Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-23 / 93. szám

1924 április 23. 8 ZRORD Egyezkedő tárgyalások a nyomdászok sztrájkjában. Budapest, április 22. A nyomdász-sztrájk ügyében a munkaadók és munkásérdekeltségek között megindult egyeztető tárgyalások szom­baton minden eredmény nélkül értek vége! és a két fél érdekképviseletei elváltak azzal, hogy a tárgyalásokat a húsvét után kedden foly­tatják. Kedd délelőtt a Főnökegyesület Mária Va­léria- U'CÍÍ helyiségében kezdődött újra a nyomdafőnökök éo a nyomdászszervezetek bér­egyeztető bizottságának közös értekezlete. A tárgyaláson, amely 11 órakor kezdődött, dr. Schilling tanácsos, s kereskedelemügyi minisz­ter kiküldöttje elnökölt. Információ szerint a tanácskozások során a munkások elvben elfogadták a nyomdafőnökök pénteki eredeti propoziciőját, amely szerint a béremelés skáláját ugy állapítják meg, hogy négy hónap alatt olyan mértékben emelik a béreket hetenkint, hogy négy hónap múlva 8zok a békebeli bérek 80 százalékát érik el. A munkások azonban a béremelés skáláját ala­csonynak tartják és nz az álláspontjuk, hogy rövidebb jdő alati kell a pénzkérdést rendezni. A tanácskozást a déli órákban félbeszakítot­ták, mikor is a munkások és a munkaadók külön tárgyalásra vonultak vissza és ezeken megvitatták a közös tanácskozáson felmerült propoziciókat. A tanácskozások még nem fejeződtek be, de remény van arra, hogy az egyezség szerdán létrejön. Májusban megkezdik a Tábor-utcai bérház épitését Szeged, április 22. (Saját tudósítónktól.) Meg­ittuk, hogy a nípjólé i miniszter végre kiu'alta azt az ezerkétszázötvenmillió koronát, amelyet épitési kölcsön ci nín kap a város az államtól. A keddi tenécsüíésen Balogh Károly tanácsnok bejelentette a tanácsnak, hogy a p nzt rcár fel ts vették. Előterjesztésében elmcndotta, hogy a mérnöki hivatal épitési osztálya már a költség­vetéssel is elkészült és a költségvetés szerint a bérház építéséhez »z á Ismscgélyen kivül még hárommilliárd koronára van smkség. A thnícstíléáen megj lent Berzenczey Domo­kos műszaki főtanácsos, a mérnöki hivatal ve­zetője, valamint Fenyő Lajos müsziki tanácsos, az építési osztály vezelője is és bemutatták a Tábor-ucai bérház tervrajzait. A tervek szerint a bérház kétemeletes lesz. A földszinten üzlet­helyiségeket építenek, a magas földszinten a városi adóhivatal kap megfelelő tágas elhelye­zet, az emeleteken pedig lakások lesznek, még pedig hat négyszobás és két háromszobás la­kás az egyetemi tanárok számára (az állámköl­csönn k e/ ugyanis sz egyik feltétele) és négy kétszobás lakás. A földszinti üzlethelyiségek magassága három méter 80 centiméter lesz. Az épületet egyébként alá i3 pincézik. Balogh tanácsnok referádája közben fOIvetet'e azt a tervet, hegy célszerű lenne az építendő bérház padlásán mausard lakasokat, az épület északi részén esetleg festőmütermeket építeni, ami Szeged város egyik régi hiányosságát pó­tolná. A szegedi festők régi panesza ugyanis ?z alkalmas műtermek hiánya. A tanácsnak tetszett Balogh Károly terve, csak a polgármester aggo­dalmaskodott, hogy a mausard lakások jelenté­kenyen megszaporítják az építés költségeit. A szakértők azonban megnyugtatták, hogy az e 15­irt négy és egynegyed milliárd koronás költ­ségvetés keretébe a mausard lakások is elférnek és igy valőfzinü, hogy a terv mégis vslóra válik. Az építkezés pénzügyi részének letárgyalására a polgármester elrendelte a pénzügyi bizottság összehívását — még pedig csütörtök délután négy órára. Balogh Károlytól nyert értesülésünk szerint, ha valami váratlan akadály föl nem merül, az épitési munkálatok már május legelején meg­kezdődnek és a bérház valószínűleg őszre már tető alá kerül ugy, hogy sz adóhivatal és az építendő uj lakások és üzlethelyiségek bérlői már be is költözhetnek. sági