Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-27 / 47. szám
2 SZBQED 1926 febrnár 27. Bud János egyszerűsíteni akarja az adóvégrehajtást, de egyelőre nem akar hallani a forgalmi adó reformjáról. A pénzügyi tárca költségvetését is elfogadták. Budapest, február 26. A nemzetgyűlés mai ülését 11 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. A pénzügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál elsőnek Biró Pál szólal fel. Vizsgálja az elmúlt költségvetési félév pénzügyi eredményeit azon szempontból, hogy mennyiben egyeznek azok a szanálási programmal. Rámutat arra, hogy a bevételek szerint már elértük azt az eredményt, amelyet csak a szanálási időszak végére kontemplált ^ összehasonlítva. Ugyancsak lehetetlen csökkenteni a szanálási tervezet. Behatóan foglalkozik a beru- J a külképviseletek költségvetését, házások kérdésével. Kijelenti, hogy véleménye j — Az adózásban minden vonalon arányosságszerint az adózás terén sok visszáság van és j nak és igazságosságnak kell érvényesülni. A tarkülönösen a jövedelmi és vagyonadó kivetése j sulati adó egyáltalán nem olvan súlyos, mint amiszorul revízióra. Végül a kormánypárt politikájáról > lyennek feltüntetni akarják. Nem is hajlandó ezt szól és a köitségvetést elfogadja. ? megszüntetni, mert egész sereg más adót kell megA következő szónok Dréhr Imre. Elismerését fe- , szüntetni. A betéti társaságokat ki akarja venni ez jezi ki a pénzügyminiszterrel szemben, hogy a pénzügyminiszteri tárca kiadásait lényegesen csökkentette, azonban meg kell állapítania azt, hogy ezt nem az adminisztráció egyszerűsítése, hanem legnagyobb mértékben a tisztviselői illetmények alacsony megállapítása folytán állt elő. Felhívja a kormány figyelmét arra, hogy a tisztviselők létszámcsökkentésén kivül elsősorban legyenek tekintettel a köztisztviselők minősítéséről szóló törvényre, miután még igen nagy számban vannak magasabb állásokban is olyan tisztviselők, akik a minősítési törvényben előirt képesítéssel nem birnak. A termelés hitelszükségletét kielégíteni a nemzeti takarékosság feladata és ha nincsen töke, amint, hogy kétségtelenül nincsen, akkor csak egy segítség lehet, a külföldi kölcsön. Gaál Gaszton a következő felszólaló: Az agrártársadalom nevében köszönetet mond a pénzügyminiszternek, amiért bátran ki merte jelenteni, hogy a földbirtok több terhet nem bírhat el. Véleménye szerint azonban a földbirtok már a mostani terheket sem bírja el és attól fél, hogy a földadó nem fog befolyni, hanem erőszakosan kell majd behajtani. Kifejti, hogy a földbirtokos osztály a legszegényebbtől a leggazdagabbig tönkrement, ezzel szemben azt látja, hogy a kereskedőés az iparososztály ma is jólétben él, autózik és rengeteg pénzt költ luxuscikkekre. Véleménye szerint tehát olyan adópolitikát kell folytatni, amely nem kizárólag a tönkrement földbirtokososztályt sújtja, hanem legalább ugyanolyan mérvben megadóztatja a jólétben élő másik társadalmi osztályt. A takarékossággal kapcsolatban nem tartja megfelelőnek azt az eljárást, hogy néhány alacsonyabb rangú tisztviselőt elbocsájtanak, hanem véleménye szerint minden felesleges dolgot meg kell szüntetni az adminisztrációban és akkor magától következik be a személyi leépítés. Végül a drágaság kérdéséről szól. Nem helyesli a kormány vámpolitikáját, mert az igen magas vámtétek előmozdítják a drágaságot. Á költségvetést elfogadja. Elnök: A képviselő ur ellene iratkozott a javaslatnak és most végeredményben mellette szavazott le. Ebből komplikáció állhat elő. (Meskó Zoltán : Beszédközben megváltoztatta véleményét.) Gaál üaszton : Ü.