Szeged, 1924. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-14 / 186. szám

6 SZEGED 1924 augusztus 14. — A felvételi vizsgák eltörléséről szóló rendeletet egyetlen iskola sem kapta még meg. Néhány nappzl ezelőtt beszámol unk arról, hogy a szegedi középiskolák még mindig nem kapták meg azt a hivatalosan beharangozott kultuszminiszteri rendeletei, amely eltörli a fel­viteli vizsgákat. Egy budapesti jelentés most arröl szWnol be, hogy az ország egyetlen középiskolája sem kapta még meg a juius ?4 én kibocsátolt rendelelet, amely még egy­általában nem ment ki a kultuszminisztériumból. — A bécsi esperanto-kongresszus. Bles­ből jelentik: A nemie közi esperanto-kongresz­8tus az elmúlt szerdán kezdte meg tanácsko­zásait, amelyben több mint 40 országból négy­ezer vendég gyűlt össze. A tárgyalások során a bécsi egyelem! esperanto egyesület is tartott Ölést, amelyen az esperanto nyelv előnyeiről, a propagandáról és a nemzetközi esperanto-diák­szövetség előkészítéséről tárgyaltak. Az osztrák küldöttek világszövetség megalakítását kérték. Ennek a székhelye Varsóban lenne. A kongres­szuson követelték az esperanto nyelv tanítását a közép- és a felsöiskolákban. — Lopott csekkel ötszáz dollárt vettek fel a Magyar Altalános Hitelbanktól. Budapestről jelen­tik: A Magyar Altalános Hitelbank igazgatósága fel­jelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen sikkasztás miatt. A Hitelbank devizaosztályán meg­jelent a reggeli órákban egy fiatalember, aki közvetle­nül pénztárnyitás után átnyújtotta egy bostoni cég hitellevelét, amely a Hitelbankra volt kiállítva és 500 dollárról szólott. Az összeget a bank elismervény elle­nében azonnal kifizette. Kevéssel azután, hogy a fiatal­ember eltávozott, telefonértesítés érkezett a főkapitány­ságról, hogy ha ezért az 530 dollárért jelentkezik valaki, ne fizessék ki az összeget, hanem fogják lí a hitellevél fölmutatóját. A hitellevél agyanis egy angol kereskedőé, aki a hitellevelet a bukarest—párisi expresszvonaton vesztette el a budapest-bukaresti szakaszon. A rendőrség értesítése félórát késett s igy a bank már kifizette az ttsszeget. A nyomozást meg­indították az ismeretlen fiatalember ellen. — Háromszáz koronával megdrágult a enkor. Budapestről jelentik: A cukorkar'ell mára ismét kellemetlen meglepetést szerzett a fogyasztóközönségnek, amikor 300 koronával emelte a cukor árát. Ez a határozat annál ért­hetetlenebb, mert köztudomásu, hogy nálunk a cukor ára jelentékenyen a világpsrítás felett van. Megokolatlan a drágítás azért is, mert pénzünk stabilizálása következtében mindenki foggal várhatta volnt, hogy ebben a fontos közszükségleti cikkben mielőbb a világparitási nívóra száll le az ár. A cseh cukorgyárak az idei kampányban több mint 800000 tonnát exportáltak Angliába, 140 000 tonna pedig most várja a behajózást. S amikor a közvetlen szom­szédságból ilyen nagymennyiségű árut kény­telenek ezerkilométeres utakon exportálni, a magyar cukor ára emelkedik. — A kedvezményes ellátás msftérltése- A pénz­ügyminiszter körrendeletet adott ki, amelyben intéz­kedik a kedvezményes ellátásban önhibájukon kívül nem részesült igényjogosultak részére a készpénz­megtérítés engedélyezéséről. A rendelet a Budapesti Közlöny csütörtöki számában jelenik meg Vlavuatékét Feketénél készíttesse, Szeged.Tel. lo-72­Eladó házak, földek, üzletek. Modern 6 szobás uri magánház a belvárosban 25 v. bú­záért, emeletes sarokbérház a Tisza Lajos-köruton 800 mil­lió, modern 5 szobás uri ház 610 millió, 18 holdas szőlő­birtok 4 szobás házzal, alku szerint, 4 holdas kis tanya szőlővel 140 millió, belvárosi fiiszerüzlet 3 szobás lakás­sal 70 millió, belvárosi vendéglő 40 millió, 100 holdas prima tanyasbirtok HU ¿. V M orsz. Inl. 5 évre kiadó. mezei" for|. Irodája Szslsd, Bástya utca 19> (Bohn-sörcsarnok mellett.) 