Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-25 / 296. szám

26 SZEQED 1924 december 25. Kulturtörekvések a szegedi homokon. Szeged, december 24. (Saját tudós'tónktól( jó néha körülnézni ebben a mi nagy falunkban, számbavenni azt, ami van és azt is, ami nincs. Lustán, álmosan hever itt, a Tisza partján ez a város, belekönyököl a folyóba és szent nyugalommal bámul föl a szeszélyes magyar égre. Néha vissza is kacsint a mellette eldübörgő életre, ha az nagyon kacérkodik már vele, de aztán ásitva nyúlik el ismét a homokon. Van ebben az élettelen, minden megmozdulástól irtózó tunyaságban valami örökkévaló, valami fenséges megvetés, a perc, az idő iránt. De talán jól is van ez igy, ahogy van, mert aki alszik, az nem csinál semmit, jót sem, rosszat sem. Fölfordulhat körülötte az egész világ, trónok, országok dűlhetnek össze irtózatos robajjal, nyugodtan álmodik tovább és nem hall mást, csak a megszeliditett folyó csendes muzsikáját. Azért mégis jó körülnézni néha ebben a mi nagy falunkban, meglesni, hogy mit álmodik. A számadás nagyon könnyű munka. Az alvó város nyugalmát még álmok sem igen zavarják, annyira elfáradt az árviz utáni újjászületésben, hogy azóta álom nélkül alszik és piheni ki az újjászületés fáradalmait. A háború után, a forradalmak idején felneszelt ugyan kissé, a francia megszállás alatt pedig ugy telt, mintha ébren lenne, de ez a felneszelés és ez az ébrenlét is csak látszat volt, a város aludt és ha nyugtalan álmai voltak, annak külső, idegen behatások voltak az okozói. Abban a pillanatban, amikor megszűntek ezek az idegen hatások, megszűnt a szimulált élet is. Azért még is körülnéztünk a városban, hogy számbavegyük kacsintásait a mellette elrobogó, kacérkodó életre, a huszadik század kulturális törekvéseire. Beszéltünk azokkal az orvosokkal, akik különböző injekciókkal kísérleteznek az alvó falu felébresztésén és akik beszámoltak arról, hogy a kulturális injekciók milyen hatásokat váltottak ki. Az orvosok természetesen hisznek szérumaik csodahatásában és hisznek álomkóros betegük felébresztésének lehetőségében. Bárcsak az ő hitük szerint ienne. Könyvet nem vásárol senki. Móricz Zsigmond irt nemrégen keserű hangú kulturriponot a vidéki városokról. Hiteles adatok alapján állapította meg, hogy Szeged, az ország legnagyobb vidéki városa, a kuliurrangsorban nagyon alacsony fokon áll, alig egy fokkal feljebb, mint a szomszédos Hódmezővásárhely, ahol egy teljes esztendő alatt összesen és együttvéve mindössze egy darab könyvet vásároltak. Móricz Zsigmond megállapítása nem valami nagy dicsőség az Alföld fővárosára, fái is, mert — sajnos — igaz. Szegeden ismeretlen fogalom még mindig a könyvvásárlás. Aki könyvet vásárol, azt szinte különcnek tartja a közvélemény, mert olyan valamiért szórja a drága pénzt, amit ingyen is megkaphat akármelyik városrész népkörének könyvtárából, ha pedig nem sajnálja a fáradságot, még a Somogyi könyvtárban is kiolvashatja. A könyvvásártól való atavisztikus tartózkodás érthető is, mert hiszen pénzért bort is, halpaprikást is ad Ónozó Poldiné. — Nagyon kevés könyvet adunk el — mondotta érdeklődésünkre az egyik nagyobb könyvesbolt tulajdonosa —, a közönség nem vesz olyan könyvet, amely valamelyik kölcsönkönyvtárból is megkapható és másféle könyvet nem vesz azért, mert drága. Eltűntek azok az emberek is, akik minden valamire való uj könyvet megvásároltak. A szépirodalmi könyveknél elenyésző a forgalom, a tudományos jellegű, a filozófiai, a szociológiai, valamint a technikai és gazdasági szakmunkák iránt van valami minimális érdeklődés. Érdekes, hogy az ujabb szépirodalmi munkák iránt nem érdeklődik senki, Daudet, Prevost, Zola, Mereskovszky müveit keresik. A magyar irók közül Molnár Ferenc és Herczeg Ferenc könyveiből adunk el keveset, Szabó Dezső könyvei kelnek legjobban, különösen Az elsodort falu. A költök közül egyedül Ady Endre könyvei akadnak vásárlóra. A részletfizetés kedvezménye is csődöt mond. — A tartózkodás leginkább azzal magyarázható, hogy drága a könyv, hetven—százezer koronába kerül egy valamire való. Igaz ugyan, hogy bevezettük már a részletfizetéses rendszert is, még pedig elég kedvező föltételek mellett, a törlesztés a vásárolt könyvek alapára szerint történik tiz százalékos havi részletekben, de ez sem csábitja könyvvásárlásra a szegedieket. Ugy hirlik egyébként, hogy a kiadók rövidesen leszállítják a könyvárakat. A várható olcsóbbodásnak van már néhány előjele. Igy például Mereskovszkynak a Leonardo da Vinci cimü regénye a Dante kiadásában mindössze hatvanháromezer korona. Ennek azonban az az oka, hogy a regényt az Athenaeum is kiadta és most a két kiadó versenyt szállítja le a regény árát. Móra Ferenc nyilatkozata. A könyvpiacnak tehát nagyon szomorú a képe. Vigasztalásért elmentünk a kultupalotába és megintervjuvoltuk Móra Ferencet, akiről köztudomásu, hogy a kultura tekintetében optimista a világnézete. Móra Ferenc a következőket mondotta : — Azt hiszem, aki arra Ítéltetett, hogy a kulturát szolgálja, annak nagyon szerénynek és a legkisebb segítségért is nagyon hálásnak kell lenni. Én azonban nem szerény vágyok, én mint a kultúrpalota igazgatója sok mindenféle ravasz fondorlattal elég sürün zaklatom a szegedi társadalmat és büszke vagyok rá, hogy sohase fordulok hiába a társadalomhoz. A társadalmi támogatásnak — nem szólva a kultura házibarátairól, akik egyéni akcióképen bocsátják rendelkezésemre egyegy drágább könyvnek az árát — kétannyira, amennyire szervezett formája van. Az egyik a Muzeumbarátok Egyesülete, amelynek 95 tagja évi 50000—50.000 koronával támogatja a könyvtárt, a másik a folyóiratakció, amelynek ugyanennyi tagja havi 30.000—30.000 koronával végeredményben szintén a könyvtárt segiti meg. Tudniillik úgyszólván a háború kitörése óta minden hivatalos és nem hivatalos segélyünket a könyvtárba öljük bele, mert az az intézet legfontosabb osztálya és ezért a muzeumfejlesztés bizony stagnál. Tekintettel arra, hogy a muzeumbarátok a könyvtárt gyarapítják, jó volna egy Könyvbarátok Egyesületét csinálni, amely a muzeumot venné pártfogásába s halálbüntetés terhe alatt tiltaná meg az igazgatónak, hogy amit plaketra, képre, vagy cserebogárra adtak, azon könyvet vegyen. A muzeum fejlesztésére kezdtük meg a nyár elején a népszerűsítő előadásokat, amelyek iránt meglepő érdeklődést mutatott a közönség, de hát hiába dolgoztam ki 26 előadás programját, a tél beleszólt a tervünkbe : a dísztermet nem fütteti a város, azt pedig nem merem megkockáztatni, hogy csak az előadások melegségével csalogassuk a közönséget. Arra a kérdésünkre, hogy melyik társadalmi osztályból kerülnek ki az intézet mecénásai, az igazgató azt felelte: — Politikai intervjukra nem vagyunk berendezkedve. Az üres szinházi nézőterek. Mondják, hogy a szinház hü fokmérője szokott lenni a város kultura iránti szomjuságának. Ez a régi