és végére szólásra jelentkezik. (Meskó Zoltán: A kormánypárti képviselők mind a javaslat ellen beszélnek és végeredményben megszavazzák. (Derültség.) Majd Perlaky György szólal fel: A tisztviselők illetményrendezését sürgeti. A költségvetést elfogadja. Forgács Miklós a forgalmi adó kérdésével foglalkozik és az ott tapasztalt autonomiák megszüntetését sürgeti. A költségvetést elfogadja. Ezután Szabó József szólal fel. Hosszasan bírálja az adózási rendszert. Meg kell szüntetni azt az aránytalanságot, amely abban nyilvánul meg, hogy a kisembereket súlyosabban terhelik meg, mint a tehetősebbeket. Felhívja a pénzügyminisztérium figyelmét a közalkalmazottak anyagi helyzetére. Bozsik Pál a következő felszólaló. Sürgeti az OKH vidéki kiépítését. Kéri a pénzügyminisztert, támogassa a kisemberek hitelérdekeit szolgáló vidéki szövetkezeteket, hogy azok betölthessék szerepüket. Hosszasan foglalkozik a földreform-novellával kapcsolatban létesített körzeti hitelszövetkezetek kérdésével. Ezek csak a közép- és nagybirtok számára nyújtanak hitelt és igy is olcsóbb kamatlábbal dolgozhatnak, mint a kisemberek hiteligényét szolgáló hitelszövetkezetek. Sürgeti a szőlőkölcsön megoldását. Paupera Ferenc szólal fel ezután. A költségvetést elfogadja, azonban fenntartja magának a kritika jogát. Az elmúlt pénzügyi politikai irányzatokat hibáztatja azért, mert a középosztályt hagyták teljesen tönkremenni A pénzügyminiszter felszólalása. Csontos Imre után Bud János pénzügyminiszter szólal fel. Rámutat arra, hogy a költségvetés összeállításakor teljesen lehetetlenség volt előre látni, mikép fognak az egyes adónemek bevételei alakulni. Bírálták a pénzügyminisztérium adminiszsek alól, amelyek ezeket tulajdonkép nem illetik. Ezután beszél a vámokról, majd a cukorrépatermelés kérdésével foglalkozik. Bármennyire tartózkodni kíván a gazdasági életbe való beavatkozástól, kijelenti, hogy ha itt nem történik néhány napon belül megegyezés, ugy be fog avatkozni, mert a cukorrépatermelés sorsát nem tehetjük függővé egyes emberek egyéni érdekeitől, vagy szeszélyétől. Az adóvégrehajtást az egész vonalon egyszerűsíteni fogja. Most ad ki a pénzügyminisztérium egy adókönyvet, amelyben mindenki számára feltüntetik, milyen cimen mennyi adót kell fizetnie. A forgalmi adó reformjáról csak akkor lehet szó, ha biztos garanciákat nyer arra, hogy más uton a megfelelő bevételt biztosítani tudja. Megemlékezik a Nemzeti Bankról, amely egész Európa elismerését érdemelte ki. Szó' az OKHről, melyet a kormány meg akar erősíteni. Alaptőkéjét tizenötmilliárddal emelni fogják, azonkívül ^.v... ... „„„,,„ a postatakarékpénztár utján ötvenmilliárdot boalól az adó alól, mert legnagyobb részük nem tud csátanak rendelkezésére a kisbirtokok hiteligényeitrációját. Tudja, hogy sok hiba van még, de olyan tisztviselői kara van a pénzügyminisztériumnak, amely minden tekintetben megállja a helyét. — A takarékosság elvét az egész vonalon érvényesíteni kívánja. De vannak bizonyos szempontok, amelyeket tekintetbe kell venni. Igy például a kormányzói udvartartás költségei máris talán legalacsonyabbak egész Európa összes államaival olyan mérleget felmutatni, amely a megfelelő adó kivetésére alapul szolgálhatna. Ezekre a társaságokra kereseti és jövedelmi adót fog kivetni. — A jövedelmi adót illetőleg foglalkozik azzal a gondolattal, hogy addig, amíg az adókivetések megtörténnek, mentesíti az adózókat olyan fizetőnek kielégítése céljából. A Ház ezután a pénzügyi tárca költségvetését általánosságban elfogadja. Az elnök napirendi javaslatot tesz, mely szerint a legközelebbi ülés pénteken délelőtt legyen. Ezzel az ülés véget ért. WWWWWW<WWM<W<WWWW<W <WWWW<W<W<W Szegeden aktiv a külkereskedelmi mérleg. Beszédes számok a város adójövedelmeiről és a szegedi áruforgalomról. Szeged, február 26. (Saját tudósítónktól.) Fodor Jenő adóügyi tanácsnok rendkívül érdekes statisztikai jelentést terjesztett csütörtökön a tanács elé. A statisztikai jelentés a szegedi vámhivatalok mult évi működéséről számolt be és élénken megvilügitja Szeged város áruforgalmában a város kereskedelmi életét. A kimu'alás pontos képet ad arról, hogy mennyi áru érkezeit egy év alatt a városba, mennyi áru ment ki innen és mennyi miradt itt, ami közfogyasztásra került. Beszámol a jelentés arról is, hogy a városnak mennyi jövedelmet haljoltak a különböző városi adónemek. Ezek a számok pedig a város belső életéről árulnak el nem egészen érdekeien titkokat. A jelentésből a következő adatokat tartottuk kijegyzésre érdemeseknek: A vámfelügyelő hatásköre alá tartozó vámhivataloknál külJnböző adónemekből a következő összegek folytak be: Kövezetvám Piaci helypénz Közúti hídvám Vigalmi adó Városi fogyasztási illeték Föld és vályogdij Suly- és űrmérték Fübér i Vágóhídi dijak Közlekedési adó Tápéi révvóm Partjavadalmi dijak , Vámbírság Városi bor- és husfogyasztási adó Összesen: 279,32o.564 korona 199,6o4.5oo , 782,254 22o l.ooo,66^.6'4 74?,9j5.79O lo2,6 23.86o 99,4o8.63o I.oo3,o54.6oo , 82,o38 128 4,5o5.3oo . 