478 lelefon 16—72. BIMWMMVMMMlWMMMAMMMMMMMAAM 9 — A győri sakkverseny. Győrből jelantik: A sakkverseny nyolci dik fordulóján a msster­versenyben dr. Víjda nyert Walter ellen, dr. Asztalos dr. Balogh ellen, dr. Nigy Seitz ellen. A Oruber—Exier-, a Müller—Prestiorki-, Havas—Maróczi-jitszmák eldöntetlenül végződ­tek. Steiner szabadnapos volt. — A főtornán Merényi nyert Szigeti ellen, Jakab Rithy ellen, Walter Schwinner ellen. A R«soviky—Tehlen-, Töldessy—Dimeter-játssmák eldöntetlenül vég­zödtek. — Vádirat Weltner Jakab ellen. Budapestről jelentik: Közöltük, hogy az ügyészség tegnap el­készítette Weltner Jakab ellen vádiratát. Amint ma értesülünk, az ügyészség a Városi Színházban tar­tott beszéd miatt Weltner ellen megszüntette az eljárást, ellenben az egységokmány aláírása miatt felségsértés és lázadás büntette cimén adott be ellene vádiratot. Az ügyészség nézete szerint Welt­ner is tagja volt annak a lázadó csoportnak, amely az egységokmány aláírása után a polgári osztály ellen merényleteket követett el és igy őt lázadás és felségsértés cimén kell felelősségre vonni. Welt­ner Jakab védője: dr. Györki Imre a vádirat ellen kifogásokat fog benyújtani a vádtanácshoz. — Tiz a felsővárosi plébánián Szerdán délután jelentették a tűzoltóknak, hogy a felsővárosi plébánián tűz ütött ki. A tűzoltók a veszélyesnek jelzett tűzhöz azonnal a legnagyobb apparátussal vonultak ki, ahol ekkor a mosókonyha mennyezete lángokban állott. A tűzoltók megállapították, hogy a mosókonyhában szappant főztek és miután a kémény szabálytalanul volt épitve, a kipattanó szikráktól lángot fogott a ge­renda, majd a lüz átterjedt az egész mennyezetre. Rövid munka után a tűzoltóknak sikerült megmente­niük a plébánia többi részét és igy csak a mosókonyha famennyezete pusztult el. A kár néhány millió. — Izgalmas éjszaka a makói elmekórház­ban. Makóról jelentik: Szerdán éjszaka félkettő Óra tájban Miklós Pál 48 éves gazdálkodó fel­akasztotta magát Hold-utcai lakásában. Midőn fe­lesége észrevette férje tettét, azonnal levágta, majd rövid idő múlva a mentők a kórházba szál­lították az eszméletlen állapotban levő Miklós Pált. Csak hosszú élesztgetési kísérlet után sike­rült eszméletre téríteni. Az orvosok megállapítot­ták, hogy Miklós Pálon az őrültség jelei mutat­koznak és a kórház elmeosztályán helyezték el. Mikor Miklóst az elmeosztályon elhelyezték, ugyan­ezen időben egy másik őrült, Tóth József batto­nyai lakos, aki súlyos elmebajával csak néhány napja került a kórházba, egy vigyázatlan pillanat­ban megszökött. Az őrült kézrekeritésére megtet­tek minden szükséges intézkedést. Poloskákat petéivel együtt kizárólag kiirtani csak a Löcherer Cimexinnel lehel. Ára olcsó, hatása biztos, kezelése egyszerű, minden tisz­titható vele. Főraktár: Segesváry-drogéria és Vajda-drogéria, Szeged. Telefon 11-85. Korzó Mozi, Szeged Telefon 11-85. AugusztnsJM., 15-én, csütörtökön és pénteken 417 I I jYASMINAj Í (Bün, amelyre nincs bocsánat). | Szerelmi regény Mohamed országából 5 felvonásban. 8 FLORICA ALEXANDRESCO. j Azonkívül: fi Főszereplő: Morál is öngyilkosság. — Ezer munkásnak mondtak föl a diós­győri állami vasgyárban. Miskolcról jelentik: A diósgyőri állami vasgyárban augusztus 25-re felmondtak 1000 munkásnak. A munkások érthető módon elkeseredtek és küldöttségileg kérték Ond­rus János gyárigazgatót az elbocsátások megszün­tetésére. Az igazgató megígérte, hogy a lehetőség­hez képest enyhíteni fogja a rendeletet. A munka­sok küldöttséget menesztenek Walkó Lajos keres­kedelmi, Vass József népjóléti miniszterhez a sé­relmes intézkedések megszüntetése érdekében. — A féltékeny török bfiapöre Budapesten. Buda­pestről jelentik: Monharem Achmed 28 éves török állampolgár bűnügyét tárgyalta szerdán a budapesti büntetőbíróság. A fiatal török közös háztartásban élt özv. Maler Imrénével, akit féltékenységből többször tettlegesen bántalmazott. 