Szeged, 1924. december (5. évfolyam, 277-299. szám)

1924-12-25 / 296. szám

1924 december 21. SZEGED 23 fölfüggesztette a büntetést. A tábla juliusban helybenhagyta az ítéletet. A második sajtópör alkalmával ismét a szegedi kurzusujság munkatársát ítélték el. Lukács Károly Pór Tibort rágalmazta meg és leírta a következő szavakat lapjában: Venereás, dekadens zsidóf ejekröl van szó.. * 150.000 koronára ítélték el. Márciusban az érdekes Zehntbauer—Kecskéssy sajtópört tárgyalták. A védő érdekes dolgokat mondott el a kurzusujság vezéréről. Különböző szabálytalanságokat olvasott föl. Azt állította, hogy Zehntbauer pénzbeli adományokat fogadott el, tejeket vittek föl hivatalába, mások dolgoztak helyette és ő vette át a kitüntetéseket. Durván bánt a tisztviselőivel, lányai akkord munkákat végeztek, majd kijelentette, hogy minden munkája arra irányult, hogy hasznot hajtson. Végül is Kecskéssyt Ítélték el 600.000 koronára. A tábla néhány hónap múlva elrendelte a bizonyitást, mig néhány hónap múlva konstatálták, hogy a pör elévült. Vége volt az ügynek, a bizonyitás elmaradt. A negyedik sajtópör alkalmával ismét kurzusujságirót iléltek el május 26»án. Háromszázezer koronát kellett fizetnie Kelemen Andornak, aki Lövik Károlyról azt irta, hogy zsarolni akart. Szeptember 16-án Somlyódy Ferencet másfél millióra Ítélték, mert a SzAK—CsAK békéscsabai futballmérkőzése után erősen bírálta a rendőrség működését. December 12-én menekültek el a biróság elől Kiss Gábor Jenő és Schupiter Elemér szentesi ébredők, amikor felelniök kellett volna tettükért. Tizennyolcadikán Áchim András orosházi ) utódjait, Kincses Ferenc és Mari István föld- j mives-szerkesztőket sajtó utján elkövetett izgatásért 14—14 napra Ítélték. A földmive- j sek a földről irtak, hogy a föld azokat illeti, j akik megművelik. Végül még az ébredők által meghurcolt j szentesi tanácsnok, Gyulaváry Géza ügyében a Pókay-tanács elrendelte a legszélesebb bizonyítást. ítéletet január 10-én hoz a törvényszék. Izgatások, republikánus vétségek, rágalmazások. . A Peidi-kormány földmivelésügyi államtit- ; kára, Szikora János, február 26-án állott a ' biróság előtt. Orosházán a képviselőválasz- j tások idején nagy beszédet mondott a nagy- j birtokosok ellen. Izgatással vádolta meg az . ügyészség, a biróság azonBan fölmentette, j kimondván, hogy a megtámadott Zelenszkyek | nem képviselik az egész magyar uri osztályt. A fölmentő ítéletet a tábla is helybenhagyta, j November negyedikén Veér Imre szentesi korteseit mentették fel, akik a képviselő vá- » Iasztások idején köztársasági agitációval korteskedtek a republikánus elnök mellett. A biróság kimondotta, hogy tevékenységük nem volt több választási korteskedésnél. A tábla tizenegyedikén fölmentette dr. Adler Artúr makói ügyvédet, aki dr. Begidzsán Emil makói rendőrkapitányról, az irodájában kifüggesztett ébredő plakátok miatt kijelentette, hogy ném bíráskodik elfogulatlanul. Ugyanezen a napon a házasság intézménye elleni izgatás miatt a tábla 9 havi börtönre itélte Mohos Ágostont, aki a Munkásotthonban a nőkérdésről tudományos előadást tartott. Mohost egyébként néhány hónappal előbb a törvényszék ebben az ügyben fölmentette. Körülbelül ezek voltak azok a tárgyalások és ítéletek, amelyek kikívánkoznak a bíróságok szürke krónikáiból. Az év története. Irta: Tonelli Sándor. Az európai politika az 1924. év folyamán egy nagy küzdilemnek a jegyében állott, amely egyformán folyt az egyes országok határain belül és azokon kivül is, a nemzetközi viszonylatokban. Ennek a küzdelemnek az alapvető kérdése az vol, hogy a kontinens sorsának intézői át akarnak-e térni a megértés utján, vagy továbbra is a hajthatatlanság szelleme marad az ur, amey tiz esztendő előtt a világháborút hozta magával és utána tömérdek nyomorúsággal árasztotta el a* összes népeket. Enntk a