66.993 olo loS,M35.8 2o 60,716.922 582,877.605 , Gabonanemü 73 35o mázsa, liszt 2.194 m szárnyas 1.691 to takarmány 36.586 m burgonya és főzelék H.06I 9 gyümölcs 14.972 m korpa és derce 3.483 m tűzifa 18.o84 0 zöldség 9.4o2 m ipari készítmények 265 m állatok 30.951 m gyékény 1.863 m vegyes •• 31.528 » 9.195,049.063 . A vigalmi adó, amelynek egymilliárd koronás eredményével nem igen volt megelégedve a tanács, a következőképen oszlott meg: 10.482 mázsa. 12.080 V 7.733 w 2o 964 m 51.059 » 4o.3l8 m 8.o75 tt 1.596 9.438 » 7.615 m 112.588 m 11.484 to 5 225 77.213 tt 250.257 » 25.723 » 67.386 m 111.195 tt 19.132 m 5.047 m A szinház a Belvárosi Mozi a Korzó Mozi a Széchenyi Mozi különbözö táncmulatságok a sport a kártya vegyes vigalmi címek összesen: l.ooo,666.614 koronát jövedelmeztek a vigalmi adó ciméa. Érdekes képet mutat a statisztika a város behozataláról is. A jelentés szerint vasúton is vízzn a következő áru mennyis ígek érkeztek Szegedre: llo.695.826 koronát, 120,393.869 316,098.302 95,578.319 218,151.984 27,24 \o43 50,361.756 61.144.515 Kavics, homok, kő burgonya és főzelék derce és korpa tűzifa és épületfa kőszén gabonanemü pirszén, koksz és faszén gyékény, háncs kender és kenderkóró festékáru ipari készítmények liszt cukor sör / vegyes áru /' 364.345 mázsa, 54.085 . 52.641 938.039 . 513.569 , 417.427 , 18.413 , 10. <63 . 31.935 411.921 95.979 145/477 11.775 254.659 292.892 (?) összesen: 3,2I3."2I mázsa, ami 32.132 vagonnak fetel meg. Ezeikivül tengelyen (kocsin, autón, taligán, háton) a köve'.kező mennyisépceket jegyezték fel a vámhivatalok: összesen: 235.327 mázsa, ami viszont 2353 vagonnak felel meg. Szegednek tehát 1924-ben közel három és félezer vagon volt a behozatala. Kiviteléről a következő kimutatás ad hü képet: Főzelékféle paprika kender, kóc és len szeszesital vegyes áru bútor gyufa kavics, homok és kő kötél ipari készítmények épületfa és deszka gyékény és szatyor cirokszakái cserép és tégla bor és pálinka ttlzifa gabona liszt korpa heremag összesen: 818.418 mázsa, vagyis 8184 vago-\ tehát Szeged város külkereskedelmi mérlege nagyon kedvező, majd kit és félszer annyi volt a kivitele, mint a behozatala. Följ gyzi a statisztikai kimutatás azt is, hogy az eimuli évben 41.680 üres és 41.104 teherrel megrakott kocsi fordult meg a városban. MMMMIMM<MWMMAIMMWWMWWMMMWr Március első napjaiban jelenik meg Smith főbiztos kilencedik jelentése. Budapest, február 26. Smith nípszöv.'tségi főbiztos jelentéseit rendszerint minden hó 15. és 20 ka között szokta közrebocsátani, ebben a hónapban azonban még nem jelent meg a főbiitos beszámolója. Smith kilencedik jelentése, amely január 1-től 30-ig terj-dő időről fog siámot adni Magyarország pénzügyi újjáépítésének álláiá ói, csak a jtJtö héten, má cius első napjaiban fog megjelenni. A jelentéit a főbiztosság budspHti hivatala állítja össze és közzététele előtt megküldik a főbiztosnak. Smith főbiztos egészségi állapota, amint azt velünk közölték a Budapes re érkezett jelentések szernt, kielégi őek, a főbiztos most a genfi tó partján üdM és március 2-án Párisba u azik, ahol résstvesz az ellenőrző bizottság ülésén, amely két-hirom napig fog tartani. A főbiitos a tanácskozáson számot fog adni M gyarország pénzügyi rekons rukciójánik eredményéről. Ezután a főbiztos visszautazik Budapest ie és ismét elfoglalj 1 hivitalát. A „Halló Amerika" griljeinél szebbeket láthat a Vénusz templomáéban hétfótól Belvárosiban.