Szeged, 1924. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-01 / 175. szám

6 SZEGBD 1924 augu3ztus 1. Az idény legnagyobb kalandorfilmje: A láncravert asszony hétfőn és kedden Korzó Moziban. — Lángok martaléka lett a löweni egye­tem. Hágából jelentik: A holland fővárosba az a hir érkezett, hogy Belgium legnagyobb egyetemén, a löweni (louvaini) egyetemen tüz ütött ki, amely az épületek legnagyobb részét elhamvasztotta. A hirt más oldalról még nem erősítették meg, ugy hogy fenntartással közöljük. Amennyiben igaznak bizonyi'lt, szinte mérhetetlen csapás érte a világ tudományos életét s elsősorban a hatolikus kul­turát, amelynek a louvaini katolikus egyetem leg­nagyobbszabásu főiskolája volt. Mint ismeretes, ezen ?z egyetemen kezdte pályafutását Mercier bi'uoros, aki a katolikus filozófia egyik legna­gyobb munkása lett. Nem csoda, ha a világháború alatt Németország az egyetemet is hatalmába igye­kezett keríteni. A kincseket érő könyvtárt Német­országba szállították, ami a világháború befejezése után sok bonyodalomra adott okot. Amikor sike­rült ¡az elvitt értékeket visszaszerezni, országos ünnepség keretében nyílt meg újból az egyetem. Tanári kara a legkiválóbb katolikus tudósokból áll, akik számos folyóiratot szerkesztenek. Az egye­tem a belga iskolatörvény értelmében, ' amelyet a belga katolikusok évtizedes, harcok után vívtak ki, ¿llamérvényes diplomákat állit ki s mind a mai napig vezetőszerepet tölt be Belgium tudományos életében. — Teljes holdfogyatkozás. A kalocsai obszervató­rium jelenti, hogy augusztus hó 14-én este 8 óra 30 perctol 10 óra 9 percig teljes holdfogyatkozás lesz észlelhető, amely nálunk is jól megfigyelhető lesz, ha felhőzet rem borltja az égboltozatot. Férfiingek és alsónadrágok legolcsóbban készülnek Soós Lajosnál, Oroszlán-utca 2. 429 — Öigyi lkot gyermekek' Makóról jelentik: Ámult szombaton Kiszomborban egy 12 éves kis lelencfiu az udvaron levő szinben felakasztotta magát. A kisfiú Horváth Istvánnénál volt nevelésben. Mikor a gyermek tettét észrevették, már halott volt. A csendőrség meg­indította az eljárást, hogy a szerencsétlen kis gyermek haláláért kit terhel a felelősség. — Kaposvárról jelentik.­Ma reggel a város közelében az egyik vasúti átjárónál egy 14—15 éves gyermek holttestére bukkantak. Meg­állapították, hogy a fiút a vonat zúzta össze. A moz­donyvezető azonban nem vette észre és a vonatot to­vább vezette. A rendőri vizsgálat során jelentkezett Jankó Mihály gazdálkodó, aki jelentette, hogy a fiu nála szolgáló Prungel Bálint 14 éves inas. Elmondotta, hogy tegnap a fiút megfenyegette, mire este az eltUnt. Jankó nem sokat törődött a dologgal, azt hitte, hogy szüleihez szökött haza. Azt hiszik, hogy a gyermek ön­gyilkosságot követett el. 1 Pérfl fehérnemflek legnagyobb választék­J ban igen előnycs árakon Lampel és Hegyi cégnél. Sir und trikók, sportnadrágok Soósnál. — Púdert és tükröt talállak a haramia ?tebében. Mint napokkal ezelőtt jelentettük, az Érmeilék rettegett cigányharamiáját: Lakatos Bélát a diószegi állomás főnöke: Aman Kon­stantin, akire szintén fegyvert emelt, lelőtte. Diósze^re seregestöl gyülekezett az Ermellék lakossága, hogy megnézzék Lakatos Béla hul­láját. Akik nem ismerték, nagy szál hatalmas férfit vártak, rem pedig egy ilyen cingár legényt. A temetés egyszerűen és nagyon gyorsan ment végbe. C*f.ányok szoktak Diósxrgen segédkezni a boncolásnál, most is ók voltsk n hatósági boncolásnál a segédmunkások. Gyűlölték Laka­tost a diószegi cigányok, vagy csak mutatták, egyik le is köpte. Boncolás után eltemették. ; Kocsira teltéi Lakatost a cigányok és elvitték * a (emelő szélére, ahol rongyokba takarva egy I g Cdörbe dobiák s ugy földelték el. Ciixmáját g már a boncolásnál ellopták, ruhája is a cigá- | nyokhoz kerüli. Tarisznyájában kenyeret és szalonnát találtak. Zsebében tükröt is púdert. Hiu ember volt, mindennap beretválkozott, hogy hol, az még ma is rejiély. Állandóan puderezte magát részben hiúságból, részben és főleg azért, hogy ne ismerjék fel, hogy cigány. Aman Konstantin állomásfőnök, kinek golyója le'eti'ette Lakatos Bélát, fiatal regáti vasutas. Ügyes atléta és bztoskezü vadász. A környék lakottága gyűjtést indilott, hogy megjutalmazza, ue igényt tart arra a húszezer lei jutalomra, amit a Lakatos élve, vagy halva Mzrekeritőjé­nek tűzött ki a h dóság. TlsztrlsslQ&neK: 5% eipímóí! f!4 I GEIGIVERl A gazdák vetőm*g«zükséglate. Budapest' ről jelentik: Csütörtök délelőtt 11 órakor kon­ferencia kezdődött a földművelési minisztérium­ban, amelyen nagyatádi Szabó földművelési miniszter, Walkó Lajos kereskedelmi miniszter, Bud János miniszter é* ez illetékes szak­miniszterek referensei vettek részt. Az utóbbi napokban ugyanis kritikussá vált a gazdák helyzete axért, mert nem tudnak a vetőmag­szükségleteikről gondoskodni. A földművelési miniszter távollétében a minisztérium állam­titkára már eljárt ebben az ügyben VŰSS József helyettes miniszterelnöknél, aki azonnal meg­tette a szükséges intézkedéseket aziránt, hogy a vetőmag problémáját a legsürgősebben megoldják. A mai konferencián gondoskodás történt arról, hogy a gazdák vetőmagszükség­letei biztositására hitelhez jussanak. A pénz és áru közti árkülönbözet. A Magyar Nemzeti Bank a pénz és áru árfolyam közötti különbözetet a mai nappal fél száza­lékban állapította meg. Az au'orizált cégeknek külföldi fizető eszközt neüóám árfolyamon adunk s tőlük külföldi fizetőeszközt nettó pénz­árfolyamon veszünk. Az autorizáli cégek jogo­sulfák általában fél százalék jutalékot, a váltó­üzletforgalomban egy százalék jutalékot számí­tani a feiek terhére. Divatzokni | 6900 Cérna 4800 Fátyol harisnya 38 ezer « 8. S Zsebkendő \7 ezer Divating 68 e?er Kötöpamut 5800 i • . i Alsónadrág |38 ezer Zefír métere 27 ezer Frakking 115 ezer H » i Angol harisnya 49 ezer Alsószál 5900 Nyakkendők 8 ezer magánforgalom. Az értékpapírpiacon a délelőtt fo­lyamán eleinte teljesen tizlettelen volt a forgalom és csak a déli órákban élénkült meg kissé, azonban jobb árak nem igen kerültek felszínre. A forgalom mind­végig szük keretek között mozgott. Az irányzat általá­ban tartottnak mondható. Az árfolyamok általában a szerdai tőzsdezárlati nivón mozogtak. Árfolyamok: Ma­gyar Hitel 555, Osztrák Hitel 17o, Leszámítoló 77, Földhitelbank 275, Ingatlanbank 23o, Kereskedelmi bank 12oo, Pesti Hazai 36oo, Moktár 2oo, Első Ma­gyar Biztosító Sooo, Borsodmiskolci 122, Első Buda­pesti Gőz 12o, Kohó 46o, Magnezit 198o, Kőszén 3o5o, Urikányi 92o, Salgó 57o, Rima 125, Nova 16o, Pallas 12o, Rigler 83, Karton 74, Pamut 2lo, Cukor 2625, Georgia 445, Mezőcukor 2oo, Gschwindt 15o, Őster­melő 215, Gumi 26o. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai. Holland forint 29750-30000, Dinár 915— 933, Lei 342-344 íselga t-a tik 3513—3 41, Uán korona 12480 12605, *orvég kcroűa 10495—1C6Q0, \ Angol font 34200c- 246000, Lira 3360 - 3398, Dollár i 7800C—78560, Francia frank 3914 - 3934. $ >kol 23C1 2320, Léva 556-570 ~víd koroü? 2C665- ! 2C860 Otíliák korona 110.95-111.50, Svájci frank 1 I455U—14625 pária. Da&wtkt Amsterdam 30050—30280, gslfcíáű 935 ­940, Sulrarcst 342-344, Jürfisset 3543 3561, Kopfth h**a 12680 -12745, Knsitiánla 1C695-10750, Loniwn ?45CCC—347COO, Milánó 3390 3408, tltvy.r,: 78500­78900, Páíis 3914 -3934, fr*ga 2321-2333, Srófú 571-574, Sto' ^^a 20955 -21020, B«CS 110-95 111.50, Zürich 14550-1(4625. — Oroszlánok egy varietében. Az egyik brüsszeli varietében egy állatszeliditő lépett fel, aki hat afrikai oroszlánt mutatott be a mutat­ványok kapcsán. Tegnap egy munkás bement a ketrecbe, ahol az egyik oroszlán ráugrott és szétmarcangolta a karját. A munkások társuk segítségére sietve kiszabadították szoronga­tott helyzetéből. Életveszélyes sérüléseivel a kór­házba szállították. Olcsó fürdőkádak, gyermek- és ülökádak Fogel Edénél, Szeged, Takaréktár-utca 8. 4« — Az Uj Idők képhiállitása. Az Uj Idők julius elsejétől rendkívüli kedvezményt nyújt előfizetőinek, remek kivitelű értékes képeket. Csók István képeit és Pajtás Ödön huszárfőadnagy népszerű rajzait. A kiadó­hivatal képviselője: Delfin Samu kiadóhivataü tiszt­viselő ma Szegedre érkezett, magával hozta az értékes képsorozatot, amely a Royal-szalló 6. sz. szobájában tekinthető meg négy napig délután 5—6 óra között. Az előfizetők ott át is vehetik. Pajtás Ödön katonaéletből vett rajzai különösen a katonaság, csendőrség és rend­őrség tisztikarának érdeklődésére számithatnak. Ezt a kivételes alkalmat használja fel mindenki, aki még nem előfizetője az Uj Időknek. Legjobb harisnyák, keztyűk Soós Lajosnál. Zttrlchl tőxade. Ny Hát t Pír is 27.02, Lordoa 2375, JWiwyork 540.50, Milánó 2335, Hollandi» 2C6 50, Berlic C.OOOCCOOÜOI29, 8écs 0.0076«/,, Sxólií ? 92 V„ Prága 16.00, ündaptü Q.0C69, takarost 2.35, fteJgráú 6.45, Varai 0.0000106. XHrteht sárlati Páris 26.99, Londots 2372, Hnr. rarfc 539 E0, Vili-Jó 23.30, Hollandia 2C6.50, Seriig 0 0COCOCOCO129, Séca 0.0076'/» Szófia 3.92'/,. Prágí 15.95, Boacprxi 0.0069, &ukar»a'< 2.35, .*el«rád 6.45, Vars* 0.00001C6. Terménytőzsde. A csütörtöki terménytőzsdén az irányzat gyengén tartott volt. Az árak 5ooo koronával estek, a forgalom igen csekély volt. Hivatalos árfolyamok: Buza 76 kg.-os tiszavidéki uj 4150—"2 0, egyéb 4125-4175, 78 kg.-os tiszavidéki uj buza 4200 -4250, egyéb 4175-4¿25, rozs uj 3550— 3E03, zab 4300-4150 ¡«igen 3900—4000, repce 6100­6250, korpa 2450-2650. Ferencvárosi sertésvásár. Déli zárlat. Felhajtás 13oo darab. Árak: Könnyű 24—26.000, közép25.ooo­27.ooo, nehéz 27.5oo-28.5oo korona. I ányzat csendes. Szerkesztői üzenet. K- J. városi vámőr. Sajnos nem felelhetünk kérdé­sére kedvező válasszal. Hagyatékok valorizálásáról, dacára a tömeges valorizációnak, egyelőre nincsen szó. Mint értesültünk illetékes helyről, a közel jövőben a kormány szóba sem engedi jönni a hagyatékok valori­zálását és így még tervezetet sem készítenek erről az illetékes minisztériumban. Sajnos, ön ebben az esetben csupán 56G0 papirkoronát es ennek 20 évi kamatos kamatait veheti fel. Legjobb lenne, ha most még nem venné föl a pénzt és jobb időkre várna, mert ezeknek a pénzeknek rendezésére is sor kell, hogy kerüljön — idővel. 1 A szerkesztésért ideiglenesen felelős: FRANK JÖZSBF Kiadótulajdonos: Délmagyarorsxág Hírlap- és Nyomda­vállalat R.-T. Nyomatott a Délmagyarország Hirlap- és Nyomda­vállalat R.-T. könyvnyomdájában, Szeged, Élő tiszai fehérhal (tel) pénteken és szombaton nagymennyiségben kg-ként 12 ezer koronáért kapható a Rudolf­téri halcsarnokban és az árusoknál. Telefon 14—64. Mindenfajta tla»ai halak állandóan raktáron. Harisnyák, rövidáruk Scnkovícs-nál ®izc7idf Fs u m.saí POLOSKA ESS legbiztosabb a FRANKL féle 425 P0L0SKn-n ncAc. A petéket is kipusztítja. Bútorokon nyomot nem hagy. Egy üveg ára SOOO K> — Egy nagy üveg ára 15.000 K. Kapható egyedül: FRANKL ANTAL tárában Felsőváros, Szeged, Szt. György-tér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom