Szeged, 1925. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-18 / 14. szám

SZEGED 1925 január 18. Jelentkezett a bombamerénylet eltűnt vádlottja. Kiss Ferenc azért szökött meg, mert életét féltette Márffyéktól. (Budapesti tudósítónk telejonjelentése.) Kiss Ferenc egyetemi hallgató, aki a Márffyféle bűnügyben nagy szerepet játszott, ma jelentkezett Hetényi Imre főkapitanyhelyettesnél. Kiss Ferenc egyike volt a vádlottaknak, akiknek ügyében a budapesti törvényszék már meghozta Ítéletét. O volt az, aki annak idején a bombamerénylet ügyében nagyon fontos adatokat szolgáltatott a nyomozóhatóságoknak és akit a rendőrség azzal a föltevéssel tartóztató t le, hogy aki ilyen pontossággal tudja a történteket, annak valószínűleg szerepe is volt a merénylet elkövetésében. Letartóztatása után kaució ellenében szabadlábra helyezték s akkor hirtelen eltűnt az országból. Csehországba, majd Németorsiágba szökött s Hamburgból küldte azt az emlékezetes levelet, amelyben még jobban leleplezte Márffyékat és elmondta, hogy a Markó-utcai fogházban hogyan érintkezett is levelezett letartóztatásban livő társaival. Megígérte a levélben, hogy alkalmas időben jelentkezni fog. Eit az igéretét most beváltotta. Elmondotta a rendörségen, hogy azért hagyta el az országot, mert életét féltette Mátfyéktól és azok baftársailól. Kiss Ferenc távollétében nem h rd:tték ki a róla hozot itéle'et. Mivel a törvényszék annak idején Drenka Bélát egyformán minősítette Kss Ferenccel és D.enkát fölmentette, valószínű, hogy ilyen ítéletben lesz része Kiss Ferencnek is. A Szent Demeter-templom alapzatát nem akarja kiásatni a város. Szeged, január 17. (Saját tudósítónktól.) Amikor megkezdték az öreg templom lebontását, beszámolt a Szeged arról, hogy a muzeum igazgatósága előterjesztést fog tenni a város tanácsához és kérni fogja a templom alapfalának a kiásatását is, mert a templom építésének pontos idejét csak a változatlanul maradt alapfalakból lehet megállapítani. A templomalapzat kiásása — a muzeum megítélése szerint — nem kerülne sokba, hiszen a költségek nagyrésze megtérülne a kiásandó falak értékesíthető kőanyagának árából. A muzeum igazgatósága még nem terjesztette elő erre vonatkozó javaslatát, de illetékes helyről már is ugy értesülünk, hogy a város tanácsa nem fogja elrendelni a — szerinte — teljesen fölösleges munkát. Érdeklődtünk ebben az ügyben Sebestyén Károly tanárnál, aki a muzeumot képviseli a templom bontásánál és a következő fölvilágosítást kaptuk: — A Szent Demeter-templom alapfalainak kiásására elsőrendű kultúrtörténeti szempontból lenne szükség, mert csakis az alapzat föltárása esetén állapíthatnék meg a templom keletkezésének pontos idejét és a templom eredeti stiljét. Ezért ásták ki a kalocsai, székesfehérvári, nagyváradi és pécsi templomok alapfalait is. Foerk Ernő megbízást is kapott 1913-ban az Műemlékek Országos Bizottságától a templomalapzat kiásatására, megbízatását azonban eddig nem teljesítette. A föld színe fölötti épületrészekből a templom korát még hozzávetőlegesen sem lehetett megállapítani. Vannak jelek, amelyek azt mutatják, hogy a a templom a XIII. században épülhetett, más jelekből viszont arra lehet következtetni, hogy a Szent Demeter-templomot még korábban építették. — Hogy az alap?ut kiásatásának költségeiből mennyi térülne meg a kikerülő kőanyag értékesítése utján, azt nem lehet előre tudni. Nincsen nagy munkáról szó, hiszen négy-öt méter mélységig kellene csak leásni. Ha a régi gimnázium alapzatát érdemesnek tartották föltárni, pedig ennek kulturális szempontból nem volt semmi jelentősége, akkor a templom alapzat kiásatását teljes joggal kívánhatjuk, annál is inkább, mert csak igy kerülnének napfényre a még föl nem nyitott régi kripták. A fölbontott kripták ugyanis a XVIII. századból valók, a fölbontatlanok valószínűleg egyidősek a templommal. Elmondotta még Sebestyén Károly, hogy a muzeum rövidesen megteszi előterjesztését ebben az ügyben a tanácshoz és reméli, hogy a tanács méltányolja majd a templomalapzat föltárásához fűződő kultúrtörténeti szempontokat és elrendeli az alapfalak kiásatását. Befejezték a nyomozást a rablógyilkos Léderer-pár ügyében Budapest, január 17. Ma érdekes záróaktával fejeződött be a nyomozás a Léderer-pár ügyében. A főkapitányság intézkedésére ugyanis két börtönőr ma délelőtt 12 órakor átkísérte a rendőrségre a Markó-utcsi fogházból Léderer Gusztávnét, hogy az ujabban fölmerült momentumokra vonatkozóan a főkapitányságon kihallgassák. Horváth Antal rendőrfőtanácsos szobájában történt a kihallgatás, melynek során felmu'atták Lédererné előtt a pozsonyi rendőrség által megküldött bűnjeleket. Lédererné meglehetősen furcsán fogadta a jelek felmutatását. Mosolyogva mondotta, hogy ö maga is szeretne etekről felvilágosítást kapni, majd a legkülönbözőbb meséket mondta el a bűnjelek történetéről. Igy kihallgatása semmiféle pozitív eredményre nem vezetett, a rendőrségen azonban jegyzökönyvet vettek fel kijelen'éseiről. A kihallgatás során azt is megkérdezték Léderemétől, miért titkolta eddig, hogy gyermeke van ? Az egykoti kaszirnő a leghatározottabban kijelentetle, hogy a szóbanforgó gyermek nem az övé, itt csak tévedésről lehst szó. Lédererné ezekután mosolyogva köszönt el a rendőrlisitviselöktől. A rendőrségen ezzel a nyomozást egyelőre befejezték és csak akkor tesznek ujabb lépéseket, ha a lágymányosi feldarabolt holttest, vagy a Boros-fée gyilkosság ügyében az eddiginél határozottabb formában mutatkoznának terhelő adatok. Illetékes helyről szerzett értesülés szerint most már a csendőrfelügyelőség ügyészsége előtt is igen nyomaiékos gyanuokok merültek föl arra vonatkozóan, hogy Boros István bútor• gyárost is Lédererék gyilkolták meg éB ők gyilkolták meg azt az ismere'lent is, akinek feldarabolt hulláját a lágymányosi tóban találták. Léderer Gusztáv akkoriban, mikor a lágymányosi tóban a hullára ráakadtak, a lágymányosi csendőrlaktanyába volt beosztva. A csendőrfelügyelőségen az a vélem íny alakult ki, hogy Léderer Gusztáv nem is csendőrfőhadnagy. A ugyanis a Prónay-zászlóaljtól vezényelték át a csendörséghez és átvezénylésének ügye eddig még nincs tisztázva. Egyes lapok híradása szerint Léderer Gusztáv ügyét nem a budapesti Margit-köruti katonai törvényszék, hanem m»|d a miskolci katonai törvényszék tárgyalja. Et a hír nem felel meg a valóságnak. Léderer Gusztáv ügye minden valósxinüség szerint már februároan tárgyalásra kerül, még pedig a budapesti Margitköruti katonai törvényszéken. A Líderer-gyilkosság szerencsétlen áldozatát, Kudelka Fererc hentesmestert vasárnap délután fél 4 órakor temetik a kerepesi temető halottasházából. A temetésen teljes számban vesznek részt a budapesti mészáros- és hentesipartársu'at tagjai. -CMMMAMMMAMMMMAAAMAMMMMAMAMMMMMfl — A városok kongresszusának keddi gyűlése. Budapestről jelenlik: A Magyar Városok Országos Kongresszusa keddi gyűlésén választja alelnökét. A napirend egyik legfontosabb pontja: állásfoglalás a városi tisztviselők és egyéb alkalmazottak vasúti kedvezménye ügyében. Foglalkozik a keddi értekezlet a városi alkalmazottaknak megadandó tisztviselői kölcsönök ügyével is. Az állami tisztviselők a Pénzintézeti Központ utján nagyobb kölcsOnt kaptak az államtól, ugyanezt szeretnék a városok a saját alkalmazottaikra is kiterjeszteni. Fontos ppnt lesz a Városok Országos Kongresszusa napirendjén a városok számára felveendő kölcsöntárgyalásokról szóló jelentés beterjesztése. A templom pipája. Irta Móra Ferenc. A templom pipája nem valami egyházi szerelvény. Volt ugyan már olyan pipa is, amely rituális célra szolgált, de az nem volt a templomé. Hiszen éppen az adott neki létjogosultságot, hogy se templom, se pap nem találtatott a közelében. Tudniillik abban az időben, mikor Szatymaz még messzebbivolt Szegedhez, mint most van, részben azért, mert nem volt vasút, részben azért, mert voltak betyárok, — abban az időben jutott némely szatymazi pipának olyan hivatás, amelyet eredetileg nem szánt neki a pipakészitő gelencsér. Természetes, hogy Szatymazon már abban az időben is születtek mindkét nembeli ifjú magyarok s azokat akkor is meg kellett keresztelni. Először a lelkiüdvösségért, másodszor azért, mert ha nem kereszteltet az ember, akkor nincs komája, már pedig koma nélkül nem egész az ember. Az, hogy nem volt templom és nem mindig volt kéznél a pusztázó tisztelendő, nem volt baj. Az