Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1924-09-18 / 213. szám
1924 szeptember 16. SZEOE D 18 Megkezdték a csongrádi bombamerénylet szolnoki Tagadnak az összes vádlottak. Szolnok, szeptember 17. (A Szeged tudósítóidtól.) Ma megkezdődött Szolnokon az ellenforradalmi idők szomorúan jellegzetes bűnügyei sorozatának első birói tárgyalása. A sok atrocitás, nyomdarombolás, gyilkosság és bombamerénylet közül megkezdték annak a rettenetes bombamerényletnek fötárgyalását, amelyet lelkiismeretlen kalandorok követtek el Csongrádon karácsony másodnapjának éjszakáján. Ez volt az első ellenforradalmi bűnügy, amelyben a rendőrsig néhány rövid napon -belül letartóztatta a tetteseket. Ebben a bűnügyben meglepő eredménnyel és gyorsasággal dolgozott a szegedi rendőrség, dr. Borbola Jenő rendőrtanácsos, ás. Viber A pád rendőrkapitány és a szegedi detektivtestület ssámos kiváló tagja Posztós Mihály vezetésével. A szegedi tendörök ezért a sajnálatosan egészen szokatlan munkáért az egész magyar társadalom bensőséges elismerését nyerte el. Nyolc hónapja mult el a borzalmas merénylet és a tettesek elfogása óta és szerdán reggel a tettesek ott állottak a szolnoki törvényszék előtt. Ezt az ügyet a szegedi törvényszéknek kellett volna tárgyalnia, azonban érthetetlenül kivették a pártatlanul és lelkiismeretesen dolgozó törvényszék kezéből. Az első bombamerénylet fötárgyalását kezdték meg szerdán reggel 9 órakor a szolnoki törvényszéken és a várakozás ellenére igen csöndes érdek!ödés mellett. A városon semmisem látszik meg, sehol sincs izgalom, ugy folyik az ilet, mint más köznapon. A vádlottak már tegnap csöndben megérkeztek és egész éjszaka senki előtt nem mutatkoztak. Amikor az elnök megnyitja a tárgyalást, a nem túlságosan nagy teremben alig vannak érdeklődök. Csupán az újságírók padsora telt meg teljesen. A vád. Dr. Fuchs Gyula tárgyalási elnök maga elé szólította a vádlottakat, névszerint Simkó Lászlót, Bölönyi Miklóst, Fülöp Andort, Piroska Jánost, Piroska Györgyöt, Sági Jánost és Sági Rókus'. Az elnök jelenti, hogy a megidézett sértettek közül csak a szerencséilenül járt Wolff Sándor apja, Wolff Miksa van jelen. Később megjelent még a sértettek közüi a Buck-család egyik tagja. A többiek ügyvéddel képviseltették maguíat. Az elnök közli, hogy az ügyészség háromrendbeli gyilkosság bűntettével és 25 rendbeli gyilkosság bűntettének kísérletével vádolja Simkó Lászlót, Bölönyi Miklóst és Fülöp Andort, mig a többieket mint bűnsegédeket vádolja, azért, mert a mult év december 26-án a csongrádi Magyar Király-szállóban rendezett bál alkalmával bombát dobtak a bálterembe, me'ynek robbmása folytán hárman meghaltak és 25-en megsebesültek. Az elnök ugy rendelkezett, hogy Simkó László bennmaradjon, mig a többi vádlott a folyosón várakozzék. Jelentette az elnök, hogy a tanukat a célszerűség kedvéért csak szeptember 19., 20. és 21-ére idézte meg. Simkó kihallgatása. A vádlottak kivezelése után az elnök Simkó László kihallgatását kezdette meg. Arra a kérdésre, hogy a vádat megértette-e, kijelentette, hogy igen, de teljesen alaptalannak tartja. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Elmondja ezután, hogy 1923 december 26-án Forgó Ferenccel együtt Piroskáékhoz ment névnapot köszönteni. Már előzőleg is boroztak, ott pedig folytatták az ivást. Öt óra tájban aztán betértek a Magyar Király-kávéházba. Itt is ittak pár pohár bort. Itt csatlakozott hozzájuk Bölönyi. Este Simkóékhoz mentek vacsorára, ahol ismét nagyobb mennyiségű bort fogyasztottak. Pókay Jánoséknál ugyancsak boroztak. Azt állítja, hogy az éj folyamán Forgóékkal visszatért a Magyar Királyba, arról azonban nem tud, miképen került Olíva hangja élesen vágott