Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)
1924-11-28 / 274. szám
J22Í november 28. SZEG ED A közgyűlés kisvasúti és gázgyári határozatának végrehajtása. Szeged, november 27. (Saját tudósítónktól.) A város törvényhatósági bizottsága szerdán, a novemberi közgyűlés első napján két nagyfontossági! határozatot hczotl. A tanács javaslatára egyhatfjjulsg elhatározta, bogy napirendre tflzi a tanyai vasút ügyét, megvásárolja a miskolci bánya v#suti sinanyagát, amely a tany*i vasútvonal rgybarmad részéhez elegendő, kimondta a közgyűlés, hogy az a'sótanysi közlegelőlerületekbőí háromezer holdat fölparcelláztat és azt mezőgazdasági művelés céljaira bétbe üdja, a bérjövedelemből p:dig a tsnyai vasút építésére felveendő hörüibslül negyvenmilliárd koronás kö.'Cíönt amortizálja. Elhatározta a közgyűlés, bogy sz épités &z&k*zerü előkészítésére egy szükebbkörü bizottságot delegál, amely a változott körülményekhez módosítja majd a kisvasút huszonöt éves terveit. A közgyűlés másik nagyfontotságu határozatával azt mondotta ki, hogy a gázgyár központi igazgatóságával megszűntet minden további egyezkedési tárgyalást és utasította u tanácsot, hogy a szűneeió megváltási pör folytatására vonatkozóig kérje ki a jogügyi bizottság véleményét és a decemberi közgyűlésen tegyen majd a továbbiakra nézve javaslatot. A csütörtöki tanácsülés foglalkozott a két, fontos határozat végrehajtásával. Baker Pál polgármes'erhelyettes javaslatára elrendelte a tanács a miskolci sinanyag sürgős átvételét és Szegedre való szállítását, intézkedett a közel kétmilliárd koronás vételár kiutalásáról is és megbízta a mérnöki hivatalt, bogy keressen alkalmas helyet a sínek elraktározására. A gázgyár ügyével szintén foglalkozott a tanács. A polgármester bejelentette, bogy dr. Pistor Egon, a gázgyár ügyésze csütörtökön ismét felkereste hivatalában és megeiősitette azt a korábbi kijelentését, amely szerint a gázgyár központi igazgatósága esetileg hozzájárulna shhoz, hogy egy hármas könyvszakértő bizottság, amelynek egyik tagját a város, a másikat a gázgyár nevezné ki és a két tag választana elnököt, átvizsgálja a gyár üzleti könyveit annak a megállapítása céljából, bogy mennyi a könyvek szerint a gázgyár amortizálatlan beruházása. A szerződés értelmében ugyanis a város az amortizálatlan beruházások ériékéért válthatja meg az üzemet. — Azt javaslom — mondta a polgármester —, bogy « tanács intézzen ebben az ügyben megkeresést dr. Pistor Egon utján a gázgyár központi igazgatóságához, mert borzmtóan fontos ez a kérdés. Ettől fQgg, hogy leiet e szó a megváltási pör folytatásáról. A tanács elfogadta a polgármester javaslatát és valószínű, hogy a jogügyi bizottság összehívásával meg ükarje a po'gármester várni a könyvszakértő bizottság vizsgálatának eredményét, ha ugyan a gázgyár központi igazgatósága hozzájárul könyviitkeinak feltárásához. IMMMfWMMtMMMI^^ i Papp Ferenc ismét aktiv tüzoltófőparancsnok. Szeged, november 27. (Saját tudósítónktól.) A városi közigazgatásnak általános meglepetést keltő szenzációja pattant ki csütörtökön: A polgármester visszahelyezte állásába Papp Ferenc tűzoltófőparancsnokot, akit két hónappal ezelőtt fegyelmi vétségek elkövetése miatt egy polgármesteri végzés felfüggesztett állásától. A tüzoltófőparancsnok fegyelmi igyének ez a fordulata élénken foglalkoztatja a város közönségét és a közönség körében meglehetős tájékozatlanság uralkodik a fordulat előidéző okai körül. Éppen ezért szükségesnek tartottuk, hogy felvilágosítást kérjünk a polgármestertől. A polgármester érdeklődésünkre a következőket mondotta: — Papp Ferenc tüzoltófőparancsnokot valóban visszahelyeztem állásába, ez azonban nem érinti folyamatban lévő fegyelmi ügyét, amely visszahelyezésétől függetlenül szabályosan tovább folyik ellene. A fölfüggesztés megszüntetése egyébként teljesen indokolt. Annak idején a felfüggesztést csak a fegyelmi vizsgálat idejére rendeltem el, még pedig azért, hogy biztosítsam a vizsgálat minden befolyástól való zavartalanságát. A fegyelmi