Szeged, 1924. május (5. évfolyam, 100-124. szám)

1924-05-10 / 107. szám

SZEGED 1914 május 10 — A Ferenc József egyetem rektora sú­lyosan megbetegedett. Dr. Veszprémy Dezső egyetemi íanár, az egyetem rektora szerdán hirtelen rosszul lett. Az előhívott dr. Vidakovics Kamillo egyetemi tanár intézkedésére azonnal a sebészeti klinikára szállították, ahol még aznap folyamán súlyos műtéten esett keresztül. Álla­pota a tegnapi nap folyamán súlyos volt, ma már azonban könnyült, ugy, hogy közeli fel­gyógyulásához minden remény megvan. Az egyetemi rektori teendőket dr. Veszprémy Dezső betegsége taríamára dr. Pieiffer Pé ert pro­rektor látja el. — Duse Eleonora temetése. Rómából jelen­tik : Duse Eleonora tetemeit a Duilló nevü olasz gőzös hozza Nápolyba. A holttestet Nápolyból Rómába szállítják, ahol a Santa Mária degli Angeli templomban nagy istentiszteletet tarta­nak a vasárnapi napon. Hétfőn a koporsót Asolo községbe szállítják és ott temetik el. Az asoloi csendes temetésen D'Annunzio is meg­jelenik, aki hosszabb idő óta először mozdul ki a Garda-tó melletti tuseulanumából. — A tudományos készülékek kiegészítése. Budapestről jelentik: A kultuszminiszter; mint ismeretes, egymilliárd koronát juttatott a tudo­mányos késiülékek kiegészítésére, a GYOSz. pedig 100 millió koronát gyűjtött össze tagjai Világtőrvényszék. Washington, május 9. Lodge szenátor a szenátusban egy Hágába felállítandó „világ­törvényszék" feláliilésát ajánlotta, amelyhez az Egyesület Államok is csatlakoznának. A javaslat az ajánlott törvénykezésnek teljes kidolgozott tervét tartalmazza, amely terv szerint a törvény­szék 16 bíróból, azok közül 4 pólbiróból állna és ezt a bíróságot egy bizottság választaná. Ezt a bizottságot az aláíró hatalmak képviselőiből alakítanák. A jugoszláv kormányválság. Belgrád, május 9. Az ellenzéki blok vezetői pén'ek este kommünikét tesznek közzé, amely­ben megállapítják, hogy a szkupstina munks­képzs és hogy ilyenfórmán a krízis egyetlen megoldása a munkái kormány alakikitása. Az önálló demokraták ezzel szemben Paaiccsal egyetértve a parlament újjáalakítása mellett foglalnak állást. A király ismét több napra el­utazik s igy a krízis megoldása újból halasz­tást szev-d. — A ruhrvidéki sztrájk. Párisból jelentik : Hivatalos francia körökben kijelentik, hogy a ruhrvidéki szlrájk egyáltalán nem érin'i a fran­cia érdekeket. A migumi bányák termelése egy­között és ezen összeget a különböző ludomá- 7 r " LilmSnU írSSirriAir HP Wnaa^hh általán nem csökkent a sztrájk következtében. nyos intézmények készülékeinek, de legnagyobb részt a műegyetem készülékeinek a kiegészíté­sére fordítják. — Dobtorráavatás. Grünwali Ödön szegedi járás­bírósági jegyzőt pénteken jogtudományi doktorrá avatták. —^Huszonöt százalékkal drágult a meg­élhetés ezen a héten. A május 1-én életbe­lépett lakásrendelet tetemesen megdrágította a Mehlich birodalmi és ers/ágos megbhott a ruhrvidéki sztrájk megszüntetésére közvetítő akciót indított meg. A négy bányamunkás szö- j vets'g képviselőit péntek estére megbeszélésre ; hivták össze. — Földigénylő magyarok cseh-tói páitjx. J Komáromból jelentik: Kurtakeszi komárom- ' drágulást csah ezen' a héten állatták be az ^ indexbe. Az index egyébként az elmúlt heti , * "aloköz ek most kivar.csian várják, 255 százalék helyett kétszáznyolcvanat mutat. • oh.°£,m't f°g"ak csm Ini a cseh skolai ható­A hus drágult ezer koronával, a burgonya L^L^C1*® mialt 3 bifÓ 6,160 "3gy 3 i négyszázzal, a tej ára pedig Ötezer koronára «maDoroaas. Brllllina gyöngy-ékszer Fischer Testvéreknél Szeged, Kárász-utca. 957 - Ha nincs kenyér a kalács is jó Van ugy néha D 1L ,. .. ., , • .. • a város tanácsa, hogy akaratlanul, sőt akarata ellenére — Halálozas. Perlesz Berthold életének 64-ik is a j0bb megoldást választja. Igy volt például most is, évében elhunyt, özvegye és kiterjedt család gyá- f amikor a tűzoltók nyári ruhájának beszerzése körül emelkedett. A lakás a szegedi indexben eddig 14 egységgel szerepelt, most pedig harminccal. Ez okozta az e heti huszonötszázalékos