keletű megállapítás, ha a divat és az idő el is homályosította egy kissé, nagyjából érvényes ma is, ha nem is minden vonatkozásában. Ezzel nem akarjuk a szinház kulturális hivatottságát lebecsülni, mert hiszen a sablon-operett több a semminél és kulturát terjesz tenek a Nick Carter füzetek is, a betű kulturáját. Azt tudja mindenki, hogy a szegedi szinház éppen ugy, mint minden más magyar szinház, nehéz anyagi válsággal küzd a közönség elmaradása következtében. A színházzal is ugy vannak az emberek, mint a könyvvel, szűkre szabott anyagi lehetőségeiket meghaladja ez a kiadás, amelyet az általános nyomorúság szintén fölöslegessé és igy mellőzhetővé minősített. A szegedi színháznak alig van közönsége. Néha, valami nagynevű vendég, vagy népszerű operett telt házakat varázsol elő, de általában üres a nézőtér. Az optimista színigazgató panaszai. Andor Zsiga — ugy látszik — optimista színigazgató. Nem panaszkodik, vagy ha panaszkodik, azt is ugy csinálja, hogy ne vegyék észre. De aki tud a sorok között olvasni, az kiolvashatja alábbi szavaiból a jól-rosszul leplezett, de minden bizonnyal indokolt panaszait: — Eddigi munkám alatt jóban-rosszban éreztem közönségünk meleg szeretetét, feltétlen érdeklődését színházam ügyes-bajos dolgai iránt. Ha rosszul ment a szinház, éreztem közönségem értem való aggódását, a szinház fellendülésekor pedig boldogan láttam a város apraját nagyját velem örülni. Nehéz két hónapon vergődtünk át ebben a szezonban. És bizony a város segítsége nélkül a mi féltve őrzött színházunkat is romlásba züllesztette volna a képtelenül súlyos depresszió. Látva a segítő kezet, érezve a közönség szeretetét, sokszoros erővel folytatom nehéz munkámat. Kedvet pedig az igaz, őszinte elismerés ad hozzá, mellyel színházunk haladását Szeged közönsége honorálja. Haladván a kitűzött cél felé, minden igyekezetem városunkat önálló kulturgócponttá fejleszteni. Ezt igen meg fogja könnyíteni, ha a közönség bizonyos önálló Ítéletre tesz szert. Nem szabad dogmaként elfogadni azt, hogy csak olyan darab jó, amely valamelyik budapesti színházon keresztül ér hozzánk. Igy színházat önállósítani, eredeti műsorral ellátni nem lehet. A szegedi szinház eredeti bemutatóit közönségünknek bizonyos sovén érzéssel kell látogatni és ne a budapesti, hanem a szegedi közönség és szegedi sajtó döntse el annak sorsát. A sajtó a színházzal karöltve megteszi kötelességét, — a közönség pedig az ő bőrén végzendő kísérlettől tartván, távol marad. ) — Pedig már több izben bebizonyítottuk, hogy • bemutatóink a legkomolyabb szempontból jövő i bírálatot is állják. A kis Marat, a Szibéria, A lőcsei itélet művészileg országos sikerek voltak, az anyagi siker teljes elmaradásával, mert közönségünk képtelen önálló irányban vezetni Ítélőképességét és nehezen emancipálódik a budapesti hatás alól. Nem akarja saját magának sem elhinni, hogy Szegedről, a hazájából is indulhat el valami jó. Ez a pont az, amely körül színházunk igaz I : i s i i i : i s HOFFMANNE NÖIFODRÁSZ, / MANICÜR / ARCÁPOLÁSI SZALONJA SZEGED, KÁLLAY ALBERT-UTCA (HID-UTCA) L Arcai Henna hajfesték világmárka évek óta kipróbálva, elrontott, elfestett, ősz és erősen kiszökitett hajakat eredeti szinre fest garancia mellett. Teljesen ártalmatlan, hajhullást meggátolja. Modern hajmunkák, babaparókák olcsó és szép kivitelben. Arcápolás szénsavas pakolással. Jelmez estélyekre parókák hölcsönzése. Elsőrendű munka. Olcsó árak.