Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-30 / 276. szám

6 SZEGED 1924 november 30. A reáljoga szegedi kéményseprők kiváltságlevele. Szeged, november 29. (Saját tudósítónktól.) A törvé yhaiósági bizottság legutóbbi közgyű­lésén hosszú és szenvedélyes vita támadt a kéményseprődíjak emelése körül. A vita hevé­ben az egyik városatya, dr. Fajka Lajos meg­pendítette ismét azt a már többször megpen­dített megoldási módot, hogy vegye a város házikezelésbe a kéményseprést éppen ugy, mint t hogyan a köztisz'aságot s házit g kezeli. A kéményseprő bajok orvoslásának ez a módja megehősen népszerű Szegeden, éppen ezért különösnek látszik, h^gy a város hatósága nem használja fel és inkább vállalja a kéménysep­rési dijak emelésével járó és minduntalan visszatérő kellemetlenségeket. A házikezelés kérdése ugytnis ebben az esetben nem olyan egyszerű, mint amilyennek első pillanatban látszik A kéményseprő ipart és az ipar űzőit speciális törvények védik, amelyeknek évszáza­dos királyi kiváltságlevelekben nyugszik a szi­lárd alapja. A kéményseprés joga valamikor privilégum volt. A modernizált ipartörvények körülnyirbálták ugyan ezt az ősi privilégiumot, de a szerzett jogokat tiszteletben tartották, sőt a legújabb ipartörvény is tiszieleiben tartja, a szerzett jogok keretén kivül azonban már az iparűzés szabadságának elve uralkodik. Szeged város törvényhatósága a város hat kéményseprő kerület közül csak négyben tölt­heti be a kéményseprői állásokat pályázattal. A két másik kerületben ffsi e őjogokkal rendel­kező családok kizárólagos tulajdona 1748 óta a redljogu kéményseprés. Az egyik kerület özv. Kittka Józsefnéé, a másik Schmidt Károlyé. Az uj ipariörvény életbelépése után a hatóságok kétségbevonták a ké' kéményseprői jog reál­jogú minősegét, magyarul ait, hogy a privilé­gium szabályosan is épségben jutott a jelen­legi tulajdonosok birtokába. A reáljogu kémény­seprő iparűzés jogosultsága ugyanis elidege­níthetetlen magántulajdona a reáljogu kémény­seprőnek, aki szabadon rendslke<ik vele, tör­vényes utódai öröklik, eladha'ja, bérbeadhatja és elajándékozhatja, szóval ugy kezelhe i, mint bármilyen más ingó, vagy ingatlan magán­tulajdonnak. A nem reáljogu kéményseprőket a törvényhalóság választja, joguk igy szorosan kapcsolódik a személyekhez, elhalálozásuk ese­ti n pedig automatikusan megszűnik, tehát jó­val kisebb értékű, mint a reáljog. A reáljogu szegedi kéményseprőmesterek: özv. Kittka Józsefné és Schmidt Károly éppen ezért mindent elkövettek, hogy az illetékes városi hatósággal elismertessék jogosítványuk reáljogu minőségét, mert a reáljogot az uj ipariörvény is érintetlenül hagyja. Megszereztek a reáljog bizonyi ásához szükséges okmányszerü adato­kat és azok alapján beadványt intéztek a vá­ros tanácsához. A beadványhoz csitolt okmá­nyok között a legérdekesebb a budapesti ké­ményseprőiparlestület terjedelmes tanulmányt, amely levezeti a szegedi reáljogu kéménysep­rés egész történetét. A kéményseprőipartestü­let regi céhkönyvek és céhokmányok adataiból á lap tolta meg a tényállást. Bevezetőül általá­nosságban ismerteti a kéményseprési privilé­gium történetét. A magyirhoni kéményseprők 1748 ban kapták Mária Teréziától első kivált­ságlevelüket. Ett később I. Ferenc uiabb kivált­ságlevelével erősiteite meg. I. Ferenc kiváltság­levele többek között a következőket mondja: „A Magyarbonban létező valamennyi kémény­sepiőmesteri jogok nemcsak a régi szokás, ha­nem a Mária Terézia ő cs. és kir. Felsége ál­tal kiadott kiváltságok szeiint is vásároltak lé­vén, azok a mestereket, ezek halála után pedig özvegyeiket s gyermekeiket, mint éperejü szer­zemény, tulajdonkép illetik.** Ebből tehát nyilvánvaló, hogy a kiváltsággal a tulajdonos, mint saját tulajdonával szabadon rendeisezhetett és rendelkezhetik most is. A budapesti ipartestület megállapítja azt is, hegy a szegedi kéményseprőkerület — abban az időben az egész város, sőt a város kör­nyéke is egy kéményseprőkerület volt — a budai kiváltságos céhhez tartozott. A budai ki­váltságos kéményseprőcéh legrégibb német­j nyelvű mesterkönyvének 37. oldalán szerepel ' először a szegedi kéményseprő kerület. A mes­terkönyv itt azt mondja, hogy Anton Contrast von Szegedin 1748 november 17-én a kiváh­ságilag megállapított 30 forintot mesterjárulék cimén lefizette. Ugyanitt olvasható az is, hogy Contrast József, minden bizonnyal Contrast An­tal fia, 1781-ben szintén lefizette a mesterjáru­lékot. Contrast József fia szintéa József volt, akit 15 forint ellenében mint mestert befogad­ták a céh kebelébe. A céhkönyv 70. oldalán ul szegedi kéményseprő neve bukkan fel, Ca­tello Bsrnáté, aki a svájci Brienből származott Szegedre és a céh felvette a szegedi mesterek helyére, tekintettel arra, bogy Contrast Józset özvegyét vette feleségül és 1766 junius l én lefizette a 15 forint céhjárulekot. Catello Ber­nát tehát hozományképen kapta feleségétől a kéményseprési privilégiumot. Catello Bernát halála utan a privilégium ismét visszakerült a Contrastok kezébe, amennyiben 1781 junius 18-án Contrast József — a harmadik — lett a szegedi kiváltságos mester, még pedig mint apjának törvényes örököse. Utána meg sét Jó­zsef következett, az egyik 1816-ban, a másik 1847 ben jutott a reatjog birtokába. Az utolsó Contrast József halála után özvegye örökölie a privilégiumot. Az utolsó Contrast József már magyarosan, Kontrasztinak irta a nevét. Az első kiváltságos mester, Anton Con­trast, Olaszországból jött Szegedre. Az utolsó Contrast — Kontraszti József fele­sége, Maier Teréz Kittka Józsefhez ment má­sodszor férjhez és igy a privilégium Maier Teréz halála után Kittka József tulajdonába került. Kittka József másodszor is megnősült, de özvegyen hagyta feleségél. A Máiia Tetéziá­tól kapott privilégiám igy özvegy Kittka Józsefné tulajdonába került. A város tanácsa a bemuta'o t okmányok alap­ján elismerte jogosítványának reáljogi minősé­gét. Özvegy Kittka Józsefné jogosítványát már at is ruházta fiára, Kittka Józsefre. A másik reáljogu kéményseprő Schmidt Ká­roly hasonló okmányok alapján, hasonló kére­lemmel fo dult a tanácshoz. Ez a jogosítvány is a Contrast-féle törzsjogból származik. Apósa, Jég József ugyanis ezt a jogot gyakorolta, Kontraszti József éleiében, mint a jog életfogy­tiglani bérlője — 700 forint évi bért fiz-tett érte — halála után pedig örököse volt a jog­nak. A kiváltságlevelek ugyanis megengedték a törzsjog felosztását és kimondták, hogy a leány­jogok is ugy tekintendők, mint maga a törzs­jog- Jég József (a régi irások szerintJoseffegg) egy i yen leányjogot örökölt az utolsó Kontraszti Józseftől. A tanács ennek a jogosítványnak is elismerte reáljogu minőségét. Abban az esetben tehát, ha a város házi­kezelésbe venné a kéményseprést, ezt a két reáljogu jogosítványt meg kellene váltania. Mi­vel pedig örökölhető magántu ajdon kisajátítá­sáról lenní ebben »z esetben szó, a megváltás kissé drága mulatság lenne. Ezért nem ragadja meg a tanács a házi kezelési megoldás radikális leheiőségét. Magyar László. Í A PARK-KÁVÉHÁZBAN (a színházzal szemben) I I I (a színházzal szemben) MINDEN ESTE KOLOZSVÁRI PUSKÁS OTTUIA művész női zenekora muzsikéi. BELÉPŐ DL) NINCS! RENDES KÁVÉHÁZI ÁRAK! Reggeli kávé 4ooo, vajjal és tojással 85oo K 605 Legszebb, legolcsóbb karácsonyi ajándékok, [órák, ékszerek, ridikülök, cigarettaszelen­cékTtali és ébresztőórák, gramoton, lemez, ön­gyújtó, zseblámpa stb. nagy választékban kaphatók: TÓTH órásnál, Kölcsey-utca 7. sz. Töri arany, ezüst beváltás. Nagy javítóműhely. 787 Szeged és a nemesi felkelés. Irta: Székudvari Imre. IV. Nem nagy lehetett azonban a városi tanács bizodalma az önként jelentkezésben, mert arra az esetre is határozott „ha ily hosszas feltételekre sem jelentenék magokat az ifjak." Megbíz ák az Alsóvár sra Kernyi Sándor, a Felsővárosra Dugomts Ádám, a Pa'ánkra Pálffy József tanács­belieket, hogy a több gyermekű apákat írják össze s jegyzéküket a tanácshoz nyújtsák be. E több gyermekesek családjából akarták szükség esetén pótolni az önként jelentkezőket. Dugonits Ádám megbízást kapott arra is, hogy a nem neme* honoratiorokat, postamestrre­ket és egyéb k»marális tisztségeket minél előbb irja össze, nehogy, mint legutóbb is történt, a vármegye részéről ir ssak Össze s a megye subsidtumának pótlásához járuljanak hozzá. A polgármes ernek meghagyták, hogy a meg­ajánlott 100 főnyi katonaság ruházatának anya­gáról gondoskodjék. A köve ek visvzamenlek Szegvárra, hogy je­lentést tegyenek a főispánnak a város határo­zatáról. Gróf Brunszky főispán azonnal fogad a Cket s nem csak megnyugvását, de különös tetszését is kifejtette a követek elölt. A főispáni fogadtatást Műller Sebestyén azonn 1 közölte a > tanáccsal. A szép embir 24 i tanácsülés ugy f> találta, hogy a főispán tetszése a „varosnatt i díszére szolgál s örök emlékezet okáért jegyző­könyvbe foglaltatja." Hiába volt azonban a sok kedvezménnyel való biztatás, az ifjúság nem igen jelentkezett. Nem is igen konstatálta a tanács, hogy ez a városnak diszére szolgálna. A megajánlott száz embernek pedig fegyverbe kellett állania. A szeptember 24-i tanácsülésen a polgármester bejelentette, hogy az nap, „hogy a felállásra ajanlot 100 katonák annál hamarabb és jobb móddal összeszereztessenek, egyszersmind az ifjúságnak nagyobb ösztön adasson, verbung, vagyis u cán muzsikaszó közt leendő katona­fogadás állott fel." Két helyen is folyt a ver­bung; az egyiket Vrabel János vigyázó komi­szárus, a másikat a város sirázsamestere, Mis­kolczy József vezette. Naponkinti költségeikre fcjenkini 10 forintot utalványozó t a tanács. Elföldelte a tanács, hogy a már emiitett kedvezmények írásba foglalva a templomok ajtajára függesztessenek, a három templom plébánosát pedig felkérték, hogy e hirdetményt a szöszikről is o vaasák fel a nép előtt. Ezen a tanácsülésen számoltak be az első zdományról, melyet Szék ed város polgára a „tetemes költség pótlására" te t. Kovács Qyörgy, a vásári javadalmak árendása személyesen jelent meg a gyűlésen, 100 Rh. |forlntot telt a tanácj asztalára az insurrectio költségeire. „Mely maga megkülönböz élésért a nemes tanácstól megdicsértetett." De megjelent ezen a tanácsülésen az első önként jelentkező is. Igaz, hogy Hem volt az illető vHosi polgár, csak olyan minden szépért lelkesedő „iskolait végző ifju." Dj hát ezt is örömmel kelle t fogadni, ha már a föld népe nem nagyon igyekezett. Pedig bizony azokból a pontokból, melyek a kedvezményeket tartalmaz­ták, a szegény diák nem sokat találhatott magára nézve hasznosnak De ugy érezte, hogy neki van­nak kötelességei s ha »z alvó nép el is feledkezik a maga kö eiess^géről, ő teljesíteni aknrja azt. B zony nincs magyarul hangzó neve a dieknak: Leutner Ignácnak hívtak. Igazán olyan mindenért lelkesedő diák lehetett, aki még azt is hitte, hogy csak akkor állhat be önként, ha „magát a tanács pártfogasa alá ajánlja." Kérését a vá­ró* „örömmel" teljesítette s elha ároztff, hogy tiszti grádusra ajánlja a vármegyének. A két örömhir mellett azonban az első kel­lemetlenséget is le kellett tárgyalni. Sérelem érte a várost a megye részéről. Da hiába tilta­kozott a tanács a köve ek jelentése után a me­gye határozata ellen, mert dacára a szépen ki­fejtett tiltakozásnak, a megye mégis csak ke­resztül vit'e akaratát. Dugonits Ádám felhábo­rodással jelentette, hogy a megye a nem nemes honoratiorokat már össze is Íratta a saját ré­sz re történő adóztatás miatt. De talán míg nagyobb volt a fölháborodás azon, hogy a ho­noratiorok tiltakozás helyett kijelente tik, hogy inkább a megyének fizetik a segedelmet, mint a varosnak. Ha valaki fizetni nem akar, az még könnyen érthető, de ha két fél közül a hozzá távoabb esőt akarja ezzel a fizetéssel

Next

/
Oldalképek
Tartalom