Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-29 / 98. szám

1924 április 29. — Zielinszby Sziláid meghalt. Budapestről jelentik: Zielinszky Szilárd, a főváros köz­munkatanácsának elnöke, a Mérnöki Kamara és a Mérnök-Egyest!let elnöke, műegyetemi tanár, a Kikötő Építkezés kormánybiztosa, ma éjszaka váratlanul elhunyt. — Zielinszky Szi­lárd 1860 május 1-én született, tanulmányait 1882-ben végezte be a József műegyetemen, később Liptay Sándor műegyetemi tanár mel­lett mint asszisztens működött, ezenkívül mint magánrnérnök is dolgozott. Az ő nevéhez fű­ződik Magyarországon a vasbeton építkezés meghonosítása. Az országban számos víztor­nyot ő építtetett, pédául a szegedit, a beocsi­nit és a margitszigetit. Ó volt az első magyar mérnök-doktor. A világháborúban mint alezre­des* mérnök vett részt. Az ivangorodi hid újjá­építésével őt bízták meg. Sok tanulvány jelent meg tőle. Egy esztendeje szívbaj gyötörte és nem hallgatva orvosai tanácsára, tovább is vezette a csepeli kikötők épi kezési munkála­tait, arelynek kormánybiztosa volt, mlg ágy­nak esett és hétfőn éjjel háromnegyed 1 óra­kor meghalt. — A lakásrendelet szerdán jelenik meg. Budapestről jelentik: Az uj lakásrendelet szer­dán fog megjelenni a hivatalos közlönyben. Az edd g kiadott jelentések csupán a tervezetet ismertették, a végleges és eredeti szöveget a szerdán megjelenő rendelet fogja tartalmazni. — A KANSz szegedi vasutas csoportja aranyparitásos fizetést süget. A Közalkil­mazottak Országos Szövetségének szegedi vas­utas csoportja vasárnap délelőtt 10 órakor a Máv. nevelő- és tápintézetben tartotta mintegy SZBOWD Hitler bűntársainak büntetése. München, április 28. A Hitler volt szabad­csapatából kikerült 28 vádlott ellen indított hazaárulási pörben ma hozták meg az Ítéletet. Maurice és Knobloch vádlottakat másfélévi vár­fogságra és 100 arany márka pénzbüntetésre ítélték. Schweiger és Fröschel vádlottakat egy évi és 4 havi várfogságra és 50 aranymárka pénzbüntetésre, a többi vádlottakat pedig egyen­kint egy évi és három havi várfogságla és 30 aranymárka pénzbüntetésre ítélték. Egy vád­lottat két havi fogsággal sújtottak. A vádlottak büntetésébe beszámították a vizsgálati fogságot is. — Az 1924. évi jövedelem- és vagyonadó be­vallások határidejének megkocszabbitása- A pénz­ügyminiszter 1924. évi 51.ooo számú rendelete alapján a jövedelem- és vagyonadó bevallások beadásának határidejét 1924. évi április hó 2o. napjában állapította meg. A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara indo­kolt beadványban kérte a pénzügyminisztert, hogy e rövid határidőt hosszabbítsa meg. A pénzügyminiszter a felhozott indokok alapján az 1924. évi 61.295. számú rendeletével ezt a határidőt 1924. évi májú* hó 15-ig meghosszabbította. Ezek szerint az adóbevallásokat legkésőbb 1924. évi méjus hó 15. napjáig feltétlenül be kell adni az illetékes községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál). — Kedden reggel kisérik át az ügyész­ségre » dtnárhami&itókat. Részletesen beszá­moltunk vasárnap arról a. nagyarányú dinár­hamisításról, amelyet a szegedi államrendőrség leplezett le kétheti megfeszített muiha után. Dr. Véber Árpád rendőrkapitány hétfő dél­utánra teljesen tisztázta a nagyarányú bűnügy minden részletét. Még két héttel ezelőtt jöttek a hamis 100 dinárosok nyomára, amikor egy ««« f XLftSl rg™Akny4o° BöckJános beterjesrette a S2^egedt üzletvezet!ö- , mozás fikkor kezdődött meg *ajd erös ,endü­ség tenyleges és nyugduazoU alkalmazottá nak , t -k néhány nappal ezelőtt az határozati avastatát, amelyben 1924 junius 1-től -k mu]atóhan ,'lpn.eí:&k o-cj>flu/>, a békefizetés 80 százalékának folyósítását ké- f ej]e.. . mulat0Pai? leleplezték Kiskovjcs rik aranyparitásban, amely a szanálási idő alatt félévenként 5—5 százalékkal emelkedne; kérik továbbá, hogy a négy középiskolát végzett vas • uti alkalmazottak ugyanolyan elbánásban ré­szesittessenek, mint más állami alkalmazottak, valamint kérik a nyugdijasok részére a teljes nyugdijuk folyósítását annál is inkább, miután /ezek hosszú időkön át illetményeik egy bizo- Sm hL t 4 V^m* * , ,, nyos százalékát a Máv. kü.on nyugdíjintézetébe } 90? "g, dinárost. Mára már a detekti befizették. Végül tiltakoznak a Máv. bérbeadása 1 e'5áUl,oUák mindazokat az embereket, akik és a munkaidő meghosszabaiiása ellen. A ha- í S,ze£ed,en'1 !agya környéken hamis dinárosok tározati javaslatot táviratilag a magyar nemzet- ! eladásával foglalkoztak Az ügy igy teljesen gyűlés elnökségéhez, Bethlen Isván gróf mi- f ílsz,á" hétfőn elkészítették a végleges niszíerelnökhöz, Walkó Lajos kereskedelemügyi I ÍS^ThJ6 éS lgy, ítVJbe' ÁrPfd rendőr­miniszterhez, báró Korányi Frigyes pénzügymi- ( HL^I^Í küidl f a tettcseket és niszterhez, Keleti Dénes Máv. elnökigazgatóhoz, ! forgalombahozókat az ügyészségre. Zsitvay Tibor nemzetgyüési alelnökhöz és a í Xíít^írS mt «%ielhbbe£M\S KANSj államvasuti csoportja elnökségéhez ter- | ™gé!zségü5yi bizottsága egy indítvány" hatása alatt ' • ;„, : megállapította a hatósági orvosok látogatási dijait. jesztet e fö!. Ha Meinl maltlnkakaéját még nem hasz­nálta, tegyen egy próbavásárlást. Gyermeknek és felnőttnek, egészséges és betegeknek egy­aránt a legjobb tápszer. — Szakaszjegy, kávéház és hasonlók. A szegedi villamoson 2000 korona egy szakasz­jegy, a budapestin 1700. A szegedi kávéházak­ban 5—600 koronával drágább a kapuciner és a fehér kávé, mint a budapestiekben. De drá­Í ább nálunk a tej is, mint a fővárosban, egyéb rthetetlen okok mellett azért is, mert a Köz­ponti Tejcsarnok rendesen egy jó lóhosszal szabályozza az árakat fölfelé. Mindezeket pedig azért tesszük szóvá, hogy felhívjuk az arra illetékes hatóságok figyelmét a közönség vé­delmére. Megengedjük, hogy a mostani, egé­szen rendkívüli gazdasági viszonyok melle megtörténhetik, hogy Szegeden többet kell kérni ugyanazért az áruért, mint például Buda­7~ ' mphpfflnlr ehhen nincs ilyen szabályrendelet sehol s ahol van (Kiskun­pesten. De annyira még sem menetűnk eooen , Fé;e„ hJáza) csak a hatósági teendőkért állapit meg az általánosításban hogy Szeged majd minden - - - • • s teliintetben a legdrágább város tegyen. Mert ez a mi legújabb nevezetességünk. Pedig erre !e """ ebben a drága világban is — Junius 11-én tárgyalja a szegedi járás­bíróság a gázgyár megváltisi pőrét. Meg­írtuk, hogy a Kúria leküldte a szegedi járás­bírósághoz a gázgyári pör iratait. A járásbíró­ság most értesítette a peres feleket, a várost és a gázgyárat, hogy junius 11-ére tűzte ki a pör tárgyalását. — A tavaszi áradás. A földmivelés ügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentése: A Duna Gombosig árad, általánosan közepes viz­áílásu, lejebb magas vízállás mellett apad. A Szamos áradása következtében a Felső-Tiszán szintén áradás mutatkozik Tiszafüredig, lejebb apadás mutatkozik, bár a folyó vízállása igen magas. A Körösök apadnak, az apadás tem­pója azonban elég lassú. — Orvosi hir. A Makói Kerületi Munkásbiz­tositó Pénztár közli pénztári tagjaival, hogy dr. Hubert Mihály pénztári orvos távolléte alatt a mai naptól kezdve a pénztár orvosi rende­lőjében dr. Látrányi Sándor orvos tart a tagok­nak rendelési naponta pontosan déli 12—1 óráig. A dr. Hubert Mihály fekvő betegeit is fent^ orvos látja el a betegek lakásán. * ,99 Ezüst e vöszerek Fischer Testvéreknél, Szeged. — Böriparmüvészeti tanfolyam, selyem­festés, kész ruhák mosható minőségű festékkel való megmintázásra, abrosz, függöny és divány­átvető tervezése és batikolással kapcsolatos tan­folyam kezdődik május 1-én. Nemcsak külföl­dön, de hazánkban is ma az iparművészet nagy jövő előtt áll, igy ajánljuk e szép tárgyak készí­tési módjának elsajátítását, amely — eltekintve célszerűségétől — egyik legalkalmasabb eszköz a finom női izlés kifejlesztésére. Oroszlán u. 6. Czikus. A Belvárosi Bank és Kereskedelmi R.-T. Szeged közli, hogy hetipénz befizetéseket a kassza­napon, sőt a kasszanap után egy nappal is teljes heti jutaléktérités mellett fogad el, ha az illető üzletfél az összeg befizetésére vonatkozó szán­dékát a kasszanap előtt legalább egy nappal az intézet pénztáránál megfelelően bejelenti. 388 — KÜLFÖLDI HÍREK. A párisi lapok jentése sze­rint dr. Benes külügyminiszter május első felében uta­zik Olaszországba, ahol valószínűleg két hétig marad. Juniusban Genfbe megy és résztvesz a nemzetek szö­vetségének ülésén. Nincs kizárva, hogy onnét Périsba utazik. A külügyminiszter amerikai útját, amely előre­láihatólag hat hétig fog tartani, julius elsejére halasz­tották. — A Daily Mail jelentése szerint az angol szak­körök azzal a tervvel foglalkoznak, hogy a csatorna szigetein drótnélküli telefonállomásokat állítanak fel amelyek lehetővé teszik a csatornában közlekedő* hajóknak vihar, köd és hó esetén való pontos értesí­tését és igy az összeütközéseknek elejét veszik - A Britt-szigeten tegnap heves vihar söpört. Írország dél­nyugati része felől Kelet-Anglia felé. A szél sebfssége elérte a 6a kilométert. bC — Pardon ... Hétfőn érdekes följeTentést tett a rendőrségen egy államvjsuti tisztviselő Beje­lentette, hogy vasárnap este színházban volt és előadás közben valaki benyitott páholyába ahol négyen ültek. Az ajtónyitásra hátranéztek az ismeretlen fiatalember — arcát a siréuég miitt nem láthatták — „pardon"-t kérve visz­szavonult. Felvouásközben meglepetten tapasz­talták, hogy a vasúti tisztviselő vadonatúj ka­lapja eltűnt. Hiába keresték ezután a pardon-t kérő látogatót, nem találták meg sehol. A ká­rssult tisztviselő a reidőri nyom®zás sikerte­lensége esetén — értesülésünk szerint — kár­térítésért pört indít a szinház ellen. — Püspöklellén fellépett a lépfene. Az állat­egészségügyi felügyelőség bejelentette Szeged vá­ros tanácsának, hogy a püspökleilei legelőn fel­diiazássaí hiánya a szabályrendeletnek", hogy a ható- í !éPett, a lépfene-járvány. A tanács az állatorvos sági orvosnak nem ád módot arra, iiogy a jómódúak- javaslatara elrendelte a szükséges oltószer beszer tói 'ígalább olyan dijazásban részesüljön, mint rnás ! zését és az előirt óvintézkedések megtételét 1 -ix » ffíiirfacaL* kihaa/iiiliítr a a-,.. » — A hatósági jég ára. A város tanácsa hét­ion megállapította a szegedi hatósági jégkár át tal termelt rnüjég árát. Az üzemvelető jEése szerint egy métermázsa müjég rezsiára 25 5m kn rona és igy a tanács 28.000 koronára iSinSiS« Alajost, aki hamis dinárokkal akart ifzetni. Ez- 1 után őrizetbe vették Halász Mihályt, fiát és f feleségét, akik terjes/tették a hamis pénzeket, majd a fővárosból gyanutlanul érkező Kiss Istvánt, aki tulajdonképen a hamisítást végezte röszkei műhelyében. A detektívek a műhelyben találták a kliséket, gépeket, fölhssználatlan pa­pírokat és lefoglaltak még értékesítésre váró Megemlékeztünk arról is, hogy a tanács 50 százalékkal i alacsonyabb díjazást javasolt a közgyűlésnek, amely a tanács javaslatát fogadta el. A hatósági orvosok e ha­tározat értelmében saját rendelőjükben 15.000, a beteg lakásán 25.000 koronát számithatnak látogatásukért. Éjjel körülbelül ennek a kétszeresét. Makó városának négy hatósági orvosa van, akik hétfőn egyetemesen meefelebbezték a képviselőtestület határozatát. A felerj­bezés többek kőzött ezeket mondja: „A hatósági orvosokat hivatalos teendőik oly nagy mértékben ve­szik igénybe, hogy magángyakorlatra kevés idejük marad. Ezen korlátolt gyakorlatban is oly alacsony dijakat állapított meg a szabályrendelet, hogy a su.yos adókkal terhelt hatósági orvos megélhetése is kér­désessé válik. A tanács azon indokkal terjesztette elő a tervezetet, hogy a kevésbé jómóduaknak is lehetővé tegye az orvosi segély igénybevételét. Midőn az orvo­sok nagyszámú szegényt úgyis teljesen díjtalanul ke­zelnek, a kevésbé tehetősebbeket pedig mérsékelt iui gcMMftju —-j— — .1 1 gyakorló orvos Így a (jazdagok kihasználják a szegény­nek nyújtott előnyt. A szomszéd hasonló városokban dijakat olyan egyéneknek, akik hatósági rendelőben keresik fel az orvost. A hatósági orvosok lakásán jelentkező betegekre nincs szabályrendeleti díj meg­állapítva." A felebbezést dr. Paku Imre főorvos, dr. Hubert Mihály, dr. Joó Imre és dr. Tólh Zoltán ható­jég eladási árát. ka,kulálta t*ltr?tÖJ}*n*ol7*~- Szvaton és Kucses keli tenni. Még _ ca Vagy talán éppen azért, mert olyan nagyon- g 8ági orvosok irtak alá s valószínűleg Csanádvármegye műszaki és elektrótechnikai vátiaint nagyon drága világot élünk. i, "y^i közgyűlésén foglalkozik vele. autóvezetői tanfolyama május hö ín 3 Mübutorokat készít Spitzer, Szeged, Margit- Arany, ezüst, brilliáns beváltás Tóth, Szeged, í meg, jelentkezéseket korlátolt számban rifaíaad utca 12. 478 Kölcsey-utca 7. ** a cég központi irodája délután 3-S 5 órá ° 2 Szenzációs rendkívüli előadás a Rudolf Valentino legújabb és legszebb alakítása MAKÓI KORZÓ MOZIBAN AZ IFJÚ MAHARADZSA ma kedden, április hó 29 én Az amerikai Paramount-filmgyár attrakciója 8 felvonásban 98 ElőadSsok kezdete fél 7 és fél 9 6rak»r Első hetes műsor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom