Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-14 / 262. szám

2 SZEGED 1924 november 14. általa a főbizottság legutóbbi ülésén felállított feltételek egyike, tudniillik a vasutassztrájk megszüntetése, időközben megtörtént. Tekin­tettel azokra a feladatokra, amelyeket az u] kormánynak teljesi enie kell, annsk szüksége merüli fel, hogy még előbb a tartományi főnö­kökkel folytassanak megbeszéléseket. A kancel­lár a tartományi főnököket sürgönyileg hivta meg Bécsbe és a meghíváshoz kifejezetten hozzáfűz e, hogy a velük folytatandó megbeszé­lés előfeltétele a kormányalakítás tekintetében hozandó döntésnek. A tartományfőnökökkel va'ó tanác kozás legkorábban holnap történhetik meg, ennélfogva nincsen abban a helyzetben, hogy indítványt hozzon a kormányalakításra Arra kéri a főbizottságot, hogy a mai ülé't halassza el Miklas elnök javaslatára a főbizottság a legközelebbi ülését a nemzeti tanács legköze­lebbi ülésének napjára, rrég pedig a Ház ülé­sé! egy órával megelőző időpontra, tehát előre­láthatóan kedden délután 2 órára tűzte ki. Éjszaka jelenti Bécsből saját tudósítónk tele­fonon: A vasutassztrájk csütörtökön ugyan be­fejeződött, a kormányválság azonban tovább tart, söt egyre kompükáiódik. Seypel kancellár az uj kormány alakítását bizonyos garanciák teljesítésétől tette függővé. Seypel kívánságai közé tartozik a tartományok kérdésinek rende­zése és a pénzügyi kérdés. A pénzügyi kérdé­sek a szanálás sikeres folytatásával és végleges befejezésével ffggnek össze. A szocialisták szabad kezet hagynak, de követelik a rokkan­tak éi ai özvegyik kérdésének sürgős rendezését. Seypel saját pirtjában nagy nehézségekre és akadályoztatásra talált, azonkívül nagy harcot kell vívnia a tartományok főnökeivel. A tarto­mányfőnökök több esetben nyilt ellenállást tanú­sítottak és követelik au'onom jogaik kibővítését. Seypel a tartományfőnököket holnap kon­ferenciára hivj* össze, hogy az ellentéteket át­hidalja. Az uj kormányalakításra vonatkozólag Seypel azt a kijelentést tette, hogy nincs még abban a helyzetben, hogy kormányalakitó ja­vaslatát megtegye. A nemzetgyűlés külőnbjn 18 ig elnapolta magát, kérdés azonban, hogy ez meghozza-e a válság megoldását. Politikai körökben ugy tudják, hogy Benes bécsi lálo­; gatását elhalasztotta. A belügyminiszter jóváhagyta a város megszavazott egyetemi hozzájárulását. Szeged, november 13. (Saját tudósítónktól.) A város törvényhatósági bizottsága, mint ismere­tes, a Ferenc József-tudományegyetem Szegeden való állandósítása érdekében már hónapokkal ez­előtt elhatározta, hogy a végleges egyetemi inté­zetek felépítésének költségeihez hajlandó ötven éven keresztül évi huszonöt vagon buza értékével hozzájárulni, de csak abban az esetben, ha erre a célra az állam is áldoz legalább ugyanennyit. A közgyűlés egyhangúlag hozott határozatát annak rendje és módja szerint felterjesztette a tanács a belügyminiszterhez jóváhagyás végett és felterjesz­tés formájában értesítette róla a kultuszminisztert is azzal, hogy a végleges jellegű egyetemi épít­kezések haladéktalan megkezdésének ezek után nincs már semmi akadálya. Kérte a tanács a mi­nisztert, hogy az ügyet sürgősen terjessze a mi­nisztertanács elé és biztosítsa a kivánt állami hozzájárulást is. A közgyűlés memorandumba foglalt határozatát küldöttség vitte fel Budapestre és adta át a kor­mányzónak, a miniszterelnöknek és a kultusz­temek. A válasz mindenütt biztató volt és a kül­döttség a nyert ügy reményévet érkezett haza. Azuián — nem történt semmi. Az egyetem vég­leges elhelyezésének ügye ugyanabban a stádium­ban vesztegelt hosszú hónapokon keresztül. Kor­mánykörökben hallani sem akartak a kérdés elin­tézéséről és az állandó halogatás különböző kom­binációra adott alkalmat. Beszéltek többek között arról is, hogy a népszövetségi megbízott ugy is, mint a szanálási rendszabályok betartásának és végrehajtásának kérlelhetetlen ellenőre, halálra itélle a szegedi egyetemet azon az alapon, hogy Csonkamagyarországnak nincsen szüksége négy tudományegyetemre, a négy közül egy, még pedig a szegedi, föltétlenül megszüntetendő. Később ki­derült, hogy ez a rosszakaratú híresztelés a buda­pesti Pázmány Péter-tudományegyetemről indult ki, ahol érthető féltékenységgel figyelték