bele a zajba. — Fog még maga ezért böjtölni, ujjé 1 Julcsa néni bégetett. Csőrffy belevágott a hegedűjébe s különös, idegekbe tépő hangok pattogtak, sikamlottak le a húrokról. — Fog még maga ezért a pofonért böjtölni ... A lányok visongtak, kacagtak, a zaj szédítően tombolt. Az utca felől kemény ökölcsapás sújtott le a vasredőnyre. — Nyissák ki 1 Méltatlankodó és csúfondáros megjegyzések repültek az utca felé. A redőny újra megdörrent. — Nyissák ki... a törvény nevében I ... Csend lett. — A lámpát — suttogta Julcsa néni. Eltelt néhány perc. Kapunyikorgás. A konyha felől élesen megszólalt a csengő. Másodszor is megszólalt a csengő. Julcsa néni felcsavarta a lámpát. Nagyokat sóhajtott. — De ilyet... ez a lusta lány megint alszik — s mintha ez volna most a legfőbb gondja, zúgolódva hozzáfűzte: — Hanem elsején úgy kiröpítem I — s avval ment ajtót nyitni. Egy rendőrtiszt lépett be, utána egy közrendőr. — Micsoda sikoltozás volt az előbb itt ? — szólt a rendőrtiszt, egy vaskos szemöldökű csinos ember. — Senki sem, felelt. — Micsoda lámpát ? — csodálkozott Julcsa néni. — Tudtommal csak egy lámpa van itt s ez o lámpa az előbb nem égett. — De most ég — szólt csendesen Zsiráf. — önt nem kérdeztem ... igazolja magát I (Folytatjuk.) onnan haza, mert teljesen részeg volt. Amikor idáig ért vallomásiban, megjelent a tárgyalóteremben dr. Ulaln és jelentette az elnöknek, hogy Piroskáék képviseletében vesz részt a tárgyaláson. Ulain kíséretében érkezett Lendvai István nemzetgyűlési képviselő is, ati az újságírók között foglalt helyet. Simkó folytatja vallomását előadja, hogy másnap hallott csak arról, hogy a zsidó-bála: felrobbantották. Ugyanaznap megfordult a Király-kávéházban is és ott egy cigányzenész azt mondotta neki, hogy látta, amikor a Csengeriutca felől bombát dobtak a terembe. Másnap a csendőrök őt is őrizetbe vették és átadták K pesti detekliveknek. Egy alacsony detektív, csoportvezető ütlegelni kezdte öt és így akarta vallomásra bírni, ö azonban megmaradt amellett a vallomása mellett, hogy részeg állapotában nem tudja, miképsn került haza a kávéházból. Állítása szerint azt kivánták tőle, hogy vallja azt, hogy Bölönyivel együtt ment haza ¿s mivel arra nem volt hajlandó, sokáig ütlegelték. December 30-án egy rendörtanácsos hallgatta ki és a jelenlévő detektivcsoportvezetö ez alkalommal ugy arculűtötte, hogy két foga kiesett. Azt álliija, hogy ez alkalommal bevitte egy szobába, gúzsba kötötte és ekkor vallotta azt, hogy része volt a merényletben. Bölönyi A következő vádlott Bölönyi Miklós, aki hosszadalmasan arról beszél, hogy a detektívek folyton ütlegelték és csak a kényszer hatása alatt tett vallomást. Beszéde közben többször könnyezik és folyton azt hangoztatja, hogy a jegyzökönyvet felolvasás nélkül irta alá és hogy annyira verték, hogy a száján folyt a vér. Elnök: Nyolc izben hallgatták ki, az első kihallgatás december 29-én iörtént, 27-én tartóztatták le. Rögtön a letartóztatás után megverték ? Bölönyi elmondja, hogy 29-én este verték meg először. Az elnök erre felolvassa a december 29-iki vallomását, amelyben azt vallja, hogy 10 óráig mulattak, énekelték az Erger-Bergert a kávéházban. Simkóval együtt ment el és háromnegyed 11-kor ért lakására. December 31-én tett beismerő vallomást, amely szerint Fülöp András azt mondotta neki, hogy Forgóval kakaóbombát akar készíteni és bedobni a kereskedők báljába. Ezt a büzbumbát ei is készítették. Fülöp Endre dccember 26-ír. azt vallotta a vizsgálóbíró előtt, hogy uj bombát csináltak. A bál napján Fülöp BSlönyinek adta a bombát Január 1-én Szegedre szállították. Február 10-én a vizsgálóbírónál egy asszony is jelen volt és a vizsgálóbírónak azon kérdésére, hogy felismeri-e Simkóban azt az embert, akit a merénylet éjszakáján a Csengeri-uton látott, az asszony nemmel válaszolt. A vizsgálóbíró később jegyzőkönyvbe vette, hogy tudomása szerint semmi része nem volt a bombamerényletben. Az elnök Simkó elé tárja decsmber 30-án tett vallomását, melyben nem tesz beismerő vallomást, hanem ugy adja elő a dolgot, mint ezultal. Ezt követőleg december 31-én tett vallomását tárja eléje, amelyben beismeri, hogy Fülöp bírta őt arra, hogy a bombát dobja a terembe. Eszerint a vallomás szerint Fülöp azt mondta neki, hogy dobja csak be bátran a bombát, nem veszélyes, Vallomása további részében elmondta, hogy Fülöp zsebkésével a bomba zsinírját el is vágta, azonban cigarettájától nem gyulladt meg és vonakodott azt bedobni. Később mégis meggyújtották és a kőufról az ablak irányába dobta a bombát, azután elfutottak. Az elnök kijelenti, hogy egyes részletek arra mutatnak, hogy önként tette meg vallomását és ezt nem vallotta kényszer hatása alaif. Simkó kérdezésre is megmarad amellett az állítása meltett, hogy kényszer hatása alatt vallott. Az elnök: Február 27-én a vizsgálóbíró előtt visszavonta vallomását, azt azonban nem mondta, hogy korábbi vallomását a defektivektől való félelmében tettr, hanem azt vallotta, hogy a detektívek fenyegették avval, hogy kikérik az ügyészségtől, ha vallomását visszavonja. Mi az igaz a kettő közül ? Simkó azt válaszolja, hogy a vizsgálóbíró csak egyrészét vette jegyzőkönyvbe annak, amiket vallott. Viszont azt állitja, hogy a csendőrök és rendőrök is megfenyegették azzal, hogy kikérik az ügyészségtől, ha megváltoztatja vallomását. Az elnök: Beismerő vallomása és vallomásának visszavonása közben két hónap telt el. Miért várt ennyi ideig, ha ártatlannak tudta magát ? Simkó azzal válaszol, hogy már korábban is kért ujabb vizsgálatot és megmutatta sérüléseit, azonban ezt nem vették figyelembe. A további tárgyaláson az elnök több kérdést intéz Simkóhoz. Felemlíti, hogy Bölönyi december 31-én tett vallomásában azt mondja, hogy megbeszéléseket tartottak arról, hogy Simkó dobja e be a bombát. Ezt az állítást Bölönyi a vizsgálóbíró előtt is megismételte. Ugyancsak Bölönyi azt is vallotta, hogy beszéltek arról, hogy meg fogják bosszulni magukat a zsidókon és mulatozás közben az Erger-Bergert énekelték. Simkó azt válaszolta, hogy nem emlékszik, különben is nagyon ittas volt. — Ha annyira ittas volt — kérdi az elnök —, hogyan tudta, hogy milyen utcán ment haza és miért nem mondta ezt vallatáskor a detekliveknek, hiszen előnyére vált volna. Simkó semmire nem emlékezik. Végül az elnök kérdést intéz hozzá, tagja-e az EME-nek és Simkó igenlő válaszával az ö kihallgatása is befejeződött. is tagad. és megmagyarázta neki, hogyan kell a zsinórt kezelni. A bomba átvétele után mentek Ságiékhoz. Simkó a bombát átveite a kávéház előtt az utcán és külön megmagyaráztatla a bomba kezelését. Simkó ezután a villanyoszlophoz ment és onnan bedobta a bombát. Ezután elfutottak és hazamentek. Bölönyi minderre nem emlékszik és mindezeket tagadja. Az elnök kérdezi, hogyan került bele akkor a jegyzőkönyvbe? Bölönyi azt mondja, hogy ő nem szólt egy szót sem. Az elnök azt kérdi, miért várt két hónapig vallomásának visszavonásával ? Bölönyi azt feleli, hogy a kórházban feküdt és annyira rosszul volt, hogy mindehhez nem jutott hozzá. A merényletet ingadjs, a büzbomba dolgát azonban nem vonta vissza. Az elnök kérdezi: A büzbombát a maga vallomása alapján találták meg, miért tagadja most ? Bölönyi mindezekről nem tud semmit. Az elnök végül kérdezi, tagja-e az ÉME-nek. Bölönyi igenlő válasza után az elnök a kihallgatást befejezi és a tárgyalás folytatását délután félnégy órára tűzi ki