küzdelemnek a centrális jellegű kérdése az vol', hogy mi történjék Németországgal ? Az előzmények ismeretesek. Az ántánt-hatalmak Németország megkérdezése és hozzájárulása nélkül megállapító ták Németorsz'g jóvátételi köteleze tségét és mikor Németország bejelentette, hogy eie^nek a fizetési koteiezet'ségeknek nem tud e'eget tenni, 1923 januáréban a franciák úgynevezett produktív zálog gyaránt megszállották a Ruhr-vidéket. A német kormány erre a rendszsbá'yra a passzív rezisztenciával felelt és a Ruhr-vidéken kitöri sztrájk támogatására korlátlan mennyiségben kezdte nyomni a papírpénzt. A pínzsajtónak nyakló nélküli járatása következtében Németország gazdasági és pénzügyei teljesen dezolálödtak és a kormány a mult év végefe'é kénytelen volt belátni a további ellenállás lehetetlenségét. Ugyanakkor azonban a franci > reméuykedések sem vágtak valóra, mert a beígért fize ések elmaradtak és a jelszó, hogy Németország mindent megfizet, hazugnak bizonyu t. Ez volt a helyzet a j»-len év keidetóü. Mindkét fii érezte, hogy történni keli valaminek, dí a presztízs-kérdés Németországot visszatartotta a kezdeményező lépéstől, Franciaországban pedig erősen állott a Poincaré által vezetett nacionalista blokk, amely a kínálkozó alkalmat még F anciaország károsodása árán is Németország te'jes tömretételére akarta felhasználni. Két körülmény já'szott különösen közre, amely a megegyezés politikájára kényszerit^tte Francia- és Németországot. Az egyik volt a mult év december 6-án lezajlott angol választás, amelyet a konzervatív kormány azzal idézett fel, hogy napirendre akarta tűzni a védvám kérdését és szükségét érezte, hogy előzőleg megkérdezze a szigetország lakosságát. Ez alkalommal a konzervatív kormány kisebbségbe került és liberális támogatással munkáspárti kormány alakult, melynek miniszterelnöke, Macdonald, nyomban kormányralépése után kijelentette, hogy kész a közvetlen tárgyalásokat felvenni Németországgal. A másik körülmény volt az amerikai pénzügyi körök nyomása. Mikor a márka bukása magával kezdte rántani a francia frankot is, az amerikai nagybankok voltak azok, amelyek a frankot alátámasztották és bebizonyították, hogy elég erejük van ahhoz, hogy dön'ő módon avatkozzanak bele Európa financiális ügyeinek intézésébe. Amerika azonbrn nagyon is nyilvánvaló módon kijelentette, hogy a fennálló viszonyok között nem hajlandó segédkezet nyujlani Európa felépítéséhez. Ez ad a meg a lelki előfeltételeket az úgynevezett Dawes-féte tervezethez, amely 1924 április 9-én született meg. Ennek a tervezetnek Dawes amerikai intendáns-tábornok volt a szerzője, akinek legnagyobb érdeme abban áll, hogy nemcsak Németország fizetési kötelezettségét áüapitotta meg, hanem biztosítani igyekezett a fizetés lehetőségét is. A Dawes-tervnek a hátterét egy Németországnak nyújtandó 800 millió márkás nemzetközi kölcsön alkotta, amely egyrészt a megalakítandó uj birodalmi banknak az alaptőkéjét volt hivatva szolgáltatni, másrészt pedig az 1924—25. évi költségvetési hiányt volt hivatva kiegyenlíteni. A Dawes-terv a londoni ultimátummal szemben Németország fizetési kötelezettségét 132 milliárd aranymárkáról 250 milliárd aranymárkára emelte ugyan fel, de ezzel szemben megszüntette a német kivitel után való százalékos részesedést, ami azt jelentette volna, hogy bármit is termel a német munka, annak hasznát az ántánt, elsősorban pedig Franciaország vágja zsebre. Fontos rendelete volt a Dawes féle tervezetnek az úgynevezett transzfer szisztem is, amely abban áll, hogy a német részről teljesítendő fizetések előtt külön devizabiztos tartozik megállapítani, hogy a fizetés nem veszélyezteti e a márka árfolyamát s amennyiben ez az eset állana elő, a' fizetés felfüggesztendő. A tervezet célja végeredményben a német gazdasági élet talpraáliitása és a további katasztrófák elhárítása volt. Poincaré