Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1924-10-26 / 247. szám
8 SZ BOB D drótkötélpálya. Háborús történet. A világ még javában égett. A drótpálya Assiagó talián hegyormait kötötte össze. Dragonyosok tüzvonalában, ezer veszedelmek után, az ifjú főhadnagy ismét megsebesült. Dragonyosai ugy, ahogyan tanulták, bekötözték és a drótpálya szomszédságába, a segélyhelyre vitték. A kötélpálya induló és érkező állomását ellenségtől fedetten a sziklák tövében, az erdőben ácsolták össze. Itt az inditó állomáson a sebesültet átkötötték, hűséges tisztiszolga, meg az önként jelentkező Margit nővér kíséretében a drótkötélpálya kosarában elhelyezték, hogy a kötözőhelyre szállítsák a túlsó partra. Alig tették meg a kötélut felét, a rettentő széditő magasságban a kosár megállott. Sem előre, sem hátra többé nem mozgott. — Na most mi lesz ? e kérdés ült mindhárom arcon. Nemcsak az érzés veszélye a veszett magasságban, de az ellenségnek minden percben várható tüze, az ellenfél repülőinek bombái, géppuskái meglehetős kellemetlen érzelmeket váltottak ki a megrekedt utasokból. A sebesült nem mozoghatott, a legény nem értett a kötélmühöz, a finom női kezek nem bizonyultak elég erősnek az inditás megkísérléséhez. Na meg az elektromos áram veszélye? A távolság, a mélység meg nagy volt, hogy külső segítség jöjjön. Tétlenül ültek a kosárban. Esteledett, sötétedett. Perc — percről, óra — órára mullott. A sebesült kötései átáztak a vértől. A veszély nőttön-nőtt. Szótlanok voltak már. Erős őszi szellő lóbálta a kosarat, eső is szemezni kezdett. A hosszú órákat megunt beszélgetéssel próbálták elütni. Mindhároman a beszélgetés folyamán megismerték egymást gyermekkoruktól. De a beszélgetés is suttogva történt, nehogy a fülelő ellenség gránáttal válaszoljon. A váltságos órákban csak Margit testvér volt nyugodt. Az ő ártatlan szerzetesi lelke leszámolt már régen a világi élettel. Neki fontosabb volt mindennél az önként vállalt sebesült gondviselése, a sebesült élete. Péter, a ragaszkodó legény egyszerű lelke nem fogta fel a veszélyt, ő csak kinjában a száraz katona-kétszersültet majszolgatta. A sebesült lázálmában nem törődött már semmivel, — félrebeszélt. Bekövetkezett a legnagyobb veszedelem. Az erős szél, mely ide-oda dobálta az egyszerű szerkezetű fakosarat, a bennülök már kapaszkodva tartották magukat helyeiken. Az ellenséges lövöldözések is megkezdődtek, minden pillanatban a lövések a drótkötelet, vagy a kosarat találhatják, hogy azután az elkerülhetetlen halálba, a feneketlen mélységbe zuhanjanak és pusztuljanak a kötélpálya utasai. A legnagyobb veszedelem pillanatában egy srapnelldarab találja a drótpálya sodronyát és ebben a pillanatban a szeszélyes járómii lassanlassan megindul és leereszkedik minden baj nélkül rendeltetési helyére. Homor. — Fegyveres bandák betörtek Bulgáriába. Szófiából jelentik: Az utóbbi napokban idegen menekültekből álló fegyveres bandák ismét megtámadták a küstendili és a berkovicai határvidéken álló őrségeket. A támadókat visszaverték, a bolgárok részéről veszteség nem volt. A bandáknak valószínűleg halottjaik és sebesültjeik vannak. Iskolakötények, tornanadrágok Soós L. nál. Hogyan kell? Szépnek, fiatalnak kinézni, őszülő hajat eredeti szinre festeni, ráncos, szeplős arcot üdévé, frissé tenni, szép körmöket viselni, modern, elegáns hajviselet el társaságban, színházban megjelenni, modern hajrészeket, fejdiszeket felrakni, mind megmondják: Hoffmanné női fodrász-, manicür- és arcápolási szalonjában Szeged, Kállay Albert-utca (Hidutca) 1. A társaságban elhanyagolt külsővel, ápolatlan kézzel, fésületlenül megjelenni, sé ti az illemet, de ép oly ellenszenves az, akinek fol'ok, pattanások, szeplők, mitesserek éktelenitik el arcát, aki öizülö hajjal idősebbnek látszik. Az ily külsejű leányok környezetéből elmaradnak a kérők és udvarlók és nem csoda, ha a férj elhidegül asszonyától, aki nem ért ahhoz, hogy frissnek, tetszetősnek, fiaialnak mutatkozzék. A haj, arcbőr, kéz ápolását követeli tehát emberi mivoltunk, társadalmi állásunk, hivatásunk, a szerelem, a házasélet boldogsága. Hennahajfestés minden színárnyalatban jutányosán. Fehérnemű-műterem Feketesas-ntc» 22. szám, I. emelet 2. szivecen látja az érdeklődő hölgyközönséget eredeti modellek után készült fehérneműi megtekintésére. Egyszerű fehérnemű elkészítését is vállalja. Gázvezetékét, gázfőzőjét tisztíttassa Havasnál, Fodor-atea 2. Tetafoa 17—79. ea 1924 október 23. Trí Telefon 11-85. Korzó Mozi Telefon 11-85. jj* Október hó 26-án, vasárnap «8 «fi( «6 tg ^ Nagy kalandordráma 8 felvonásban, í Jjj Azonkívül: ARAHY9RSZAG m * Főszereplő: Milton Sills. jjj m m * * A párisi Olympiád IX. része. S» $ * ^ Előadások kezdete: Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor, hétköznap 5, 7 és 9 órakor. — Két gyermek borzalmas halála. Budapestről jelentik: Ma reggel a Petneházi-utca 44. számú házban az egyik lakásból Kertész Lajosné elment hazulról és két kis gyermekét a lakásban hagyta. Délelőtt 11 órakor, amikor az anya hazajött, sűrű füst tódult ki a lakásból. Rémülten szaladtak be a lakásba és észrevette, hogy a konyha kövezetén a földre borulva fekszik 3 éves kis István fia és a 19 hónapos Juliska. Amikor a mentők megérkeztek, a gyerekeknek már csak a halálát állapították meg. A szerencsétlen asszony, Kertász Lajosné, ájultan esett a konyha kövezetére. A két kis gyermek halálát az okozta, hogy amikor egyedül maradtak, a konyha kövezetén tüzet rakiak a lakásban összeszedett papírból és rongyhulladékokból és a sürü füst megfojtotta őket. Bledermayer-garnltura jó állapotban, mely áll 1 asztal, 1 dívány, 4 szék és két fotelből, eladó Szalay-mükereskedésben, Kölcsey-utca 5. Engelsmann és Vértesi divatcipői legjobbak. ~xT 4. Bárányi János zo:igorae»tje (Endrényi) — Stróbl Alajos balesete. Stróbl Alajos szobrászművész műtermében 2 és fél méter magasságból leesett és bal felső karját eltörte. A müvé»zt lakásán ápolják. UJItáal Fodor István cégnél, Attila-u. 9. sz. a. minden kispénzű ember is elegánsan kiöltözhetik, mert nem kell milliókat kifizetni készpénzben, hanem részletre is vásárolhat. STS — Kias Menyhért, az Örök tüz és Zerkovltz. A nemzetgyűlés tegnapi ülésén Kiss Menyhért azt a kijelentést tette, hogy Zerkovitz már a korcsmákból is kiszorítja a magyar dalokat. Zerkovitz Béla erre azt közli velünk, hogy 1915 február 20-án megkapta Kiss Menyhért Örök tüz cimü verses kötetét, az első oldalon Kiss Menyhért saját aláírásával: mZerkoviiz Béla urnák őszinte tisztelettel Kiss Menyhért". Azt kérte töle Kiss Menyhért, hogy ,válasszon ki a kötetbőt alkalmas költeményt és zenésítse meg*. Ezt a kérését tudomásul vettem — mondotta Zerkovitz —, a kötetet ad acta tettem és nem zenésítettem meg belőle semmit sem. Ma [ pedig Kiss Menyhért... Múlnak az idők !| Antik komódok, szekrények, vitrinek, varróasztalkák nagy választékban Szalay-mü'<ereskef désben, Kölcsey-utci 5. — Az iparostanonciskola felügyelő bizattoágának uj tagjai. A polgármester Tonelli Sándor iparostanonciskolai felügyelő bizottsági elnök javaslatára Firbás Nándor nyug. igazgatót és Sebestyén Károly tanári az iparostanonciskola felügyelő bizottságának tagjaivá kinevezte. Sebestyén Károly e minőségében a tanonciskolái rajzoktatás ügyét fogja ellenőrizni és szakszerűség szempontjából irányítani. Az ejtóernyós halálugrást elhalasztják. A vasárnapra hirdetett halálugrást ejtőernyővel a Szent István téri víztoronynál, bizonytalan időre elhalasztották. Legszebb női, férfi fehérnemüeket gyári árban készit Soós Lajos, Oroszlán-utca 2. m Harisnyák, keztyük legolcsóbbak Soósnál. — Véglegesen Törökországba indul Erzberger gyilkost. Illetékes helyen arra nézve, hogy mi fog történni Förster-Schultz Henrikkel, kijelentették, hogy Förster-Schultz kiutasítása befejezett tény és legkésőbb hétfőn toloncuton elhagyja az országot és saját kívánsága szerint Törökországba megy, ahová már útlevele is elkészült. Vízvezetékét Feketénél készíttesse Szeged. Tel. 10-72. A Kass kávéház 4 ma éjjel Tt óráig tart nyitva Telefon 16-33. SZÉCHENYI IfiOZI Telefon 16-33. Október hó 26-án, vasárnap EMIL JANNINGS főszereplésével: Quo Wadis ? Sienkievitz világhírű regénye 10 felvonásban. uj Előadások kezdete: Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor, hétköznap 5, 7 és 9 órakor.