Szeged, 1924. július (5. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-29 / 172. szám

1924 ltditift 29. SZEQSD A munkásbiztositó autonómiáját követelték a kamaraközi értekezleten. Viharos határo athozatal. Szeged, julius 28. (Saját tudósítónktól.) A sze- és gyermekágyi gedi kereskedelmi és iparkamara körletébe tartozó tését, továbbá a iparosok vasárnap délelőtt népes és a végén elég f megszüntetésé segélynek az állam által leendő visecselédbiztositási kedvezményes kulcs viharos gyűlést tartottak az Ipartestület székházában. A gyűlés igen fontos kérdéseket vitatott meg és a munkásbiztositó kérdésénél nem kis meglepetéssel szolgált azoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy jótékony hatással van az autonomia megvonása. A gyűlésen Körmendy Mátyás ipartestületi elnök elnökölt, akinek megnyitó szavai után dr. Pálfy József az iparos nyugdíjügyet ismertette. A nyugdíjintézményt tövényhozási uton kell megoldani, a törvénynek kell kimondania, hogy minden képesítéssel biró iparos köteles belépni a nyugdíjintézetbe. Az iparosok azonban nem nyugosznak meg abban, hogy az intézmény ügyét belekapcsolják egy másik intézmény adminisztrációs ügyeibe. A mostani tervezetek szerint egy-egy iparos özvegye évi 600—3000 aranykoronát kapna. Az iparosoknak az intézmény érdekében minden áldozatot meg kell hozniok. Dr. Landesberg Jenő a forgalmi adó kérdését ismertette ezután. Nagy figyelemmel hallgatott beszédében hangoztatta azt, hogy a legtöbb panasz az átalány végrehajtása miatt hangzik el. Olyan magas átalányokat vet ki a pénzügyigazgatóság, hogy azok már egzisztenciájukban támadják meg az iparosokat. A szegedi pénzügyigazgatóság azonban honorálta a kamara és ipartestület kérését és revízió alá veszi a már kirótt átalányösszegeket. Határozati javaslatot nyújtott be ezután, amelyeta gyűlés egyhangúlag elfogadott. A javaslat kéri a pénzügyigazgatóságot, hogy azokat a kirovásokat, amelyeket nem a féllel együtt állapítottak meg, vegyék revizió alá és a végleges elintézésig az átalányösszeg behajtását függesszék föl. Pálfy Dániel jelentette ki ezután, hogy a kivetett adóterhek nem állanak arányban az iparosság keresetével. A vásárhelyi ipartestület elnöke: Kruzslitz pedig bejelentette, hogy Vásárhelyen immár megkezdték a revíziót. Ott ugyanis a kirótt összegek 57 százalékát már elengedték. Dobsa László dr. fölszólalása után Hunyadi Vass Gergely a betegsegélyezés kérdéséről tartott előadást. A kérdés ismertetése után a következő határozati javaslatot terjesztette a gyűlés elé: „A kamarai kerület iparossága határoza'ilag kimondja, hogy a munkásbiztositó pénztárak politikától mentes autonómiájának megvalósítását kivánja. Feltétlenül kívánatosnak tarija a pénztárak reformiát is, mellyel kapcsolatban a pénztári terheket a békebeli aranyterhekre csökkenteni nemcsak szükségesnek, de elkerülhetetlennek is tartja. Szükségesnek tartja oly csoportok felvételét a pénztárba, amely csoportok aktívát jelentenek a pénztárra nézve. A mezőgazdasági munkások felvételévet e cél elérése kézenfekvő. Szükségesnak tartja a terhességi Szükségesnek tartja az aggkori és rokkantbiztositás intézményes megvalósítását, hogy végre gyökerében akadályoztassék meg az a törekvés, mely a betegsegélyzö pénztár intézményének hézagait igyekszik a pénztárak nagy megterhelésével e célokra felhasználni. Amidőn még megállapítja az értekezlet, hogy a jelenlegi terheket az iparosság huzamosan viselni képtelen, annak a reményének ad kifejezést, hogy a sérelmek a rövidesen megoldandó reformjavaslatban orvosolva 'eandenek. A határozati javaslat beterjesztése után indult meg azután az a vita, amely egyrészt nagy viharokat provokált, másrészt pedig meglepetéssel szolgált bizonyos köröknek. Marosán Milán szólalt fel először a kérdésben. Alaposan alátámasztott beszédében először számszerű adatokkal igazolta be, hogy nem mindenben vezetik helyesen és eredményesen a munkásbiztositót. Határozottan jelentette ki, hogy a munkások tartják maguk számára elsősorban a pénztárt, az ő filléreikből kapják — nagyrészt — betegségük esetén a táppénzt, az ő filléreikből kezelik őket balesetek esetén az orvosok, miért állítanak akkor kormánybiztost a pénztár élére. Amikor autonómiája volt a munkásbiztositónak, mindenki meg volt elégedve — és még sem fizettek annyit, mint most a kormányhatóság idején. Határozottan követeli az autodómia azonnali visszaállítását. Csak akkor tudna megint kifejteni igazi működést. Majd fennhangon jelentette ki: — Az iparosoknak addig nem szabad egy fillért sem fizetni betegsegélyzö járulék címén, míg az autonómiát vissza nem állítják! Mondják ki ezt az iparosok, akkor majd visszadják az autonómiát! Ekkor tört ki azután elementáris erővel a vihar. A zajban egyszerre Pálfy Dániel hangja dörög: — Hogyne, hogy a kommunizmus fészke legyen megint! Marosán ekkor élesen felelt vissza, az egyre erősbödő zajban alig lehet hallani a szavakat. Körülbelül ezeket modta: — Mindegy, hogy milyen kommunizmus, fehér, vagy vörös! Adják vissza az autonómiát! Követeljük! A vihar egyre nagyobb, a kiáltásokat nem lehet már megérteni, csak látni, hogy az ajtóhoz támaszkodó Pálfy Dániel feltűnően elhagyja a termet. A vihar lecsillapodása után dr. Pálfy József kijelentette, hogy ő is az autonómia mellett van, ha garantálják, hogy nem lesz kilengés. Az autonómiát követelő [határozati javaslatot pedig ezután a gyűlés egyhangúlag elfogadta. A viharos gyűlést ezután Körmendy Mátyás zárta be. Szeged, julius 28. (Saját tudósítónktól.) Az alsóközponti házhelyárverés szomorú eredményéről számolt be a hétfői tanácsülésen dr. Ördögh Lajos tb. tanácsnok dr. Simkó Elemér tb. főügyész jelentése alapján. A jelentés elmondja, hogy négynapi árverés eredményeként mindössze száz házteleknek akadt gazdája, ami alig 650 millió koronát jelent. A telkek négyszögölenkint 75-135 aranyfillér közötti átlagáron keltek el. A gyeHge eredménynek — a tb. főügyész jelentése szerint — több oka van. Egyik oka az, hogy az idd nem alkalmas az árverésre, a gazdák, akik vásárolnának, még nem tudják, hogy milyen anyagi eredménnyel végződött számukra a most muló gazdasági esztendő. Az árverésen megjelent kétszázö'ven olyan gazda, aki beje entette vételi szándékát, mégis tarlózkodott az árveréstől, mert csak szepiemberben tudná előteremteni a vételár esedékes részleteit. Az árverés gyenge eredményének másik igen fontos oka az volt, hogy egyesek az árverésektől való tartózkodásra izgatták a gazdákat, még pedig azzal, hogy abban az esetben, ha nem sikerül most az árverís, a város ismét huszonöt évre bérbeadja a földet — mezőgazdasági művelésre. Azzal is izgatták a gazdákat, hogy hiába veszik meg a telket, a város csak akkor Íratja telekkönyviteg át a vásárlók nevére, amikor szerződési kötelezettségüknek eleget téve felépítették rajta házukat, — így tehát kölcsönt sem vehetnek fel a telekre, amiből alzán építhetnének. Dr. Simkó Elemér ezzel szemben bejelenti a tanácsnak, bogy egy fél éven bslül mirden alsóközponti háztelek eladása sikerül, ha a tanács az árverésen szerzett tapasztalatai alapján készített javaslata értelmében módosítja a Veszélyben az uj falu terve. szerrődísi feltételeket. Jav.solja pedig, hogy a teljes vételár kifizetésének határidejét (egye a tanáci december 31-érőt 1925 május 15 ére, a vételár teljes kifizetése után Írassa át a telket a vevő nevóre, de az öt éven belüli építkezés kötelezettségét felekkönyvileg kebdeztesse bt azzal, hogy ellenkező esetben a város vagy visszaveszi a telket és a befizetett vételárat megtsrtja, vagy pedig; a vásárló a vételár négyszeresét tartozik büntetésfcépen befizetni a város pénztárába, — kedvezményes áron ad az építő telektulajdonosoknak a város vályogvetésre alkalmas földet —, a mélyen fekvő telkek feltöltésére szükségss földet díjtalanul engedi ét a város a gazdáknak és végül azonnal megktzdi az uicák kiképzését. A tanácsülésen hossiu vita támadt a kérdés fölött. Olyan hangok is hallatszottak, hogy veszedelmes dolog az egész falusitás. — Meglátjátok, elszakadás lesz a vége — mond a Turóczy Mihály főügyész. Taschler Endre pedig nem akart semmit sem változtatni az eredeti feltéíeleken. — Az élet megmutatta, hogy Alsóközponíon száz telekre van szükség — mondotta —, ne erőltessek tovább a dolgot. Boldoguljon az a szíz gpzdf, aki vett telkei. Igaz ugyan, hogy nekünk nagyon kellene a házteikek ára, de ha erőltetjük az eladást, nagyon drága pénz (esz az. A tanács mlgis ugv határozott, hogy a teljes vételár befizetésének határidejét kitolja mámsig, s lelkek tulajdonjogának átírását engedélyezi, ötven százalékos árkedvezményt ad s vályogföldek kiváltásánál az építő gazdáknak és az uak J épitési költségeinek fedezésére kiveteti tíz szá: zalék befizetésének arányában azonnal megf kezdi az utcák építését. Az egész hfstőriából'pedíg az a szomorú tény állapítható meg, bogy a közömbösség veszéllyel fenyege'i az alsóközponti uj falu tervét. Juon pedig nem tud olvasni... Szeged, julius 28. (Saját tudósítónktól.) Romantikus operettekben gyakran nyugodtan találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek ámulatba ejtenének a prózai életben. Teszem azt kijön a szinre egy grófnő, (alább nem is adja a szerző), látszólag nincs semmi baja, öt perc múlva mégis énekelni kezd és elárulja életének számtalan intimitását. Nyilván fölöttünk álló erők befolyása következtében, — hisz erre nincs kézzelfogható indok — ott teremnek más grófok és grófnők is, akik szintén énekelnek. De nyilvánvaló, hogy ezek alárendeltebb társadalmi állásúak, mert ezek csak elismétlik azt, amit az első éneklő grófnő cselekedett, esetleg a refrenjét mondják az ő mondanivalóinak. Utána elvonulnak, ami jól nevelt diszkrét egyéniségük mellett bizonyít, jön ugyanis egy birkapásztor, vagy rablóvezér, látnivaló rajta, hogy kevés az iskolázottsága (ő maga erősitgeti, hogy a természet gyermeke), de azért szintén énekel s öt perc múlva már blúzt táncol a grófnővel, nem beszélve arról, hogy nem is öt, hanem három perc múlva csókolóznak. Az önök alázatos riportere, aki épp ugy a színpadról kezdte megismerni az életet, mint nagy tömegei a mai ifjúságnak, azokban a romantikus időkben szentül meg volt róla győződve, hogy nincs a világon könnyebb egy grófnő meghódításánál. Hiszen az iskolában azt tanulta, hogy a szini irodalom az életet kopizálja, viszont a szini irodalom brutálisan mellőzte a varrólányokat, akik az italok közül az-oltott gyufát szerették a leg jobban. Am ezt miért öntötték volna művészi formába az irodalmárok, hiszen tudta, látta mindenki s nem mondtak volna vele ujat. A grófnők több népet vonzanak a színházba, azért szent meggyőződése az önök alázatos krónikásának, hogy a művésznők a nyarat többnyire grófok társaságában töltik, ott tanulják el a nüanszokat. (Épp most olvasom egy kis szerepű, de nagy jövedelmű művésznő szórakozásaival kapcsolatosan ezt a kérdést: Vájjon kitől tanulhatják ezek a veszedelmes szépségek ezt a nagyszerű fellépést, látszólag kitűnő modort, melynek furcsaságai csak a harmadik pohár pezsgő után bújnak ki a zsákból, — akarom mondani a házmesteri fülkéből.) Ám térjünk vissza a színpadra, ahol az élet találkozik a művészettel s látogassunk el az életbe, ahol épp annyi a művészet, mint a színpad. A Délvidéknek rettegett réme volt Juon, egy B-listás kecskepásztor, aki a brassói hegyekben tanyázott. Innen indult el fosztogató kalandjaira, akárcsak Jókaitól megzengett elődje, a Facia Negra. Az utóbbi azonban ur volt, szenvedélyének rabja, mig Juon kenyérkeresetből űzte a rablás súlyos, de nyilván szintén örömökkel teli mesterségét. (Azért nem jó túlságosan kutatni a történelemben, mert sose tudni, hol találkozik a szenvedély a kenyérkeresettel.) A körülöttünk levő nemzetiségek közbiztonsági szervei távolról sem olyan jók, mint a mieink. Ott minden kifinomultság a politikai zaklatásra van épitve, a rablókra csak másod-, vagy harmadsorban gondolnak. Egyébként sem hajszolják őket túlságos eréllyel, hiszen a saját véreiknek okoznának kellemetlenséget. Azonban a Juon annyira elszemtelenedett, hogy végre muszáj volt ellene is megindítani a hajtóvadászatot. Bekerítették, elfogták, vasraverték s ezzel rab lett, letűnt dicsőségű. A kunyhójában rengeteg felhalmazott holmit találtak, amit ugy harácsolt össze, néha egész falu kifosztásával. A kastélyokba épp olyan szívesen ellátogatott, mint a kispolgári házakba s hetekig is eltart, amig osztályozzák a bűnjeleket, hogy melyik honnan származott. Juon a vallatásnál gyakran összeráncolja a homlokát, gondolkoznia kell. — Ezt kitől raboltad? — Várj csak uram, alighanem a prepelicai kastélyból. Egy ilyen előkelő helyről került elő a legtöbb préda. Régi családi ékszerek, kardok, ezüst és arany tálak. — Hát ez mi? — kérdezte hirtelen a vizsgálóbíró. Hat levelet mutatott fel, finom irásu női levelek, rajongóak és elragadtatással teliek egészen a szomorúságig. Valamennyi Juonhoz intézve. — Nem tudok, uram, olvasni, mondta a rablóvezér. Mással pedig nem mertem elolvastatni, mert féltem, hogy bajba kerülök. — Mikor a kastélyt kiraboltad, ki volt otthon: — Csak az asszony maga. — Gazember vagy, Juon, mondta a biró, közönséges kapcabetyár. A legény csak állt bambán, vonogatta a vállát s talán megfeledkezett már arról az éjszakáról is, amit hat fájó szivü női levél követett. Juon nem tud olvasni s tudatlan az értékmeghatározásban is, mikor a különféle zsákmányokat taksálja.