Szeged, 1925. február (6. évfolyam, 26-48. szám)

1925-02-26 / 46. szám

S2BQBD 1925 február 26 pilisvörisvárt kerületekben ai általános több­ségi rendszer szerint titkosan, egyebütt pedig nyilvánosan. A szavazás kötelező. A képviselő­választások előkészitéie ezután ii a központi választmány feladata. A központi választmány tennivslőit tárgyalja a javaslat 4. fejezete. Az 5. fejezetben rendelkezések vannak a vá­lasztójogosullsághoz szükséges iskolai képzett­ségek igazolására nézve. A 6. fejezet a választási eljárást tárgyalja. Ebben van megállapítva a zászlók küüzésé* nek és körmeneteknek a lilaima, itt van sza­bályozva a pártgyüléi tartása, valamint a plakátháboru betiltása és az etetés-itatás és alkoholtilalom. (De a megvendágeléi meg van engedve.) A 7. fejezet az arányos képvise'eti rendszer alapján való választás szabályait állapilja meg. A 8. fejezet szerint az országgyűlési válasz­tások feletti bíráskodás, amely eddig meg­oszlott a m. kir. Kúria és a Ház között, most teljes egészében a közigazgatási bíróság hatás­körébe utaltatlk. A panaszlók a vá'aszláj ér­vénytelenítése helyett kérhetik a választási ered­mény kiigazítását s ezen az alapon más jelölt­nek képviselővé való kijelentését, ha a válasz­tási elnök a választás eredményét törvényelle­nesen, vagy helytelenül állapította meg és ki­mutatják, hogy a választás eredményének tör­vényszerű megállapításával más jelöltet kell megválasztott képviselőnek kijelenteni. A 9-ik fejezet szerint minden országgyűlési képviselő kötelei mandüumát a képviselőház elnökének .15 nap alatt bemutatni. Aki ennek felszólítás ellenére sem tesz eleget, annak kép­viselői megbízatása megszűnik, ba mulasztását itel öen nem igazolj* és öt éven át nem lehet képviselővé választani. A képviselőház, ba a megbízólevél töt vé­nyes kifogás alá esik, vagy ha olyan kizáró okról lehet szó, amely miatt a képviselő nem volt választható, ai igazolást függőben tartja és az iratokat a választás érvényessé mének el­döntése végett a közigazgatási bírósághoz lesai át. A 10. fejezet a megtorló rendelkezésekről intézkedik. Három évig terjedő börtönnel és 4000 aranykoronáig terjedhető-pénzbüntetéssel, továbbá a polgári jogok gyakorlatának felfüg­gesztésével bünteti a választás e rendelísétől a választás befejezéséig terjedő időben rlkövetett izgatás*. Állami, törvényha úsági, vagy községi alkalmazottak ellen esetleges visszaélések miatt fegyelmi eljárásnak van helye. A 11. és 12. fejezetek a vegyes, átmeneti és végrehajtási rendelkezéseket foglalják maguk­ban. Egy évig terjedhető fogházzal és a poli­tikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével bün­tetendő cselekménynek minősíti a javaslat az országgyűlés valamely hálának tanácskozó ter­mében való jogosulatlan megjelenést. Ha ilyen cselekményt a házszabály értelmében kizárt kép­viselő követ el, a cselekmény nem esik a men­telmi jog védelme alá. A javaslat azzal a rendelkezéssel végződik, hogy a megalkotandó uj választójogi törvény a felsőházról szóló törvénnyel egyidőben lép életbe s a most együtt ülő nemzetgyűlés a felsőház megalakulása után megbiza1ásának hátralévő idejére az országgyűlés képviselő­házává alakul át. Eredménytelenül nyomozzák Leirer Amália gyilkosát. A hollandus jóbarát hazautazott. — Bécsben letartóztattak egy gyanúsítottat. Férfi és női divatcikkek gazdag raktára Pollák Testvéreknél Széchenyi-tér 17. m Csekonlcs-utca 6. ADRIATICA SZANATÓRIUM Elsőrangú magyar ház. Tökéletes modern kényelem. Erösitö-, edző-, hizókurák. Tengerre néző dé'i szoba . rLEZ lSwc* és reggeli, 4 fogásos ebéd, J «-» 3 fogásos vacsora f (105 000 m. kor.) Bl. 38 Kérjen prospektust az Adriatica Szanatóriumtól, Abbazia. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A Teréz-körüli rablógyilkosság ügyében hat napja folyik már a nyomozás. A bűnügyi osztály tiszt­viselőin kivül Angyal László detektivfőfelűgyelő kilencven deteklivje dolgozik éjjel-nappal, de az eddigi eredmény csak annyi, hogy megál­lapították, kik azok, akik semmiesetre sem le­hetnek a tettesek. A bat nap alatt bejelentett óriási anyagnak körülbelül a 90 százaléka telje­sen értéktelen volt és semmi olyan nyom nem maradt belőle, anelynek alapján a rendőrség tovább folytathatná a nyomozást. A fennma­radt nyomok mind egy irányba vezetnek és a rendőrség — mint napok óta Írjuk — majd­nem kizárólag ebben az egy Irányban vezeti a nyomozást. A rendőrség azonban nem tartja szükségesnek, hogy idő előtt lépjen fel a gya­núsítottal szemben, mert annak szökésétől nem l eli tartani. Kerstens Teodor ma reggel elutazott Buda­pestről Hollandiába. Kerstens, aki tulajdonképen a gyilkosságot fölfedezte, az elmúlt bat nap alatt majdnem minden idejét a rendőriégen i öltötte és kihallgatásai során ismertette mind­azokat a körülményekel, amelyeket Leirer Amá­liával kapcsolatbin tudott Tegnap délután a helyszínre kisérték ki a detektívek Kerstenst, hogy utoljára megnézbetse a lakást, melyben a rettenetes dráma lejátszódott. A lakásban nagyon megbató jelenet történt. A vallásos ér­telmű hollandus mikor belépett a hálószo­bába, melyben Leirer Amáliát meggyilkolták, letérdelt az ágy mellett és meghatottan rövid imát mondott. Azután visszatért a rendőrségre «s aira való hivatkozással, hogy taviralilag hazahívták felesége gyengélkedése miatt, beje­entette, hogy el akar utazni. A rendőrségen a legnagyobb udvariassággal közölték vele, hogy ennek semmiféle akadalya nincs és Kerstens Teodor ma reggel el is utazott Hollandiába. A főkapitányságon ma délelőtt már teljesen megcsappant a tanuk tömeges felvonulása. Mindössze a meggyilkolt nő apját, Leirer Lő­rincet hallgatták ki, aki újból annak a gyanú­jának adott kifejezest, bogy a tettes csakis a konyha melletti vlldgttőudvar ablakán hatolha­tott be a lakásba és minden valószínűség sze­rint ujysnugy távozott. Leirer Lőrinc egyébként a rendőrség intéz­kedését kérte, hogy szerencsétlen leányát el­temethesse. A rendőrségen azonban ezt nem engedték meg, mert a nyomozás érdeke még megkívánja, hogy a temetés egyelőre ne tör­ténjék meg. Annak idején ugyanis a gyanúsí­tottnak meg akarják mutatni a bolttestet és az orvostani intézetben tetemrehívás akarnak ren­dezni. Tud ve lévő ugyanis, bogy az ilyen te­temrehívás többnyire megrázó hatással van a tett elkövetőjére. Teljesen megtöri a holttest újból való látása és ilyen lelki hatás alatt szo­kott beismerő vallomást tenni. A délu'áni órákban a nyomozás változatlanul folyik tovább. Most már nem izgalmas és nem túlhajtott a detektívek nyomozati munkája, mert eljárásuk csupán egy irányban folyik és itt kell összegyűjteni mindazokat az adatokat, amelyek alapján azután a rendőrség a rejtélyes gyilkos­ság egyetlen gyanúsítottjával szemben kelifi eréllyel és kellő bizonyítékokkal felléphet. Bécsből jelentik: Az egyik lapjelentés szerint a bécsi rendőrség tegnap letartóztatott egy Ritter Sándor nevü állásnélküli soffört, akit azzal gyanúsítanak, bogy köze van Leirer Amália Budapes en történt meggyilkolásához. A buda­pesti rendőrség hétfőn sürgönyileg megkereste a bécsi rendőrséget, hogy egy Ritter nevü embert, aki néhány héttel ezelőtt költözött át Bécsbe és annak idején összeköttetésben állt a meggyilkolttal, tartóztassanak le. Rit'er hollétét kikutatták, a rendőrségen előzetes letartóztatásba helyezték. Ritter mint emigráns