Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1924-09-14 / 210. szám
SZBOBÜ 1924 szeptember 14. \\7T/^XTT71D TCCT\7T7DÜI7 n^i divatáru üzletébe WlOJNJCiJK IHOI VUKlllV (Szeged, Kárász-u. 10] 70 Selymek, velourok:, szövetek és összes divatáruk. Felhívjuk a vevőközönség figyelmét olcsó árainkra. Látogatás a kitüntetett legkiválóbb cégeknél. Szeged, szeptember 13. (Saját tudósítónktól.) A Baross-vásár és kiállítás díjkiosztása után, egy nappal a zárás előtt, érdekesnek ígérkezett látogatást tenni azoknak a kiváló cégeknek egynémelyikénél, amelyeket a zsűri aranyéremmel tűntetett ki, hogy közelebbről is Já«suk, milyen az a munka, amelyet a szigorú bIMlők legjobbnak minősítettek. Sok hely ugyan nem áll erre a célra rendelkezésűnkre és ezért egyelőre csak ugy találomra emlékezünk meg egyikről, másikról, amíg sorát ejtbetjük a kiállítás lezajlása után a többiek fekeresísének is. Csets Mihály és fia! eddig is büszkék voltak gyártmányaikra, de most, hogy megnyerték a nagy Baross-aranyérmet, csak növekedni fog az öreg Csets önbizalma, aki szerény kere'ek között emberfeletti szorgalommal és kitartással alapozta meg kis gyára jóbirét. Csetsék ugyanis nemcsak arra törekedtek, hogy szöveteik, vásznaik, damaszkjaik és minden, ami gyárukból kikerül, szép legyen, hanem arra is, hogy az anyag elsőrendű legyen. A magunk részéről ís csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk erről a régi szegedi gyárról, amelynek a Pulc altábornagy utca 2. szám alatt van fonótelepe, Szegfüutca 2. szám alatt pedig a szövőtelepe. Domán Mihály és fia a legrégibb és érdemes szegedi cégek egyike, méltán áll az aranyéremmel kitüntetettek sorában. Hetvenöt éves fennállása alatt valósággal fogalommá vált a cég, amelynek gyártmányai a legelőkelőbb családok lakásait díszítik nemcsak Szegeden, de a közeli és távoli környéken is. Az aranyérmet a cég úgyszólván versenyen felül álló selyem pehelypaplanjaiért kapta, de egyaránt a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a kiállítás látogatói a remekbe készült kézimunka-sztórokról, csipkefüggönyökről, ágy- és asztalterítőkről, amelyek mindegyike a cég disztingvált ízléséről tanúskodik. Pompásan érvényesültek Dománék kiállítása keretében a nagy szakértelemmel kiválogatott külföldi szőnyegek, amelyek a közeljövőben ujabb pompás példányokkal szaporodnak, miután Domán Mátyás, a cég főnöke, csak a napokban érkezett haza külföldi bevásárló útjáról. A Domán-üzleiben tett látogatásunk minket csak megerősített abban a tudatban, hogy ami egy polgári, vagy urilakás berendezéséhez és díszítéséhez szükséges, azt itt nagyobb választékban, jobb kivitelben és méltányosabb árban találja meg, mint a főváros bármely áruházában. A Gábor-szönyegszövöteíep, mint az előrelátható volt, színien aranyérmet nyer/. A kiállított szőnyegek szinpompája és szövése még a szakértőket is megtévesztette azok eredetét illetőleg, miután semmiben sem állanak a valódi perzsa és szmirna szőnyegek mögöit. Az államtitkár alig tudott megválni Gáborék sátrától és ismételten a legteljesebb elismerését fejezte ki. Az erkölcsi siker melleit az anyagi! mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy csaknem minden szőnyegre rá volt tűzve az ,Eladva* cédula éa s későn érkezeitek már csak utánrendelésekkel voltak kénytelenek beárnf. Gottscball János hölgyfodrász manikürés kozmetikai szalon tulajdonosának nehezebb dolga volt a többi kiállítónál, hogy munkájával magára terelje az elismerést, mert hiszen egy elegánsan fésűit és szépen manikűrözött hllgyet nem állíthatott ki. A szakértők azonban a kiállított, művésziesen fésült parókák alapján is megtudták állapítani, hogy Gottschiíi művésze a szakmájának és a többi versenyzővel szemben öt tűntette ki st aranyéremmel. Kovács József tnüasztalos a kisipari negy aranyérmet kapta és pedig első helyen. Szerintünk, ha leit volna egy ennél nagyobb kitüntetés, azt is neki kellett volna megk*pnl Egy ebédlőt és egy uri szobát áüitoii ki, amely Mária Terézia korabeli stílusban diófából, gyökér- és faberakáüokkat készült, remek faragvinyokkil. A Isgíőkéietssabb asztalosmunka, ami csak elképzelhető szakszempontból és valósággal üdítően hat a szemre. A kitüntetés alkalmából felkerestük Kovács Józsefit a kis&szinóbeü műhelyében. Jól esik neki a kitüntetés, de egyáltalán nem lepte meg. öt már régebben felfedezték, amit a legjobban az bizonyít, hogy már ez évben hat szobát szállított Budapestre megrendelőknek és a kiállításon szereplő bútorai a budapesti Eifeánszücscég főnöfce részére késiüítek. Érdekes, hogy Kovács eredetileg faszabrásznak készült és csak a fsszobrászst után ment át az asztslosságra. Sokoldalú szaktudását természetesen igen jól érvényesíthette ?, külföldön is. Berlinben, amíg Phönx bútor- és kkásberendezővállalatnál dolgojoít, esíénkint szorgalmasan járta a faipari szakiskolát. Itt történt meg, hogy amikor a Phöníx-gyár a szakiskola igazgatójától egy ki/áló szakembert kért s vállalat részére művezetőnek, sz igazgató Kovácsot ajánlotta, akit fel ís vett s gyárlg&zgafő, aai csak azután tudta meg, hogy Kovács mint egyszerű asztalos-segéd, már régóta s gyár munkás?. Tizenkét ávi munka után a háború ssóüiotis haza Kovácsot, aki a háború likvidálása után egy kis műhelyt nyitóit, amely annyira fejiődött, hogy ma & gyenge konjunktúra dacéra 32 emberrel dolgozik. Ary államtitkár vagy 20 percet időzött Kovács buíorti előtt a kiállításon és őszinte elragadtatással jelentette, hogy nem hitte volns, miszerint Szegeden ilyen buiori tudjanak készíteni, amelynél tökéleteseibe* képzelni is bajos. A Mandel-csőnakgyár, smeiy első éves fennállása dacára is úgyszólván uralja § Tiszát csónaíjsivai, a megnyert és kiérdemelt aranyérem révén a tavaszra befut a többi honi folyókba is, sőt a határokon tul is. A kiállításon oly nagy volt az érdeklődés, hogy a jövő szezo;i a legszebb reményekre jogosiija ezt a fiatal életerős vállalatot Különösen tetszett a regatta skiff cédrusfából készfiit felső pilánkos, míg a bét méler hosszú két párevezős kiránduló csónak egyik legkedvesebb formája a szegedi csónakázó közönségnek. Elénk feltűnést keltettek a TI jelzésű két palánkos, öt méter hosszú párevezős, valamint a nalurszinbgn készült pácolt és lakkozott pirevezős szandolin. Ha figyelembe vesszük, hogy a gyár most már részletf zetésre is készít csónakot, bízvást mondhatjuk, hogy jöíőre annyi Mandel-csónak lesz s Tiszán, mint a hal a Tiszában. Az „Orion"-börgyár természetesen szintén az aranyéremmel kitüntetettek között szerepei , sőt előreláthatólag a kereskedelemügyi minisztérium kitüntetését is elnyeri, miután a kiállítás rendezősége ebből a célból felterjesztette. Az „Orion", amely a régi jóhirű Schsinbsrger és Popper-féle bőrgyárból 700 miilió alaptőkével részvénytársasággá alakult át, ma kontinentális viszonylaibm is számottevő. Három év előtt a gyárat frankfurti Moenus és Turner-féle gépekkel szerelték lel és ugyana?,óta áll Gábor György annak élén, aki Frankfurtban tanulta a bőrgyártás mai modern technikáját. As „Orion" a legszebb színes boxokat és cipőbőröket készili, taípbőrsi, gépszíjai kiválóak, de valósággal specislitása a sserszámbőr és ebből készült Bssedek Imre l ugyancsak aranyéremmel díjazott gyönyörű lőf szerszámai is. Seeienfreund kézimunkaüzlet Szeged, Tisza Lajos-körút 48. sz. DMC-árak, himzőselymek és gyöngyök, Gobelinképek meglepő olcsón kaphatók. 148 Mákot, repcét, babot és mindenféle terményt áliandóan a legmagasabb napiáron vásárol Klein Ernő terményüzlet Szeged, Szent István-tér 5. Telefon: 12-31. nagyszabású zsidódráma tienny Portennel legközelebb a Korzó Moziban. Budapest Kossuth Lajos-u. 11. Kötött-szövöttáru Kossuth Lajos-u, 11. Oseta harisnyáim közismert ió márka.