Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)
1924-11-07 / 256. szám
8 Z R 0 B n 1924 november 7. — Az igárdl gyilkossági bünpRr tárgyalás*. Budapestről jelentik: A székesfehérvári törvényszék a budapesti bünte'.őtörvényszék épU letében ma folytatta az agárdi gyilkosok bünpörének fötárgyalását. Az első tanú a mai tárÍ yaláson Hilbert Antal, akitől Vajas kölcsönérte azt a bo'ot, amellyel áldozatát fejbeütötte. Mocsáry Károly hentesmester a következő tanú, akit zsirvásárlás ürügye alatt akart Vajas János vidékre c?alni. Vele is a déli vasútról akart elutazni, de Mocsáryt a felesége nem engedte el és az utazásból nem lett semmi. Néhány nappal később olvasták az újságban, hogy Vajas Agárdon gyilkosságot követett el. Csütörtök délelőtt folyamán különösen csupa olyan tanút hallgatott ki a biróság, akiket zsir-, vagy borvásárlás ürOgye alatt vidékre akart elcsalni Vajas. Figyelmeztetési A néhány nap előtt a Központi Tejcsirnok fiókjai által bevezetett „olcsó tej", amelynek literje 3800 korona, annyira bevált, hogy számos cseléd — úrnője tudta nélkül — is ezt a tejet vásárolja és naponta literenkint 1400 koronát zsebre vág, mert laikus által a minOségi eltérés alig érszrevehelő. Ügyeljen tehát mindenki, hogy aki teljes tejet vásároltat, azt kapja-e?718 uri, női divat-, kötött- és szövöttáruháza csak Kárász-utca 14. K 01 c • e y-u Icai Üzletem m e o * Í11 n t. Női £gst reformnadrágok Női SgSffi Glacékeztyük Férfi ingek, lábravalók IX Férfi nyakkendők, fiS^,** Férfi fiU8 kalapok Férfi divatsoknik ES: Férfi sálak, soknitartók Férfi kutyabőr (nappa) keztyük Gyermek patent harisnyák, gamasnik, reformnadrágok és keztyük Vadászharisnyák és keztyük Férfi fehérnemű kelengyék a legfinomabb kivitelig mérték után megrendelhetők. Hitelképes egyéneknek havi részletfizetés Rendkívüli szolid árak! 652 Cim nem tévesztendő össze, csak Kárász-utca 14. sz. 182 H világhírű Siegmann - Roubal - Hoffmann-fri ú hangversenyez /. hó 8-án és 9-én este 9 órakor 751 a Kasa-Kávéházban. Záróra reggel 4 órakor! Belépődíj nincs! Záróra reggel 4 órakor! Jön Sk „VESTA" I 705 tia nem látja az Égen, nézze a Földön! — „Balra hajts", vagy .jobbra hajts ?" A tüzoltóparancsnokeág érdekes beadványt intézett a tanácshoz. Beadványában rámutatott arra, hogy a forradalom óta a kocsiutakon és az országutakon valóságos anarkia uralkodik a merre való kitérés tekintetében. A régi városi közrendészeti szabályrendelet ugyanis határozottan kimondotta, hogy balra kell hajtani. Ezt a rendelkezést a francia megszállás idején hatályon kivül helyezte a francia városparancsnokság és francia mintára elrendelte, hogy mindenki jobbra hajtson. A homlokegyenest ellenkező rendelkezések között a tanyai magyar most már sehogyanse tud eligazodni. A rendőr egyszer azért szól rá, mert balra hajtott, máskor a jobbra hajtás ellen támadt kifogása. Bethlen István gróf legyen az, aki eltalálja, hogy mikor kell jobbra és mikor balra hajtani. A tanács — hogy végre tiszta helyzetet teremtsen — utasította az elöljárósági ügyosztályt, hogy a régi közrendet minden vonalon helyezze ismét hatályba. Igy tehát ezentúl mindenkinek és mindenhol balra kell hajtani. Orvosi boncköpenyek gyári áron Soósnál. Egy költő, a férj ts a feleség drámáját, egy darab életet, három személy megrázó drámáját tárja elénk Conrad Veidt és Emil Jannings a Korzó Moziban péntektől bemutatásra kerülő exklusiv filmje, „Az asszony a lejtőn" c. dráma. Ossip Dümov világhírű színmüve „Nju", mely a világ Összes színpadait diadalmasan járta be, Magyarországon Budapesten csak decemberben kerül bemutatásra a Vígszínházban. Érdekes lesz a közönség véleményét hallani, hogy a film látása után hogyan fog hatni maga a szinmü szinpadi előadásban. A fi mdráma nemcsak roppant erős témájánál fogva, hanem két olyan világhírű müvész, mint Conrad Veidt és Emii Jannings főszereplésénéi fojtva is a legteljesebb érdeklődést kell, hogy kiváltsa a közönségből. Nem tudjuk, hogy melyiké legyen elismerésünk pálmája, Conrad Veid é-e, kinek csodálatával sohf nem tudunk betelni, vagy Emil Janningsé-e, ki nagyszerű alakításaival épp oly közel férkőzöl a közönség szeretetéhez. Hogy a Korzó Mozi ezúttal is kiválót hozott ezzel a filmmel, azt a közönség megelégedésével fogja konstatálni. A kiváló drámát, melyet csak 16 éven felüliek nézhetnek meg, egy rendkvül érdekes és élénk humortól duzzadó burleszk, a „Száguldó veréb" előzi meg, melyben a címszerepet Dick, a „Lovaspóló" nagysterü gummiembere játsza. Harisnyák, keztyük legolcsóbbak Soósnál. — A Tábor-utcai bérház minden üzlethelyisége gazdára talált. Nemrégen olyan hirek keringtek a városban, hogy a város megbukik a Tábor-utcai építkezéssel, mert nem kap bérlőt az üzlethelyiségek számára. A hírekre most alaposan rácáfolt a valóság, amely ugy áll, hogy ma már egyetlen szabad üzlethelyiség sincs az épülő bérházban, mind a tizenháromnak van már bérlője. Igaz, hogy a boltbér nem nagy, hat-nyolcszáz aranykorona évenkint. A város, ugylátszik, a lakások bérén kívánja majd kárpótolni magát. Itt emiitjük meg, hogy az adóhivatal ebben a hónapban már bajosan foglalhatja el uj helyiségét, az iparosmunkák ugyanis különböző technikai nehézségek miatt kissé elkéstek. Legszebb női, férfi fehérnemüeket gyári árban készit Soós Lajos, Oroszlán-utca 2. — A veszprémi apóagyilkos. Veszprémből jelentik: Bácsi Qézának, a veszprémi apósgyilkosnak bűnügyében a virsgálóbiró az iratokat átadta dr. Kiss Ernő királyi ügyésznek, az ügy referensének, aki azt áttanulmányozta és ma reggel gyilkosság cimén indítványt tett Bácsi előzetes letartóztatására. A vizsgálóbíró Bácsi előtt kihirdette az előzetes letartóztatásról szóló végzés', aki nem élt felfolyamcdással a végzés ellen. Beismerő vallomást azonban még mindig nem tett, a vizsgálóbíró kérdéseire nem válaszol, csak mereven néz maga elé A városban azt beszélik, hogy az Angeli-család és a rokonság megkezdte az áldozat vagyonának felosztását. A védőügyvéd a rendőrséghez fordult, hogy figyeltesse meg a dolgot, mert amennyiben tényleg tart az osztozkodás, bünügyi zárlatot fog kérni az örökösök érdekeinek megvédése végett. Hirdetési és reklámvállalat Szegeden. November hó 1-én nyilt meg a világ minden nagyobb városában bevezetett Rudolf Mosse hirdetési és rekiámvállalat rt. Aradi utca 8 sz, a. szegedi fiókja. Szeged város-kifejlett és fejlődésben lévő iparának és kereskedőmének lesz hivatva regitségére lenni a hazai és világversenyben. A budapesti magyarországi központ Singer Qézát nevezte ki fiókigazgjtónak. SPORT A SzAK atlétikai szakosztályának szezonzáró vacsorája. Szombaton este 8 órakor a SzAK atlétikai szakosztálya a Tisza éttermében szezonzáró vacsorát rendez. Az egyesület erre a vacsorára meghív minden sporttársat. Akik a vacso án részt akarnak venni, azok pénteken este 6 és 7 óra közölt jelentkezzenek a Tiszaszállöban, a SzAK klubhelyiségében. Kérjen Glüok-féle arany Imperial csemege sajtoty Imperial krém, Imperial túrót (a liptói). KIVÁLÓ MINÖSÉO I 76? OLCSÓ ÁR I Friss sertés fej-láb kilója 20000 korona, vegytiszta disznó* zsir kilója 41000 korona, szalonna' eselélcki ója szalámigyárában, 35000 korona • a Felső Tiszapartoa. fl ab fejsz in a téli zsurokra, estélyekre utolérhetetlen minőségben csakis előzetes napon való rendelésre kapható a Központi Tejcsarnok rt. minden Oftklejcinmokábon 761 Ne várjon, amifl beáll az esős idő, hanetn már most sár- és hócipőit a Gummi és Bőriparban Szeped, SzéchenyMér 9. tz«m. 370 'éli burgonya! szegedvidéki hosszú rózsa, pesti rózsa és fehér Ella 1800 K-tól feljebb, továbbá tengeri, árpa, derce, vásárhelyi lisztek és sertésnek való darák legjutányosabb áron hazaszállítva Is kaphatók Bokor János RESZLETFIZETESRE 664 férfi-, nöiés gyermekBLAU IGfeÁC Szeged, ECelemen-utca 5* RUHAKAT, felöltöket, átmeneti és téli kabátokat, szőrmebundákat raktárról és mérték után is szállít: bmst Angol uri szabóság. novemberben gyári árban vállal a Párisi Áruház R.-t. játékárugyára, Széchenyi-tér 14,