Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)

1924-10-16 / 238. szám

2 SZEOED 1924 október 16. A közigazgatási bizottság októberi ü Szeged, október 15. [(Saját tudósítónktól.) A város közigazgatási bizottsága szerdán délután négy órakor tartotta a városháza bizottsági termében dr. Aigner Károly főispán elnökletével októberi rendes ülését. A főispán az ülés megnyitása után meleghangú beszédben parentálta el Regdon Geyza műszaki főtanácsost, a közigazgatási bizottság elhunyt tagját. A bizottság Villányi Ármin műszaki tanácsos indítványára elhatározta, hogy Regdon Geyza érdemeit jegyzőkönyvileg örökíti meg. A főispán ezután bejelentte, hogy Alexander Lajos állategészségügyi főfelügyelő nyugalombavonulásával megüresedett állását a földmüvelésügyi miniszter //így/József állategészségügyi főfelügyelővel töltötte be. Ezután dr. Pávó Ferenc aljegyző felolvasta a polgármester havi jelentését, majd beterjesztette az útalap aranykoronás költségvetését, amely szerint a törvényhatósági utak jókarbantartására és uj utak építésére a jövő évben 220.000 aranykorona fordítható. A jelentéseket a bizottság egyhangúlag tudomásul vette. Az előljárósági ügyek és az árvaszék jelentésének előterjesztése után a főorvosi hivatal vezetője számolt be a város egészségügyi viszonyairól. Jelentése szerint a város egészségügyi viszonyai általábann kedvezően állanak. A tüdővészes elhalálozások száma is csökkent. Szeptemberben mindössze tiz ember halt meg tüdővészben az augusztusi 21 és a juliusi 36 halálesettel szemben. A jelentést hozzászólás nélkül tudomásul vették. Ezután dr. Bottka Sándor rendőrfőtanácsos terjesztette elő a szegedi rendőrkapitányság mult havi működéséről szóló jelentését, amely a következő szakasszal záródik: „Bár gazdasági helyzetünk az elmúlt hónapban nem javult, mégis munkabérmozgalom az elmúlt hó folyamán nem volt. Az aranyparitásról szó volt ugyan egyes szakcsoportok gyűlésein, de mert a piaci árak az aranyparitást jóval felülmúlják, a munkásság céltalannak látta az ilyen irányú bérmozgalom meginditását". A rendőrfőtanácsos jelentéséhez dr. Pap Róbert szólalt fel. Megkérdezte a kapitányság vezetőjét, hogy igaz-e az a hir, amely szerint a szegedi rendőrség nem állit ki útlevelet azok számára, akik a numerus clausus miatt Magyarországon nem tanulhatnak és igy kénytelenek lennének külföldi egyetemeken folytatni tanulmányaikat ? Dr. Bottka Sándor válaszolt a felszólalásra. Kijelentette, hogy a hir nem felel meg ilyen formában a valóságnak; a szegedi rendőrség útlevélosztályában ilyen szempontok nem jöhetnek figyelőmbe. VA választ ugy dr. Pap Róbert, mint a közigazgatási bizottság megnyugvással vette tudomásul. Az ügyészség, a pénzügyigazgatóság és a tanfelügyelőség után Villányi Ármin terjesztette elő az államépitészeti hivatal működéséről szóló jelentését. Bejelentette, hogy Regdon Geyza elhalálozásának hírére a kereskedelmi miniszter táviratilag őt bízta meg az államépitészeti hivatal vezetésevei. Ismerteti ezután Jásznagykunszolnok vármegye közigazgatási bizottságának azt a kormányhoz intézett felterjesztését, amelyben az utalapok részére kedvezményes Pénzintézeti Központi kölcsön kieszközlését kéri. Villányi Ármin javasolja, hogy Szeged város törvényhatósági bizottsága is intézzen hasonló szellemű feliratot a kormányhoz. A bizottság dr. Cserő Ede, dr. Somogyi Szilveszter és dr. Pap Róbert felszólalása után egyhangúlag elfogadta a javaslatot. A közigazgatási bizottság ülése Hegyi József állategészségügyi főfelügyelő jelentésének tudomásul vétele után véget ért. A szegedi pékiparosok akciója a városi kenyérüzeni ellen. Az összezsugorított kenyérgyár teljes megszüntetését követelik. Szeged, október 15. (Saját tudósitónktóL) A szegedi husiparosok — mint ismeretes — a közelmúltban széleskörű mozgalmat indítottak a város által fentartott hatósági húsüzem beszün etéseért. Mozgalmuk azonban teljes kudarccal végződött, mert az illetékes hatóságok, sőt maga a kereskedelmi miniszter is — a husiparosok egészen odáig vitték a dolgot — elismerte, hogy Szegeden a fogyasztó közönség szempontjából nagy szükség van a hatósági húsüzem fentartására és az árak tulhajtásának megakadályozása szempontjából, megszüntetéséről tehát mindaddig beszélni sem lehet, amig a normális gazdasági élet nem áll helyre és a természetes verseny szolgál majd árszabá yozóul. A husiparosok mozgalmának kudarca után most a szegedi pékiparosok mozdultak meg hasonló célból. A város által fenartott és szinte észrevétlenül működő hatósági péküzem megszüntetését követelik. Arra hivatkoznak, hogy a kedvezőbb termelési feltételekkel dolgozó városi üzem veszedelmes konkurrenciát jelent számukra és veszélyezteti a súlyos adóterhek alatt nyögő kisiparosok exisztenciáját. A pékiparosok mozgalma egyébként nem uj keletű. Már évekkel ezelőtt akciót indítottak a város kenyérüreme ellen, amikor a kormány erősen redukálta a hatósági lisztellátás mértékét. Hangos küldöttségek jártak a polgármesternél, hivatkoztak a város híres és régi pékiparára, amely a hatóság konkurrenciája miatt előbb utóbb csődbe jut. Hivatkoztak arra, hogy a kormány a szabad versenyt minden vonalon helyreállította már, nincs tehát semmi szükség többet a városi kenyérüzem fentartására és igy a lehető legerélyesebben követelték annak haladéktalan beszüntetését. A polgármester kénytelen, kelletlen meghajolt a pékiparosok érvei előtt, kívánságukat ugyan csak részben teljesítette, de engedékenysége következtében a szép fejlődésnek indult üzem egészen jelentéktelen in ézménnyé zsugorodott öisze. A polgármester ugyanis a pékiparosok kívánságára megtiltotta a kenyérüzem vezetőjének péksütemények gyártását és elrendelte, hogy a kenyérüzem a jövőben csak abból a lisztből készíthet kenyeret, amelyet a közélelmezési miniszter utal ki a szegedi ellátatlanok számára. (Abban az időben már csak a város hivatalos szegényei élvezték ezt a kedvezményt.) A kenyérüzem redukálásának természetesen az volt az első következménye, hogy a szabadforgalmu kenyér ára, úgyszintén a péksütemény ára máról- holnapra felemelkedett. A pékiparosok azonban — ugylátszik — nincsenek még mindig megelégedve első erélyes akciójuk jelentékeny eredményével, a teljesen ártalmatlan kenyérüzem teljes beszüntetését követelik. A város „kenyergyára" nem jelent ugyan már konkurrenciát egyetlen S2egedi pékiparos számára sem, mert hiszen mindössze három segéddel dolgojza fel azt a napi 10—12 mázsa kenyérlisztet, amely a városi szegényház, a közkórház és az árvaház kenyérszükségletének biztosítására kell és amelyből kitelik a város igazolt szegényeinek néhány dekás napi kenyéradagja — de azért kellemetlenül érzik mégis magukat azok a pékiparosok, akik még mindig hisznek az égig növekedő, végtelen drágaságban, kellemetlenül érzik magukat, amikor vevőik drágáivá a barna kenyér 4500 koronás árát, arra hivatkoznak, hogy a városi kenyérüzem háromezernyolcszáz koronáért árusítja a barna kenyeret. Igaz, hogy csak akkor árusítja, ha a szegények és a városi intézmények ellátása után marad valamennyi barna kenyér raktáron. Szegeden hetvenkét pékmester dolgozife. Szerény véleményünk szerint ilyen nagy pékiparban a három segéddel és erősen redukált üzemmel dolgozó városi .kenyérgyár" nem is vehető figyelembe. Annyi azonban bizonyos, hogy árszabályozó szempontból szükség van az üzem fentartására, söt hibának tartjuk a polgármester részéről azt az engedékenységet, a melynek következtében a város kenyérüzeme annyira összezsugorodott. Belső kölcsönt bocsájt ki a francia kormány. Páris, október 15. A Journal értesülése szerint a kormány egy hónapon belül öt százalékos belső kölcsönt fog kiadni. A kölcsön nagyságát még nem á'lapi ották meg, de valószínűleg ket őtöl négymilliárd között fog mozogni, esetleg a határt meg sem állapítják. Clementel pénzügyminiszter folytatja az Amerikától fölveendő kölcsön tárgyalásait. A Dawes- kölcsön francia részié1 ére jelentős összeget jegyeztek a francia banknál. Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (17) Julcsa néni összecsapta kezeit, arca egyetlen nagy mosollyá változott s e mosolyból mint egy napsütötte nyári felhőből eső szitált, könnyek peregtek. — Fiú ... Istenem ... na de ilyet I Átölelte Kapolcsyl és cuppanós csókokat nyomott az arcára. — Hát ezért nem jöttek felénk ... el sem tudtuk képzelni... — Ezért — felelt Kapolcsy. Jöttek a fiuk is, egyenként szállingózva: Tuskó, Hajashi, Zsiráf, Bite. összenéztek és nevettek, a fejüket rázták és bizonyos tisztelettel néztek barátjukra. Ki hitte volna ? No ez derék dolog. Lefőztél bennünket. Fiú ? Remélem, nem az apjára ütött ? Még nem hegedül ? Most mit fest ? Ecetbe, vagy olajba? Melyek a kedvenc színei?... Tuskó néhány vonással egy pólyásbabát rajzolt a falra, hosszú orrot rajzolt neki és aláírta: Ifjú Csőrffy Pijyú. Julcsa néni sört hozatott, ittak a jó hírre, a gyermek egészségére, a közeli viszontlátásra, mindenre. Vidám hangulatban búcsúztak egymástól. Kapolcsy nagy lépésekkel sietett hazafelé, szíve zúgott a boldogságtól, amint közeledett otthonához ... — Mi ez ? — kérdezte magától megdöbbenéssel, mikor az udvaron végighaladva, szobájuk elé ért. Este volt, mindenütt égett, csupán az 6 ablakuk állt sötétben, mint egy komor, behunyt szemű ember. Haragra lobbant. Benyitott. — Oliva I — Senki nem felelt. — Bizonyosan Kruspérnénál vannak — gondolta. Lámpát gyújtott s körülnézett. Kínzó nyugtalanság vett rajt erőt. A bölcső — Kruspérné ajándéka — üresen állt. Ruhadarabok feküdtek a földön szerte-széjjel, hegedűje az ágyra dobva. Miként kerül ez ide ? Hol a tokja ? Lépéseket hallott, hátrafordult. Kruspérné állt az ajtóban. A kezében egy csomag. Kapolcsy fellélekzett. — Ott benn vannak? Hangjából kiérzett a neheztelés. — Kicsoda ? Nálam ? Csodálkozva nézett körűi. — Hol vannak? Szívük mélyéig megdöbbenve, kérdőleg nézlek egymásra. — En benn jártam a városban — szólt Kruspérné tűnődve, halkan, — egy kis apróságot vettem — meglóbálta a csomagot, az asztalra tette s gondolkozva, fejét rázva, bontogatni kezdte. Kapolcsy lehajtott fővel állt és nézte. Egy főkötő, az öklére ráhúzva mutatta Kapolcsynak. Aztán szalagok és egy bádog csergető kerUlt elő. — Ej ez a lány, hogy nem tud békén maradni — szólt és megcsörgette a csergetőt. Megtapogatta a bölcsőt, az ágyat, sóhajtott s lehajolt a földre, hogy felszedje az elhajigált ruhákat. — Istenem — szólt — ez a kicsike inge. Ijedt szemekkel egymásra pillantottak. — Talán hazavitte ... vagy lelencházba adta — mondta Kruspérné szomorúan, bizonytalan hangon. — Majd utána járok én. Most hirtelen az ablak felé fordultak mind a ketten. Meglátták Oliva ellibbenő kalapját. — Hála Istennek — sóhajtott fel Kruspérné. Fáradtan húzta be maga után az ajtót Oliva. Mély lélekzetet vett, az ajtófélfához támaszkodott. Kapolcsy odarohant s megragadta a karját. — Hol van ? Oliva hallgatott. — De édes, hova vitte ? — szólt Kruspérné. Oliva Kruspérné felé fordult. — Tudja Kruspérné ... elvittem haza a mamához, jobb dolga van ott neki... Kruspérné haragosan vállat vont. — Na, itt is elfért volna I Milyen kár, —• folytatta ellágyulva — mégis ... az úrfi úgy szereti... és én ... Milyen szép főkötőt hoztam neki, rózsaszín, meg kék pántlikái, meg ezt itt ni ... — csergetett... Oliva megrázkódott. Ijedt oldalpillantása súrolta Kapolcsy arcát, a bölcsői, a csergetőt... — Vadállat — szólalt meg Kapolcsy rekedt hangon — vadállat, lelketlen ... visszahozza ide, még ma, ma, azonnal 1... (Folytatjuk.)