Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-05 / 229. szám

4 c . 1 SZEGED SZE QED 1924 november 21. fölkelések is a császár ellen irányultak, szim­patikusán tárgyalja. Rendkívül Jellemző ellen­ben a cim, amely alatt a magyar szabadság­harcokat ismerti: „ Vallásüldözések és felkelések a Szlovenszkóban". II. Rákóczi Ferenc szabad­ságharcánál fontosnak tartja megjegyezni: „Ez alkalommal a felkelések Munkacevo és környéke, Podkarpatska Ras volt a színhelye Végigmenni természetesen sz egész törté­nelmen egy újságcikknek a keretében nem le­he^. A kszölt siemelvények a rendszerét eléggé megvilágítják. A vazallus cgeh herceg „támoga­tója" less a német császárnak, a Szlovenszkó véletlenül 1918«ig magyar uralom alatt marad, a felvidéki rablóvezérek, akik garázdálkodnak, mig a Hunyadi?.k a törökkel vann«k elfoglalva, nemzsfi hösökké lépnek e'ő, a migyar szabad­ságharcok viszont szlovenszkói felkelésekké zsugorodnak össze. Rendkívül érdekes azon­ban, ahogy a könyv az 1848. esztendei eseményeket ismerteti. 1848 Csehországban is a nemzeti újjáéledés­nek volt az esztendeje és Windischgratz her­ceg, mielőtt Magyarországra nevezték volna ki generalissimusnak, a prágai forrad dom véres leverésével szerzett magának érdemekel. V. Fer­dinádot Olmützben trón,áról Ferenc József ja­vára lemondatták. Ezután a kövekezök tör­téntek : „Magyarországon súlyos és véres harcok folytak. A magyarok nemcsak Ausztriától akartak elsza­kadni, hanem országuk többi népeit is le akarták igázni. Ezek védekeztek. A szlovákok is csapato­kat állítottak a magyarok ellen. Ezek a mozgal­mat nagy szigorral igyekeztek elnyomni. A Szlo­venszkó minden falvában a magyarok akasztófá­kat állítottak, melyeket szabadságfának neveztek. A szlovákok Kossuth fáinak hívták őket. A szlo­vákok lelkesedve hallgatták a dalt: Nad Tatrou sa blyská. (Villámlik a Tátra fölött.) Ez a dal és a Kde domov ma/? (Hol van a hazám?) nemzeti himnuszuk lett a szlovákoknak. A magyarok ellen Ferenc József kérésére az oroszok is beleavat­koztak a háborúba. Ekkor a magyarok vereséget szenvedtek és a bécsi kormány keményen bosszút állt rajtuk. A magyarok leverésénél a császári csapatokat a szlovákok is erősen támogatták. Remélt jutalmukat, követeléseik teljesítését azon­ban nem kapták meg." A branyiszkói tót hősöket cseh tankönyvek­ben természetesen említeni sem lehet Csehek-e a tótok ? Noha a cseh történelmi oktatásnak legfőbb politikai célja az, hogy a cseheknek és tótok­nak nemzeti egységét és ezen a révén a cse­heknek a históriai jogigényét Felsőmagyar­országra bebizonyítsa, ez természetesen nem mindig sikerül. A nemzeti ujjáébredés ismer­tetésénél ugyanis a könyv a következőket mondja: „Régente a cseh és szlovák nyelv között csak tájszólási különbségek voltak. Csak mikor Hus a nyugati, prágai nyelvjárást emelte irodalmi nyelvvé, növekedett az eltérés közte és a szlovák dialek­tusok között. A Szlovenszkónak Magyarországhoz való tartozása egyelőre lehetetlenné tette, hogy az uj cseh irodalmi nyelv érvényesülhessen. A tizen­ötödik század dereka táján, mikor Habsburgi Albert és László alatt Magyarország és Cseh­ország átmenetileg egyesültek, a huszita tanokkal együtt az irodalmi nyelv is elterjedt Szlovensz­kóban. Giskra jelentőségét e tekintetben már fen­tebb ismertettük. Mikor azonban az ellenrefor­máció a Szlovenszkóban megkezdődött, a cseh nyelvet, mint eretnek-nyelvet szintén üldözni kezd­ték és használata csak a lutheránus egyházköz­ségekre szorítkozott. Az első kísérlet egy szlovák irodalmi nyelvnek a megteremtésére katholikus lelkészektől, főleg Bernolák Antaltól (1762-1843) indult ki. A célja az volt, hogy egyrészt az „eretnek-nyelvet" teljesen kiszorítsa, másrészt a szlovák nyelvet a magyar nyelv térhódítása ellen megvédelmezze. Bernolák a nyagyszombati nyelv­járást tette meg irodalmi nyelvnek, melyet azon­ban a Szlovenszkó többi részében csak nehezen értettek meg. Ennélfogva Stur Ludevit és Hruban Miloszláv a közép-szlovák idiómát, melynek Tu­rócmegye a székhelye, javasolták irodalmi nyelv­nek. A nyelvjárásoknak ezen elsőbbségért vivott harcában Kollár és Safarik mindig hangoztatták, de hiába, hogy már történelmi oknál fogva is a cseh nyelvet kellene elfogadni irodalmi nyelvnek^ A szlovák irók többsége azonban más álláspontra helyezkedett és 1844 körül egy olyan nyelvben egyezett meg, amely számot vet az összes szlovák nyelvjárásokkal. Ezzel azt akarták bizonyítani, hogy továbbra is a magyar állam hivei akarnak maradni s hogy külön nyelvük van, melyet tani­tani kell az iskolákban. Ebben azonban csalat­koztak A magyar kormány 1863-ban alapított Matica Slovenskát, amely szlovák könyvek ter­jesztésével foglalkozott, 1875-ben feloszlatta, a még meglevő szlovák gimnáziumokat bezáratta és a szlovák nyelvnek az iskolákban való hasz­nálatát eltiltotta." Szórói-szóra idézem ezt a fejezetet, hogy ennek az alapján ítélje meg bárki, vájjon cse­hek-e a tótok és az állítólagos összetartozan* dóság révén formálhatnak- e a csehek jogot Felső Magyarországra ? Tanulni azonban, mint már emiitettem, még olyan dolgokból is lehet, amelyek nekünk nem szimpatikusak. A csehországi iskolákban hasz­nált történelmi tankönyveknek vannak határozottan jó tulajdonságaik is, amelyeket érdemes volna a mi történelmi tan­könyveinkbe is átülte™. Nemcsak ebben, ha­nem a többi történelmi tankönyvekben is rend­kívül erősen vannak kidomborítva a kulturhis­tóriai vonatkozások. Nemcsak a háborúkat tár­gyalják, hanem a békés polgári életet is. A cseh diák megtanulja, hogy melyik évszázad­ban kezdték az erdőket irtani, mikor kezdődött az ország iparosodásB, mikor épült az első üveggyár, mikor adóztatták meg az élelmisze­reket és miként jelentkezett az ipari forradalom. a kontinensen. A napoleoni háborúkhoz például a könyv a következő eszmefuttatást fűzi: „Cseh- és Morvaországban ekkor kezdődött meg a cukorrépatermelés, mert a cukorszükséglet a kontinentális zár következtében Európaszerte nagyon emelkedett. Ebben az időben kezdték a szenet is erősebb mértékben fűtésre használni, különösen mikor az iparban mindenfelé átmentek a gőznek az alkalmazására. 1800 körül kezdtek az Angliából behozott fonó- és szövőgépek elterjedni, melyek a háziipart mindinkább kiszorították. Rö­videsen az ipari életnek többi ágai, a vas-, por­cellán-, üveg-, papir- és sörgyártás is moderni­zálódtak. Ehhez természetesen nagy pénzössze­gekre volt szükség. Minthogy ezek az országban hiányzottak, külföldi, leginkább német iparosok telepedtek meg az országban és megteremtői lettek a szudetavidéki nagyiparnak." Primitív, a gyermek értelmiségéhez mért for­mában igy van elmondva a közgazdasági élet­nek a fejlődése. Még attól sem rettennek visz­sza a cseh iskolakönyvek, hogy a szocializmust iimerlessék. Általában a jellemző az, hogy a tanítás annál inkább mélyül, minél közelebb esnek az események a sajlt időnkhöz. A cél viágoi: annak alapján, amit a gyermek az iskolában tanul, értse meg a napiesemények alakulását. Egy másik nagyon elismerésreméltó oldaluk a cseh iskola könyveknek, amiben toronymagas­ságban állanak a mieink fölött, a pompás kiállításuk, tökéletes nyomdatechnikai beosztá­suk és a mi viszonyainkhoz képest szinte meg­döbbentő olcsóságuak. Egy-egy iskolakönyv, pompás papíron, vászonba kötve, magyar pénzre átszámítva, tíz-tizenötezer koronába kerül. A kiadók minden husz eladott példány után egy könyvet ingyen tartoznak az isfcolaigazgatóságok­nak kiszolgáltatni szegény gyermekek számára. Ezekben az ügyekben a cseh iskolaügyi minisz­térium, amely komolyan veszi a demokráciit, nem ismer tréfát. Ezt az egyet tőle talán még mi is elsajátíthatnánk. A szőnyeg vámjának felemelése. A hivatalos lap mai száma közli a kormány rendeletét, mellyel a cso­mózott szőnyegek vámját 100 kilogramonként 180 aranykoronáról 16J0 aranykoronára emelte fel. A vá­mok kiszámításánál a tizenhétezerszeres átszámítási kulcsot kell alkalmazni. A behozatalhoz továbbra is engedély szükséges. A behozatal iránti kérelmek sza­bályszerű engedély-blankettákon a kereskedelmi és iparkamarák utján nyújtandók be a pénzügyminisz­terhez. A szegedi Gárdonyi. Irta: Móra Ferenc. IV. Eddig van az anekdóta és én ezt hiteles törté­nelemnek veszem, — egész a siller-fröccsökig és vergóniákig. Sajnos, nem olyan stallum volt a ri­porteri már akkor se, hogy ilyen mértéktelenül mérhette volna magának a spriccereket és sziva­rokat, aki benne ült. Ami az anyagiakat illteti, Gár­donyi Géza hírlapíró ur semmivel se volt különb adóalany az adóbasa szempontjából, mint Zigler Géza tanitó ur. Egy pesti újságíró, Adorján Andor egyszer meg­interjúvolta Gárdonyit Egerben és megkérdezte tőle, a véletlen csinált-e belőle irót, vagy öntuda­tosan készült annak? Szerintem a kérdésnek nem sok értelme van. Nincs véletlen és nincs szándék: egy láthatatlan ujj van, amely öröktől fogva kijelöli utunkat és ahová az mutat, oda mennünk kell, szégyenbe, dicsőségbe, éjszakába, napsütésbe, katicabogárnak, kőszáli sasnak, kocsiút kavicsának, hegyen égő fűznek. De Gárdbnyi belement a kérdésbe és azt felelte rá: — Ugy gondolom, a véletlen tett iróvá. Egy kis veszprémi faluban nyomorogtam, mint tanitó. Együtt laktunk az anyámmai és nagyon szegények vol­tunk. Bekopogtatott hozzánk egy koldus és ala­mizsnát kért. Odaszólott az anyámnak, adjon neki egy krajcárt. Az anyám keresgélt mindenfelé, utól­jára visszaszólt, hogy adjak én, mert neki egy krajcárja sincs. De én is hasztalan kerestem zseb­ben, erszényben, fiókban, egy veszekedett krajcárt se találtam. Erre a koldust kifizettük kenyérhéjjal, de mikor magunkra maradtunk az anyámmal, ak­kor megmondtam neki, hogy ez szégyen, gyalázat, ez igy nem mehet tovább, én nem maradok to­vább tanitó, ha egy koldusnak vaió krajcárt sem tudok félretenni. Látja, ha akkor csak egy krajcárt is tudtam volna adni annak a koldusnak, talán elégedett ember maradok és nem jut eszembe zú­golódni. De hogy abban a pillanatban még a kol­dusnál is nyomorúságosabb voltam, az föllázitott s azt hiszem, annak a lázadó percnek köszönhe­tem, hogy iróvá lettem , . . Az a szerencsés lázadó perc boldogtalan eszten­dők hosszú során át tartott, mert a szerencse tün­dére nem takarta be aranyhaja sátrával az egykori tanítót, ahogy azt az időbeli romantikusok mondták. Vagy ahogy Ady nevezi a pénzt, a disznófejű nagy úrral nem tudott összetalálkozni. Pedig sokfélekép kereste kifelé az utat a nyomorúság verméből. Mikor Szegedre jött a győri ujságiró inaskodásból, már nem volt gyerekember, betöltötte a huszon­ötöt és nagy irodalmi multat hozott a butyrában. Volt abban minden, vicclap, örök naptár, népta­nítók naptára, száz novella két kötetben (igaz, hogy csak egy kötet jelent meg belőle), tanulmány a selyembogártenyésztésről, a sakkjátszásról, a meggyfanemesitésről, voltak abban még kántor versek is. Még rosszabb is volt annál, egy ponyva füzet, amely A szerelem titkai cimet viselte és amelyet dr. Yang irt, „a török szultán nyugalma­zott hárem orvosa". Dr. Yang Szegeden sem ma­radt tétlen a titkok leleplezésében. Itt irta meg A szépség titkai, A hárem titkai és A családi élet titkai cimü szenzációs müveket, amelyek igen nagy pénzért, darabonkint egy forintért voltak kap­hatók a szegedi kiadó boltjában. (A Pósa Lajos szegedi verskötete csak 80 kraj­cárba került és igy történt meg, hogy mikor a ] költő a könyv megjelenése örömére dus lakomát í fogyasztott el Tömörkény apósának vendéglőjében, ' egy nyomdaszagu kötettel fizette ki a lakomát, í mondván: — Kiss ur, itt a vacsora ára, még visszakapok > belő.e 30 krajcárt. — Dr. Yang talán egy hónapig is meg tudott vacsorázni a leleplezett titkok honoráriumából, azon­ban a család nőtt, a titkok leleplezését folytatni kellett. Most már azt a közhasznú titkot leplezte le, hogy „hogyan élhetünk 100 esztendeig ?" Ezt ugyan elmondhatta volna Gárdonyi Géza is, de ki hinné azt el ennek a vékony dongáju, csapott vállú fiatal embernek, hogy éppen ő rá bizták a hosszú élet tikát? Név kellett ide, tekintély, tehát a kis makrobiotikát dr. Wiltiam Black irta, keletindiai angol orvos, bizalmas barátja Yangnak. Az ára kü­lönben 50 krajcár volt s William Black, aki az időben az Iskola-utcában lakott, a Hungáriában, amely kirepítő fészke volt Mikszáthnak is, Pósának is, Sebőknek is, talán ennek a honoráriumából vette első szülöttjének az első kis cipőt. A könyvek különben nem voltak olyan vesze­delmesek, mint a cimük. A hosszú élet tudománya egészségügyi tanácsokból áll és azzal az igazság­gal végződik, hogy „mindenki elélhet 100 eszten-. deig, ha előbb meg nem hal.u Azt hiszem, ez a keserű fintor mindig ott lebegett az arcán akkor is, mikor a szegedi regényeit irta. Lelkében már ott hordozta az egri csillagokat, szive már ringatta a legfehérebb rózsaszirmokból vetett párnán az Isten rabját, a szűz királykisasszonyt s neki bur­leszk tárca regényeket kellett irni a Félkerekü apostolról, a Bronz hercegnőről, a Szentek útjáról és Mummery Róbertról, a világjáró angolról. Havi öt forintért, — ennyi külön prémium járt a fizeté­sén felül a szorgalmas regényírónak. Megpróbálta ő magát is adni, de az nem sike­rült. Kötetbe gyűjtötte a szegedi Figuráit, de na­gyon lassan teltek az előfizetési ivek. Akkor a szer­kesztőjének, Mócs Zsigmondnak nagyszerű ötlete | támadt. Valamikor, mikor Mikszáth még szegény ! legény volt, ő adott neki egypár cipőt. Most hát azért meg kell fizetni, még pedig arannyal, irjon í Mikszáth előszót a Gárdonyi könyvéhez! /

Next

/
Oldalképek
Tartalom