Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)
1924-05-13 / 109. szám
_i9t4 május 13 SlSügD nem lehet hivatása, hojzy a magyar polgárságot önmsga ellen védj?, a polgárságnak saját magának keli szembeszálinia olyan pártiörekvér'e!.kel szemben, amelyek az országot ujabb bajba dönthetik. A miniszterelnök hosszas tapssal fogadott bssiéde ufán a társaság a késő esti órákig maradt együtt. Bethlen gróf éjtel eíutazoít kíséretével Szegedről. A rákosszentmihálytelki tömeggyilkosság a törvényszék előtt. Budapest, május 12. Emiékezetben él a rákosszentmihályi tömeggyiikosság, amelynek elvetemült fótettesét, Molnár Tóth Józsefet négy ileí rövid egymásutánban való kioltása terheli. Az ügyészség vádirata szerint Tóth aljas nyereségvágyból először az Amerikából visszatért Lachmann Andrást, majd annak mostohaleányát, Köves Lipőtnét, végül a kis Köves Gyulát és Ksnozscy Dezső segítségével Lachmann Andrásnét gyilkolta meg. A budapesti bünteiőtörvényszéken hétfőn kezdték meg a rákosszentmihályi tömeggyikosság főtárgyalását, ds előreláthatólag még hosszú időt fog ígánybevenni, mig az egész hatalmas ügyet letárgyalják és Ítéletre kerülhet a sor. Mindjárt sz első tárgyalási nap, amelyei délelőtt fél tizkor nyitott meg Leltner Emil táblsbiró-tanácselnök, szenzációval szolgáit, amennyiben Tóth egészen más beállításban mondotta el az ügyet, mint ahogyan azt a rendőrségem lelt vallomásai alapján a lapok ismertették. Kijelentette, hogy csak három gyilkosságban érzi magát bűnösnek, mert Lachmann Andrást nem ő, hanem Kövesné, Lachmann mostohaleánya gyilkolta meg, az öreg Lachnasnná tudtával és beleegyezésével. Kösesnévd az Országház-kávéházbsn ismerkedett msg és csakhamar a legjobb viszony támadt közöttük. Egy alorvcsSsnhallgalóval és ily módon sikerűit megtudnia, hogy Kövesné mérget keres, hogy válásit megölhessen. A bőbeszédű Kövesnébői aztán nem volt nehéz kicsikarni a titkot, hogy kinek & megölésére gondol. Lachmann Andrást, a mostohaapját akarta megmérgezni, hogy szabaduljon az erőszakos és durva embertől és szabadabban élhesse világát. E*t nyíltan nem vallotta ugyan be Kövesné, de szavaiból könnyen lehetett következtetni. Tóíh, aki mindent a hasznos oldaláról fogott fel, jő pénz reményében segített a méreg megszerzésében Kövesnének, majd mikor az öreg Lschmannt már megölték, azon igyekezett, hogy a hármuk titkát — mert Lachmanné is fudoti a gyilkosságról — 8 maga javára hasznosítsa. Különféle cselfogásoV.kal igyekezett ráijeszteni Kövssnére, hogy őt az országból ellávoüisa és ezalatt Lschmannétól a házat kizsarolhassa és a maga nevére írattassa át. E célra használta fel Puskással, a harmadrendű vádlottal való ismeretségéi, akit az ügyben, mint „detektív" szerepeltetett, de kevés eredménnyel, mert amint ezt Tó h általános derültség közepette megállapítja, Puskás, mint detektív annyira tehefságtelsn volt, hogy még azt ssm tuöía éreztetni, "hogy ő megvesztegethető, A tárgyalást folytatják. viszony támadt közöttük, kalommai kihallgatta Kövesné beszélgetését egy Hfiédusifják m ssegerfi iüf§@xg*@iic3szepi Szeged, május 12. (Saját tudósítónktól.) Hónapokkal ezelőtt részletesen beszámoltunk arról a nagyjelentőségű egyezségről, amely október 3-án jött létre a szegedi munkaadók és a szegedi munkások között. Ezen sz éríakezieíen ugyanis — mini ismeretes — a munkások és munkáltatók megejyeztek abban, hogy a munkabéreket ezentúl a megállapított alapbérekhez számított szegedi Index szerint fogják kifizetni. Ez ez uj fizetési rendszer kétségtelenül nagy jelentőséggel bírt g szegedi fejlődő ipar minden ágában, mert ezzel elsősorban biztosították a termelő munkát, amely mi sem bizonyít jobban, minthogy október éta egyetlen olyan üzemben ssm voltak bérdifferenciák, még kevésbé sztrájkok, ahol a munkásokat ennek a rendszernek alapján fizetik, most a jól bevált szegedi indexrendszerben némi változtatásukat kívánnak eszközölni, anélkül azonban, hagy magát a rendszer lényegét megváltoztatnák. Erről a most tárgyaiások