Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)
1924-11-11 / 259. szám
6 «Z80HT> 1924 november 11. — KÜLFÖLDI HÍREK. Newyorkból jelentik: Hohls amerikai repülő, aki a magassági rekordot tartja, repülőexpediciót tervez a Mount Everestbe. Újfajta ejtőernyőt készített magának, hogy repülőgépjéről leereszkedhessék a föld legmigasabb pontjára. — Daily Chronicle szerint az ohiói Agronban egy repülőgépanyaléghajói építenek, amely több repülőgépet vihet magával. A repülőgépek a levegőben uszó léghajóról kellhetnek útra. — Milánóból jelentik, hogy ott megkezdték az 1928-ban rendezendő nagy nemzeti kiállítás előmunkálatait. — Konstantinápolyból jelentik : Az angorai nemzetgyűlés 149 szavazattal 19 ellenében bizalmat nyilvánított a kormánynak. — Londonból jelentik: Tegnap tartotta meg többezer angol fascista nyilvános tüntetését, amely alkalommal beszédeket tartottak a bolsevizmus ellen. Ezen tüntetéseket ezután minden évben megtartják. A vezetőség soraiban ott van a hadsereg és a haditengerészet számos tagja is. A tüntetés folyamán összeütközésre nem került sor. — Varsóból jelentik : Nemrégiben három vasúti teherkocsi érkezett Varsóba Oroszországból. A kocsik a rigai szerződés értelmében Lengyelországnak megítélt műkincsek egyrészét tartalmazzák. A műkincseket a lembergi muzeumban fogják elhelyezni. Műi pari uri- és hálószoba olcsón eladó, Spi zer, Margit-u. 12. 423 — Amiről mi hiába álmodunk. A városi tanács rájött, hogy a húsárak túlságosan és megokolatlanul magasak s nem állanak arányban az ország gazdasági viszonyaival. Ezért leszállították az árakat. Valahogyan ki ne feledjük, hogy nem Szegeden, hanem előbb Marosvásárhelyen, aztán Aradon, legújabban pedig Brassóban. Az uj árak ezek: marhahús kilója 19 lei, a sertésé 32, a borjúé 20. Az emiitett városok tanácsa azonban nem akart félmunkát végezni s itt nem állt meg, hanem kimondta, hogyha olcsóbbra van licitálva a hus ára, a vendéglősük sem kérhetnek tetszés szerinti összeget a kész ételekért. Egyszóval az éttermi árakat is leszállították. Rábízzuk mindenkire, hogy hasonlítsa össze az elcsatolt területek megélhetési viszonyait a mieinkkel, hozzátéve a tapasztalatlanok kedvéért, hogy egy lei a mai napon 411 magyar koronát ért. Értesítés! Az elsőrendű anyagairól és alacsony árairól előnyösen közismert Fodor István Részletáruház Attila-utcai üzletét áthelyezte Iskola-utca 14. szám alá. 748 — A szegedi szalámigyárak adója. A szegedi szalámigyáro8ok — mint ismeretes — már régebben mozgalmat indítottak egyik súlyos, helyi sérülmük orvoslása érdekében. A város hatósága ugyanis nem kezeli tranzitó-áruként azt a hust, amit a szalámigyárak feldolgozás céljából hoznak be a városba, hanein Behajtja érte a rendes fogyasztási adót, ami a szegedi szalámit kilónkint közel nyolcezer koronával drágítja meg. A tanács már többször foglalkozott ezzel a kérdéssel, de azt nem találta teljesíthetőnek. A szalámigyárosok most ujabb beadványt intéztek a tanácshoz. Hivatkoztak arra, hogy ugy a fővárosban, mint bárhol másutt a vidéken, a szalámigyárak import husa vámmentes, csak a szegedi gyárak nyersáruját adóztatja meg a város. Igy nem konkurrálhatnak a vidéki gyarakkal. A tanács a beadvány alapján Fodor Jenő tanácsnokot megbízta, hogy a kérdésről személyesen szerezzen fontos információkat Budapesten. Fodor Jenő szerdán utazik Budapestre ebben az ügyben. Bőrbutor és mindennemű kárpitosmunkát készit, javit Winter, Szeged, Osztrovszky-u. 3. — A kakaópor éa a kakaóhéj. A szegedi cukorkaés csokolídégyárosok beadványt intéztek a tanácshoz és a kakaóhéjra kivetett fogyasztási adó mérséklését kérték. A szabályrendelet ugyanis nem tesz különbséget a kakaó és a kakőhéj között, mindkét őre egyformán 2ooo korona kilónkénti fogyasztási adót állapit meg, pedig a kakóhéj ára negyedrésze a kakaó árának. A tanács elhatározta, hogy a kakaóhéj adóját leszállítja 5oo koronára. Gázvezetékét, gázfőzőjét tisztittassa Havasnál, Fodor-utca 2. Telefon 17—79. 823 Ramonn Novarro legújabb fi mje: Szeress . . . asszony a neved ! szerdán és csütörtökön Korzó Moziban. SPORT . A SzAK atlétáinak szezonzáró vacsorája. Szombaton este rendezte a SzAK atlétikai szakosztálya szezonzáró vacsoráját a Tisza külön termében. A vacsorán mégjelent a klub teljes vezetősége és az atléták is teljes számban. A MASz-t Koós Kálmán ezredes, elnök és Erdélyi Árpád őrnagy előadó képviselték. Az első beszédet Pickler Ödön szakosztályi elnök tartotta, aki meleg szavakkal üdvözölte a gyönyörű eredményeket elért atlétákat, üdvözölte a megjelent vendégeket és bástyái Holtzer Tivadart, a klub elnökét. Az üdvözlésre elsőnek Holtzer elnök válaszolt, aki nagy tetszést aratott beszédében köszöntötte a győztes atlétákat és további összetartásra, lelkes klubszeretetre biztatta őket. Majd Koós ezredes, a MASz elnöke állott fel szólásra és kiemelte a SzAK atléták idei nagyszerű teljesítményeit és mint világító fáklyát említette a SzAK-ot a többi egyesületek elé. Koós nagy ünneplés közben fejezte be hatásos beszédét. Utána Villányi Ármin osztályvezető ismertette a szakosztály idei kiváló eredményeit. A klub nyert összesen 207 dijat, amelyből 97 első. Kiemelte, hogy az országos munkastatisztikában a klub az első a vidéki egyesületek között, az országos viszonylatban pedig az ötödik helyen áll. Négy vándordijat véd ez évben és a bajnokságokból kilencet sikerült megszereznie a 13-ból. Megnyerte az összes csapatbajnokságokat, valamint a csongrádvármegyei katonai parancsnokság hatkilométeres mezei futóversenyének vándordiját. A nagy tetszést aratott beszéd után ifj. Ottovay Károly köszönte meg az atléták nevében a klub vezetőségének lelkes támogatását. Ifj. Ottovayt, az atlétagárda népszerű vezetőjét zajosan ünnepelte a lelkes társaság, amely a legjobb hangulatban a késő éjjeli órákig maradt együtt. KEAC—KAC 3:1 (3:0). A mérkőzés favoritja, a KAC nagy csalódást okozott híveinek. Az egyetemi csapat nagy fölényben, mindvégig lelkes küzdelem után biztosan győzött a teljesen formája alatt szerepelt KAC együttes ellen. A gólokat Peregi és Sánta lőtték, a KAC egyetlen gólját Szélpál szerezte meg. Biró Grósz Lajos. Vasutas—Zrínyi 3:0(1:0). Teljes fölény mellett győzött a Vasutas-csapat Bokor és Kakuszi góljaival. Biró Pataki. SzTK-HTVE 1:0 (0:0). Egyenlő erejű ellenfelek heves küzdelméből a szerencsésebb SzTK került ki győztesen. Biró Kohautek. Budapesti eredmények. Vasas—NSC 2:1 (1 :1), KAC-Törekvés 3:1 (2:0), III. ker.—VAC 0:0. A FTC 15 kilométeres gyaloglóversenyének eredménye: 1. Szablyár FTC 1 óra 14 perc 22.8 mp. 2. Hora FTC 1 óra 25 perc 30 mp. 3. Mladoniczki FTC 1 óra 27 perc 19.4 mp. Telefon: 11-85 KORZO MOZI Telefon: 11-85 November hó 11-én, kedden Mount Everest Brucce angol ezredes expedíciója 6 felvonásban. — Azonkívül: A Dachsteini jégbarlang Eredeti természeti felvételek 4 felvonásban. //Színház. & / U Mdwés&et/f A színház heti műsora. Kedd először: Csókoljon meg, bohózat. B-bérlet 15. Szerda: Csókoljon meg, bohózat. A-bérlet 13. Csütörtök : Szibéria, opera. B-bérlet 16. Péntek először: Huncut a lány, operett. A-bérlet 14, Szombat délután, ifjúsági előadás: Velencei kalmár, színmű. — Este: Huncut a lány, operett. B bérlet 17. Vaséraap délután: Szép Heléna, operett. — Este: Huncut a lány, operett. Bérletszünet. * Balázs Árpád magyar nótaestje 22-én, szombaton este 8 órakor a Tiszában, Károlyi Árpád zenekara kíséretével. Jegyek a moziknál. * Telmányi hegedüestje mához egy hétre, kedden este 8 órakor a Tiszában. (Harmónia.) * Csókoljon meg. Tristan Bemard kitűnő vígjátéka, Budapest egyik legnagyobb sikere kerül színre kedden és szerdán színházunkban Harsányi Miklós rendezésében. A végtelen szellemes, jókedvű, kissé sikamlós darab egy vidéki dúsgazdag borkereskedő körül forog, aki jókedvű parlagiasságával egy konzervatív, zárkózott mágnáscsalád tagjai közé keveredik, akik a tönk szélén állva is a kék vérükkel dicsekednek. Boncatel, a kereskedő szerepét Berki József játsza, aki ezen szerepében egyik legnagyobb sikerét fogja aratni. A többi szerepeket Baán Klári, Tarján Nóra, árai, Herczeg, Oláh, Virágh és Falus játszák. * Szibéria. Giordano gyönyörű operáját csütörtökön immár harmadszor játsza operaegyüttesünk a közönség egyre fokozódó érdeklődése mellett. Szász Edith, Kertész, Sugár, Lendvai oly brilliáns alakítást produkálnak, hogy az közönségünk előtt feledhetetlen marad. A hengulatos díszletek, kitűnő zenekar és kórus szintén hozzájárulnak az est sikeréhez. * tiuncat a lány. Árvácska után most mutatja be színházunk a második nagy operettslágeit, Stolz Róbert, a .Szerencsetánc* szerzőjének legújabb müvét. A gyönyörű, fülbemászó muzsika, eredeti mulattató szöveg, kitűnő táncszámok, gyönyörű kiállítás biztos sikert biztosítanak az egész világ színpadait diadalmasan befutó operettnek. Külön érdekessége az előadásnak a második felvonás ródlipályája és a harmadik felvonás, mely egy hálókocsi folyosóján történik. Főszereplők Kendecsy, Gábor Mara, Virágh, Berki, Fenyves. Péntektől kezdve szeidáig van egyelőre műsorra tűzve. * November 15-én ifjúsági előadásul a Velencei kalmár kerül színre. Az előadást Juhász Gyula értekezése vezeti be. KEDD ESTE: Csókoljon meg I . . . Bohózat 3 felvonásban. Irta: Tristan Bemard. Ivé Mirandes és Gustav Quinson. Fordította: Heltai Jenő. Rendező: Harsányi Miklós. Személyek: Champavert márki — — — — Oláh Fereac Auróra, a huga — — — — Tarján Nóra Geraldine, a leánya — — — Rózsássy Ibolya Gaston, a fia — — — — — Falus István Előadások kezdete: 5, 7, 9 órakor. Boncatel — — — La Tour d'Argent grófnő — — Listrac vicomte — — — — Lord Aschwell — — — — Seclere — — — — — — Joseph, kertész — — — — Norbert, inas — — — — — A szobalány — Berki József Baán Klári Szabó István Herczeg Vilmos Virágh Ferenc Berengh József Csordás György Sárai Margit Előadások kezdete este fél 8 órakor. Kérjen Glück-féle arany Imperial csemege sajtoty Imperial krém, Imperial túrót (a liptói). KIV&LÓ MINŐSÉGI 76í OLCSÓ XN I KŰSr Alkalmi és nászajándék dísztárgyak üveg-porcellán és fémből nagy választékban meglepő olcso árakon. világítási üzletében Kö'csey utca 4. Kirakataim megtekintéséi kérem. 9d