egyház törvénye szerint szükség esetén mindenki keresztelhet s ha a szükség nem sürgetett és nem kellett attól félni, hogy az újszülött megint visszaváltozik angyalkává, akkor lehetett vele várni addig, mig alkalmas időben behozhatják a városba a Kis pogányt és idebent szentelt kéz csurgathat szentelt vizet a fejecskéjére. Ha halomás történt a tanyában, az már nagyobb eset volt. Akkor vagy a papot kellett kivinni, vagy a halottat behozni, akár fujt, akár esett. De ez a regula csak akkor volt kötelező, ha öreg halott volt megtérendő közanyánk ölébe, akire bizony ráfért, hogy az Isten embere könyörögje ki számára az örök világosságot. De már a kis halott ügyét, különösen télidőben, csak ugy házilag igazították el. Utóvégre annak az ártatlan léleknek még nem volt semmi bűne, az magától is visszatalált a menyországba, amelynek a kapuja még alig csukódott be mögötte. Hiszen gyásznak azért gyász volt ez is, rendén volt, hogy az anya megsirassa a szivéről szakadtat, de azért vigasztalni csak azzal vigasztalták: — 0, lelkömgalambom, olyan a kis halott, mint a pohár, egyik eltörik, kerül helyötte másik. Tudod, olyan az csak, mintha az ágy lábába tötted vóna. De hát azért mégis C3ak egy kicsit messzebb kellett vinni a tanyától a kis halottat is: rendesen j a szatymazi dombig vitték, ez volt a gyerektemető. Ez a nagy kerek földpup a szatymazi határban bizonyosan temető volt már évezredekkel ezelőtt is, sok érdekes régiség lehet benne, de éppen azért nem lehet megásni, mert már az első ásónyomra apró gyerekcsontokat talál benne az ember, azokét a kis halottakét, akiket még emberemlékezet szerint való időben raktak bele. Pap nélkül, deák-imádság nélkül, de hogy mégse hiányozzék egészen a szertartás, a Miatyánk és Üdvözlégy után, mielőtt betették volna a házilag készített koporsócskát a földbe, a koma egy kis tömjént tett a pipába és azzal körülfüstölte a kis halottat. Sokszor mesélte ezt boldogult Beck Pista bátyánk, Tömörkény, ugy emlékszem, meg is irta az Ethnographiá ban, a muzeumba azonban nem került ezekköl a pipákból, amelyekből tömjént pipáltak. A templ jm pipája, amiről most beszámolok, mint a régiségtár legújabb gyarapodásáról, nem ezekből a szatymazi pipákból való. Ebből kétszáz esztendővel ezelőtt pipáltak utót iára s akkor betették örök emlékezetül — a Demeter-templom oromfalába. Ott találta meg a hét elején két tégla hézagába illesztve a templombontó mesterek egyike, Csűri András kőműves s mint lelkiismeretes ember, mindjárt beszolgáltatta a muzeumba. (Ez az első régiség, ami az öreg templomból bekerült] hogy volt-e, ami kikerült, arról én nem számolhatok be.) Nagy kedvelője vagyok a régiségeknek, hanem azért nem mondhatnám, hogy a templom pipája valami elsőrendű műemlék. Nem tajték, ezüst kupakja sincs: nagyon dísztelen, igen kiégett kis vörös agyagpipa s a tréfás kőműves, aki kétszáz évvel ezelőtt befalazta az orom téglái közé, nem renditette meg anyagi helyzetében ez az áldozat, amit az utókor tudományának hozott. Erős a f

yanum, hogy éppen az áldozat csekélysége serentette áldozatkészségre, mivel a pipa annyira el van már vékonyítva a sok kaparással, hogy Úgyis ujat kellett volna venni a helyébe. Az egész lelet-ben legérdekesebb az alakja. Semmi hasonlatossága sincs a mostani szegényemberes makra-pipához. Ellenben olyan tökéletesen formázza a divatos kis fapipákat, hogy az enyémet mindjárt le is csavartam a száráról és helyette rátettem a néhai kőműves cseréppipáját. Ezt a beszámolót annak a füstje mellett írtam meg három fertály óra alatt. Éppen tízszer kellett addig megtölteni. Ezeket az adatokat azért sorolom fel, mert igy szemléltethetem legjobban, hogy az egykori pipakedvelő férfiú nem tartozott az ismert „nagypipáju" magyarokközé. Igenkispipájuszegényember volt Muzeumigazgatói kötelességem volt kipróbálni az ereklyét s mentül beljebb haladtam a kötelességteljesítésben, annál nagyobb nehezteléssel gondoltam az ismeretlen hagyakozóra, aki dohányt nem vakolt be a pipa mellé a templom falába. Ebből következtetem, hogy az sokkal jobb dohány lehetett, mint az enyém, mert ez oly irgalmatlan keserű, hogy én hajlandó volnék azzal együtt bevakolni, aki termesztette.