Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-02 / 277. szám

1924 december 2. SZEGED 5 Kétszáz éves a felsővárosi templom. Szegei, december 1. (Saját tudósítónktól.) Komoran egyszerű tornyával messzire ellátszik a minoriták felsővárosi temploma, mintha egy magaslaton állna ódon falaival. Üres lenne a szemnek a tér, ha ezek a falak, a megfakult kerítések és a torony vörös teleje nem látszana. Szinte nem volna Felsőváros, ha nem volna ott a régi templom. Sokáig néma volt ez a komor torony, csak néhány hónapja zug az uj harang. De az óra nem jár. Mig nem volt ha­rang, szinte mintha óra nélkül lett volna az egész Felsöváros. Most a minoriták uj harangja veri a delet és ismét van órája Felső városnak. Jelentős dátumhoz érkezett most el sz ódon templom. Jövő vasárnap, december 7-in lesz körülbelül kitszáz ives ez a templom. Ezerhét­százhuszonnégyben, december első napjaiban helyezték el ugyanis ennek a templomnak els5 alapkövét ünnepélyes szertartással. Az ahpkő­elhelyezés napját mindig megőrizte és meg­ünnepelte ezt a napot, rriivel ez a nap Szent Miklós püspSk napjával esik össze. Igy a felső­városi minorita templomnak Szent Miklós püspök is lett a védszenlje. Ezen a napon a felsővárosi katholikus egyház mindenkor ünnepet tartott. Az idei Szent Miklós-nap megkülönböztetett ünnepe lesz a felsővárosi minoritáknak, sziles is ünnepélyes keretek között akarják megünne­pelni a felsővárosi templom kitszáz ives fent­állását. Ez a nap nem csak Fehővárosnak, de az egész városnak ünnep J lesz. Az évfordulói ünnepségeken képviseltetni fogják magukat az összes tabbi szegedi plébániák, szerzetesrendek, valamint minden valószinüség szerint meg fog­nak jelenni az o szág különböző minorita rend­házainak képviselői is. Az ünnepség alkalmával, december 7-én reg­gel héttől kezdve lesznek a fe'sővárosi templom­ban a szentmisék, mig 10 órakor négy papos ünnepi nagy misét tartanak. Az ünnepi beszé­det dr. Papp Béla lelkész fogja tartani. MMMNMMMM^^ modernül berendezett szalámigyárat ipltsenek Bikiscsabán, mivel ennek minden előfeltétele megvan. Erre a tervre nemcsak a könnyű és megnövekedett forgalom vezette az illetékese­ket, hanem az a tény, hogy a város környé­kén sokan foglalkoznak hizlalással éi igy könnyűszerrel és megfelelő áron szerezheti be a létesítendő gyár a szükséges nyersanyagot. Értesülésünk szerint a gyár építésére már bevonták a Bikiscsabai Várostejlesztisl Rész­vénytársaságot is, amely a legutolsó idCbcn nem egyszer kezdett eredményes vállalkozásba. A szalámigyár terve már egészen előrehala­dott, a szükséges töke is rendelkezésére áll a vállalatnak, ugy hogy egyes kisebb kérdések eliminálása után azonnal megkezdik a gyár építését. Értesüléseink szerint egyébként az uj gyár be fogja vonni érdekkörébe a békéscsabai környéki nagyhizlalók jelentékeny részét is. Védőbeszédek Í Nem a miniszterelnök tette a Budapest, december 1. A budapesti bomba­merényletek mai folytatólagos főtárgyalását negyed 10 kor nyitotta meg Langer elnök. A mai tárgyaláson dr. Hindy Zoltán védő be­szédére került a sor. Hindy Szász védelmében beszélt. Visszapillantást vetett a „Galilei Kör rom­boló munkájára". Ezen borzalmas vetésnek — mondotta — magva kelt és