Szeged, 1924. november (5. évfolyam, 252-276. szám)

1924-11-25 / 271. szám

8 SZEOED 1924 november 25. — A szegedi iparosok a hatósági Üzemek ellen. A szegedi husiparosok, a pékek, a ko­vácsok és a borbélyok közös panaszos bead­ványt intéztek a kereskedelmi és iparkamarához és oeadványukban föltárták a hatósági üzemek elleni panaszaikat. A kamara az érdekeltek kí­vánságát teljesítve, kedden délelőtt fél 12 órára összehívta ipari osztályát és meghívta az érde­keit szakmák 3—3 képviselőjét is. Az értekez­let .előkészítése érdekében a kamara vezetősége ma tárgyalást folytatolt dr. Somogyi Szilveszter polgármesterrel. A polgármester a megbeszélés eredményeképen kiküldte Bózsó számvevőt, hogy dr. Cserzy Mihály kamarai fogalmazóval együtt állapítsa meg a hatósági kenyérgyár el­múlt három hónapi üzemforgalmát és az ered­ményről a keddi értekezleten tegyen jelentést. A polgármester felkérésére az értekezleten részt­vest Papp Ferenc is, a városi gőzfürdő és a köztisztasági üzem igazgatója, hogy megadja a szükséges felvilágosításokat. A Szegedi Korcsolyázó Egyesületnek régi tagjait, valamnt mindazokat, kik e nemes sport iránt érdeklődnek, felhívjuk, hogy kedden, folyó hi 25-én délután 6 órakor a Kass szálloda sakk-termében tartandó ülésen megjelenni szíves­kedjenek. Igazgatóság. 92i — Erdély lelke Erdély történetébea. A Mikes Irodalmi Társaság vasárnap délelőtt kezdette meg az egyetem aulájában ismeretterjesztő előadásainak soro­zatát. A SzEFHE zenekar értékes művészi játékban adta elő a Bánk bán-nyitányt, amely után dr. Menyhárt Gáspár egyetemi tanár elnök mondott megnyitó beszé­det. A tőle megszokott klasszikus finomságú előadás szépen vezette be dr. Kolosváry Bálint egyetemi tanár előadását, aki Erdély lelke Erdély történelmében cimen szabad előadásban foglalkozott a kérdéssel. Ezer éven áttekintve keveste azokat a történelmi vonatkozásokat, amelyek Erdély különleges helyzetét, történelmi hivat­tását mutatják. Feltárta azt a földrajzi, történelmi kényszerűséget, amely Erdélyt a nen zeti öntudatnak, a magyar állameszmének sokszor oltalmazójává és vég­várává tette, sőt hatalomban és tekintélyben odáig jut­tatta, hogy európai kérdések megoldásáben is döntő szerep jutott neki. A szó meggyőző erejével mutatott rá az erdélyi lélekre, mely hogy miért alakult azzá, ami lett és hogyan olvadt minden különbözősége mellett is össze a magyar nemzeti gondolattal, felejthetetlenül szépen fejtegette előadásában, Mindenkire veszteség, aki nem hallgatta meg a tudós professzort. Dr. IVe/'sz Tivadar járásbíróság! joggyakornok irredenta énekekkel zárta be a magas nivóju előadást. A decemberi előadó dr. Buday Árpád egyetemi tanár lesz, aki Erdély lelke Erdély művészetében cimen fogja továbbvizsgálni és megfejteni Erdély lelkét. — A város mult évi zárszámadása- A pénzügyi bizottság hétfőn délután a polgármester elnökletével ülést tartott, amelynek tárgysorozatán a város háztar­tásának mult évi zárszámadása szerepelt. Dr. Rack Lipót pénzügyi tanácsnok ismertette a zárszámadás tételei, amelyek szerint a városnak a mult évben tizenkét milliárd korona bevétele és kétszázötven millió koronával kevesebb kiadása volt. A pénztári fölösleget a jelenlegi költségvetés bevételei közé illesz­tette a város. A pénzügyi bizottság elfogadta. " CIPŐÁRUHÁZ SZEGED, KEE.EMEN-UTCH 12. NŐI HÓ- és SÁRCIPŐK formákban Gyermek HÓ- és SÁRCIPŐK S2GS&ESL. Férfi HÓ- és SÁRCIPŐK legolcsóbb Mintáinkat és árainkat nézze meg kirakatainkban. — Az ipari továbbképző tanfolyamok. A szegedi kereskedelmi és iparkamarában hétfőn délután 4 óra­kor értekezlet volt az ipari továbbképző tanfolyamok ügyében. Thiering Oszkár és Szíjártó Albert ismertet­léí a kérdést. Elmondották, hogy az elektrotechnikai, a cipész- és az építőipari tanfolyamok meg vannak szervezve, de szükség van még az asztalos szakrajzot, asztalosipari műhelygyakorlatot, a kárpitos és diszi'ő ipari, valamint a lakatos és vizvezetékszerelő ipart fel­ölelő továbbképző tanfolyamod megszervezésére. Az értekezleten elhatározták, hogy a kamara felhívja az ipartestületet a tanfolyamok meghirdetésére. Az asz­talosipari tanfolyamok 12, a többiek nyolc hétig tarta­nak. Megszervezésükhöz legalább husz résztvevő jelent­kezése szük3éges. A 12 hetes tanfolyam tandija 25, a nyolc hetesé 2 > aranykorona lesz. értekezleten szó került egy elektromos telepkezelői tanfolyam létesítésé­ről is, mivel azonban ez a tanfolyam képesítést nyújt, Thiering Oszkár előbb felhatalmazást kér rá a keres­edelmi minisztertől. Nem érezheti Jól magát hölgyek társasa­gában, ha ingeit nem Lampel és Hegyi készitteii. — A kéményseprőmesterek, a legények és a város. A kéményseprő segédek küldöttsége jelent meg hétfőn délelőtt teljes fegyverzetben a polgármester előtt. Kormos arcú vezérük elpanaszolta, hogy a mes­terek elzárkóznak minden fizetésjavitási kívánság teljesí­tése elől és rideg magatartásukat azzal indokolják, hogy a város hatósága hasonlóan rideg álláspontra helyezkedett akkor, amikor a kéményseprési dijak fel­emelését kérték. A legényeket azzal küldték el, hogy eszközöljék ki a városnál az l?oo koronás kémény­seprési dijak 3ooo koronára való felemelését, akk:>r lehet bérjavitásról is beszélni. A legények ilyen irányú kérelmét terjesztette elő a küldöttség vezetője, aki azt is elpanaszolta, hogy a családos legények 2">o.ooo ko­ronás heti fizetésükből nem tudnak megélni. A pol­gármester válaszában felszólította a küldöttséget, hogy kívánságait írásban adja be a tanácshoz. A tanács majd dönt a bonyolult ügyben. Legszebb frlzurAk csak Gottschallnál. 333a Helyszűke miatt minden elfogadható áron részletre is elad olajfestményeket Engel Lajos mükereskedése. 10c Műipar! uri- és hálószoba olcsón eladó Spitzer, Margit-u. 12. 423 Nem kell csomőt kötni a zsebkendőjén, hiszen ugy sem felejheti el, hogy a legszebb és leg­o'csóbb harisnya Lampel és Hegyinél kapható. Telefon: 11 85. KÖRZŐ MOZI. Telefon: 11-85. November 25-én és 26-án, kedden és szerdán: Zoro és Huru urak legnagyszerűbb burleszkje, az\ Komédia 5 felvonásban. Azonkívül a Francia Akadémia pályadíjnyertes vígjátéka : Zokogó örökösök. 5 fel onásban. Előadások kezdete: fel 5, fél 7 és fél 9 órakor. 1SOO 1600 2500 K mázsavételnél I-a téli elálló .fc a Munkások Altalános Fogyasztási Szövetkezetében Feketesas-utca 19. m Kisebb vételnél 1600, 1700, 2600 K. Telefon 120. — Már ezer koronára berekitenek ? Be­avatott helyről nyert értesülésünk szerint no­vember végén a kormány rendeletileg felhatal mazza a pénzintézeteket, hogy ügyfeleikkel való elszámolásuk esetén ezer koronára kerekítsék ki az összegeket, még pedig ötszáz koronánál ki­sebb tétel esetén lefelé, ötszáz koronánál na­gyobb tétel esetén pedig felfelé. A legkisebb ériéket jelentő pénzegység igy az ezres lenne. Valamikor, tiz szomorú évvel ezelőtt a legna­gyobb volt. Apróhirdetéseket a másnapi lap részére délután 5 óráig fogad el a kiadóhivatal.- Az 5 óra után feladott apróhirdetések a feladást követő napon nem jelenhetnek meg. Mindenhit érdekel! Miután üzletemet kötött-, szövött- és rövid­árukra rendeztem be, az összes papírárukat, valamint cigarettahüvelyeket, cigarettapapírokat mélyen leszállított árban árusitom. Weiszfeiler Mór papir- és rövidáru nagykereskedő Szeged, Tisza Lajos-körut (Püspökbazár-épületben.) BIS ——— Eladás nagyban és kicsinyben. —-~ | Egy ötszobás LAKÁS i a Belvárosban kevés ráfizetéssel belvárosi három­szobás elcserélhetőért. Ertesiiést ad az 1 INGATLANFORGALOM, Béke-utca 18. Telefon 345. Ili l-T. 1 Telefon: 1494, 157, 1106, 451. Folyószámla Betétek Heti és évi kamatozásra. Hitelek 518 Eladók: 3 szekrény, mosdó és aC7tal Megtekinthetők délelőtt 9—11-ig dd£Ldl. Fodor-utca 33, földszint jobbra m Jókarban levő irodai fiókos Íróasztalok keresletnek megvételre. Cim a kiadóhivatalban. HIRDETÉSEKET és kommünikéket felvesz a SZEGED kiadóhivatala (Deák Fercnc-utca 2) és a DÉLMAGYAROKSZÁG NYOMDA (Petőfi Sándor-sugárut 1).

Next

/
Oldalképek
Tartalom