Szeged, 1924. június (5. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-08 / 131. szám

SZEGED 19*4 janim 8 huszárok, gyalogosok. És mellette eg?*egy gipszszobor kifestve és fölöltöztetve, lovon és lándsá7al, életnagyságban, a császári ssreg katonái. Es tovább egy másik sarokban Napoleon fehér lova, amit ügyszeretett a szemléken és a parádékon és mellette kitömve az agár, ami megjárta Szent Ilonát. Es üveg alatt a Consul kardja, a császár aranyos pisztolyai. Egy másik szekrény másik teremben. A rongyos, piszkos kicsi Redeugot Grise, amiről annyit irtak, Taine is beszélt és Thiers is irt. És mellette a háromszögű bársonykalap a kokárdával és jobbról az aranyozott kék-gránátos kabát, amit Napoleon Márengonál viselt. Aztán egy Dávid-kép: Napoleon a trónon. És három szobor. Három mellszobor egymás mellett. Napoleon, Joffre, Foch... Egymás mellett és ugyanolyan táblával. Joffre és Foch a muzeumban, Napoleon mellett... Három generális a Napoleonteramben, három győző... Igy van ez jól, mondják a franciák. A győzök. Napoleon,'Joffre, Foch... A császári muzeumban ... Marengó, Wagram — Marne. Hiszen igaz, ütközet volt mind a három. Halál volt mind a három. És ebben a teremben le kell venni a kalapot. Napoleon, Joffre, Foch. Vér György. Az angolok. Irta: Tonelli Sándor. Az angolok a világtörténelemnek politikailag kétségtelenül a legtehetségesebb nemzete. Soha egy népnek még akkora területeket és annyi népfajt, mint nekik, egy impérium alatt egyesiteni nem sikerült. Az angol világuralomnak a titkát igyekeztek földrajzi, faji és mindenféle egyéb tényezőkkel megmagyarázni, de egyik magyarázat sem bizonyult tökéletesnek. Minden magyarázatnál az ellentmondások egész tömege merült fel. Egy alapjában véve arisztokratikus érzésű nép meg tudta teremteni a világ legdemokratikusabb alkotmányát Egy faj, mely magát a többieknél különbnek tartja, uralkodik idegen népek milliói fölött, anélkül hogy a gyűlölség érzetét váltaná ki az általa kormányzottak körében. Egy állam, amely sohasem hódított, hanem a hóditást évszázadokon át kalandorokkal és kereskedő társaságokkal végeztette el s maga csak az eredményeket zsebelte be. Egy nemzet, amelynek tömegéből hiányzik az elvont gondolkodásra való készség, de az adott pillanatban ösztönszerűleg mindig tudja, hogy mit kell cselekednie. A világháború és az angolok. A világháború kitörésekor olvastam valamelyik német professzornak a klasszikus hasonlatát Karthágó és Róma harcának a megismétléséről. Akkor a hasonlat nagyon tetszetősen hangzott. A kereskedő jellegű, koloniális, zsoldoscsapatokkal harcoló, Karthagóra emlékeztető Albion és a kontinentális, militarisztikus, kemény céltudatossággal előretörő Németország. A hasonlat azonban befejezésében nem vált valóra. Az uj Karthagónak elkeresztelt Anglia nem bukott el, ellenkezőleg hatalmasabban került ki a háborúból, mint volt azelőtt s a győztesek a spártai és római ambiciókkal — esetleg erényekkel is — büszkélkedő Németországra kényszeritették rá a karthagói békét. Ma már körülbelül fel lehet állítani a világháború mérlegét. A békének pillanatnyi haszonélvezői a franciák, de a háborúnak igazi nyertesei az angolszászok. Nagybritannia és az Egyesült Államok. Franciaország újból elrabolta ugyan Németországtól Elszászt és Lotharingiát, csapatai megszállva tartják a Rajna völgyét és a Ruhr medencéi, Páris a világ fővárosának büszke címével dicsekszik, de Franciaország néperején a háború ujabb halálos sebet ütött, melyet helyrepótolni már nem lehet. Franciaország a néhai szép asszony, amely hiába kendőzi magát, öregedésének jeleit eltakarni nem tudja. Amerika ezzel szemben magához ragadta a világ gazdagságának nagy részét, Anglia pedig elérte egyik legfontosabb politikai és gazdasági céliának megvalósítását, legnagyobb vetélytársának letörését és az Indiai óceán körüli összefüggő angol koloniális birodalom kiépítését. Csak rá kell nézni a térképre: egykét jelentéktelen portugál és olasz gyarmatot és néhány vazallus benszülött államot leszámítva, Afrika egész keleti partja, Ázsiának egész déli része az ausztráliai szigetvilágig angol uralom alá került. Ma már meddő és ostoba kérdés feszegetni, hogy ki kezdte a háborút. Nemzeteket iskolásgyerekek módjára veszekedésekért felelősségre vonni nem lehet, A háború bűnöseinek büntetését emlegetni nem egyéb közönséges hipokrizisnél. Bizonyos, hogy a háború kitörésének pillanatában a csatornán innen é3 tul az az érzés uralkodott, hogy vitális érdekek forognak kockán és a háborút legfeljebb elodázni lehat, de elkerülni nem. Az angolok kényszerűségnek tekintették tengeri hegemóniájuk megtartását, állták a harcot és amerikai segítséggel győzedelmeskedtek. A háború óta azonban az angol felfogásban óriási eltolódás észlelhető. Mig a franciák még mindig a háborús hisztériának az állapotában é'nek, Angliában a kijózanodás kétségtelen jelei mutatkoznak. A Ruhr-kaland távolról sem találkozott az angol közvélemény osztatlan tetszésével ; különösen a munkáspárti kormány uralomra jutása óta egyre élesebben bírálják a francia kormányok bosszúálló politikáját ; általában véve pedig nincs állam, amelyben kiváló állású emberek a hazaárulás ostoba vádja nélkül, kiméletlenebbül mondhatnák el véleményüket a háború és békekötés őrületeiről, mint Angliában. Anglia újkori politikai történetének egyik érdekes jelensége az európai egyensúly fenntartásának az elve. Angolra lefordítva ez az elv azt jelenti, hogy a kontinensen egyik állam se tehessen szert olyan tulhatalomra, hogy az Angliát veszélyeztesse. Ezért volt Anglia háromszáz esztendőn át mindig a szárazföld második legerősebb hatalmának a szövetségese; ezért szövetkezett Hollandiával Spanyolország ellen, ezért segített megdönteni Napoleon világuralmát, ezért vett részt a krimi háborúban Oroszország ellen és ezért hozta létre a bekerítő szövetséget a Hohenzollernek impíriuma ellen. Mihelyt a vetélytárs elbukott, megváltoztatta politikáját. Ma Németország nem veszedelmes, tehát soron van a békés állapot helyreállítása és a tulnagy francia ambíciók lenyesegetése. Az európai egyensúly Anglia világuralmának a biztositéka. A világbirodalom problémái. Az angol világbirodaiom tervszerűtlenül, szakadozottan jött létre s csak később a szükség hozta meg az össze nem függő gyarmatoknak nagyobb blokkokba való tömörítésének a szükségességét. A középkorban Anglia legszerencsétlenebb helyzetű országa volt Európának. A kontinens szélén, egy szigeten feküdt, melyen tul nem volt egyéb, csak a végtelennek hitt occeán. Anglia úgyszólván csak kültagja voll az európai államok közösségének. Amerika felfedezésével Anglia földrajzi helyzete egy csapásra megváltozott. A fekvése centrális jellegű lett a két kontinens között, szigeti helyzete pedig tengeri uralmának az alapia. Azt az erőt, amit a többi európai államok határaik védelmére pazaroltak, idegen országok, koloniák megszerzésére, ipari és kereskedelmi hegemóniájának megalapítására használhatta fel. Gyarmatpolitikája pedig annyira sikeres volt és az Egyesült Államok j elvesztését kivéve, annyira nem érte balsiker, hogy i az angolok valósággal a XVIII. század puritánjai- ; nak képzetei szerint újkori választott népnek képzelik magukat, melyet az Isten különös rendelése i állított a többi népek és nemzetek fölé. Az idegen népekkel való állandó érintkezés i valósággal kifejlesztette az angolokban az okos módon való uralkodásnak a technikáját. Mióta az amerikai gyarmatok elszakadásának esetéből meg- 1 tanulták, hogy a koloniákat nem lehet kizárólag adóalanyoknak tekinteni, megteremtették az önkormányzati gyarmatoknak a típusát, melyek hovatovább az anyaországgal egyenrangú faktorai a birodalomnak. Ma már az alkotmányjogi átszervezés is folyamatban van. A háború előtt szokásba jött a gyarmati miniszterelnökök konferenciája; ez a konferencia már állandó szervezetet kezd ölteni és központi közigazgatási szervvé kezdi kinőni magát. Ez az angol többséggel biró gyarmatok esete. Vannak azonban a brit világbirodalomnak idegen fajú vazallus és meghódított népei is, elsősorban maga az angol hatalom és gazdagság igazi alapja, India, amelyek sokkal nehezebben nyugodhatnak bele alárendeltségi állapotukba. Hogy mi lesz ezeknek a gyarmatoknak a jövendő sorsa, arról kár vitázni. Alig hihető, hogy ma egy angol is komolyan gondolná, amit Macauly mondott, hogy Angliának az lesz a legboldogabb pillanata, ha befejezte India civilizáTását és a hindukat a parlamentális kormányrendszer áldásaival megajándékozva, kivonulhat Indiából. Bizonyos azonban, hogy ezeknél a sokkal nehezebben kezelhető gyarmatoknál is az angolok az adott pillanatban nagyon sokszor megtalálták a helyes utat, melyet követniük kell. Van néhány olyan csodálatos példája az angol kormányzati ügyességnek, mely előtt kalapot kell emelni. Mikor a három éves, keserves bur háború befejeződött, az angol király általános meglepetésre egy volt bur tábornokot nevezett ki Transzvál, majd az egyesült Délafrika miniszterelnökévé. Mikor az ir kérdés annyira kiélesedett, hogy már-már forradalommal fenyegetett, az ir szabadállam megalkotása véget vetett a veszedelemnek. Ma is ez történik. Az angol kormány a kellő pillanatban szabadon bocsátotta Zaghrul iasát, az egyiptomi szabadságmozgalmak vezérét s a legendás Gandhit, akinek nevére Indiában százmilliók esküsznek. Nem kell hinni, hogy ez az egyiptomi vagy hindu aspirációk száz százalékos teljesedését jelentené, ellenben kellő pilí ban nem tévesztette el hatását. A két utóbbi aktus egyébként már az uj munkáspárt kormány müve volt. Az uj emberek bebizonyították, hogy az angol világpolitikának hagyományos ügyessége bel" sem hiányzik. A munkáspárt hatalmon. Kontinentális embsrek számára, akik nem kisérték figyelemmel az angol belpolitikának egyes fázisait, kétségtelenül legmeglepőbb változások egyike volt a munkáspárt hirtelen hatalomra jutása a decemberi választásokon. Akkoriban nagyon magyarázták, hogy a munkáspárti kormány csak ti királyság lesa i a parlar liberálisok jóakaratától függ, hogy meddig tartpünkösdi királyság lesz, hogy a munkáspárt számra csak második pártja a parlamentnek és csak a hatja meg helyét Azóta azonban már hónapok teltek el és a bekövetkezett változást kezdik természetesnek találni Angliában és a kontinensen egyaránt A munkáspárti miniszterek egyáltalán nem bizonyultak rosszabbaknak konzervatív vagy liberális elődeiknél, Macdonald éppen ugy tudja képviselni a birodalom külföldi érdekeit, mint Disraeli vagy Oladstone, Philip Snowden költségvetéséről pedig politikai ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni, hogy igen szép, mérsékelt és mégis céltudatos finánctechnikai alkotás. Bizonyos mértékig azt is lehet mondani, hogy Angliában a munkáspárton kivül állók is kezdenek megbarátkozni a munkáspárti kormány gondolatával. Mi a magyarázata ennek a hangulatváltozásnak ? Amennyire a távolból, pusztán újságok, röpiratok és elszórt levelek alapján meg tudom itélni, a változás az okoknak hármas csoportjára vihető vissza. Az első magának az angol politikai életnek az iskolája, a másik a munkáspártnak az összetétele, a harmadik pedig a közvéleménynek egészen más irányú, nem politikai természetű évtizedes előkészítése a szociális eszmék befogadására. Az első okot illetőleg nagyon jellemző Macdonald miniszterelnöknek egy Kijelentése, mely szerint az alapjában véve mindig becsületes angol parlamentarizmusnak volt az egyik következése, hogy az angol munkásság sohasem táv0", forradalmi célokat tűzött ki maga elé, hanem 1906-tól kezdve, mikor első harminc emberét behozta a parlamentbe, annak a lehetőségével számolt, hogy a többség megszerzése révén, alkotmányos eszközökkel fogja céljait megvalósítani. Ez az alkotmányosság ereje, melyből a kontinensen is sokat tanulhatnának. Viszont a kontinens szocialista pártjai sokat tanulhatnának abból a másik körülményből, hogy az angol munkáspárt sohasem kisérte a párt intellektueljeinek a működését azzal a leplezett gyanakvással, amely a csatornán innen csaknem mindenütt tapasztalható volt, egyúttal pedig nem volt az angol munkáspártnak olyan tagja, aki szociális felfogása mellett is ne érezte volna, hogy nemcsak a pártnak tagja, hanem „a föld legnagyobb és leghatalmasabb nemzetének* is. Éppen ezért Angliában a társadalom azokat az OffETA" KERTJEBEN aranysárga csillogásu, pompásan habzó Szent István idénysör és jó cigányzene várja a pünkösdi közönséget.