szerepelt Bécs­I ben és állást keresett. A rendőrségnek mindez­ideig nem sikerült megállapítani, hogy van-e valami köze Leiier Amália meggyilkolásához. A rendőrség ugy Bécsben, mint Budapesten nyomozza Rilter előéletét. ma****************************** Március 23-án fejeződik be a Kúria Fekete Géza családi drámájának ügye. Szeged, február 25. (Sóját tudósítónktól.) Egy évvel ezelőtt, az elmúlt év február 12 én nagy és mozgalmas napja volt a szegedi törvény­széknek. A törvényszék Juhász-tanácta ezen a napon kezdte tárgyalni azt a monslre-pört, amelynek középpontjában Fekete Géza hód­mezővásárhelyi Ryógyszerész állott. Mint még emlékezetes, 1923 e ején megdöbbentő családi dráma látszódott le a vásárhelyi Fekete.patiká­nan. Fekete Géza ugyanit, mint a vásárhelyi sportélet egyik vezető alakja, szoros összeköt­tetésbe került a fiatal, aüg 23 évei Engethaller Kálmánnal, akire az egétz magyar sporttársa­dalom érdeklődéssel figyelt, biazen a fiatal­ember liatal kora ellenére is bajnok lett a suly­dobásban. Engelthaller Kálmán mitidsürübben járt be a patikába, majd nemsokára viszony fejlődött ki közte és a fiatal, csinos Feketéné közölt. A gyógyszerész caak hónapok után jött rá erre a viszonyra, amikor is egy este azt mondotta feleségének, bogy cl kell utaznia. Elutazás he­lyett azonban htállásba állott házának udva­rán, amikor kideiült, hogy a fiatal atléta éjfél­utánig feleségénél tartózkodott. Másnap reggel szóváltás fejlődölt ki az éj­szakai látogatás kapcsán a házastársak között, már megállapodtak abban, hogy békésen el­válnak. Délelölt tiz órakor azután átbivatták a p uikába Engelthailert, aki nem tagadta szerel­müket. A fiatalember kibivóan kezdett visel­kedni, Fekele és közötte tettlegességre került a sor, majd mikor a dulakodás zajára a má­sik szobából belépett Feketéné, igy kiáltott férjére: — Ne bántsd Kálmánt I Ftkeie ekkor előrántotta revolverét ét agyon­lőtte Jeleségét. A második lövést Engelthailerre irányította, a fiatalember azonbin térdein ki­menekült a sjobából. A gyógyszerész eiu án földúlt lelkiállapotban jelentkezett a rendőr­ségen : — Agyonlőttem a feleségemet I Az ügyészség szándékos emberölés bűntetté­vel vádolta meg Feketét. A törvényszéki fő­tárgyalás első napján — amelyre két város, Szeged és Vásárhely figyelt fjkozott izgalom­mal — zárt tárgyalást rendelt el a bitóság. Zárt tárgyaláson hallgatták ki Feketéi, a fiatal­embert és zárt tárgyaláson olvaiták föl Feke­téné naplóját. A tanúkihallgatásokra már beengedték a kö­zönséget, de a tárgyalóterem ajtaját le kellett zárni, mivel a kinirekedtek ostrommal fenye­getek. A bizonyítás lefolytatása után dr. WU' heim Lijos védő azt igyekezett bizonyítani, hogy Fekete tettének elkövetésekor beszámítha­tatlan volt. A biróság azonban csak korlátolt beszámithatóságot állapított meg és ezért bű­nösnek mondotta ki Feketét erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében # egy évi és nyolc hónapi börtönre itélte. A Tábla az elmúlt nyáron tartotia meg 8 fölebbviteli fJtárgyalási, amelyen teljes egészé­ben helybenhagyta a törvényszék Ítéletét. Fekete azonban tovább fdebbezett és igy néhány hé' elő t az iratok a Kúriához kerültek föl. Mint a Szeged munkatársa értesül, a Kúria ezt a monstte bünügyet március 23-án, hétfőn fogja tárgyain­Magyart István kúriai tanácselnök tanácsa fogia kimondani négy hét múlva az uto'só szót eb* ben sz ügyben, amelyre még mindig izgalof' mai figyel két város. Férfi és nöi esöernyök rendkívüli olcsó árakon legszebb kivitelben Pollák Testvéreknél Széchenyi-tér 17. m Csekonics-utca 6. SODORJON JANINA BUS papíR*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom