Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-07 / 205. szám

1924 szeptember 7. SZBQBD 15 színészet érdekeit. Egyes körökben ezután azt kezdték hangoztatni, hogy a mozik igazgatósága — amely a Csortos-előadást rendezné — ennek dacára is elő fogja adatni a Morphiumot és igy súlyos incidensről, rendőri beavatkozásról kezdtek beszélni a beavatottak. Ezt — helyes érveléssel — azzal is alátámasztották, hogy Csortosék szereplése Szeged művészi érdeke, különben nincs most szezon Szegeden és igy egy rövidlátó miniszteri rendelettel mondták helyesen, nem lehet elütni Szegedet egy valóban művészi eseménytől. Ezzel szemben a szegedi mozik igazgatósága azonnal mérlegelte a helyzetet, kijelentette, hogy az előadások tervbe vételénél nem volt tudomása az ominózus miniszteri rendeletről. Másnap azután ezek a hirdetések meg sem jelentek a lapokban. A mozik igazgatósága önkéntesen elállott a Morphium előadásától, annak ellenére, hogy az jelentős anyagi sikert hozott volna. A fölmerült költségeket magára vállalta és táviratban értesítette Csortos Gyulát, hogy nincs módjában megtartani a már lekötött előadást. Az igazgatóság azonban a két ünnepen mégis fog előadást tartani — mint ismeretes —, ez azonban tisztán kabaréjellegü lesz fővárosi művészekkel, de Csortos és Törzs nélkül. Erre az előadásra azután a rendőrség is megadhatja az engedély. Igy bizonyos csaták után befe* jeződött a Morphium-ügy, anélkül, hogy a | beavatottak által megjósolt botrányok és ' rendőri beavatkozások megtörténtek volna. Paroláztam Kuna P- Andrással. Csaták a szegedi „Morphium" körül. Szeged, szeptember 6. (Saját tudósítónktól.) A kulisszák mögött és részben a nyilvánosság előtt érdekes szinházi csaták zajlottak le a legutolsó napokban. Néhány nappal ezelőtt feltűnő hirdetések jelentek meg a szegedi napilapok hasábjain, amelyek arról számoltak be, hogy a vasárnap—hétfői kettős ünnepen, valamint a repülőtéri kiállítással kapcsolatban, nagyszabású szinházi előadások lesznek a Yigszinpad helyiségében. A hirdetések szerint r legkiválóbb pesti művészek: Törzs Jenő, najd Csortos Gyula és Komjáthy Mária jönnek le Szegedre és az elmúlt év legsikerültebb grand guignol-ját, a két felvonásos Morphiumot fogják előadni. Ezt a Morphiumot, amelyben a budapesti Renaissance Színházban Csortos Gyula és Komjáthy Mária egyik legjelentősebb sikereket aratták, annak ellenére, hogy ez a grand guignol-t a kritika irodalmi szempontból annak idején nem igen tette magáévá. A hirdetett előadások iránt már az első napokban rendkivüli érdeklődés nyilvánult meg, hiszen Csortos Gyula és Törzs Jenő hosszú idő nem volt Szegeden. A nagyszabású ünnepi előadásokról tudomást szerzett Andor Zsigmond is, aki jelenleg Hódmezővásárhelyen játszik. Ezután a színigazgató azonnal érintkezésbe lépett a szegedi színház ügyészével, dr. Lugosi Dömével és közölte vele, hogy a Morphium előadása ellen föltétlenül vétót kell emelni illetékes helyeken két szempontból. Az első és legfontosabb szempont az, hogy a közoktatásügyi miniszter nemrégen a vidéki színészet érdekében rendeletet adott ki, amely szerint, tekintettel a vidéki színészet amúgy is nehéz helyzetére, a vidéki városokban színházi előadások megífirfása csak -- koncesszióval biró színigazgatóknak adhat e.^edélyt a rendőrség. A másik szempont pedig az, hogy Andor Zsigmond az egyik fővárosi szinházi irodától megvette Szegedre a Morphium előadási jogát és igy a grand guignol-t csak neki van jogában Szegeden előadni. Dr. Lugosi Döme meg is tette a szükséges lépéseket illetékes helyeken. A rendőrségen, amint tudomást szereztek a dologról, azonnal kijelentették, hogy Csortoséknak a miniszteri rendelet értelmében nem fognak adhatni engedélyt az előadások megtartására. A miniszteri rendelet ugyanis világosan kimondja, hogy egész estét betöltő darabok eljátszására csak a minisztertől koncesszióval biró színigazgatók kaphatnak engedélyt, más alkalmi társulatok csak magán- és párosjeleneteket, kabarészámokat adhatnak elő akkor, ha az előadás nem veszélyezteti az állandó Szeged, szeptember 6. (Saját tudósítónktól.) Egyszerű kis polgári vendéglő a Szeged állomás közvetlen közelében. Leg:nkább vasutasok és az élet egyéb utasai, sokszor mármarosi tutajosok is látogatják. Sándor bácsi, a szebb és jobb időket látott öreg cimbalmos érzéssel pengeti a dallamot, maga énekével kisérve: Hej Komárom, Komárom, Minden rögöd megáldom. Sándor bácsi valamikor Dankő Pistával muzsikált, Mikszáth, Tömörkény és Beck Pista is sokszor darvadozott a nótája mellet'. Most éppen srról folyik a vita a szomszéd asztalnál, hogy hol született Petőfi Sándor? Egy fáradt vasutas viltig bizonygatja, hogy de bizony Debrecenben, ő látta is az emléktábláját neki! (Persze összetéveszti a Zoltánkáéval, amelyik csakugyan ott van Debrecenben.) Az asztalfőn érdekes fejű magyar elnököl, egy nagy pohár siller mellett. Magas, fekete mellényt visel, mint a vidéki ttszteletesek és nyakkendő nélkül, mint Petőfi, őszes haját fölfelé fésülve hordja, piros arca mezei munkásra vall, Arany János bajuszát komolyan megsodorja néha, tempósan nyul az ital után és nyájas kők szeme a távolba néz. Mintha a délibábos rónaságot keresné. — Kiskőrösön születőit az kérőm. A vasutas váltig kit?rt Debrecen mellett, végre is engem kérnek, hogy döntsem el a vitát, mint a Petőfi Társaság jelenleg ittlevő tagja. Az őszfejü magyar asztalához invitál és a vendéglátó magyar nép udvariasságával parolázik velem: — Kuna P. András nemzetgyűlési képviselő volnék — mondja minden különösebb rátartiság és hangsúly nélkül —, az éccaka utazom tovább. Szövőszéköt néztem Szögedébe a lányomnak. A kecskelábú lóca alatt fekszik a batyuja a képviselő urnák, aki a nemzetgyűlésbe készül, Pestre. — Lakatos a fiam — teszi hozzá apai büszkeséggel —, annak a szerszámai vannak benne. I<en ötülök az öimereítségnek, már egy petöfis'ához volt szöröncsém cgyször. — Pékárhoz bizonyosan ... — Nem kérőm, hanem Sas Edéhöz. Szalkszentmártonba engön küldöttek a nemzetgyülésbül a leleplezésre, ah kor találkoztam vele. Tudja, a.kocsma ivójában az emléktáblám! van szó... — Tudora, tudom, hogyne tudnám ... — Nagyon szép ünnepély volt az oltan kérőt?. Sas Edével igön mögbarátkoztunk, pedig kezdetben gyanús szömmel nézőt». A Borszöm Jankó figuráz ki mindig engömet, onnan ismernek az urak, azért tartott ü is figurának. Pedig én már tizenöt esztendeje snnak élők, hogy a népemön segítsek. A Huszárra', mög a Hillerral kezdtük mi annak idején, amikor még nagyon kevesen voltunk az eszme zászlaja alatt. (Megcsillan a szeme erre a szép kitételre neki.) Majd valami szabadjegyről beszélt, amit »szegény" Sas Edének kieszközölt. £n Nagyatádi felöl szerettem volna érdeklődni, da ő tapintatosan kitért. — Danoljunk csak Inkább I — indítványozta és hozzátette: — Egyszerű embör vagyok én, kérőm, szérf szálltam ide. Nem szeretöm a cifraságot. Petőfi is az egyszerű csárdákat kedvelte, a nép között érözte jól magát, mert a csárdában is lehet olyan tiszta sziveket találni, mint a templomban. (Eit Petőfi még kütömbül mondott», de Kuna P. Andrásnak elég ennyire is menni) — Dankó Pista nótáit ismeri-e András bácsi ? — kérdezem hát tőle. — Méltóságos ur az, kérőm! — jegyzi meg az egyik vasutas ebben a szörnyen nagy demokrata világban. András bácsi nem is igen tiltakozik a méltóság eUen, ám azért az én egyszerre csak itt találom magamat a Rózsautcában ez előtt a kávéház előtt. — Kávémérés, kisasszony — szólt közbe szerényen Julcsa néni —, de azért ide csak finom vendégek járnak. Olíva a falra nézett. Julcsa néni elnevette magát. — Igen, — szólt bizonyos büszkeséggel —, ezeket a fiaim rajzolták, a müvésznövendékek. — A fiai ? — Csak ugy mondom, a vendégeim, csakhogy ugy vannak itt nálam, mintha otthon lennének, kosztot is én adok nekik — sóhajtott —, nekem nincsenek gyermekeim . . , különben uram sincsen, vagyis van is, nincs is . . . kint van Amerikában vagy tiz éve ... már pedig, ha egy asszonynak az ura Amerikában van . . . nem igaz kisasszony ? Olíva mosolyogva integetett a fejével. Julcsa néni most leült a leány mellé és a fiatalságáról beszélt, a faluról, ahol született, s ahova visszavágyódik, Pesten még meghalni sem szeretne. Szerencsére itt vannak a fiai .. . itt van Pityu, aki szintén dunántuli, mint ő ... — Pityu ? Ki az a Pityu ? — szerette volna Oliva kérdezni, de ugy vélte, hogy ez a kíváncsiság nem előkelő és illendőbb, ha bizalmas viszonzásul ő is inkább magáról beszél és elmondta, hogy hivatalnok egy bankban, kereskedelmit végzett, most éppen szabadságon van, jól esik egy kis pihenés . . . — Bizony jól, kedves kisasszony, — szólt Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (1) Csütörtökön négy tál étel... ¡Vasárnap palacsinta hecserlivel... Itt dühöng az erkölcs... Kiskáyé nyolc krajcár, mákoskalács hat krajcár... Hat, hat, minden darab hat... Egy országot egy rendes orrért: Csőrffy... A babra nagyobb feltétet kérünk... Julcsa néni é-é édes ... Itt tartott az olvasásban Oliva, mikor egy parányi tapéta ajtón keresztül belépett Julcsa néni. És ez nem volt telepátia, még véletlen sem, mert rendesen ennyi időbe telt, mig Julcsa néni bejött a konyhából, hogy megkérdezze, mit parancsol az uj vendég. Oliva kiskávét kért mákossal. Julcsa néni szolgálatkészen elvonult s ő tovább olvasta a falra irt mondásokat, nézte a rajzszénnel odavetett gúnyrajzokat, melyektől tarkállott a fal, sőt még a füsttől barna mennyezetre is kerültjnéhány Jólfejlett amorett, akik alaposan hátat fordítottak a nézőnek. Nézte Oliva ámulva, uj volt előtte, ilyet nem látott eddig sohasem, s mégis, csodálatosan egyszerre otthon érezte magát ebben a kis külvárosi, eldugott kávémérésben, a pajkos amorettek, torzképek és vidám feliratok társaságában. A kiskávé, melyet, Julcsa néni Oliva elé tett, inkább nagy volt, mint kicsi, a mákoskalács pedig határozottan igen nagy, a mák ujjnyi vastag, tetején bőséges, finom, fehér cukorpor... Oliva gondolta ezt, miközben mohón szürcsölte a kávét s jókorákat harapott a mákoskalácsból. — Ez a leány ugyancsak éhes — vélte Julcsa néni s tapintatosan félre fordult, hogy vendége zavartalan fogyaszthassa el uzsonnáját. Miután ez megtörtént, szemügyre vették egymást, mosolyogva, barátságosan, de avval a felfokozott kíváncsisággal, melyet kirívó ellentétek éreznek egymás iránt. — Magas, kövér, izmos, piros, világoskék szemű, jókedvű, jó, nem bánt senkit — ezt Oliva állapította meg, — gyengécske, több hus lehetne rajta (az enyémből), azért igy is helyes, nyúlánk, karcsú, ritkaság az ilyen szép barna arcbőr, legszebb rajta mégis a két nagy fekete szeme, kicsit félénk — ezt viszont Julcsa néni... Oliva megszólalt: — Nagyon finom volt ez a mákos, de meg a kávé is. Máskor is idejövök. — Tessék 1 ízlett? Ennek örülök — felelt Julcsa néni és kissé összehúzott szemein és az egész arcán látszott, hogy valóban örül. — Én ugyan messze lakom s most csak véletlenségből kerültem ide, — folytatta Oliva — elindultam és mentem, kedvem kere' kedelt egy kicsit sétálni, járok, járok s