akik elvetették, nem tudták, mit engedtek útjára. Lehet, hogy éppen azok dobták a bombát, akiket ők tanítottak a rombolás munkájára. A bűncselekményt előzmé­nyek nélkül nem szabad odaállítani azzal, hogy most pedig halált kérünk. — El kell hárítani azt a gondolatot, hogy a bűn­cselekmény összefüggésben áll az Ébredő gon­dolattal. — Aggodalom vesz erőt rajta, ha az ügyre gon­dol; a nyomozásban a hatóságok több hibát kö­vettek el. Ezután foglalkozik Schweinitzer rendőrkapitány­nyal, majd Kiss Ferenc szerepével. Kiss Ferenc vallomást tett a rendőrségen, de pár nap múlva visszavonta a vallomását. Azt is beismerte, hogy agent provocateur felodata volt. Később eltűnt, a főtárgyaláson sem jelent meg és most olyan hirek járják, hogy Németországba, vagy máshova köl­tözött. Ezután áttér a pör másik alakjára, Radóra, aki ugyanaz, mint a tiszaeszlári pörben Scharf Móric volt. Majd részletesen foglalkozik Radó szerepével és a nyomozás eszközeivel. Megjegyzi, hogy Schweinitzer kapitány azt a kijelentést tette a tettesek vallatása során, hogy a nyugatmagyarországi harcosok csirkefogók voltak; ezt talán még sem lehet mondani azokról, akik az ország területi épségeért küzdöttek. Ezután hosszasabban beszélve a nyomozásról, kijelenti, hogy az felületes volt; ebbe a hibába beleesett a vádhatóság is. Majd Radónak a főtárgyaláson tanúsított maga­tartásával foglalkozik és élesen elitéli azon „tekin­télyt romboló magatartást", amelyet különösen Schweinitzer kapitány tanúsított a vádlottakkal szemben. Hindy Zoltán fölmentést kér. Beszéde után az elnök közli, hogy bejelentést kénytelen tenni. — Az ülések egyikén egy nyilatkozat hangzott el, amely helytelen megítélés alá vonhatja a mi­niszterelnököt. Ulain Ferenc védő Bethlen István i bombapörben. ,majd kaptok ti!« kijelentést. miniszterelnök kihallgatása után olyan bejelentés1 tett, hogy a miniszterelnök távozásakor azt mon­dotta volna a vádlottak felé: — Majd kaptok til — Megállapították, hogy Ulain Ferenc ezt a be­jelentést Dunkel Dénes, A Nép munkatársának in­formációja alapján tette. Dunkel kihallgatása során előadta, hogy o tudósítást adott le telefonon s amikor visszatért a terembe, találkozott a folyosón Szente László újságíróval, aki sietve felemiitette neki, hogy a miniszterelnök Márffyról mondott valamit, iiyen kijelentést hallott: — Majd kaptok ti. — Dunkel ezt ugy értette, mintha a miniszter­elnök mondta volna és jóhiszeműen közölte ezt Ulainnal, azonban nem a miniszterelnök, hanem Márffy mondta ezt, amint Szente László vallomá­sából is kiderült. Szente egész közel a bejárathoz dolgozott és tudja, hogy a miniszterelnök távozása­kor semmiféle kijelentést nem tett. Dunkel kijelen­tette neki, hogy szép lavinát indított meg ezzel az értesítéssel, mire ő azt válaszolta, hogy nem Beth­len István gróf, hanem Márffy mondta ezt. Feiks Jenő festőművész ugyanezt vallotta, to­vábbá Mészáros István és Nagy Péter fogházőrök is hallották Márfiynak ezen kijelentését és azt jelentették is a fogház ügyészének. A jegyzőkönyv felolvasása után az elnök a következő enunciációt tette: — Ezt a hivatalos jelentést az iratokhoz fogjuk csatolni, hogy senki se kételkedjék, hogy a dolog félreértés volt, mivel az inkorrektségnek