirja az egész magyar föld! Arról szintén lehetne csevegni, hogy Klebelsberg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter egyik rágalmazóját elitéilék, mig a másikat fölmentették. (Ez minden jel szerint tehát nem volt rágalmazó, csak, hogy is mondjuk, elírta magát, de hát kiciire nem nézünk, minima non curat praelor.) Az sem utolsó dolog, ami a közismert Scbadl-tanács előtt lejátszódott legutóbb. (0 ne tessék semmi rosszat gondolni, hony sóit... nem a Rupert-esetről akarunk beszélni, dehogy I) Egy volt kurzista és jelenleg liberális pesti városatya ügyét-baját tárgyalták ottan, aki egy újságírót pörölt be, mivel az il!e!ö (noha ivótársa: szedő ur, tessék vigyázni, nem irótársa, isten menti I) megírta róla, mint szemtanú, hogy bizony ez a derék kétkulacsos atyja fővárosunknak, a bűnös Budapestnek, megiszik egyiramban 24 pohír söiöket. Schadl tanácselnök ur ebben az esetben a legszélesebbkörü bizonyítást rendelte el és a bizonyitás során akadémikus és empirikus jellegű kijelentések hangzottak el a tréfának nevezett nemzeti italról, valamint arról az ekvivalenciáról, amely bizonyos mennyiségű sörök és borok között fönnáll. De mi, bármily rokonszenves téma ez egy magyar kebelnek, nem erről akatunk szólani. Nekünk mégis csak a legkedvesebb hir az, amely arról szól, hogy az Ehrenjeld-kódexet a magyar kormány nem engedi idegen kézre kerülni és KlebeKberg Kunó gróf ur kijelentése szerint vissza fogja vásárolni. Ez fajvédő körök előtt bizonyosan gyanús nevü és eredetű Ehrenfeld-kódex tudvalevőleg (már aki tudja, annak) a legrégibb magyar könyv. Nem Ehrenfeld irta (keresztneve Adolf), de ö találta meg Nyitrán, még az elnyomatás idejében. Igen jámbor tartalmú könyv ez, a világ legszebb vallásos legendáját tartalmazza Assisi szent Ferencnek, Isten szegénykéjének tarulságos és fölemelő életét és tetteit. Többek között elmondja az eugubiai farkas históriáját is, amely j (vagy aki) megtért és többé nem evett embeit, f mivel a nagy és isteni Poverelló a „le kére" be- ' szélt neki. Igaz, hogy ezzel kapcsolatosan arról is lehetne ám irni, miszerint a fővárosi elcsapott és B-listára helyezett iskolaigazgatók, tanárok és tanitók légiója elérkezettnek látja az időt, hogy vádat emeljenek vádolőik, besúgóik, elitélőik és tönkretevők ellen. A budapesti fatkasoknak persze nem tartott szabadelöadást a szelid és csöndes assisii poverelló. Nagy a gyanúnk, hogy ha tartott volna, ellene is haladékta'anul és kíméletlenül meginditották volna az igaio!ó eljárást, mlhelyest a kurzus kitört. IMNMMMMMfMMMWMM^^ A miniszterelnök visszaérkezett Budapestre. Bécs, február 13. A Wiener Amtllche Nachrlchtenstelte közli: Gróf Bethlen István miniszterelnök ma Genfből visszautazván, több órai tartózkodásra Bécsbe érkezett. A miniszterelnök felhasználta az alkalmat, hogy dr. Ramek szövetségi kancellárnál a délelőtt folyamán látogatást tegyen. A szövetségi kancellár a magyar miniszterelnök tiszteletére délben villásreggelit adott, amelyre hivatalosak voltak még Maslrevlch bécsi magyar követ, Barcza követségi tanácsos, továbbá dr. Ahrer szövetségi pénzügyminiszter, dr. Grünberger és dr. Grűnn nyug. miniszterek és mások. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Bethlen István gróf miniszterelnök péntek este a bécsi gyorsvonattal visszaérkezett Budapestre. EfMMWMMWMMMMM^^ „Nem megyünk be a Házba, nem akarunk udvari bolondok lenni." Ünnepi vacsora Rupert Rezső tiszteletére. — Egymásra talált a kormány az ébredőkkel — mondja Nagy Vince. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A Kossuth-párt elnökének, Rupert Rezsőnek tiszteletére péntek este vacsorát rendezett, amelyen többek között a következők jelentek meg: Hegymegi Kiss Pál, Nagy Vince, Nagy Ernő, Vázsonyi Vilmos, Bródy Ernő, Kaas János és Rodek Imre. Amikor Rupert belépett a terembe, nagy tapssal fogadták és ugyancsak nagy ovác óval fogadták Vázsonylt is. Rupertet elsőnek Nogy Vince köszöntötte fel. Mi te'jes örömmel jöttünk itt össze, mert a birói székből érte támadás Rupertet és igy a mentelmi jogot is — mondotta Nagy Vince. A jogért, tisztességért és igazságért küzdő polgárok nagy megütközéssel vették tudomásul a mentelmi bizottság határozatát. Rupert halkan, de tekintélyes szet emelt a tárgyalóteremben a töivény érdekéten és ezért öt sérelem érte. De ebben a sérelemben a nemzetgyűlés sérelmét is látjuk és a mentelmi bizottság mégis határozatban mondotta ki, hogy a Rupertet ért sérelem nem lérelme a mentelmi jognak. A nemzetgyűlés még reparálhatja a mentelmi bizottság döntésé', de mi nem kérünk ebből a repardcióból, mett tudjuk, hogy ebben a kérdésben a kormány többsége és az ébredők egymásra találnak. A mentelmi bizottság hü képe a mostani nemzetgyü ésnek. Ez a bizottság nem gondolt arra, hogy nemcsak a mostani nemzetgyűlésnek, hanem a mindenkori r . ír országgyűlésnek kellett volna megvéderA tekintélyit. Meg kellett volna védeni az áiídiános ".íúos választójog jövő parlamentjét. Hegymegt Kiss Pál szólalt fel ezután. Azt a sérelmet, amely Rupertet érte, megkoronázta a mentelmi bizottság. Ti takezunk, mert a mentelmi jog Integráns része a magyar alkotmánynak, amelyet a légi parlamentben féltett kincs gyanánt őriztek és amelyet a többségi pártoknak is kötelességük volt megőrizni. Ezzel szemben a mentelmi bizottság döntésébe bevitte a pártszempontokat és a politikai elvakultságot. Ennek a jelenségnek különben számos példáját látjuk. A mult héten a földmivesszövetség egyik szónokát fejszével ülöllék. A mult heien az interparlamentáris uoió ülésén a nemzetgyűlés háznagya Póka-Pivny ellen bizalmatlanságot nyilvánítót*. Amikor minden vonalon a reakció fejét látjuk, első kötelességünk, hogy védjük meg szövetségünket és minden erőnkkel előbbre vigyük a demokráciát. Vázsonyi Vilmos eiután azzal kezdte beszédét, hogy ez iz est nem ünneplésre való alkalom, hanem p? p mai nap a szolidaritásért van. A harcosnak a legnagyobb kitüntetése az, ha sebet kap. Ami nagy harcosunk, Rupert Rezső is s bet kapott. Nem szégyen az, hogy Rupert sebet kapott és hogy rövid megaláztatás érte. Nem a bíróságról beszélek, hanem a mentelmi bizottság határozatáról, amely méltán reprezentálja azt a nemzetgyűlést, amely l&18-ban önm8gát oszlatta fel. Hasonlít a bizottság eljárása ahhoz a katonáéhoz, aki az ütközet előtt főbelőtte magát, csak azért, hogy ne kellfen meghalnia. Öntudat nélkül és önbecsülés nélkül az élet csak haldoklás. Ilyen az élete a nemzetgyűlésnek is. — A mentelmi bizottság kijelentette, hogy a mentelmi jogot nem érte sérelem, mert a B. P.-nak van egy szakasza, amely rendzavarás esetén jogot ad nyolc napi elzárásra. Figyelmen kivül hagyta azonban a bizottság azt, hogy ha tetten is értek volna valakit, tulajdonképen kit is értek tetten. Mi már láttunk olyan tárgyalásokat, ihol fegyveres örök állottak biztosítani a rendet. Láttunk olyan turbulens fötárgyalásokat, ahol nem alkalmazták a 296. szakaszt. — Mi nem vagyunk bent a Házban, nem élvezzük a szólásszabadságot. Jogaink tehát abban merülnek ki, hogy a fehér asztalok mellől szólunk. A fehér terror kitombolja magát abban, hogy a fehér asztalhoz terrorizál bennünket. — — A bizottság határozata buzdítása, felbujtása egyes (ul ambiciózus egyéneknek arra, hogy nem kell a mentelmi jogot tisztelni, hanem cpak telten kell érni a képviselőt. A kormánynak és rendszerének Uj, hogy csináltak egy inkvizíciós kamrát, de a delikvens nem akar ráfeküdni a padra. — Azt mondják, menjünk be a nemzetgyűlésbe, mert távollétünkben a mentelmi jogot séielem fogja érni és ha bemegyünk, biztosítanak valamilyen engedményeket. Én azonban tudok egy egyszakaszos törvényjavaslatról, melyet a kormány beígért, de nem váltotta be. Ez a javaslat a fővárosi választásoknál a helytenlakás kritériumát szüntetné meg. Ez a javaslat azonban csak — ígéret maradt. — Nem megyünk be a Házba, mert nem akarunk Bajazzo-szerepei teljesíteni, nem aka-