alatt lévő reformról a következő részleteket jelenthetjük: Ismeretes, hogy a szegedi indexrendszer száz egysége a közszűkségiet aránya alapján megfelelő részekre vin fölosztva az ggyes mindennapi szükségleti tárgyak közölt. Az index megállapításánál irányadóul veszik a lisztt a cukor, a has, a zsír, a burgonya, a te}, a fa, a ruházat is a lakás átváltozásaid 1923 október harmadikán a száz egységes rendszerben a lakás egyetlen egységgel szerepelt. A közben szinte hőnaponkint kiadott ujabb lakásrendeletek miatt, amelyek mindig drágították a lakbéreket, az simult héten a lakás már harminc egységgel szerepelt az indexben. Bizonyos körökben már hetekkei ezelőtt hangoztatták, hogy ezzel a tul nagy lakásjjruIékkaJ elveszti m index igazságosságát és megbízhatóságát, mert jíienleg egyáltalán nem képzelhető el az, hogy a mindennapi megélhetés mintegy harmadát ígnné ki a lakásbárnek. Ezért s Munkaadók Szövetségében az a terv az a merült fel, hogy az indexrendszertől teljesen el keli választani a lakbért, illetőleg ezt a tételt B -->,..- x ki kell emelni abból és a lakbért az indexen számos reprezentánsa tolódott. A Kis Marat két legfontosabb férfi szerepét ugyanis vendégek ének'ik, Szende Ferenc, az Operaház basszistája, aki a Faust szegedi előadásain Mefis'ó szerepében olyan nagy sikert aratott és Somló József, az Operaház tenoristája, akit korábbi vendégszerepléseiből szintén előnyösen ismer a szegedi közönség. A két vendégénekes budapesti elfoglaltsága volt a premier ismételt elhalasztásának az oka. Pedig ha legalább április elején megtarthatták volna a nevezetes premiert, azon maga Mascagni is megjelent volna, legalább azt üzente Székelyhidy Ferenccel Andor Zsigmondnak. A szegedi siinbáz operaegyüttese már három hónap óta tanulja a Kis Marat-X. A darab az egész operaszemélyzetet foglalkoztatja. Szende Ferenc és Somló József Budapesten tanulták meg szerepeiket és hétfőtől kezdve együtt próbálnak a szegedi színészekkel. A darab előadásának (echnikai része is már négy hét óta foglalkozlaf ja a színház műszaki személyzetét. Husz asztalos, lakatos és díszitőmunkás dolgozik Kincses födiszleímester és Mihályi diszletfestő irányítása szerint a Kis Marat egészen speciális díszletein. Különösen az első felvonás diszletezése volt súlyos probléma. Az első felvonásban ugyanis Nantes város egy ma is fennálló terén játszódik a darab cselekménye, azon a téren, amelyen a Loire folyik keresztül. Az első és a második felvonás diszleteit teljesen a milanói operaszínház díszleteinek mintájára készítették. Andor Zsigmond már hónapokkai ezelőtt megrendelte Milánóból a Kis Marat bemutatójáról készített fényképfelvételeket és kosztümterveket és ezek szerint igyekezett megoldani a feladatot. A Kis Marat szegedi bemutatójának sikerét tehát a Mascagni muzsikáján kívül minden valószínűség szerint a darab technikai előállítása is nagy mértékben növeli. Az opera szövegét Móra Ferenc és Tonelli Sándor fordították magyarra és fordításuk most jelent meg könyvalakban a magyar könyvpiacon. Azt a nagyarányú érdeklődést, amely a bemutató iránt megnyilvánul az országban, élénken bizonyítja az, hogy a Kis Marat szerdai premierjén jelen lesz ifjabb báró Wlassits Gyula, az állami színházak főigazgatója, Mihályi Ferenc, as állami színházak főrendezője, Máder Raoul, az Operaház igazgatója és Márkus Dezső, a budapesti Városi Színház főzeneigazgatója is és kívülük a magyar színészet is A fővárosi nagy kivül, önállóan kellene fizetni a mindenkori lakásrendelet alapján, A Ssővsíség igy akarja elkerülni, hogy az ind:x azután taljísen irreális legyen. A lakbér kikapcsolása azonban a munkásokra nézve nem jelent semmi hátrányt, mivel ők külön kapják meg lakásuk bérét. ás index módosítása ügyében a Szövetség kedd délután 6 órára értekezletet hívott össze, amelyen a munkásság kíp jisslői is megjelennek. A Szövetség — értesülésünk szerint — azzal a prepozícióvá! lép az értekezlet elé, hogy a lakbér kikapcsolása után természetesen az"eddigi szokás szerint állapítják meg az indexet; lakbér f ejében pedig a munkások — a mindenkori lakásrendeletek alapján — százötven aranykoronát kapnának, mini a munkáslakásoknak a békében szokásban volt bérét. Ebben a negyedben 84.500 koronát kapnának a munkások. A ksddi értekezleten előrelát'nntőlsg nem merülnek fel ellentétek és már most éleibe lehet msjd láptelni az uj rendszert. lapok, kivétel nélkül valamennyi, bejelentették í a színház igazgatóságának, hogy a premierre | külön tudósítót küldenek ki, sőt a nagyobb | vidéki lapok közölt a miskolci Reggeli Hitlap I is referál majd az előadásról. A Milanóban 1 megjelenő Corriere della Será szintén kért tu1 dósitási. 1 A Kis Marat, mint ismeretes, Mascagni legújabb operáinak egyike. Első bemutatója tavaly nyáron volt, Milanóban, ősszel már Rómában és Párisban játszották, húsvétkor a velencei színház műsorán szerepelt és nem régen mutatták be díszelőadás keretében a fiumei szinházbin, még pedig Fiume olasz aonektálásának emlékünnepén. A díszelőadáson Vicíor Emmánuel is megjelent. A Kis Maratnak tehát Szeged lesz a hatodik állomása. i,!E piccole üiarat11 Országos érdeklődés előzi meg Mascagni operájának első magyar bemutatóiát. Szeged, május 12. (Saját tudósítónktól.) Az egész országban feltűnő nagy várakozással tekintenek Mascagni világhírű operájának, a Kis Maratlak („II piccolo Marat") szegedi bemutatója elé, amely ennek a szinházi évnek kétségtelenül egyik legjelentékenyebb eseménye lesz ugy helyi, mint országos szempontból. A Kis Marat premierje annyiban emelkedik ki a többi szegedi bemutók sorából, hogy a szegedi premier egyszersmind Mascagni legújabb alkotásának első magyar bemutatója is, amennyiben a szegedi színház minden más magyar színházat — még a fővárosi Operaházat is — megelőz bemutatásával. Az országos érdeklődésnek ez a magyarázata. Aa Operaház a múlt évben komolyan foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a Kis Marat előadási jogát megszerzi és a darabot műsorára tűzi, A Servet azonban elejtették, mi?el az Operaház művészi ügyeinek intézői közül néhányan aggályosnak találták azt a kort — a francia forradalomról van sző —, amelyben a darab meséje játszik, tekintet nélkül arra, hogy ennek a mesének szinte kifejezetten ellenforradalmi tendenciája van. Dehát az Operaháznál tudják, hogy mii csinálnak és ennek köszönhető, hogy Andor Zsigmond dr. Marton Sándor irodalmi ügynökségének közvetítésével megszerezhette a milanói Sonzogno kiadócégíőí a Kis Marat magyarországi bemutatásának elsőbbségi jogát a szegedi színház számára. Andor Zsigmond eredetileg ugy tervezte, hogy januárban tarlja meg a darab bemutatóját, az a dátum azonban rajta kivül álló okok miatt elMakó város parlamentjéből. Makó, május 12. (Saját tudósítónktól.) Makó város hétfői közgyűlésén a szabadságon lévő dr. Nikelszky Jenő polgármester helyett Gorcsa Péter helyettes polgármester elnökölt. A tárgysorozat súlyos részén délelőtt estek át. Sok szóharc után a piackérdést ugy intézték el, hogy a hagymások régebbi helyükre kerülnek vissza (az Ehrenfeld- és Tengerics-üzletek közé). A szabók a Deák Ferencutca déli oldalát kapták, mig a hagymások most elhagyott helyét a kofáknak juttatták. Az aszfaltozást házikezelésbe veszik. Papp József felszólalására az elnök megmagyarázta, hogy a rendkívüli vágatási dijakat az állatorvos, a rendes dijakat pedig a város javára szedik. Szavazás volt afölött, hogy a Püspök-kertet Papp József indítványára Horthy Miklós nevére, vagy Biri Imre indítványára Nikelszky polgármester nevére kereszteljék-e. Nyolc szótöbbség szólt az első indítvány javára. Elvetették Zubek indítványát az 500 koronás helypénznek 200-ra való leszállításáról. Elfogadták dr. Diós-Szilágyi Samu főorvos indítványát, hogy ne kötelezzék a házigazdákat a hiányzó házszámtáblák pótlására, hanem javítsák ki az olvashatatlan táblákat s kötelezzék a gazdákat azok karbantartására. A délutáni ülésen megi szavazták a javadalmi dijnokok és a havi Inap-