drágulást. szolja. Temetése 11-én délelőtt fél 11 órakor lesz az izr. menházból. — A tatai és a salgótarjáni bányászok sztrájkolnak. Budapestről jelentik: A tatai és salgótarjáni bányászok sztrájkba léptek. A sztrájk bérkövetelés miatt tört ki. Az alapfize­tések 160 százalékkal való emelését követeld. folyt a vita. Az egyik szegedi szabócég ugyanis ajánlatot tett a városnak a nyári ruhák elkészítésére. Kétféle anyagot ajánlóit, egy silányabbat és egy jobbfajtát. A silányabb természetesen olcsóbb volt. A tanács a be­csatolt vászonminták szakszerű megvizitálása után ugy határozott, hogy a silányabbat rendeli meg, mert — a határozat indokolása szerint — a nyári ruha használati ideje úgyis csak egy esztendő. A határozatról értesítet­ték a vállalatot. Eddig rendben is lenne a dolog, Eladó házak, földek, tanyásbír' tokok, szoIOk villákkal stb. Három szobás magánház 24 órán beliil elfoglalható 50 millió, kisebb magánház 45 millió, kedvező fizetési feltételek mellett, azon­nal beköltözhető, egy másik kis magánház, szintén beköltflzheiő, 25 millió, belvárosban beköltözhető magánház 60, ugyancsak itt emeletes ház 90 és két másik emeletes ház 220, a belvárosban továbbá modern magánház 230 és egy 2 emeletes palota 350 millió, A város szivében két darab modern két emeletes bérpalota, az egyik 1 milliárd, a másik I milliárd 850 millió koronáért. Újszegeden házak, villák, gyümölcsösök, telkek alkalmi áron. Pillichfalván cseréptetős ház nagy telekkel és gytlmülcjössel alkalmi áron. Szőregen magán­ház 15 millióért. Földek a szőregi határban 11 m. h. 88 millió, ugyanitt 2—t—7— 8—U—15—21—28—34—39—43 — 50—65 — 73—117—136—189—251—308 és 379 kat. hold terjedelmit földek a legjutányosabb árakon sürgősen eladók Szatymazon, Vilmaszálláson, Felsőközponton. Kapitányságban szőlőbirtokok tanyával és anélkül alkalmi áron, felsőtanyai határ­ban 15 hold tanyásbirtok és dorozsmai határban 56 millióért 4 m. h. szántó sürgősen eladó. Algyői határban 250 millió eladási ár mellett 23 holdás tanyásbirtok azonnal átvehető. Hódmezővásárhelyen 10 m. h. tanyásbirtok sürgősen eladó. Azonnal átvehető üzleti helyiségek 3 milliótól kezdve. Bútorozott és bútorozatlan lakások azonnal bérbe és illetve albérletbe vehetők. FUNDUS iNGnrcnriiRoon Szeged, Klauzál-tér 7. szám (kenyérpiac). 87í «Telefon 11—30. — A kenyérmagvak forgalmi sdója. Buda­pestről jelentik: A szanálási törvény felhatal­mazza a pénzügyminisztert arra, hogy a for­galmi adót kiterjeszthesse és a kenyérmagvakat is bevonhassa az adótárgyak közé. A pénzügy­miniszter egy küldöltség előtt azt a nyilatkoza­tot tette, hogy egyelőre nem fog élni a felha­talmazással. Ezzel kapcsolatban egy fővárosi lap arról értesül, hogy a forgalmi adórendszer­nek az ősz folyamán megvalósítandó reformja szerint osztrák mintára a termelőknél és a vám­nál fogják az adót behajtani. Juhász Gyula a mai Kiss József esten emlék­beszédet mond, Jászai Mari, Gál Gyula, Péchy Blanka szaval, Alpár Gitta énekel. Jegyek a sze­gedi Belvárosi Mozinál. — Olcsó fát kir a várostól a Szent Imre Kollé­f ium. Dr. Erdélyi László egyetemi tanár, az ujszegedi anitóképzőben Ilrő Szent Imre Kollégium igazgatója kérvényt nyújtott át pénteken a polgármesternek és azt kéri a várostól, hogy beszerzési áron engedjen át öt vagon fát a kollégium számira. A polgármester a kérelmet a tanács elé fogja terjeszteni. Ujabb külföldi tanulmlnyutam előtt ledolgozott modelljeimet jutányos áron kiáru­sítom. Reich Erzsi. Női divattermem Szeged, Somogyi-utca 22. 15 — Kétszázoldalas album a Szinházi Élet e hati száma. A húsvéti ünnepeket megelőző sztrájk óta elő­fordult összes szinházi események, az Antónia, Apukám. Huncut a lány, Gyere be rózsám, Qyilkos D3CSI 68 A zöld lift bemutatóinak gazdagon illusztrált beszá­molói megtalálhatók ebben az igazán európai nivóju számban. A legjobb fővárosi irók cikkei, rendkívül érdekes riportok, négy hét összes intimitásai, a bősé­ges mozi, sport, divat, tőzsde és vidéki rovat tarkítják Incze Sándor népszerű heti lapját, amelynek e heti száma a budapesti sajtó legnagyobb eseménye volt. A lap ezen a héten Lengyel Menyhért nagysikerű da­rabját, az Antóniát közli egész terjedelmében. A gyö­nyörű kiállítású album ára I0.000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körút 29. A bányatársulatok megkezdték az egyezkedési ; azonban az történt, hogy a szabócég a határozat tárovaláfinbat ás 140 R7á7alákn<? emelést ai*n- ' kézhezvétele után ujabb beadványt intézett a tanácshoz targyaiasOKat es 14U szazaieKOS emeiesi aj.n- értesítette, hogy a silányabb minőségű anyag­lottak fel. Rendzavarás sehol sem löriént. j gj™Eékkofonában áűapitotta me& tehát ma — A Szegedi Gyorslrék Egyesülete 1924. évi j már huszonhat százalékkal drágább; a jobb minőségű május hó 25-én (vasárnap) a szegedi és körleti isko- anyag árát szintén takarékkoronában állapították meg, Iák tanulói részére kerületi versenyirást, 1924. évi de 119 koronás alapon és igy ennek a drágulása május hó 29-én (áldozócsülörtökön) pedig az Országos ! minimális, ugy hogy a szabócég felárat nem is számit Gyorsíró Tanács megbizáBából országos versenyirást I az ajánlalban feltünteteti árakhoz. A silányabb és a rendez a felsőkereskedelmi iskola helyiségében, amelyre ; jobbminőségü anyag között tehát egészen lényegtelen a hazai gyorsiró-egyesületeket, gyorsiróköröket, tan- j a differencia. A tanács ezekután természetesen meg­folyamokat, a gyorsírás tanárait, a mütársakat és a változtatta eredeti határozatát és ,ha nincs kenyér, a gyorsírás barátait rendszeri különbség nélkül meghívja. • kalács is jó" elve alapján kénytelen, kelletlen a jobb­Ez alkalommal kerül eldöntésre a m. kir. vallás- és 1 minőségű ruhát rendelte meg, de kimondta, hogy ennek közoktatásügyi minisztérium vándordíja és Magyar- a ruhának két esztendeig nem szabad elszakadnia. NYOMTATVÁNYOK ízléses kivitelben, jutányos árban Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat R.-T. könyv­nyomdájában Szeged, Petőfi Sándor-sugárut I. szám. Telefon 16-34. ország 1924. évi középfokú iskolai bajnoksága. — Sztrájk egy fővárosi bőrgyárban. Bu­dapestről jelentik: Péntek délután 2 órakor a Machlup-bőrgyárban 160 munkás bérkövetelés miatt sztrájkba lépett. — A zenebizottság ülése. A városi zenebizottság pénteken délben dr. Gaál Endre kulturszenátor elnök­letével ülést tartott. König Péter, a zeneiskola igazga tója bejelentette, hogy az iskola növendékei május KISS JÓZSEF est ma, szombaton este fél 9 órakor a Belvárosi Mozi nagytérmében. Jászai Mari, Péchy Blanka, Gál Gyula, Alpár Gitta és Í uhász Gyula közreműködésével. Jegyeket a szegedi lelvárosi Mozi elővételi pénztáránál árusítják. Az elő­jegyzett jegyeket csak délig tartjuk fent. (Harmónia.) — Évzáró vizsgák a Makói iparoatanonciskolá­" ' bi; Záróra reggel 4 órakor S^S&SU Székely egyetemi hallgatók hangversenyez. 1^61 4 01^ nyítVa! ban. Á makói iparostanonciskola bizottsága csütörtö­ki- „ - ... , kön ülést tartott, amelyen mMállapitották, hogy az 26-én rendezik második és junius 1-én harmadik hang- • iskolj évzáró vizsgáit e hó 16. és 17-én tartják meg. versenyüket ebben a tanévben. A vizsgák junius 16-án A következő évre a beiratkozások 23-tol 28 ig lesznek, kezdődnek és junius 23-án lesz a viztgahangverseny. j A beiratkozáskor minden tanonc után 10.000 koronát König Péter bejelentését a bizottság tudomásul vette, tartozik a mester fizetni. Telefon; Pénztár 582. BeiVáP3»SÍ RiOlíj Szeded ' Telefon: lgazg. 258. Május hó U.én, vasárnap (stk 16 éVtn felülieknek 1 Csak egy naP'S 1 Gyönyör leányai (öemimonde, szeszélyes asszonyok) Forró kalandok Monté C»rló csillogó életéből, két ré3Z, 11 felvonás, mindkét rész egyszerre egy előadásban és a Nagyszerű kísérő műsor. Előadások kezdete : 3, 5, 7 és 9 órakor Az alapitandó MAGYAR NEMZETI BANK részvényeire m mint nyilvános aláírási hely, jegyzéseket elfogadunk. Snpi-Giiiiiirili TaMpfiíztar. Portálos szép üzlethelyiség a Széchenyi-tér legforgalmasabb részén átadó MF7rD iroda állal- SzeSedi rlL^tU utca 19. Telefon 16-72. m Belvárosban fatelep bérbeadó Tudakozódni Szeged, V«dász-utc« 4. szám. u

Next

/
Oldalképek
Tartalom