egy ár­nyalata sem érintheti a miniszterelnök urat. Köte­lességünk volt tisztázni ezt az ügyet. Ezután Kiszely védő áll fel és bejelenti, hogy védőbeszédében csak feltételesen emiitette az ese­tet. Háromnegyed tizenkettőkor az elnök szünetet rendel el. Szünet után dr. Vasek Ernő, Radó József vé­dője tartja meg védőbeszédét. Részletesen foglal­kozik Radó élete történetével, megállapítja róla, hogy nagyképűsködő, hazudozó gyermek volt és első vallomása is ennek eredménye. Ezután az EME és a nemzetvédelmi osztály szerepével fog­lalkozik, végül arra kéri a bíróságot, hogy lelkiis­meretesen ítélkezzen, mert az itélet nyomán éppen az az irány fog megerősödni, amelyet ezzel a pör­rel akartak megfojtani. Kéri védence felmentését. A tárgyalást holnap reggel 9 órakor folytatják. MMMMÍMMIMMM^^ A szalámigyárak megszüntetéséről tárgyalnak — és uj szalámigyár alakul Békéscsabán. Szeged, december 1. (Saját tudósítónktól.) Részletesen beszámoltunk nékány nappal ez­előtt arról, hogy az ország szalámigyárai vál­ságba kerültek, mivel a belföldi disznóhús ára ötven-nyolcvan százalékkal magasabb, mint azé a disznóhusé, amelyet a kisánlánt egyes államaiban lehet vásárolni. Mivel pedig az importhús behozatala elé nagy akadályokat gördítenek a kormányzati körök, a magyar szalámi ára a külföldi piacokon nem verseny­képes. Ax elmúlt héten ebben az ügyb in Buda­pesten értekezletet tartottak a szalámigyárosok, amelyen arról tárgyaltak, ho^y beszüntessék-e üzemeiket. Az értekezleten a döntést keddig fölfüggesztették, amikor is a földművelésügyi miniszter választ fog adni a szalámigyáro­soknak. Igen érdekes, hogy amikor az összes meg­lévő szalámigyárak arról gondolkoznak, hogy ebben a szezonban teljesen beszüntetik üze­műket, akkor egy uj vállalkozás pozitív formá­ban tárgyal arról, hogy a közel jövőben uj, teljesen modern berendezésű szalámigyárat léte­sít is ipit fel. Ez a gondolat a trianoni béke­szerződések óta erősen föllendült és egyre fej­lődő Bikiscsabán született meg. A békekötés óta ugyanis szinte az egész romániai tranzilóforgalom Békéscsabára terelő­dött és igy nemcsak a békéscsabai kereskede­lem lendalt hatalmas lépésekkel előre a leg­u!olsó idők folyamán, hanem az egyre növekvő forgalmon kivül ujabb is ujabb vállalatok, gyá­rak is üzemek alakulnak. Nemrégiben erős lendületet vett a békéscsabai kolbászgyártás, mig most, látva a növekvő eredményt és sikert, konkrit formában tárgyalnak arról, hogy uj, CSILLÁROK óriási választékban versenymentes árakon FONYÓ SOMA világítási üzletében (kedvező feltételek mellett is) KÖLCSEY-UTCA, Wagner-palota. OlíAT NOI KALAP legújabb uodellokat most olcsón vásárolhat Szatmárinál Kölcsey-utca v). Kábít, estélyi virágok, Stanez-girlandak nagy választékban. Az 995 ESTI KURÍR esténként a TISZA-KÁVÉHÁZ ELŐTTI VILLAMOS MEGÁLLÓNÁL, reggelenként a SCHWARTZ-TÖZSDÉ5EN Kárász-utca 1. szám alatt kapható. Előfizetőknek esténként a gyors­vonat beérkezése után azonnal kézbesítjük az ESTI KURÍR, Megrendelhető: Telefon 223. alatt. SÜRGÖNyi TURIRcipőrakíár SZEGED. Hozza forgalomba a kül­dött I-a kiviteta női fekete box száras fűzős cipőt K295 EZER árban. TURUL KÖZPONT T3< Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom