Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)
1924-04-27 / 97. szám
1924 április 27. S t B O 8 D A szegedi rendőrség nagyarányú dinárhamisitást leplezett le. Szeged, április 26. (Saját tudósítónktól.) A szegedi rendőrség hetekig tarló csöndes nyomozás után nagyarányú dinárhamisitási bűnügyet leplezett le. A hosszas kutatás után segítségére jött a rendőrségnek a véletlen is. Csütörtökön este történt ugyanis, hogy az egyik Liliom-utcai éjjeli mulatóhilyen az egyik vendég, Raskovlcs Alajos dinárokkal fizetett, amelyek gyanúsaknak tűntek föl a tulajdonosnak. Ez rendőrt hivatott, aki Raskovicsot bekísérte, Dr. Wiber Árpád rendőrkapitány, ati az ügyben a nyomozást vezeti, azonnal kihallgatta Raskovicset, aki azt vallotta, hogy a dinárokat Halász József Nádor-utca tizennegyedik s/ám alatti lakostól vette. A rendőrkapitány tudta, hogy Halász már büntetve volt pénzhamisításért. Az elővezetett Halász József aztán elmondta, hogy ö Kiss István volt segédjegyzőtől kapta a hamis dinárokat, akt a hamisítással iparszerben foglalkozott és egydtnárosok hamisításáért mar két évi börtönre vo t ítélve. Pénteken éjszaka már Kiss István is kizrekerűlt. Budapestről jött haza a hamisuó szerszámaiért, mert a fővárosba akírta áttenni működése színhelyét. Röszke-Sientmihálytelken volt a színhelye. Vagy 5$—6i millió hmis dinárt helyezett el Szegeden, Szőregen, Röszkin és Uj szentivánon. Dr. Wiber A'pád a nagyarányú bűnügy tisztázása u án a pínzhimiaitókat szombat éjjel letartóztatta. MMMMMMMMWM^^ llf/27. Vasárnap. Róm. kat. és protestáns E 1 Quasi. Gör. kat. E 1 Simeon. Nap kel 4 óra 51 perckor, nyugszik 7 óra 5 perckor. Meteorologiai intézet időprognózisa: Zivatarra hajló idő várható, lényeges höváltozás nélkül. Somogyi-könyvtár és muzeutn nyitva d. e. 10—l-ig. A színházi előadás fél 4 és 8 órakor, a mozieloadások 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Gerle Jenő Klauzál-tér 3 (telefon 359), Gergely Jenő Kossuth Lajos-sugárut 31 (telefon 62), dr. Löbl Imre Gizella-tér 5 (telefon 819), Moldvány Lajos Újszeged (telefon 846), Nindl János Petőfi Sándor-sugárut 41 (telefon 777), Nyilassy Ágoston Szilléri-sugárut 11. Makón ezen a héten Sándor Zsigmond Szegedi-utcai gyógyszertára tart éjjeli szolgálatot. Rabság. E föld nekem csak tömlöcöm És végzetem vad porkoláb, Én túl e szűk és zord körön Szeretnék szállni már tovább! Oly végtelen dús a világ, Testvéreim, szűz csillagok, Megannyi mennyei virág, Oly bús vagyok miattatok! A tömlöc mélyén nyugtalan, Ha néha elszunnyad szemem. Szabadnak érzem már magam Közöttetek, ott messze, fenn! Egy másik életem örök Zenéje zeng szivembe már S várom, hogy e kopott, törött Órán kis végzetem lejár. Csak egy fáj, hogy ha majd hazám Szabad egében szállhatok, Tovább zokogtok a bezárt Cellákban emberek rabok! Juhász Gyula. — A Dugonics-Társsait? Gárdonyi-ünnepe. A. Dugonics*Társaság május 4 én, délután 4 órakor tartja meg Gárdonyi Gáza emlékének szentelt felolvasó ülését a piarista-gimnáziun dísztermében. Az ünnepen képviselteti magát az egri Gárdonyi-Társaság is dr. Molnár Kálmán alelnökkel, az egri jogakadémia tanárával és dr. Tordai Ányos főtitkárral, az ismeri nevü tudós szervitával. Az ünnepi felolvasó ülés szereplői Móra István, Móra Ferenc és Vézner Károly lesznek. — Harmincadikán tartják an szegedi városi közgyü'ést. Szeged város törvényhatósági bizottsága "a hónap utolsó szerdáján, amely 30-ára esik, tár j meg áprilisi r rndes közgyűlését. A kö gyűlés tárgysorozatát ke<den késziii elő a tanic*. — Kitüntetés. A kormányzó Bossdnyi btván por>tafelügye!őnek, a szegedi 2. sí. postahivatal nyugalombavonul>főnökinek elismeréséül a postahivatali igazgatói címet adományozta. i' — A fogadalmi templom orgonaalapja tavára 28-án, hé'főn délután fényes müsoru hangversenyt rendeznek a rókusi templomban. A hangverseny, amely iránt városszerte igen nagy érdeklődés nyilvánul meg, délután 5 órakor kezdődik. — Gyászistentisztelet a Náv&yak emlékére. Csanádvármegye alispánja átirt Bezdin József prelátusaak és felkérte, hojty e hó 29-én délelőtt szolgáltasson gyászmisét a kommün alatt meggyilkolt Návay Lajos és Iván lelkiüdvéért. Az istentisiteleten a hatóságok képviselője és az iskolák növendékei vesznek részt. — Apad a Tisza. A földmivelésügyi minisztérium vízrajzi osztályának jelentései: A Duna egész Paksig áradó jellegű, lejebb apad. Pozsonyig alacsony, Gombosig közepes, lejebb még igen magas a viz állása. A Tiszán Tokaj és Tiszafüred közt mutatkozik csekély áradás, kü'önben a folyó mindenütt apadó jellegű. A vízállás általában igen magasnak mondható. A Körösökön szintén apadás mutatkozik, magas vízállás metiett. — Eíjsgyzés. Pollák Ignátz nevelt ieányát, Piszker Ernuskát eljegyezte Berkovits Sándor. (Minden küiön ériesiiés heiyetí.) — Nagy vihar pusztított Debrecenben. Szombat délelőtt 11 órakor erős szélviharral és jégesővel nagy felhőszakadás volt Debrecenben. Mogyorón3gyságu jégdarabok hullottak, amelyek számos hᣠablakát beverték. Az utcákat teljesen elborította a jég, rövid időre egészen féli jelleget adott a városnak. A felhőszakadás kö vetkeztében a mélyebben fekvő házak pincéit, sőt magukat a házakat is elöntötte a viz. Fokozta a bajt az a körülmény, hogy a város csatornahálózata nem volt rendben és a viz sok helyen nem tudott lefolyni. Több ház összeomlott, a mentők mintegy harminc helyre vo— Einstein elméletének megerősítése. Berlinből jelentik: Saint-John amerikai kutató jelentései szerint a Mount-Wilson observatórium legújabb kutatásai megerősítik Einsteinnek a nap spektrum-vonalainak eltolódásáról szóló elméletét. Fncba Ervin zongoraiskolájának Chopin-estje május 15-én. — Házasság. Baldinger Terike és dr. Weisz István május 4 én Kassán házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) Sakkazlmultán. Április 27-én vasárnap este pontban 8 órakor Szegeden a Kass-kávéházban Tóth László, a Magyar Sakkvilág szerkesztője egyidejűleg mérkőztk az összes jelentkező szegedi sakkozókkal. A résztvenni szándékozók sakktáblát szíveskedjenek hezni magukkal. » — A ruha földrajza cimen vetített Képekkel illusztrált előadást tart dr. Kogutowicz Károly egyetemi tanár folyó hó 27-én, vasárnap délután 6 órakor a központi egyetem I. em. 3. sz. tantermében. Érdeklődőket a tárgyánál fogva rendkívül érdekesnek ígérkező előadásra szívesen lát a rendezőség: Belépti dij nincs, önkéntes adományok a MANSz szövőgépakciója javára köszönettel fogadtatnak. Kist József emlékünnepélyen Jászai Mari, Pécsy Blanka, Gaál Qyula és Alpár Gitta szerepelek május 13-én. — A svájci vasúti, katasztrófa áldozatainak temetése. Berlinből jelentik: A beliinzonai vasúti szerencsétlenség áldozatainak földi maradványait pénteken a lakosság és a hatóságok nagy részvéte melleit Zíricibs szállították. Mint hire jár, H^iffericinek és édesanyjának holttestét Manheimben elha nvasztják s a hamvakat ezutái a pfalii Neustidiban lévő csalídi sírboltban hslvezik ei. Háadel Jefta oratoriuma május 6-án 8 órakor Szegeden a Tiszában 100 tagu ének- és zenekarral. Siólisták: Cholnoky Margit, N. Miksa Ilona, Bihary Sándor, Fodor László. Karnagy: Kőnig. Jegyek Endrényinél.} ^ — A Futura Csanádvármegyei Szövetkezete Áruforgalmi Részvénytársaság, mint értesülünk, befejezte alaptőkeemelése miatt szükségessé vált névre szóló részvényeinek kiállítását, s már e héten, kedden, vagy szerdán megkezdik azoknak részvényesei közt való szétosztását. A aataon előrehaladottsága miatt a raktáron lévő modell kosztümök és köppenyek olcsón k'árusiitaínak. Kelemen Dezső Szeged, Klauzáltér 8. szám, I. em.f Ezüat rltlkfilök Fischer Testvéreknél, Szegea. — Peyer Károly rágalmazási pöre. Budapestről jelentik: Gáldcd Árpád magánmérnök 1922 november 1 én „Közérdekű leve'ek" cima folyóiratában azzal vádolta Peyer Károly szociáldemokrata képviselőt, hogy ő volt az aki Kuti Bélának és tánainak szökését elősegítette s ő volt az, aki létrehozta a szocialista és a kommunista párt közt a fúziót. Peyer Károly a mult év márciusában sajtó utján elkövetett rágalmazás cimén pört indito t Gálöczi ellen nultak ki. A Nagyerdőn épült egyeíemi klinika \ A szombati főtárgyaláson a vádlott a viiódisáe gépházát is elöntötte La viz, u?y hogy kazán- \ bizonyításának elrendelését kérte A bíróság a bizonyítást elrendelte s a tárgyalást e célból elnapolta. 49-ik filharmonikus hangverseny fél 11 órakor a Belvárosi Moziban. «« délelőtt robbanástól lehztett tartani, de a gyorsan kivonult tűzoltóság gőzszivattyuval dejét vette a nagyobb veszedelemnek. Nagy kárt okozott a jég a hortobágyi állatállományban is. Ma délelőtt fél 11 órakor rendkívüli filharmonikus hangverseny. Műsoron Mozart, Fichtner, Wagnsr, Popper és Grieg zenekari miivei. Jegyek a szegedi Belvárosi Mozinál. Z&s. Idb. Somogyi Fer;nc, a Back- |^"óCTszertá^I^kés^tik'erDé^vaTám^nnyi oívos ven át volt tisztes, derék molnárja, » del é® az összes gyógyszertárak nyitva vannak " *--•«- - ' • _..'»! az egész héten éjjeli inspekciót Szegedi-utca főtéri gyógyszertára tart. szánsz. — Halálo; malom 54 éven munkás élete után, április hó 26 án, 74 éves korában elhuny . Temetése héífön, április 28-án délután 3 órakor lesz a Szabadság-tér 3. sz. a. gyászházból az alsóvárosi temetőbe. Az elhunytban Somogyi Pál, a Szeged nyomdaszemélysetének tagja, édesapját gyászolja. Orvosi hir. Dr. Rapaport bel ét idegor.os (Szeged) ríe iti betegeit, hagy tanulmányútjáról hazaérkezett. ~ Egészsígüiíyi szolgálat Makón. Vasárnap déltől hétfő reggelig a sürgős megbetegedéseket: dr. Hubert KyJZerláAn08"tér ?8,dr- B/Iint litvá" Meskó-utca látják el. Gyógyszereket vasárnap délután Sándor Zsigmond Szcgedi-utcai és Ember-örökösök Aradi-utcai mrnmfavArfaral/ l*£o~H:tw nl ntc. 1 renl egé^z .hét,e.n éiieir taspjjfcdóTSá'ndiTzJJjS minőségével győzte stsfWri keverékéből, valamint eavéhpJSi/Xi \te?" 0.1 kész'etni, hy rnSSiffí"Mmns "wi:,4s Korró Mosl, Makó 610R1R SWRHSOH szenzációs szereplésivel: Ugtianakkor: » R ;cs Jliéna a92 Vasárnap, április hó 27-in fi Ílí»! FilmaUrakció 6 felvonásban. Mindetói íeff, nincs további Lc'kacagtatóbb FIX és FOX burleszk 2 felvonóban. K - Jet vasÉ rmp 5, 7 és O órakor. tia jól akar szórakozni, a Jf*®i;k"^wéhá*b->i. KMOífa^, női • lek ntmtslK* S0i Figyelmes kiízolgáláa, rendes kl.inaíi Sr«k. benenet.