Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-30 / 99. szám
1924 áprilU 30. 8ZBQBD Pénteken dönt a kormány a tisztviselői fizetésrendezésről Budapest, április 29. A legutóbb tartott minisztertanácson történt megállapodásokról semmi hivatalos jelentés nem érkezett abban a tekin* tetben, hogy a köztisztviselők fizetését május hóra hogyan kivánja a kormány szabályozni. Eddig meg nem erősített hirek szerint a kormány az április havi fizetésnek 18 százalékába állapította meg a közszolgálati alkalmazottak május havi fizetésének emelését. Ez a hir azonban nem hivatalos helyről származik és igy megerősíteni nem tudjuk. Értesülésünk szerint a kormány a legközelebbi minisztertanácson, tehát pénteken fogja precizirozni ezt a kérdést, amikor is véglegesen megállapítjuk a köztisztviselőknek a szanálási törvényben lefektetett elvek szerinti fizetés rendezését. Wimmer Szeged, április 29. (Saját tudósilónktól.) A mai közgyűlésre Wimmer három indiívAnyt adott b?, amelyekre nézve felkérésünkre a következőket mondotta: — Első indítványommal következetesen az! kívánom elérnS hogy végre már a városi bérlőidéit mind a fe jes buzapjritást fizessék. Ez ügyben való interpellációmra a tanács a legutóbbi közgyűlésen kénytelen volt beismerni, hogy több mint 8000 hold bérű 25 százalékkal leszállította azért, mivel e földek a határkiigazilás folytán vssuti állomásuktól most valamivel tá olabbra esnek, mint azelőtt. Nem keil mondanom, hogy a mai buza és egyéb termeivények árainál az ily csekély távolság, illetve fuvartöbblet mily elenyésző csekély szerepet játszik és hoiy ennélfogva, ha a tanács jó szivében közvetlenül a halárkiigazitás után egy ilyen mindenesetre aránytalan nsgy koncessziót tett is, ennek ma semmi indokoltsága és jogosultsága többé nincsen. Még kevésbé indokolt a tanács által beismeri azon második eltérés a béreknek teljes buzaparitásban való beszedésétől, az, hogy a háború befejezte után már aránylag magasabb árakban bérbeadóit földeknél a buzapmtásra való felemelést teljesen raeliőzte, ugy bogy e több mint 5000 hold szerencsés beilői sokkal kisebb bért fiietnek, mint a város többi bérlői. Világos, hogy ezen mindkét, a végleg elhatározóit buzaparitásos bértől való eltérés — eltekintve a város tetemes kárától — már azért is helytelen, mivel a bérlók egy nagy részét — a kiadott földetbérlőinek egyharmad részét — minden ok nélkül kedvezőbb helyzetbe juttatja, mint a többi kétharmadot és minthogy interpellációmnak nem volt meg az ezt megszüntető hatása, most már indítvány formájában kívánom u'asittatni a lek. Tanácsot, hogy a város pénzügyi és igazságos, méliálegkezdeíén ajánlottam é3 amin;k helyességét a Kúria iiéíeíe tulajdonkép fényesen beigazolta, hogy a város kérje most már a gyárba való azonnali üzerabehslyezéséí, felajánlva so* száz milliárdot étő vagyonát biztosiakként, eseileg egy megfelelő összeg letételét is, avagy aí a másik u', hogy a törvényszék nevezzen ki azonnal szakértőket, akiknek'záros határidón belül a megváltási érékei meg keli állapítani. — Mi attól fálni, hogy ez értékmegállapitás — valorizáva —, amely valorizáláshoz különben sck szó fér, nem állana aránjban a 12 évi jövedelemhez, szerintem nem helyes, de legalább is kö elssségs a városnak az, amit indítványozok, hogy a kérdést azonnai megfihlS módon tanulmány tárgyává legye. Harmadik indiiványom arra vonatkozik, hogy körülbelül egy é/ óta a váró* üzemei — vágóhíd, vizvezeték, saját gazdaságai, gőzfjrdö, városi húsüzem stb. — egy városi közüzemi igazgatóság által kezeltetnek, amely áitslam is pártolt eszmét a város közgyűlése annak idején nagy többséggel elfogadott, amely üzemek kezelése azonban ugy történik, hogy a legdiszkrétebben vezetett magántermészetű részvénytársaság ténykedéseiről sokkal több tudomása van a közönségnek, mint erről az egész város érdekkörébe Irroró üzemről. — Még az egyszer egy évben tárgyait költségvetés alkalmával sem jutottak közelebbi adatok a közönség tudomására, mig különösen >z utolsó napokban két oly kérdés — a szeszfőzés, valamint uj ártéii kutak fúrása — merült fe', amelyekhez, nagy fontosságuknál fogva, a város törvényhaíóiági bizottsága sok hivatott tagjának érdekes hozzászólásai volnának. — Harmsdik irditványom tehát azt célozta, hogy a szóbanforgó üzemek vezetőségének gyűlései rendszeresen nyilvánosak legyenek és hogy a legfontosabb mozzanatokról a közgyűlés nenyos eljárás szempontjából szedje a béreket | gyedévenként jelentést kapjon mind, kivétel nélkül buzaparitásos alapon. " Második indítványom a gázgyár perére vonatkozik, amelyben a Kúria a város feltétlen jogát a gázgyár megváltására most már vágleg szankcionálta. , Ezen itélet most már két utat nyit a gázgyár mielőbbi birtokbavételére, vagy azt, amit az ügy Teljesen nyugodtan folyt le az R. U. R. második előadása. — Azt hiszem, mindhárom indítványom félté lenül közérdekű és elég nagyfontosságú arra, bogy a köztörvényhatósági bizottsági tsgok indítványaim elfogadása mellett állást foglaljanak, még skkor is, ba bizonyos kicsinyes féltéfcenykedáBbői a városi tanácj egyiket-másikat ellenemé. Szeged, április 29. (Saját tudósítónktól.) Részletesen beszámoltunk arról a tüntetésről, amelyet félrevezetett fiatalemberek rendeztek a szegedi Városi Szinház hétfő esti premierjén, Karel CapeK prágai iró R. U. R. cimü színmüvének bemutatóján. A fiatalembereket — mint ismeretes — először, miután büzbombával és kiáltozásaikkal állandóan zavarták a közönség nyugalmát, a rendőrök kivezették. Majd, amikor visszatérve egyre fenyegetőbben viselkedtek, a nagyszámú készültség karhatalommal széjjeloszlatta őket. A rendőrség 7-8 tüntetőt igazoltatott, mig húromat előállítottak. Azonnal kihallgatták, igazoltatásuk után pedig elengedték őket a rendőrségről. A leigazollRtolt lttntetőfcről kedden délelőtt megtették a szükséges jeUnléseke es igy azok ellen, akik vezetői voltak a tüntetésnek, kihágási eljárást indítanak közcsendháboritás cimén. Egyik ellen pedig binügyi eljárást indította* meg, mert hangosan kiáltozta a tömeg előtt, néhány emberre mutatva: — Boncasztalra velük! A bűnvádi eljárást életveszélyes Jenyegetés elmén indítják meg. A rendőrkapitányság egyébként az előálliioit é* igazoltatott egyetemi hallgatók névsorát áttette az egyetem rektorához, értesítette őt hivatalosan a tegnap esti eseményekről és kérte, hogy a maga hatókörében fegyelmi utón büntesse meg a fiatalembereket. Kedden korán reggel óla általános készenlétben van a szegedi államrendőrség kapitánysága, elsősotbsn a kormány rendelete értelmében, amely azerint a május elseje miatt kell elővigyázati intézktdéseket tenni, másodsorban az izgatott hangulat miatt, amely a tüntetés ulán észlelhető. Az utcákon erős rendőrőrjáratok cirkálták mindenfelé, hogy a teljes nyugalom biztosíttassák. A? egyetem és a szinház négy-négy sarkán egy-egy rendőrőrszem áll, hogy azonnal kéiaél legven, mihelyt valami rendzavarás mutatkozna. Rendőrök őriznek egyes olyan magánhelyeket is. amelyek esetleg valami megmozdulásnál veszélyben lehetnének. Mindazonáltal a délelőtt és a délután is a legnagyobb nyugalomban folyt ie, zavargás sehol sem fordult elő. A Városi Szinház nappali pénztáránál két detektív ellenőrzi a jegyváltást., állóhelyet, diákjegyei egyáltalán ntm adtuk ki. Délelőtt számosan jelentkeztek ismét diákjegyért, azonban a detektívek — utasításuk szerint — kijelentették, hogy a kedd esti R. U. R.-előadásra nem adnak ki diák- és állójegyeket. Délután a korzón néhány fiatalember jelent míg, akik lehét krétával ráírták az úttestre öt-őt lépésnyire: „Pfuj, R. U. R.l" Két perc muiva jMt egy öntözökocsi és lelocsolta az utcát és a krétairést is ... A délelőtt történetéhez tartozik még az is, hogy egyetlen egy egyetemi hallgató sem jelem meg a rendőrségen, hogy visszakérje jegyének árát, amiért a rendőrök kivezették őkei az előadásról, holott erre felszólította ókét dr. Bottka Sándor főtanácsos. Az egyetem rektora kijelentette, jhogy a tüntetők között alig akadtak egyetemi polgárok. E'.te, már jóval fél njolc óra eőlt igei erős rendőri kirendeltség szállolla meg ».* színház környékét. Az összes bejáratoknál őrszemek állanak, senkit sem engednek be az old lajiókon, a főbejáratnál egy rendőrtiszt detektiveKkel és rendőrökkel igazoltatja a belépőket. Egyetemi hsllgatót egyáltalán nem engednek be a nézőtérre, még akkor sem, ha valami uton jíftjet szerzett. Nyolc óra előtt mintegy száz főnyi egyetemi hallgató csöndben fölvonult a szinház elé, de a rendörlegénység parancsnoka felszólitot'a őket, hogy azonnal távozzanak. A felszóiitásnak eredménye is lett, öt perc múlva egyetlen diákjsem volt a szinház főbejárata előtt. A fiatalemberek először a korzón séiáltak, itt-ott a szinház körül is ketteséve' felbukkantak, de 9 óra felé már teljesen csönd volt az egész környéken. Tiz órakor már a rendőrtartalék csapatokat is bevonták, csupán egy szakasz rendőr állott készenlétbena szinház körül. Az előadás minden incidens nélkü1, teljesen simán folyt le, egyetlen pisszeni? sem zavarta meg s a nézőtér a kö'önséaes színházi esték képét mutatta. Rendőrök és detektívek ügyeltek minden emeleten, de semmiféle beavatkozásukra sem volt szükség. Tizenegy órakor már bevonultak a rendőrségre, ahol jóformán az egész tisztikar, rendőrlegénység ét a detektivtestület készenlétben volt dr. Bottka Sándor főtanácsos veze ésével. Amikor vége volt az előadásnak, az utca nyugalma zavartalan volt. Értesülésünk szerint az egyeiemi hallgatók délu árt megbeszélést tartottak és ezen a józan gondolkodásúak álláspon'ja győzött, amey elitélte a tegnapi tüntetést. Hiszen a hazafiságnak semmi köze sincs ehhez sz ügyhöz. * n-rn.ain.ruu A Devizaközpont közli, hogy 100 takarékkorona árfolyama egyenlő 122 papirkoronával. Ilii IILIJLU A Jegybankrészvények jegyzéae. Budapest, április 29. A Magyar Nemzeti Bank részvényjegyzésének e'ső napja a legnagyobb érdeklődés mellett folyt le, noha az ilyen hivatalos jellegű részvényjegyzéseknél nem nagyon sietnek a jegyzéssel. Ezúttal feltűnően nagy érdeklődés mutatkozik. A jegyzések a pénzintézetekhez tömegesen érkeznek és azokkal egyidejűleg az aláíráskor esedékes és a jegyzés félértékét kitevő nemesvaluta befizetéseket is eszközli. A részvényjegyzésre szükséges deviza- és valutakészletek befizetése céljából a devizaközpont bizonyos könnyítéseket hozott, azonban a pénzintézetek még az eddigi könnyítéseken is túlmenő intézkedéseket várnak. A TÉBE körlevelet intézett ügyfeleiké amelyben felhívja őket a részvényjegyzésre Ismerteti a részvényjegyzés formáit és hangsúlyozza a jegyzés különleges jelentőségét A Magyar Nemzeti Bank részvényeinek'ieevzésével kapcsolatban a m. kir. Állami eevmtézet budapesti főintézete, mint a Devizaközpont vezetője, aranyrudakat is átvesz mée nedig kg. színaranyat 3.280 aránvkorona értékben, a következő feltételek mellett Az aranyrudaknak legalább 898 'ezredrész kg nyerssulyként négy aranykorona választódat ezáinrtaaak !e, Les*ámi{lnak lof4b54 *ilogramonkent hat aranykorona pénzverői dijat. Magyar koronáben megtérítendőit a f g?í ,írÓ'?m(:8 d»Í** és W jjiségetr. Vege-, miu án a Magyar Nemzeti Bank afeoManályaiM* értelmében köteles részvénytőkéjének túlnyomó részét külföldön letétben i rlani, a tél viseli a külföldre való szállítás költségeit is-