bukása és a harmadik londoni konferencia. A Dawes-tervnek a legnagyobb akadálya, mint konyha külső faajtóját is behúzta azzal a jóleső gondolattal, hogy hál' Istennek megint elmúlt egy nap minden kellemetlenség nélkül. Öreg embereket már nem az bántja, hogy egy lépéssel újra közelebb vannak a sirhoz, hanem ha a sors a bajnak valamelyes kis göröngyét dobja a lábaik elé. Mint teszem azt, itt, ebben a házban is oda szokta vetni olykor-olykor a rövidülő élet útjára a lelkek nyugalmát háborgató kis hantokat, melyek fájdalmat és elhatározást szülnek a pislákoló öregség szürke világában. Az öreg házaspárnak négy tisztességes, becsületes sarja van. Jó emberek, asszonyok valamennyien. Mindegyik a maga kenyerét eszi már, ami ünnepnapon kaláccsá is fehéredik, amiként ez igy illik is és ebből a kalácsból boldogan hoz egyszer az egyik, máskor a másik, kostolóba az öregeknek. Mégis van egy konkoly közöttük. András gyereknek, a legidősebb fiúnak a felesége, aki balkézzel teszi elibük, ha tesz, a fehér kalácsból, azt is ugy adja, Mári néni szemén körösztül nézve, mintha koldusnak adná. Nincs mellette egy szemernyi édesítő. Egy hang, egy szó, egy tekintet. Csak leteszi az asztalra, fanyaran, mostohán, éreztetve, hogy inkább vinne, mint hozna. Ez adja most az öreg asszony ajkára a szót, melyet beleng a közeledő karácsony misztikus hangulata is, amely az öreg lelkekre ugy száll rá, mint napfény a leveleitől' elhagyott bokorra. A hitalapitó születésére gondol, kiről az a meggyőződése Mári néninek is, hogy megváltotta bűneitől az emberiséget. Vájjon megváltják-e őt és élete párját a gyerekek a szenvedésektől, ha majd teljesen lehanyatlik a karjuk, ha nem lesz a háznát mit eiülözni, mit Jóllakatni kora reggel és estenden, ha majd minden elfogy, csak ez a városszéli ház marad meg, amelynek nem lehet a sarkából szegni vékony karaj kenyérkét sem. Mi lesz, ha föllát a menye, ha úrrá lesz lánya fölött, a veje, mert hiába, az érzések változnak, mint az idő s a kőszentnek is valamennyinek maga felé hajlik a keze. Ezt a félelemmel teli érzést foltozgatja most Mári néni az ádvent szelíd estvéi alatt s ahol ma abbanhagyta, ott veszi elő holnap, ott eregeti újra a beszéd fonalát. — Ha történetesen elpusztulna kend, melyik gyerek venne engöm gyámolitás alá? Igy mondta tegnapelőtt. — Különben meg egyikre se akarok rászorulni. De azt se akarom, hogy kend szoruljon a gyerökeire, ha engöm szólítanak ki előbb kend mellől. Eképpen folytatta tegnap este. Ma pedig azt mondta: — írást csináljunk András. Ne is sokára, mert halandók vagyunk mindnyájan. Kend is mögötte mán kenyere javát, én is ott állok mán a hangabokor mellett a temetőszélen, nincs mit várni. Bélteki András, akinek eddig nem ütközött a fejébe ez a gondolat, tegnap is, tegnapelőtt is csak hallgatott. Most fölkelt az asztal mellől, két hasáb fát vetett a tűzre, aztán egy gyufaszállal fölélesztette a pipájában elhamvadt parazsat és széjjelsimitván az ajkára boruló bajuszszárnyakat, talpon állva mondta ki a véleményét: — Andris jó gyerök, az igaz, a többi is jó volt idáig hozzánk, de az ördög nem alszik. Az asszony közbevágott: — Együtt szőröztük amink van. Mink dolgoztunk érte. Azt teszünk vele, amit akarunk . .. Gondolja csak kend föl jó a dolgot. Itt eltörött a mécs, az öreg asszony pityergőre keseredett. — Ne ríjj, — vigasztalta András. — Igazad van. A vejünk nem gyerökünk, a mönyünk nem lányunk. Hónap lösz a napja, hogy írást csináltatunk. Mikorra ezt kimondta Bélteki András, beszólt a pipafüsttel teli földes konyhába az uj harang szava. Ave Máriára húzták meg a toronyban a kötelét. Az ember végighallgatta a harangzugást, aztán cihelődni kezdett lefekvésre. Olyan ünnepi hangulattal telt meg a két öreg sziv, mintha az ádventi esték már elvonultak volna s napkeltekor következne részünkre a Megváltó születése.