1S23 november 23-án a török féltékenységből ismét összeszólalkozott özv. Malerné­val s az asszonyra kést rántott, özv. Malerné segít­ségért kiáltó t és Barta viceházmesterrel a töröktől elvették a kést. A büntetőbíróság gyilkosság kísérlete miatt vádat emelt Achmed ellen. Vallomása során el­mondja a török, hogy kétszer volt a harciéren, francia fogságba került, onnan sikerült megszöknie és ismét kikerült a frontra, ahol több izben megsebesült, többek között fején is srapnellszilánktól. A vádlott védője Achmed elmebeli állapotának megvizsgálását kérte, tekintetlel arra, hogy ez a harctéren volt, amit a bíró­ság el is rendelt. A bíróság a tárgyalást elnapolta. NYOMTATVÁNYOK ízléses kivitelben, jutányos árban Délmagyarország Hirlap-és Nyomdavállalat R.-T. könyv­nyomdájában Szeged, Petőfi Sándor-sugárut I. szám. Telefon 16—34. örült a budapesti olasz követség betörője. Budapest, augusztus 13. Ez év junius 5-én az olasz királyi követségen lakó Durini di Monza gróf családja figyelmessé lett arra, hogy a szalon­ból hangos fütyürészés hallatszik. Tudták jól, hogy a délutáni órákban senki sem tartózkodik a sza­lonban és ezért óvatosan benéztek a kulcslyukon. Egy kopottas külsejü ember állott a szalon köze­pén, aki leszedte a falról az értékes ezüst dísze­ket, majd a pohárszékről felemelt négy ezüst tejes­edényt, egy ezüst facont, két ékköves bonboniert. három ezüst hattyút, egy ezüst kakast, továbbá több más értékes tárgyat, amelyeket a hóna alá gyömöszölt. Mielőtt eltávozott volna, örömében hangosan kezdett flityürészni és sajnálkozva nézte a terem falain lévő szép képeket, amelyeket inár nem tudott elvinni. A konzul családja becsukatta a Károlyi-palota kapuit, rendőrt hivatott, aki az­után a tolvajt éppen amikor távozni akart, Schauer József 29 éves állásnélküli állatorvos személyében letartóztatta. Amikor a rendőr Schauer vállára tette a kezét, ez ledobta a földre a zsákmányolt ezüst­nemüeket és merően szeme közé nézve a rendőr­nek, igy szólott: — Tudja ön, hogy ki vagyok én? — Nem bánom akárkicsoda maga, de kövessen a főkapitányságra. — Majd lesz gondom magára is. Maga egy goromba ember, fel fogom jelenteni őfelségénél. Az állatorvoson meplátszott, hogy egy kicsit be van rúgva, de a rendőrségen, amikor másnap ki­hallgatták, ott is nagyon zavarosan viselkedett. Az ügyészség vizsgálat mellőzésével lopás büntette címén adott ellene vádiratot és az ügy tárgyalását a mai napra tiizte ki dr. Sipler egyesbiró, aki, amikor felolvasta a vádiratot, megkérdezte Schauer­tól, hogy bűnösnek érzi-e magát. — Tessék becsukni a rendőrt, mert ellopta az ezüstnemüimet — felelte ez. Miután a további kérdésekre is oly zavaros fe­leleteket adott Schauer, hogy ezeken elokosodni nem lehetett, az iigyész indítványt terjesztett elő, hogy a bíróság rendelje el a vádlott elmeállapotá­nak megfigyelését. A bíróság utasította dr. Németh Ödön törvényszéki pszichiátert, hogy állapítsa meg, elmebeteg-e Schauer, vagy pedig csak szimuláns. Dráma 6 felvonásban. | Előadások kezdete: Hétköznap 5, 7 és 9 órakor, ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. | üj mázoló és fényező műhely Valéria-tér 10., a Bokor-palota átjárójában. Elvállalok mindenféle butormázolást és fénye­zést a legtökéletesebb kivitelben és a leg­mérsékeltebb áron. Szoba- és konyhabúto­rok, ajtók, ablakok, fürdőszobák, kid ¡k, mos­dók, falak, üzletberendezések fényfzéss m Sthéll István, fényező és mázoló mester.

Next

/
Oldalképek
Tartalom