vizsgálatot befejezték és a tiszti főügyész rövidesen megteszi vádinditványát, tehát az az ok, amely szükségessé és kívánatossá tette Papp Ferenc felfüggesztésését, megszűnt. Papp Ferenc ma már el is foglalta hivatalát. Fölkerestük ebben az ügyben dr. Turóczy Mihály tiszti főügyészt is, akitől a következő információt kaptuk: A polgármesternek az a végzése, amellyel elrendelte Papp Ferenc ellen a fegyelmi vizsgálatot, a tüzoltófőparancsnokot a vizsgálat idejére függesztette föl állásától. A vizsgálat befejeződött és a j vizsgálat anyagából megállapítottam, hogy az inkriminálható fegyelmi vétségek nem olyan súlyos természetűek, amelyeknek megtorlásaként a fegyelmi választmány állásvesztésre Ítélhetné a tüzoltófőparancsnokot. Előterjesztést tettem a polgármesternek és javasoltam, hogy tegye megfontolás tárgyává, vájjon nem lenne-e célszerű, ha Papp Ferencet visszahelyezné állásába. Az elvem ugyanis az, hogy egyetlen városi alkalmazott se kapjon ellenszolgáltatás nélkül fizetést a várostól. Kérdéseinkre elmondotta még a főügyész, hogy Papp Ferencet hasonló természetű fegyelmi vétségek miatt a fegyelmi választmány nemrégen ezer korona pénzbüntetésre itélte. A fegyelmi választmánynak a pénzbüntetésen kivül még több büntetési fokozat áll rendelkezésére: ítéletében legfeljebb három évre kirekesztheti a fegyelmi vádlottat az előléptetésből, saját és hozzátartozói nyugdíjigényének épségben hagyása mellett állásvesztésre ítélheti, — ami tulajdonképen nem büntetés, hanem prémium — és végül állásvesztésre ítélheti minden nyugdíjigény megszüntetésével. Elmondotta még a főügyész, hogy vádindítványával nem készült ugyan még el, de már most kijelentheti, hogy nem fogja a legsúlyosabb fegyelmi büntetés alkalmazását javasolni. A miniszterelnök nem nyilatkozott Esküdt Lajos mindegyik kérdésére. Budapest, november 27. Esküdt megvesztegetési perének folytatólagos főtárgyatssát ma délelőtt 10-kor nyitotta meg a biróság. Töreky tanácselnök miután megállapította, hogy a vádlottak és a beidézett tanuk mind raegje'entek, ismertette Bernolák Nándor nyug. miniszternek hozzá intézett beadványát, amelyben tiltakozik Esküdt azon áili ása ellen, hogy ő nagynénjét protezsálta vo'na. Azután Esküdt kijelenti, hogy távol állt töle Bernolák személyé belekeverni a dologba. Töreky elnök ezután kijelenti, hogy Gaál Endre nyug. államtitkár, nemzetgyülesi képviseő is beadványt intézett hozza és kérte, hogy öt is hallgassák ki tanúként. A maga részéről indokoltnak tartotta a kihallgatását és ezért, mint tanút mára beidézte. Boronkay ügyész is hozzájárul Gaál tanukénti kihallga ásához, Landesmann vádlott azonban arra kéri a bíróságot, hogy halasszák el a tanu kihallgatását addig, amig védője meg nem jelenik. A biróság a kérést akceptálja és a tárgyalást fel is függeszti, majd később egy negyedórával újból megnyitja és Gaál Endre nemzetgyűlési képviselőt hallgatja ki a biróság. Elnök: Milyen viszonyban volt Méltóságod Nagyatádival ? .Esküdt taszította Nagyatádit sirba Gaál: A legjobb barátaim egyike volt. A közvélemény előtt érthetetlen, hogy miért tartotta maga mellett a vádlottat. Esküdt a Károlyi forradalom idején lünt fel, akkor jött a Dohányutcai kisgazdapártba, ahol — ba jól emlékszem — [zászlósi egyenruhában láttam. Ezt azért említem csak fel, mert Esküdt akkor még csak VI. gimnáziumot végzett vasúti kezelő volt. Később tette csak le az érettségit és azt is Nagyatád nak köszönheti. Meg is hálálta szé; pen. Esküdt taszította Nagyatádit a sirba. — Esküdt Nagyatádi vejének, Tankovicsnak volt jó barátja, aki kisleánya születésekor meghívta őt keresztapán k. Tankovics tolta ezután Esküd let a miniszternél. Hogy ő titkár lett, abban nekem is részem van. Amikor Nagyatádi elfog dta a miniszteri széket, nagy antipátia környezte ői. Amikor nekem erről beszélt, az! mondtam neki, hogy vedd oda magad mellé Esküdtet titkárnak, aki legalább a te híved lesz a barMia'hn környezetben. Esküdt mindenhit megtévesztett, ugy 'udott hízelegni. Nagyatádinak akkor labi is volt az életbiztonsága és tartania kellett attól, hogy elteszik 14b alól. — Egyszer lementünk Gyarmatra, amikor is Esküdt a szállóban egy szalonkanapét tett Nagyatádi ajtaji elé és fegyverrel a kezében félig üve, fílig fekve ott töltötte az éjszakát. Nagyatádi másnap azt monda nekem: „Látod, ez az ember olyan hűséges lelt hozzám, hogy még meg is hslna értem". Pedg az csak szinészkedés volt és eközben Esküdt gyűjtötte Nagyatádi leveleit, hogy ha szüksége lesz reá, majd felhasználhassa. Később látta Nagyatádi, hogy Esküdtben törököt fogott. — Az én véleményem az volt erről az emberről, hogy nem normális, félbolond; ezt meg is mondtam a miniszternek. Egyszer egy képviselő felháborodva beszélte nekem, hogy amikor szivarral bement Esküdt szobájába, az rákiáltott: „Vigye ki a szivarját, mert engem halálra köhöglet." Én még aznap bementem a miniszterhez, megnyomtam a csengőt, mire bejött Esküdt. Olt Esküdt előtt azt mondtam a miniszternek, hogy miért nem rúgja ki ezt az embert? Esküdt a szokott erős hangján rám támad1, de a miniszter rákiáltott, hogy fogja be a száját. Esküdt ettől a perctől fogva bennem látta a legnagyobb ellenségét. A minisztériumban különben ugy viselkedett, mintha nem is titkár, hanem miniszter lenne. Én ezen perctől kezdve, ha a miniszterhez bementem, csak annyit mondtam Esküdtnek: „Jelen se be a mini zter urnák, hogy Gaál őméltósága beszélni kiván vele * Esküdt mind'g dühös volt, ha bemen ern Nagyatádihoz és egyszer az aktáit is dühösen a földhöz csapta ezért. Egy más alkalomma' bementem a minisz ériumba és ott láttam Esküdtet huezár-, vagy azt hiszem trén kapitányi uniformisban. E küdt akkor azt mondotta nekem, hogy ugy hallotta, hogy f rendőrfogalmazónak nevezték ki. Őrült és szélhámos keveréke . . . —Egy izben láttam E küdtet ebédelni; egy ideig habzsolta az ennivalót, majd azuán hirtelen maga elé meredt. Ebéd után azt mondtam a miniszternek, hogy figyelje meg csak ezt az embert, mert ez az őrült és szélhimos keveréke és azt is mondtam a m niszternek, hogy Esküdt egyszer még majd blamirozni fogja őt. ( A miniszter nevetve válaszolta: „Te annyira elfogult vagy vele s emben, hogy mindent feltételezel r Ja 14 Pedig akkor még szó sem volt a panamákról. Később Meskó tett nekem említést arról, hogy ez pan mázik (itt Esküdtre mutat), amit én elmondtam a miniszternek, *ki közölte velem, hogy Mayer Jánost megbízta, hogy indítson vizsgálatot. — „Haragszanak erre az emberre — mondta akkor Nagyatádi —, ha valaki konkrét adatot tud felhozni, akkor én el fogok járni vele szemben.* Amikor másnap bementem a minisztériumba, Esküdt a haját tép e és azt mondta nekem, ho^y ki vo't az a gazember, aki ezt beszélte a miniszternek, ugyanekkor kijelentette, hogy feljelenti az illetőt és agyonveri. Annyira adta az ártatlant, hogy engem is megtévesztett. Olyan rabulhztikusan lépett fel, hogy én is elhitem az ártatlanságát. — Később azonban Meskó emiitette, hogy mit h llott a városban Esküdt dolgairól. Akkor elmentem a miniszterhez és azt mondtam neki, hogy már olyan határozottan beszélnek a panamákról, hogy valaminek feltétlenül kell lenni a dologban. Nagyatádi éppen elutazni készült és ezt mondotta: „Igazad van, nem lehet tovább tart ni; ha visszajövök, el fogom távolítani." A pártkassza. — Három napra rá Esküdtet letartóztatták. Én voltam az első, akit Esküdt be akart mártani és azt mondotta 200—300.000 koronát kaptam tőle pártcélokra. Ha ő nekem ilyen Összeget adott volna, tudnom kellett volna, hogy ő pánamázik. Már pedig, ha én megtudtam volna, 24 óra alatt kitörtem volna a nyakát. Esküdt később ezen vallomását a rendőrségen visszavonta. — A második állítása személyemmel kapcsolatban Esküdtnek az, hogy én Nagyatáditól ötmillió koronát kaptam. Elnök: Arról kérek felvilágosítást, hogy folytak-e gyűjtések a kisgazdapárt céljaira. Gaál: Semmiféle pártkassza akkor nem volt. Nagyatádi soha sem törődött a párt pénze /el. Elnök: Volt tudomása arról Nrgyatádinak, hogy akár Esküdt, akár más valaki gyűjtött a párt-