a szegedi egyetem fejlődését és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák megerősödésében. A kultusz­miniszter legutóbb Székesfehérvárott cáfolta meg ezeket a híreket, kijelentette, hogy az ország talpraállitását egyetemek megszüntetésével nem lehet megkezdeni. Hivatkozott Németország pél­dájára, ahol száz év előtt uj egyetem létesítésével kezdték meg a szanálást. A szegedi egyetem végleges elhelyezésének ügye ettől függetlenül nem haladt előre egyetlen lépés­sel sem egészen mostanáig. Most ugyanis történt mégis benne valami. A belügyminiszter hivatalosan értesítette a város hatóságát, hogy a közgyűlésnek azt a határozatát, amellyel — bizonyos feltételek mellett — megszavazta az évi huszonöt vagon hozzájárulást, jóváhagyta. A feltételek között van az is, hogy a város csak abban az esetben hozza meg ezt a tekintélyes áldozatot, ha a szegedi egye­temen minden szegedi polgár fia szabadon tanul­hat, tehát a belügyminiszter a határozattal együtt ezt a feltételt is jóváhagyta. A tanács most elhatározta, hogy ismét felír a kultuszminiszterhez és az állami hozzájárulás biz­tosításának kisürgetését kéri, mert különben az egyetem építkezési munkálatai a jövő év tavaszán sem kezdődhetnek meg. • AAMMAMWMMMMMMMWMMAWMMMM • Az angol kormányt kellemetlen hely­zetbe juttatta a Zinovjev-levél. London, november 13. A kormány tegnapi első minisztertanácsán va amennyi miniszter résztvett. A Daily Mail szerint a minisztertanács hoiszasan foglalkozott a Zinovjev-hvéliel kap­csolatos helyzettel. Az a vizsgálat, amelyet az előző kormány a levél valódiságának a megál­lapítása céljából elrendelt, tudvalevőleg nem jutott határozott eredményre. A konzervatív kormány ilyenformán kellemetlen helyzelben van, mert sürgősen kell válaszolnia a szovjet­kormánynuk a bocsánatkérést kivánó levelére. Valószínű, hogy a levél valódiságának a tisztá­zását ujabb vizsgálatnak fogják alávetni. Coolidge elnök uj értekezletet hiv össze a fegyverkezés korlátozására. London, november 13. A Daily News-nck jelentik Washingtonból: Általánosságban arra számítanak, hogy Coolidge elnök a közeljövőben uj értekezletet fog egybehívni a fegyverkezés korlátozására. A diplomáciai puhatolódzások már is megindul ak és ezek alapján azt hiszik, hogy Anglia támoga ni fogja az elnök javas­latát. Még kétségek vannak azon tekintetben, hogy Franciaország milyen magatartást tanusit, különösei a tengeri fegyverkezés korlátozása tekintetében. Matteotti emléke az olasz kamarában. Róma, november 13 A kamara megnyitóülé­sén az ellenzéki pártok képviselői nem vettek részt Repossi kommunista képviselő kivételével, aki kijelentete, hogy csoportja nem vesz részt Matteotti emlékére rendezett ünnepségen. A kamara elnöke ezután emlékbeszédet mondott Mat'eotti és Cazalini felett. Beszédében mind­kettőjük ellen elköveíett merényletet a kamara ellen intézett támadásnak minősitetíe. Mussolini a kormány nevében csatlakozott a nyilatkozat­hoz Az ülést a gyász jeléül egy órára felfüggesz­tették. Vörhenyjárvány Londonban. A párisi lapok londoni jelentései szerint az angol fővárosban vörheny és roncsoló toroklob járvány uralkodik. Több mint 1 négyezer ember áll orvosi kezelés alatt, Iskolatársak. Régi pajtásaival voltaképpen a tiz, meg a husz éves iskolai találkozókon jön össze az ember. Ez a találkozó arra jó, hogy a hajdani emlékek fel­elevenítésén kivül eldicsekedhessen vele a szeren­csésebb, hogy ö mennyire vitte. Szerényen, az áldozati bárányka megadásával tűri a sors szeszé­lyeit, de mindent lead a maga kiválóságáról. Nem sokat érnek az ilyen összejövetelek. Vala­mikor fogadalmat tettek a fiuk, hogy elhozzák majd a családjukat is, ám az asszonynép nem igen jelenik meg. — Majd bolond leszek, hogy elkeveredek min­denféle bandába, — szokta mondani őnagysága és mondja még inkább, ha őméltósága. A hajdani pályatársak ugyanis a társadalom számos különféle pozíciójában válnak a haza javára s a miniszteri tanácsosné felhúzza fitos orrát, ha kezet kell fognia az adótiszt becses nejével, amint­hogy nem mindegy neki az sem, hogy milyen ősmagyar talajból került elő a kaució. Az volna az igazi találkozó, ha az Isten csodát művelne s visszavarázsolna mindenkit a tizennyolca­dik életkorába. Csak erre az egy napra legyenek megint gyerekek, vakartassék le róluk a sok ferde, esetlen póz, tűnjön elő az a romlatlan közvetlen­ség, lelki hangulat, amely amannak a régi kornak volt a megbecsülhetetlen értéke. Nincs is nagyobb ártása a természetnek annál, hogy megváltoztatja az embereket. A beszélni kezdő gyerek, a naponta fejlődő értelme, érdeklő­dése, a világ legnagyobb csodája. Ezt még nem rontotta meg senki, maga talál ki mindent, maga jön rá a szenzációkra. Mihelyt iskolába jut, már megváltozik és pózol, pukkasztja a kis pajtásait, akik viszont őt igyekeznek pukkasztani szines üveg-golyókkal, madártollakkal, eldobott korcsolya­kulcsokkal. Más, egészen más ilyenkor már a gye­rek s ugy érezzük, hogy elrabolták tőlünk. Melyik tud megmaradni a régi mederben s melyik lesz a husjonöt éves találkozón is nagy­képűség nélkül emlékezni, örülni tudó? Még a háború előtt történt, hogy felfedezett egy régi kis cimborám. Mindig pötty gyerek volt a Lufi, rajta próbáltuk ki sok gonoszságunkat, azért szerettük. Mikor megtudta a címemet, postamester volt egy dunántuli kis faluban s ő szerkesztette az odavaló heti lapot is összes ötven előfizetői számára. (Akkor gondoltam el, hogy milyen szen­zációs számokat tudna egy postamesternő készí­teni, ha megírná mindazt, amit hiteles irások alapján tud I) Lufi azzal kezdte örömét, hogy küldött egy láda badacsonyi bort s levelet is melléje. — Azért, mondta, hogy az Isten felvitte a dol­gomat s szerkesztő lettem, még nem nézlek le téged, hanem megtartalak régi barátságomban. — Kedves Lufi, válaszoltam, nem bánom, ha le is nézel, de mindig ilyen jó borral kapcsolato­san. Ez nagyban enyhíti a szigorúságodat. Nem sokáig örülhettünk egymásnak, mert lekap­csolták a szegényt, amennyiben megdézsmálta a postapénztárt. Kitűnően szerkesztett hetilapja az eseményről nem emlékezett meg, ami annál feltű­nőbb, mert most először lett volna alkalma szen­zációs riportra. De nyilván ugy gondolkoztak, hogy hiábavaló túlzás arról irni, amit úgyis tud az egész falu. A másik gyerekkori baráttal telt el az ifjúkor nagy része. SZÍVÓS, szorgalmas fiu volt, szegény ember gyereke sokadmagával. Vasárnap délután az összegyűjtött gyerekek kettős rendekbe sorakoztak és szülői felügyelet mellett sétára indultak. Alkonyat táján a jó atya szélnek eresztette családját s be­tért egy korcsmába, ahol a törzsasztal mellett ki­fejtette álláspontját a politikában, több államférfiúi i leszamarazott s ha hinni lehet neki — már pedig a törzsasztalnál hittek —, számos felebbvalójának alaposan megmondta a magáét. A jó atya csak éjfél után tért haza s akkor kö­zelebbi indokolás nélkül elverte a jó anyát, aki az i összegyűjtött gyermekekkel együtt aludt az egyet­len szobában. Az én pajtásom a negyedik osztályból elment 1 preparandistának s attól kezdve csak a vakáció­ban találkoztunk, mikor is uj pajtásokról, azok nagyszerűségéről tudott véget nem érő érdekessé­geket beszélni. (Teszem azt, milyen pompásan vezeti le bizonyos Mohos Ágoston a hármas sza­bályt.) Az oklevéllel sem elégedett meg, végigéhe­zett több évet Budapesten, magasabb kvalifikációt szerzett, ma talán igazgató is, ha nem rakták B. listára. A háború előtt véletlenül találkoztam vele a kör­úton, nagy volt az öröm, egész sereg kérdés egy­szerre. — Mit csinálsz? Hogy élsz? — Sorsommal meg vagyok elégedve, előhaladá­som nyugodt menete kielégít. — Él-e még az öreg? — Atyám a mult év őszén vizkórban elhunyt, feleli barátom. Nagyot nyelek erre a preciz, olvasókönyves mon­datra, de még mindig állok a lábamon. Az egyik öccsének épp aktuális volt valami kellemetlen af­férja, lelketlen harácsolók okirathamisitásba ker­gették. Mondom hát: — Te, mit csinált az a szerencsétlen Béla gyerek ? — Fivérem nem volt tisztában cselekménye jogi következményeivel, ezért elcsúszott a becsület lej­tőjén. Ugy kaptam el a fejemet, mintha megütöttek volna. — Szervusz, nagyon örülök, hogy láttalak, de most sietnem kell, mert várnak. Mindjárt fel is ugrottam egy villamosra s azóta különösebben fázom a beszéd- ésértelem gyakor­latoktól. Már mint hogy felnőttek között. Legked­vesebb kisbarátom, aki még csak hat éves, sosem inzultál ilyen mondatokkal. Ojjé, mennyire előbbre van ő már! Bob.

Next

/
Oldalképek
Tartalom