vagy üzleti könyveket (forgalmi könyvekei) vezeteti, a mult évről havi kimutatásokban föl­tüntetve ezen alapon teheti meg jövedelemadó vallomását. Egyébként pedig a vagyonzdő minden téte­lénél a jegyzetrovatban, vagy a vallomáshoz csatolandó külön iven mindenki megokolhatja, hogy miért becsüli egyes vagyontárgyát az általa feltüntetett összegre, pl. egy hold földet ezért becsül csak másfélmillióra, mert a szom­szédban decemberben igy kelt el holdja, vagy a föld szikes s V. osztályú, vagy a ház nrgyon rossz és düledezik stb., de ha külön ivet csatol, »kkor a vallomás! ivre rá kelt irni, hogy külön iven van a megokolás eltolva. — —riin'mruiuiijiunjm rinn-LrLm.Lax[ IU /OQ Szerda. Róm. kat. és protestáns Béla • W pk. vt. Gör. kat. György. Nap kel 4 óra 58 perckor, nyugszik 6 óra 59 perckor. Meteorologiai intézet idöprognózisa: Változékony sze­les, hűvös idő csapadékkal. Somogyi-könyvtár nyitva d. e. 10—l-ig, d. u. 4—7-ig. Muzeurn nyitva d. e. 10—l-ig. A színházi előadás fél 8-kor, a mozi előadások 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Szegeden A gyógyszertárak közlil szolgálatot tarí .nak: ; Frankó Andor Kálvária-utca 17 (telefon 225), Leirzinger í üyula Széchenyi-tér (telefon 352), Mocsáry S. Kállay Albert-utca (Hid-utca) (teleion 391), Nindl János Petőfi Sándor-sugárut 41 (telefon 777), Moldvány Lajos Új­szeged (telefon 846), Török Márton Csongrádi-sueárut (telefon 364). A Devizaközpont közli, hogy 100 takarékkorona árfolyama egyenlő 118 papirkoronával. Az angol birodalmi kiállítás megnyitása London, április 22. A Wemöiey-stadumban .holnap délelőtt fél 12 órakor 120.000 ember jelenlétében nyitja meg a király az angol biro­dalmi kiállítást, a világ eddigi legnagyobb ki­állítását. A király beszédét, valamim a kiállí­tás elnökének, Walesi hercegnek megnyitó be­; szédét a drótnélküli távíró hullámai viszik szét ; az egész világba. A megnyitáson 44 templom | énekkarából összetett énekkar működik közre. Hogyan kell kitölteni a jövedelem- és vagyonadóvallomást ? \ tSS^SarS0^ tt?í°° Jövedelemadóvaüomást mindenki tartozik adni, akinek 1923-ban 800 aranykoronánál na­gyobb jövedelme vol*. A rendelet szerint 800 aranykorona megért 1923-ban 2 millió 800 ezer papirkeronát, vagyis egy aranykorona érté­két az állam 1923. évre 3500 papirkoronában számol el. Tehát akinek 1923 ban 2 millió 800 ezer koronánál nrgyobb jövedelme volt, az a vallomást megtenni tartozik. A vallomásba azonban nem kell átszámítani aranykoronára az értéket, hanem a papírkorona jövedelemösszeget kell beirni, aranykoronára ezt az összeget a pénzügyigazgatóságok, vagy adóhivatalok szá­mítják át. A vagyonadóra az állam más kulcsot alkal­maz. A vagyonadónál már egy aranykoronát 6500 papirkoronára értékelt az állam, még pedig azért, mert a vagyonadónál az 1923. évi december 31-i értékét veszi alapul az arany­koronának, mig a jövedelemnél, melyet az adózó az egész éven át keresett és költött el, arany­korona átlagos évi értékét veszi alapul, mely a drágulás folytán 1923 januárjától decem­beréig 900 papirkoronáról 6500 paptrkoronáig emelkedett. , ... . . Vagyonadóvallomást" eszerint tehát minden polgár tartozik adni, akinek a vagyona 1923. évi december 31-én legalább 4000 aranykoro­nát (illetve 4000-szer 6500), azaz 26 millió papirkoronát megér. Eszerint tehát, ha valaki egy házat békében megvett 3500 aranykoronáért, vagy az a ház békében megért 3500 koronát, annak az em­bernek, ha egyéb vagyona nincsen, nem kell vagyonadóvallomást tennit mert a 3500 arany­korona megszorozva 6500 papírkorona alappal, összesen kitesz 22 millió 750 koronát, tehát kevesebbet, mint 26 milliót, amelyről, vagy amelynél többről már valomást adni kell. A földnél szintén igy kell eljárni. Ha valaki vett földet, vagy földje békében megért mond­juk szintént 3500 koronát és egyéb vagyona nincsen, annak vagyona, mint az előbb a ház is, csak 22 millió 750 ezer koronát ér, tehát kevesebbet, mint 26 milliót, az vallomást adni nem tartozik. Valakinek van például egy hold szőlője, mely békében ért 2000 koronát, van szikes ötöd osztályú földje két hold, mely holdankint béké­ben ért 300 koronát és van egy tehene, mely békében 200 és egy lova, mely békében szin­tén ért 200 koronát, akkor az illetőnek összes vagyona békebeli pénzben, illetve aranykoroná­ban ér: 2000, 600, 3000, 200 és 200 koronát, tehát összeadva összesen 7000 aranykoronát. Ha most már ezt a 7000 aranykoronát meg­szorozzuk a vagyonadóra megállapított 6500 as papirkuccsal, papírpénzben ez a vagyon, 7000-szer 6500, azaz 45 millió 500 papirkoro­nát ér, ilyenformán az egyes rubrikákba vezetve, a vallomást meg kell tenni. A gabonatermésre és egyéb jövedelemre a gazda a vallomásban azt az árat vallja be, amelyet például a buza akkor megért, amikor azt eladta, vagy elfogyasztotta és a jegyzet­rovatra az iven rá is irja, hogy például a búzatermésből származott jövedelem azért sze­repel mázsánkint 35 ezer koronával, mert ezt a búzát ezen az áron 1923 julius közepén igy adta el a piacon, vagy a kereskedőnek. Persze a buza már nem mint vagyon, csak mint jöve­delem szerepel. Végül közöljük, hogy az adóvailomási iveket a városi adóhivatalnál 600 koronáért lehet kapni. Egyéb tájékoztatásra pedig még közöl­jük, hogyha az adózónak több községből eredő jövedelme volt, vagy több községben van adó­köteles vagyona, vallomást cgsk egyszer és c«ak állandó lakhelyén tartozik beadni. A munkaadók ezenkívül kötelesek mindazon alkalmazottjaikrőt, akiknek évi ösrzes illet­ménye (készpénz és természetbeni) 1923. évben a 8,400 000 pspirkoronát meg! dta, az előirt név- és iüetmenyjegyzíkckeí pontown kiállítva április hó 20 ik napjáig t »vuji*ni. Végül pedig megjegyezzük, hogy a' lii'eles gazda­ember működött közre és amelynek költségei 30 millió fontra rúgnak, részt vesz 15 domí­nium és gyarrna1. A holnapi megnyitási napra az egész diplomáciai testületek és külföldi sajtók képviselőit is meghivlák. — A pápa 300 magyar zarándokot foga­dott. Rómából jelentik: A pápa tegnap 300 magyar zarándokot fogadott. A zarándokokhoz intézett beszédében megelégedését nyilvánította afelett, hogy láthatja a dicsőséges Magyaror­szág képviselőit, amely ország annál kedvesebb az ő szemében, mert még ma is sinyli a há­ború következményeit. Végül megáldotta a za­rándokokat, akik magyar nyelven elénekelték a pápai Hymnust. — A Tisza István-Kör ünnfepe. Budapestről jelentik: Több mint 500 tag jelenlétében tar­tották meg kedden este a Tisza István-Körnek azt a nagyszabású ünnepét, amelyben felavat­ták a Tisza István özvegye által adományozott serleget. Az ünnepség a Hungária nagytermé­ben folyt le fényes lakoma keretében. Az ünnepségen a pesti tagokon kívül a kör vi­déki tagjai is nagy számban vettek részt. Az ünnepi beszédet Berzeviczy Albert v. b. t. t tartotta. Berzeviczy beszédét a hallgatóság nseJ helyesléssel fogadta. — A tanítók és tanárok nem kerülnek B-listára. A kultuszminisztérium közlése szerint a tanférfiak nem kerülnek B-listára mert a tanerők között nincsenek nélkülözhetők Akiket bármi ok miatt meneszteni kívántak, azokat az elmúlt évek létszámcsökkentése során már el­bocsátottak állásukból. E helyett tömegesnyug­di,ázások esznek azok soraiban -kik régen tanítanak. Igy mindazokat, akik 'egalább negy­venes szolgálattal rendelkeznek, nyugdijai * 7u °/V0,i hjr' Dr- Treer József fül-, orr-, torok- és gégebetegeknek klinikai orvosa beteg­rendeléseit, a két hónapi párisi tanulmányukra való tekintettel, április 26 ától junius végéig beszünteti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom