Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)
1924-11-09 / 258. szám
1924 november !229 3 Héjjas Iván ismét nem jött Szegedre. Egy kis tévedés az állomáson, tiéjjas kocsija helyett kifogták a tányérsapkások Kiss Menyhért lovait. Szeged, november 8. (Saját tudósítónktól.) Oles plakátok, fajvédő újságok és hivatalos kommünikék ntpok óta hangosan hirdették, hogy kecskeméti, izsáki és orgoványi Hijjas Iván volt főhadnagy — akit egyesek nemzeti géniuszként emlegetnek, mint az angolok Shakespearet, vagy Nelsont, a németek Goethét, Bismarkot, vagy Moltkét — szombaton este 8 órakor Szegedre érkezik. Héjjas Iván azonban, mint már annyiszor, szombaton sem érkezett le Szegedre, abba a városba, ahol a nemzeti újjáéledés napjainak kezdetén még nem volt magyar nemzeti hérosz, hanem csupán egy egyszerű, szürke kis főhadnagy. Szombaton este Héjjas meg nem érkezésén kivül még egyéb érdekes dolgok is történtek az állomáson, amelyekről a Szeged munkatársa a következőkben számol be: Félnyolc óra elölt a Szeged-állomáshoz vezető utakon mintegy kétszáz tányérsapkás egyetemi hallgató vonult fel, akik elhelyezkedtek először az állomás perronján. A gyorsvonat megérkezése előtt megérkeztek ezután az állomásra többek feözött a SzTK nevezetű sportegyesüet tagjai is, majd néhány Ébredő tag: vasúti, bírósági, postai alkalmazott és más tisztviselő, sőt a Héjjaara várakozók körött feitünt egynéhány civilruhás rendőrségi segédhivatelnok is, akik egyáltalában nem voltak kirendelve szolgálattételre. A fogadtatásra eljölt az Ébredők leány- és* asszonyküldöttsége is fehér őszirózsákkal, majd megjelent a BarossSzövetség elnöke és Piroskíék védője, dr. Széchenyi István is, aki már — mint jelentettük — a szegedi Ébredők egyik elnöke. Közvetlenül a vonat erkezéee elölt kisebb cscport verődött össxe az étterem kijárása előtt, akik egy nyomással kinyittatták a bezárt perronsjtót és igy legalább ötvenre tehető azoknak a száma, akik a vasútnak egyetlen fillér perronjegyárat sem fizettek. Hét óra ötven perckor az Ebredő-elnökök a tányérsapkásokat és egyéb Ébredőket beterelték az állomás folyosójára a perronrói, mert a terv ugy szólt, hogy az elsőosztályu váróterem előtt fogiák köszönteni Héjjas Ivánt. Rendes időben érkezett be a vonat a pályaudvarra, amikor az ÉME vezetősége lázas sietséggel keresgélni kezdte az összes kocsikban Héjjas és Gömbös jellegzetes alakját. Öl perc elmúlt anélkül, hogy valakit is felfedeztek volna, de még a harmadosztályú kocsikat is átkutatták. Még ekkor sem fedeztek fel senkit és ekkor már némi pánik látszott a vezetők arcán, hogy a vezérek cserben hagyták a szegedi elvbarátoké és testvéreket. Pontban nyolc órakor egy szögletben mégis fölfedeztek két embert: Kiss Menyhért képviselő , és Kádár Lehel főszerkesztő urat. Az első üdvözlések helyett ilyen kérdésekkel rontottak reájuk a meglepett és most már elsápadt arcú vezetők: — Hol van Iván? — Hol van Gömbös ? Kiss Menyhért azonnal kész volt a felelettel: — Itt vagyunk mi! A lihegő kérdésekre aztán mégis elmondották, hogy Iván ezúttal nem jöhet Szegedre — ha csak valami csoda nem történik. Gömbösnek és Zsilinszkynek múlhatatlanul fontos munkájuk akadt délután és icry csak vasárnap reggel érkeznek Szegedre. A sápadt elnökök ezután átvezették a két embert a külön erre a célra kivilágito t elsőosztályu várótermen, amely előtt a 300 főnyi tömeg várakozott. — Éljen Héjjas Iván! — kiáltották el a fányérsapkások, akik hátrább állottak. Néhány perc múlva Lábas Endre lépett elő és levett kalappal Köszőntöite a fajvédelem reprezentánsait : Kiss Menyhértet és Kádár Lehel. Lábas kijelentette, hogy Szeged népe szivének egész melegével köszönti a vezéreket. (Ezekkel a szavakkal alighanem Héjjast és Gömböst is lehetett volna üdvözölni.) Kiss Menyhért azonnal kész volt a válasszal: — Fog'dják el a szegediek most — mondotta a fajvédők második garnitúráját, Kádár Lehel főszerkesztő urat és engem. — Éljen Héjjas Ivánt — kiáltotta valaki. Kiss ezután kijelentette, hogy képviselőtársai csak reggel érkezhetnek meg. Kijelentette, hogy most jönnek el Szegedre, amikor áldásos vetésük már virágozni kezd. Majd agitációs beszédet rögtönzött a vasárnapi gyűlés érdekében. A tányérsapkások még mindig nem látták hátulról a valót és rázendítettek: — Éljen Héjjas Ivánl Grasselly Lászlóné őszirózsákat adott át Kissnek, Agócsy Mária pedig a Héjjasnsk tartogatott bokrétával — Héjjas hijján — Kádárt ajándékozta meg. A fajvédő apostolok ezután levonultak a térre, ahol a város kocsijai díszruhás kocsisokkal várakoztak rájuk. A kocsira letelepedtek a vezérek mellé a fajvédő orgánum összes belső szerkesztői és kiadóhivatali vezérei, majd a lovak megindultak a Boldogasszonysugárut felé. A tányérsapkások menetté fejlődtek ki és futólépéssel érték be a kocsikat. — $ljen Héjjas Iván l — kiáltották még egyre, majd á Zerge-utca sarkán belekapaszkodtak abba a kocsiba, amelyben Kiss Menyhért ült. Lassan és erőszakkal kifogták a lovakat, közben pedig Héjjast éltették. Igy indultak el a sugáruton, majd később valaki megtudta, hogy a kocsiban nem Héjjas ül. Kis csönd támadt erre, a vonszolt kocsival megálltak és hátra néztek, hogy tulajdonképen kinek a kocsijából fogták ki a város lovait ? — Éljen Kiss Menyhért! — kiáltotta el valaki és most már mindegy volt: a tányérsapkások vonszolni kezdték tovább az Iskola-u'cán Kiss Menyhért kocsiját Lábas Endre lakásáig. Közben melegen é tettek Héjjastól Kissig mindenkit és lelkesen halált kiabáltak a zsidókra. tettének kísérlete helyett súlyos testisértés cimén kéri. Az a véleménye, hogy Huszár Csaba viselkedése volt az összetűzés oka és hogy az ő esetében jogos védelemről beszélni nem tehet. Friedmann Ernővel és Tabakkal szemben fenntartotta a súlyos testisértés bűntettének vádját, de kérte az enyhítő szakasz mellőzését. A védőbeszéd után délután öt órakor hirdették ki az ítéletet. A Tábla teljes egészében fenntartotta a törvényszék által hozott Ítéletet, amely Huszárt felmentette a vád és következményei alól, ezzel szemben Friedmannt két hónapi, Tabakot pedig három hónapi fogházra itélte. Az ügyészség semmiségi panasszal élt és igy az ügy a Kúria elé fog kerülni. Briliáns Ékszer, Ezüst evőszer 6—12—24 személyre, Schaffhausen, Omega arany, ezüst zsebórák, 720 Ezüst tálcák, arany, ezüst Ritikülök, cigaretta-szelencék kedvező árban részletfizetésre is Fischer Testvérek órás ékszerésznél Szegedf Kárász-utca JL^^ A bonckéssel szurkáló pécsi orvos A Tábla helybenhagyta dr. Huszár Csaba fölmentését Pécs, november 8. Ma délelőtt kezdte meg a pécsi ítélőtábla dr. Huszár Csaba szigetvári orvos és társai bűnügyének tárgyalását. Dr. Huszár Csaba kórházi orvos tavaly augusztus 7-én éjjel 11 órakor az utcán találkozott Friedmann Ernő szigetvári orvossal és Tabak Antal szigorló orvossal, akik az Erger-Bergert és egyéb zsidó gúnydalokat éneklő Huszár Csabával összetűztek, mire Huszár előrántotta zsebéből orvosi bonckését és azzal mellbeszuria Friedmannt, akin súlyos sebet ejtett. A kaposvári büntetőtörvényszéken ez év márciusában lefolytatott tárgyaláson a törvényszék Huszár Csabát felmentette, megállapítva, hogy jogos önvédelemből járt el, Friedmann Ernőt azonban két hónapi, Tabak Ernő szigorló orvost pedig, oki az emlékezetes éjszakán Friedmann társaságában volt, három hónapi fogházra itélte, miután azt állapította meg, hogy ők voltak a támadók. A vedő felebbezése alapján a pécsi kir. ítélőtábla elrendelte a bizonyítás kiegészítését annak tisztázására, hogy a szúrás, vagy pedig Friedmann és Tabak támadása történt-e előbb, továbbá,hogy a beszániithafeág kérdését tisztázzák Huszár Csabával szemben ér ezért elre- • ;ííe Minnich Károty orvosprofesszor, törényszéki szakértőnek meghallgatását és több tanú kihallgatását. Friedmann első vallomásában beismerte, hogy először ő támadott botjával, de a törvényszéken tett vallomásában kijelentette, hogy ez csak tévedésből történhetett, mert első kihallgatásakor betegségében alig tudott beszélni és emlékezőtehetsége is cserbenhagyta- A Tábla erre nézve is elrendelte a bizonyítás kiegészítését. Dr. Minnich Károly törvényszéki orvosszakértőnek az itélőtábia elé terjesztett szakvéleménye szerint nem állapítható meg, hogy Huszár sérüléseit ütés előtt, vagy után kapta. A szakvélemény szerint Huszár Csaba súlyosan részeg volt, egyébként is alkoholista, akinél a közepes mennyiségű alkoholfogyasztás is patologikus reakciót teremt. A mai tárgyalás iránt az egész város nagy érdeklődést mutatott és az Ítélőtábla épületét rendőrség szál'ta meg az esetleges ébredő tüntetés megakadályozására. A tárgyaláson mindhárom vádlott megjelent. A törvényszéki tárgyalás anyagának az előadó által történt ismertetése után Szapáry József főügyész mondotta el vádbeszédét. Fenntartja felebbezését, de módositja a vádat é3 Huszár Csaba elitéléséi szándékos emberölés bűnKass-Reggelik a 757 Kass-Kávéházban 1 kávé vagy tea vajjal |f f* fftflfl vagy mézzel . . . Oaüüü / ká^Ua vajjal, K fO.QQQ } VILLAMOS REKLÁMOKAT GYÁRT, meglevőket javit í SZÖLLŐS KÁROLY 5 l ELEKTROTECHNIKAI ÉS MŰSZAKI VÁLLALATA. Tea-, moccakészletek és főzők, szama várok, thermoforok, villanyresók, kannák, kenyérpirítók, hő sugárzók, hajsütővas meleaitők. Vasalók minden súlyban és kivitelben. Elsőrangú minőség, legolcsóbban. SZERELÉSI MUNKÁK. MODERN CSILLÁROK. AZ ÁLTALÁNOS GÁZIZZÓFÉNY ÉS VILLAMOSSÁGI RT. BUDAPEST SZEGEDI VEZÉRKÉPVISELETE. SzéchenyMér 8. 750 Telefon 14—31.