Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-05 / 229. szám

SZEQBD 1914 október 5. MŰVÉSZEK SZEGEDEN DOHNÁNYI ERNŐ. A hotell-hallban délben szinte egy tömeg várta, amig beburkoltan egy percre látható volt a lép­csőn. Este ezren éljeneztek. Egy Paganini a zon­gorán, szívbéli magyar Mozárt. Egyetlen perce volt szabad, ahogy elfogtam két cigaretta között. Arca a régif mozgékony, sápadt, finom arc. És szemei élnek. Vidáman, szinte ne­vetve beszél. Mint egy miniszter — egy Herrfot, egy Macdonald, akiket ezer riporter ostromol per­cenkint és minden nap. — Most vidéki turnémat végzem be, elmegyek abba a néhány megmaradt városba, mindenhova. Kulturát viszek, azoknak, akik nem tudnak elérni a fővárosok életébe. Voltam Pécsett, Kaposváron, Nagykanizsán, Győrött, Sopronban, az egész Du­nántul, most itt vagyok, ezután még Debrecen, Miskolc és Nyíregyháza következik. A magyar vé­gek... — Kéthetenkint dirigálok Pesten a filharmoniku­soknál és nemsokára Berlinbe ntazom. November­ben London következik és onnan decemberben is­mét — Amerika. Egy hosszú turné. Május végéig maradok a tengeren tul, végig koncertezem egész / Amerikát — egész le délre, Kaliforniáig. — Amerika egyre fejlődik zeneileg, szinte min­den város akar hallani. Elképzelhető ez a zenei élet, ha csak Sanfranciskót vesszük figyelembe, ahol olyan kamaraegyesületek vannak, amelyeknek több mint ezer tagja van. Májusban még egyszer Londonba megyek és csak nyáron jutok haza. — Kompozíció? Ma, itt Szegeden mutattam be legújabb kompozíciómat, amely csak nemré­gen készült el. Operám most nincs. Még nincs. De dolgozom és talán nemsokára elkészül. Víg­opera lesz. Scheinherr szövegére dolgozom, való­színűleg A tenorista lesz a címe. Vége az interjúnak. A nézőtéren ezer ember várta. Chopin következett. Vér György. W X /E Vasárnap. Róm. kai. is protestám E 17 / Piacid. Oör. kat. E 17 Kari ina. Ncp kel 6 óra 5 perckor, nyugszik 5 óra 31 perckor. Somogyi-könyvtár zárva. Muzeutn nyitva d. e. 10—l-ig. Egyetemi könyvtár vasár- és ünnepnapokon zárva van. A színházi előadás délután fél 4 és este 8, a mozi előadások 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak : Frankó Andor Kálvária-utca 17 (telefon 225), Leinzinger Gyula Széchenyi-tér (telefon 352), Mocsáry S. Kállay Albert-utca (Hid-utca) (telefon 391), Nindl János Petőfi­Sándor-sugárut 41 (telefon 777), Moldvány Lajos Új­szeged (telefon 846), Török Márton Csongrádi-sugárut (telefon 364). Telefon 1 1-85 Korzó Mozi Telefon 1 1—8 5 Október ö-án, 7-én, 6-án és 9-én, hétőtől csütörtökig: HUGÓ VIKTOR VILÁGHÍRŰ REGÉNYE : A Notre Damei toronyőr Dráma 10 felvonásban. Főszereplő: LON CHANEY Előadások kezdete: hétfőn : 9 órakor, kedden, szerdán és csütörtökön 5, 7, és 9 órakor. HENTESARUK 583®* PARALNAL. 115 Szeged, Kelemen-utca. A szerelmes szonettje. Kerengő bolygó friss humusszá lelkem, Nehéz ekével szántja milliárd Vad, barna fájdalom s hegyes vasát Mélyen lenyomva gázol át a telken. Gőzös, meleg barázdákon vetetten Kincses kalászok bólogatnak át Az út felé, hol kényes, büszke fák, A szépség fái súgnak á: a berken. Alattuk szivünk ül, ki mindig éhes. Sötét szeme s paraszti szája véres És éles sziklán gyilkos késeket fen. Egy tiszta-érzés arra bandukol S forró vér gőze száli ködökbe, hol Szépség-fák állnak illatokkal telten. József Attila. — Repülőgépjáratok Szeged és Budapest között. Budapesti tudósítónk jelentése szerint a Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság igaz­gatósága azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jövő év tavaszától kezdve személyszállító re­pülőgépjáratokat létesít Szeged és Budapest között. A terv tulajdonképen nem uj, söt két évvel ezelőtt már történtek is ebben az irány­ban kísérletek, amelyek azonban nem váltak be. Akkor a régi, katonai repülőgépeket akar­ták személyszállításra felhasználni, aminek azonban legnagyobb baja az volt, hogy a pi­lóta mellett csak egy utas foglalhatott helyet és igy aránytalanul drágán kellett a viteldijat megállapítani. Most azonban a Magyar Légi­forgalmi Részvénytársaság az idén beszerzett legelsörangu Fokker-féle gépekkel akarja a for­galmat lebonyolítani, melyeken a pilótán kí­vül öt ulas is helyet foglalhat. Ezek a gépek Nemet országban már a háború befejezése óta állandó alkalmazásban vannak és teljesen biz­tosaknak tekinthetők. Ilyen gép:k már állandó használatban vannak a Balatonon Siófok, Ba­latonfüred és Balatonföidvár között. A szeged­budapesti menetdíj alig lesz több a gyorsvonat elsöosztályu viteldijánál. Ha a tapasztalatok azt mutatják, hogy akad elegendő utas, naponta reggel és este egy-egy gép indul Szegedről Budapestre és viszont. A gépek az utat 55 perc alatt leseik meg. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság azt tervezi, hogy kellő ér­deklődés esetén október egyik vasárnapján propaganda célból egyik ilyen személyszállító repülőgépét leküldi Szegedre és több körrepü­lést végeztet a város fölött, melyeken jelentke­zők is részlvehetnek. — A kereseti adókivetések revíziója. A Szeged tegnapi számában részletesen ismertet­tük a pézogymin szternek az általános kere i adó­kivetések revíziójára vonatkozó körrendeletét, amely szerint a pénzügyigazgatóságok kötele­sek még a szabályszerű jogorvoslat elölt saját hatáskörükben helyesbíteni a hibás adókivetése­ket. A Szeged közleménye alapján Wimmer Fülöp kamarai elnök és dr. Tonelli Sándor kamarai főtitkár szombaton délelőtt felkeresték a kereseti adókivetések helyesbítése ügyében dr. Kolb Árpád pénzügyigazgatót és vele hosz­szabb ideig tárgyaltak. Értesülésünk szerint a pénzügy igazgató teljes jóindulattal kezeli a kényes kérdést. Kijelentette, hogy a kivetések helyesbítésével megvárja a leküldendő minisz­teri revizor megérkezését, hogy vele megtár­gyalja a helyesbiiés módját. A revíziót minden I e etoen a szakközegek bevonásával hajtja ' végre majd a pénzügyigazgatóság. — Az aradi vértanuk emlékünnepe a belvárosi népiskolában. Szeged belvárosi községi fiu népiskola folyó évi október hó 6-án délelőtt 10 órai kezdettel az aradi vértanuk emlékére gyászünnepélyt rendez, melyre a szülőket és a tanügybarátokat tisztelettel meghívja a tanitólestület. Eljegyzés. Engclsman Ádám leányát, Rózsikát Szegedről eljegyezte Hidviger Imre uradalmi intéző Debrecenből. — ítélet a salgótarjáni ügyben. Budapest­ről felentik: A salgótarjáni ügyben ma délután fél 5-kor hirdette ki a haditörvényszék ítéletét Elsner főhadnagy tárgyalásvezeső. Az ítélet bűnösnek mondja ki Tellér Kamiilöt lopás, csalás, idegen talajdon gonoszságból elkövetett rongálása, valamint nyilvános erőszakoskodás bűntettében, továbbá Szabó István lefokozott tizedest és Vatray József szakaszvezetőt nyil­vános erőszakoskodás bűntettében. Teliért a haditörvényszék másfél évi súlyos börtönre ítélte, hetenkint egynapi böjttel és negyedévenkinti egynapi magánzárkával és a lopás elkövetése napján augusztus 9-én sötét magánzárkával súlyosbítja. Tellér rangját és kitüntetéseit elve­szíti és az ítélet értelmében előléptetni nem lehet. Szabó Istvánt és Vatray Józsefet három hónapi börtönre ítélték, amiből 20 napot már kitöltöttnek tekintenek. A többi vádlottat a vád és annak következményei alól felmentették. — A bírák nem indítanak mozgalmat a szolnoki ítélet miatt a belügyminiszteri nyi­latkozatért. Budapestről jelentik: Egyes lapok azt a hírt közölték, hogy a budapesti birák közt mozgalom indult meg a szolnoki ítéletről elhang­zott belügyminiszteri nyilatkozat kapcsán és ezek a cikkek arról is számot adnak, hogy a büntető­törvényszék néhány birája megbeszélést tartott arról, hogy tiltakozni fognak a belügyminiszter kijelentése ellen, amennyiben az igazságügyminisz­ter a birói függetlenség kérdésében megnyugtató választ nem ad. Ebben a kérdésben a Magyar Híradó eljárt a budapesti büntetőtörvényszék elnö­kénél, aki kijelentette, hogy ilyen értekezlet nem volt, felesleges is, mert a birói és ügyészi egye­sület felkarolta ezt a kérdést, de egyébként is az igazságügyminiszter a birói függetlenség dolgában már teljesen megnyugtató kijelentéseket tett. Filharmonikus hangverseny ma 10 óra 50 perckor a Belvárosi Moziban. — Moravctik profeaszor nagybeteg. Buda­pestről jelentik: Dr. Moravcsik Ernő Emil budapesti egyetemi tanár, az elmekórtani klinika igazgatója, a kiváló elmegyógyász súlyosan megbetegedett. Ezelőtt három nappal fogmütéten ment keresztül, amelynél komplikációk állottak be, ugy, hogy a professzort a Verebélyi klini­kára kellett szállítani. Moravcsik tegnap több ízben elvesztette eszméletét. — A szegedi képviselőválasztók névjegyzéke. Megírta a Szeged, hogy a központi választmány által összeállított ideiglenes választójegyzék ellen egyetlen birói panaszt sem jelentettek be. A pol­gármester éppen ezért a jövő héten ismét össze­hívja a központi választmányt. Taschler Endre fő­jegyző bejelenti majd, hogy a névjegyzék végle­gesnek tekinthető és felhatalmazást kér annak sokszorosítására. Orvosi hlr. Dr. Krausz József külföldi útjá­ról visszatérve ismét rendel Kigyó-u. 1. sz. a'att. Dr. Egan Ernő röntgenorvos tanulmányútjáról hazajött és ismét rendel Mikszáth Kálmán-utca 4. Telefon 14—41. Látvfinyos kalandortörténet „Ssgossa kalandj*" és az „Istenítélet" ci nü történelmi színjáték szerepel hétfőn és kedden a Széchenyi Moziban. Mindkét film a német filmgyár repre­zentáns alkotáss, előbbiben a csodaszép Mind­sxenlhy Mária és Birnay Margit játszák a fő­szerepeket, mig az utóbbiban Hanny Weise ragyogtatja kiváló színjátszói tehetségét. Szer­dán a „Holtentott" cimü film nagyszerű Max Allan-jávai a 13-as Bell-Boy kerül oemutatásra, mely film éppen ugy. mint a „Holtentott" ka­cagtató tartalmánál fogva állandó derültségben fogja tarlani a nézőt. Kísérő film a „Velencei pékfiu" cimü dráma » inkvizíció idejéből. Kizárólag elsőrendű szövetek, vásznak legolcsóbban beszerezhetők Biharinál, Püspök­bazár, Mikszáth Kálmán-utca. 343 RÉVÉSZ-TÁNCINTÉZET KASS-SZÁLLÓ NAGYTERME EXKLUSIV ESTI TANFOLYAM: Hétfőn és pénteken este 8 órától 10 óráig DIÁKTANFOLYAMOK: Hétfőn, szerdán és pénteken délután 6—8 óráig. RITMIKUS GYERMEK-KURZUS: Hétfő, csütörtök, szombat délután 4-6 óláig, 475 Magánórák. Külön csoportok. Beiratás mindennap este 7 árától a Kass-szálló nagytermében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom